Smaragdvilág
Kedd, 2018-09-25, 02:47
Belépési neved: Mugli | Csoport "Muglik" | RSS
Főoldal | Mrs.Lupin and Mrs.Piton - Kék vér 2. (Prológus) | Profilom | Kilépés




Térkép

Kategóriák
Hírek [31]
Frissítések [22]
Fordítások [26]
Fordítások barátoknak [210]
Csak barátok részére elérhető tartalommal.

Bagoly

Lumos

Online összesen: 1
Vendégek: 1
Felhasználók: 0


Zsupszkulcs



Prológus

 

 

…És volt a bölcs király az idők kezdetén, kinek híre messzi földekig elért. És volt vala neki két szép, ifjú erős fia, név szerint Lucien és Hektor, kik olyannyira nem szívlelhették egymást, hogy az hatalmasan rettegett király úrnak az birodalmát keverték veszedelembe az örökös vetélkedéssel.

Történt pedig, hogy a király megérezvén a közelgő véget színe elé parancsolá a két ifjú legényt, hogy azok őnéki esküt tegyenek hűségről. A két királyfi megesküdött vala apjuk akarata szerint, hogy a trónt megosztják és lesz légyen béke minden világokban. Az bölcs, öreg király azonban rajtuk tartotta figyelő tekintetét, és amitől rettegett vala az bekövetkezett. A két ifjú király nem tartá az nemes esküt melyet oly erősen fogadtak apjuk színe előtt.

Az agg király ekkor átkot bocsátott a trónusára és kimondatott általa, hogy amíg viszálykodás és háborúság dúl fiaiban addig a trón üresen áll és betöltetlen poshadjék. Majd örök álomra hajtá fáradt szemeit a király és lőn keserű háborúság a földeken és a várakban. A két királyfi azonmód apjuk sírjánál egymásnak esett és a háborúság hetven évekig is eltartott, mígnem végül egyikük a másik fölé kerekedék és önmagának foglalá a trónt. Az atya átka azonban beteljesedék, nem telt el két esztendő és újabb háborúság gyötöré az országokat. És ez így tartott számolatlanul, egyik fia a királynak sem bírt a másiknak fölébe kerekedni. A trón és véle a királyság pedig állott üresen betöltetlen, gazda nélkül. És a földeken dúlott a fosztogatás és a népek menekültek.

A két szemben álló sereg pedig látván az átok hatását lassan széjjel széledt a szélrózsa minden irányában. Magára maradván a két királyfi végül feladván örökös küzdelmüket, fenyegetőzvén egymás kiirtására ellovagolt az ellentétes irányba keletnek és nyugatnak. Setétség szakadt az hatalmas szép birodalomra, és az elhagyott kastélyra, mely egykor büszkén tekintett szét a birodalmára. A palotából kihaltak az emberek és az idő bekebelezte azt. A trónt beszőtte mindama giz-gaz amely ottan termett és az ideig, míg a sarjak és leszármazottak közt háborúság dúl sosem leszen a birodalomnak ura.

Ez vala a történelem kezdetétől fogva mondva. Végül elfeledték mi történt és a valóságból legenda, majd mese lett, végül egészébe véve az enyészeté lett. Mindaz ideig, míg az utód, ki közös vérükből származik vissza nem tér az őt megillető trónusra, hogy uralkodjék mindenki felett és eggyé legyen végre az ősök nemzetsége… 

Hermione fáradtan az ölébe ejtette a vastag, poros könyvet, megtörölte a homlokát és kinézett az ablakon. A lenyugvó nap vérvörösre festette a felhők szegélyét és az ég ezer színben tündökölt. Hermionét a hideg is kirázta, olyan rég látott már ilyen fenséges szépet. Élete fenekestül felfordult mióta eljött, illetve elmenekült otthonról. Eleinte sokat sírt. Szinte minden nap zokogott, és este saját könnyei fojtották álomba a végtelen elkeseredést, amit szülei elveszítése okozott. Egy hónapig, míg Párizsban lakást kerestek, meg sem szólalt. Végül lassan, szép szóval, óvatosan szóra bírták a barátai.

Ez már három éve volt. Ezalatt Hermione szép, ifjú nővé vált, aki után megfordulnak az utcán a férfiak, ha elmegy mellettük. Persze ez foglalkoztatta a legkevésbé most. Északon dúlt a pusztító háború, a menekülési lehetőség egyre kisebb és kisebb lett. A nap egy utolsó lobbanással felragyogott nyugaton, aztán elsüllyedt a hegyek mögött, csak az arany szegélyt hagyta maga mögött. Az ég pasztell rózsaszínné fakult, majd később keleten sötét mélykék színbe fulladt. Hermione nyújtózott, visszatette a hatalmas könyvet és kilépett a könyvtárból, ahol szinte minden idejét töltötte, maga sem tudta miért. Talán csak azért, olvasni és tanulni még mindig jobb volt, mint azon töprengeni viszont látja-e Ront és Harryt és ha igen, mikor és milyen állapotban. Amíg olvasott legalább tudata mélyére süllyedt a jelenlegi háború minden keservével. Hermione ruganyos léptekkel indult végig a barátságos kis utcákon. Már szinte becsukott szemmel is eltalált mindenhová. Haza indult, illetve haza… Amit ideiglenesen otthonnak nevezhetett.

A háború pusztítóbb volt, mint bárki sejtette volna. Persze már akkor gondolhatták, mikor Voldemort egy intéssel kipucolta Londont, de soha senki nem hiszi el, hogy ennél rosszabb is lehet. Pedig lett. Fél évig béke honolt Európában, a kontinensen. Vészterhes, túlérett béke, pont olyan, mint mikor nyáron messziről ide hallani a zivatart, de még süt a nap, még forró leheletét érezni a kiszáradt földeknek. Aztán beütött a menykő. Voldemort nem tétlenkedett. Amíg Európa feloldódott az utolsó békeévben és üvöltve dicsőítette az életet, addig ő meglapult és minden erejét arra használta, hogy felkészítse rettegett seregét.

Fél évvel később pedig lecsapott és lángba borult észak-Európa. A nyár délre húzódott az élettel együtt és most Olaszország és Spanyolország jelentette a békét, míg Franciaország északi része és Belgium és Hollandia belefulladt a saját vérébe. Az északi nagyvárosok ugyanúgy eltűntek a térképről, mint egykor London. Párizs, Amszterdam, Hamburg…

Mind-mind úgy végezte, mint a brit főváros. Semmit sem tehettek ellene, hiszen azt sem tudták mire készül. Végül a Mágusok Nemzetközi Szövetsége hadba szólított minden nagykorú varázsló származású férfit és északra küldte őket. Kitört a háború a varázslók között és nem kímélt senkit és semmit. Muglik ezrei, tízezrei pusztultak el egyik pillanatról a másikra, mígnem végül teljesen eltűntek északról.

Azután a front megmerevedett szépen valahol Európa derekánál és a háború befejezése egyre csak húzódott. Az amerikaiak időt kértek, hogy igazi ütőképes hadsereget tudjanak Voldemort ellen bevetni és ez időigényes feladat volt. Az ENSZ egyre sűrűbben és egyre durvább kifejezésekkel mondott ítéletet Voldemort fölött a szabad világ nevében de Voldemort fütyült rá. Fütyült mindenre, mert erősebb volt bárkinél, még talán az egész világnál is. Legnagyobb ellenfele, Harry Potter hallgatott, immár három éve, Dumbledore pedig rég halott. Nincs mitől tartania, ezt tudja is és tudja a szabad világ is.

A háború már most rengeteg áldozatot követelt. Északról szinte teljesen eltűntek az emberek. Franciaország, a Benelux államok és Németország közigazgatása összeomlott. Az ottani mágiaügyi minisztériumok délebbre menekültek és az ország Voldemort prédájává vált. A térdre kényszerített hatalmak pedig megadták magukat feltétel nélkül, mert senkinek sem volt választása. Voldemort lemészárolta a muglikat, akit pedig nem, azt elhurcolta rabszolgának. Így húzódott egymással szemben a határ, a fonton néha mozgás is volt, de leginkább mindenki hevert a vackán és rettegve bámult északra.

Varázslók százai vesztek már oda, a muglik pedig nem segíthettek, képtelenek lettek volna. Persze néhány mindenre elszánt segélycsapatuk végig kint volt a fronton, de sokat nem tehettek, csak hullottak, mint a legyek a halálfalók csapásai következtében. Vagy olykor-olykor repülővel Britannia fölé repültek és nevetséges bombáikat Voldemort nyakába zúdították. Azt hitték kárt tesznek benne, de persze tévedtek, mint mindig. Voldemortnak semmi sem ártott, legkevésbé a muglik fegyverei. A hátországában megszilárdította a hatalmát és minden erejét és dühét a világ ellen fordíthatta. Első sorban persze mégiscsak Pottert kereste, de sehol sem találta.

Lehetett Voldemort a világ leghatalmasabb fekete mágusa, mégsem férkőzhetett közel többé Harry Potterhez. Hiába kutatta esténként minden idegszálával a kölyköt, mint annak idején, régen, mikor a fejébe mászhatott. Most nem. Minden este csak ez járt a fejében, csak Potter, de semmit sem érzett, csak a süket csöndet és sötétséget. Sem a kémei, sem az agya, sem a szabad világ…

Senki sem tudta hol az a kölyök. Potternek nyoma veszett miután elmenekült Angliából három éve és a háború még jobban eltüntette a nyomait. Potter fantom volt Voldemort – és szinte mindenki számára. Hogy élt-e igazából vagy rég meghalt egy koszos gödörben az Ardennekben, vagy csak csalóka reménysugár volt a szabadoknak – ezt senki sem tudta, legkevésbé maga Voldemort. De a lelke mélyén valami azt súgta, unokaöccse még él, igenis él, és nem fogja olyan könnyen feladni, mint ahogy most tűnik.

Voldemort behúzódott a szobájába és tüzet gyújtott a kandallóban. A Roxfortba költözött végleg és Dumbledore régi dolgozószobáját alakíttatta át hálóvá. Dühösen mászkál még fel-alá egy darabig és Potterre koncentrált, de semmi. Újra csak a nagy semmi.

 

***

 

„ A szövetséges csapatok ma hajnalban áttörést kíséreltek meg a franciaországi Bourges és Nevers között, de ez idáig sikertelenül. Voldemort nagyúr seregei visszaverték a hirtelen támadást. Az áldozatok számáról nincs pontos adatunk, de a parancsnokság jelentése szerint meghaladja a száz főt. Az ezred Vichy felé vonult vissza az előre törő ellenséges seregek elől. Északon a Lincoln és a Foward nevű ágyúnaszádok tizenhárom tengeri mérföldre közelítették meg a Brit partokat. Németországban az egyesült német és osztrák seregeket mára virradóan a Cseh határig szorították vissza a halálfalók. A front kelet felé húzódott. Most pedig az időjárásról…” – Mrs. Weasley elzárta a rádiót és fáradtan a mosogatónak dőlt. Haja az elmúlt időben megszürkült és ő maga is összement, szinte összetöpörödött. Szívét mindannyiszor jeges rémület szorította össze, akárhányszor a frontról jött hír. Hermione nem olyan rég ért haza, és Mrs. Weasley lassan kavargatta a keverőtálban a vacsorát. Öt fia harcolt a fronton, volt miért aggódnia. Azon kívül ott volt még Harry, Neville, Piton, Lupin és Spherestud. Mind kint a fronton. Merlin sem tudja viszont látják-e őket, és ha igen, mikor.

Persze érthető. Mindenki harcol, hát ők is ki akarják venni a részüket belőle, de gyűlölte már az átzokogott éjszakákat és a rettegéssel teli nappalokat. Fogalma sem volt hol vannak a fiai és levelet is rendszertelenül kapott csak, olykor-olykor. Ők pedig, Hermionéval, Elizabethel, Ginnyvel és McGalagonnyal meg Tonkssal és Luclinnal egy kis olasz városkába húzódtak vissza. Éjszakákat virrasztottak át egymást bátorítva, de mindhiába. Ha leszállt az éjszaka előjöttek a démonok és Mrs. Weasley megviselt szíve egyre nehezebben tűrte a megpróbáltatást. Ha olykor, ritkán elnyomta az álom, mindig fiai kiterített holttestére riadt fel, vagy halva látta Harryt. Sokszor hallotta a szomszéd szobából Hermione fojtott zokogását. Az a kislány mostanában megint nagyon sokat sírt. Elizabeth pedig… Olyan sápadt volt, mint egy kis éjszakai virág. Naphosszat az ablaknál állt és a poros utcán bámulta. Mrs. Weasley azt is tudta kire vár. Akire mindannyian vártak minden percben: a bagolyra. És ez így ment immár két éve, mikor is egy este Harry úgy döntött bevonul és se szó se beszéd otthagyott mindenkit. Másnap persze a többiek is utána mentek. Először az apja Spherestuddal a nyomában, aztán Lupin és végül az ő fiai is. Mind elmentek, hogy kivegyék a részüket a Voldemort elleni küzdelemből.

Mrs. Weasley gépiesen tette a dolgát, de nem tudott másra figyelni, csak a rádióban imént elhangzottakra. Valahol ott vannak az ő fiai is. És Harry is. Akár holtan is heverhetnek már egy koszos árokban. Az asszony letörölte könnyeit és tette, amit tennie kellett és várta a leveleket.

Hermione minden éjjel sírt. Siratta Ront, Harryt, a szüleit a tanárait, mindenkit. Minden reggel megfogadta, hogy ezúttal nem sír, mert azzal senkin sem segít, csak megijeszti Elizabethet, de nem tudta megállni, mint ahogy Elizabeth sem. Miután apja a frontra ment, ő hazatért az édesanyjához, de nem bírt otthon ülni, a családjával. Sokkal inkább a családjának tekintette Mrs. Weasleyt és Hermionét, mint a saját anyját és mostohaapját. Ő is csendesen zokogott a párnájába fúrva az arcát, hogy ne keltse fel Hermionét, ha véletlenül aludna.

Tonks is teljesen megszürkült ez alatt a két év alatt. Komoly arccal mászkált és szinte már soha nem mosolygott. McGalagony volt az egyedüli, aki erős tudott maradni és ő volt az, aki sokszor talpra állította a többieket, ha úgy tűnt, ők már nem bírják tovább. De várni a szeretett férfi, vagy a fiú halálhírére több volt, mint amit bármelyikük kibírt.

Az Egyesített Varázsközi Mágikus Csapatok Parancsnoksága minden héten erősítést ígért a frontra, de az csak puszta önálltatás volt, ezt már mindenki tudta. Nem volt már tartalék, akit bevethettek volna. Európában legalábbis nem. A fiatal férfiak és a középkorúak már mind bevonultak, a gyerekeket pedig nem vihették. Utolsó erejükkel tartották fel a halálfalók tomboló seregét. Azok persze fáradhatatlanul özönlöttek Európába, megállíthatatlanul. Nemsoká eljön majd az az idő, mikor senki sem lesz biztonságban tőlük. A gazdaság romokban hevert, az emberek rettegtek és a déli országokat elözönlötték a háborús menekültek, akiket zsúfolt táborokba szerveztek, hogy legalább elférjenek. Munka nem volt, a mugliknak sem, a mágusok pedig lassan elfogytak. És már két hete semmi hír Harryékről…



Invito

Fandomok

Szeptemberben jön!

Időnyerő
«  Szeptember 2018  »
HKSzeCsPSzoV
     12
3456789
10111213141516
17181920212223
24252627282930

Hoppanáló
Oldalaim:
  • Hungaryan Fanfiction Archívum
  • Candlekeep

  • Barátok:
  • Scripta
  • Erika apróságai
  • Nimphadora Oldala
  • StargateLives
  • Varázsskatulya

  • Más oldalak:
  • Merengő Fanfiction
  • Transportus

  • Hozzászólások
    Smaragd
    Mondhatnám azt, hogy Dumbledore azért ilyen, mert öreg, de ez megdőlne azzal, hogy Minerva sem fiatal, és határozottan nem ért egyet az igazgatóval - szóval ez nem a kor függvénye. Perselus álma igen érdekes, mert az első nem álom, hanem egyértelműen visszaemlékezés. Itt megjegyezném az író bátorságát, hogy ezt is bevállalta smile és így már rögtön érthető az is, hogy miért is érez annyira együtt Ginny-vel, és tudja kikövetkeztetni Harry lelkiállapotát. Na, itt volt aztán enyhén szólva is bunkó Dumbledore kérdése, nem is csoda, hogy ekkor ő nézett a végén félre.
    A véres nyakörv nekem igencsak elterelésnek látszik, de az is lehet, hogy a patkány megharapta a kutyát, és úgy lett véres.
    Igen csak okos volt a professzoroktól, hogy az aranyvérű, befolyásos diákokkal hozakodtak elő, mikor a dementorok rossz hatásával példálóztak - Shacklebolt nem véletlenül mosolygott a miniszter megvezethetőségén smile 
    Dumbi határozottan kezd veszíteni a tekintélyéből, előbb Molly, most meg Perselus osztja ki biggrin Meg is érdemelte az öreg. Ha más nem az egész arra jó volt, hogy Perselus elkezdje felvállalni Harryt.

    evelyn
    Uff, komolyan mondom, időnként szívem szerint alaposan felpofoznám Dumbledoret. Tehát, ha jól értelmeztem Perselus álmát, akkor Lily vagy megkérte őt, hogy vigyázzon a fiára ha velük történne valami, elvégre biológiailag ő az édesapja, vagy pedig Perselus zavaros lelke és a túlzott mágia használat miatti fáradtsága okozta, hogy Lily megjelnt az álmában és akarta, hogy Perselus legyen az aki vigyáz a fiúra, hiszen nincs más családtagja rajta kívül. Nos bárhogy is van, úgy tűnik, hogy ez igen csak mélyen érintette a professzort. Ami Blacket illeti, azt hiszem egy kicsit elhamarkodta a patkány levadászását, bár érthető, tekintve, hogy őt ítélték el ártatlanul míg a patkány békésen tengeti rusnya életét. A véres nyakörv nekem nem mond igazán semmit, valószínűnek tartom, hogy amikor visszaváltozott emberi formájába akkor a nyakörv felsértette a nyakát, tekintve egy embernek szélesebb, masszívabb nyaka van, mint egy kutyának smile Most viszont kíváncsi vagyok arra, hogy vajon sikerül-e elkapnia a patkányt, vagy megint gyáván elmenekült a féreg. Látszik, hogy az igazán okos varázslók nagyon fáradtak, ha nem sikerült összerakniuk a történet leírásából, hogy valami nem teljesen jó a történetben, hiszen Dean-ék láttak egy alakot, akiről megállapították, hogy nem lehet sem Ron, sem pedig Harry. Feldúlta a szobát kiabálva, hogy hol vagy te fattyú és amikor a kutya hirtelen megjelent akkor mégis hova tűnt a férfi? Merre ment? Bár az is igaz, hogy arra tippelnek, hogy láthatatlanná tévő köpenye van ezért nem látta őt egyik portré sem, csak a kutyát aki valakit üldöz. Egy patkány viszont nem igazán tűnik fel senkinek. A miniszter továbbra is ostoba, ha azt hiszi, hogy a gyerekek közül csak a mugli születésűek szenvednek a dementorok hatásai miatt. De még ha így is lenne, akkor sem szabad ennyire lekezelőnek lennie, mert könnyen a bársony széke bánhatja. Nos Piton lehet, hogy fáradt, de nagyon ügyesen osztotta ki a minisztert, ahogy elkezde szépen mesélni, hogy valójában az arany vérű diákok szenvednek a legjobban. Dumbledore újbóli mesterkedése pedig felháborító. Egy bántalmazott gyereket még mindig saját kénye kedve szerint akar rángatni, de Piton nem engedi ezt. Imádom amikor ilyen szépen kiosztja az öreget. Pers hazudott Ginny tetteit illetően, hogy megvédje, de nem fogja tétlenül nézni, hogy Harry is eljusson erre a pontra és igaza van abban, hogy a Weasley-knek most van elég bajuk. Utálom az öreget, aki képes volt bevetni, hgoy el akarja szakítani a barátaitól a fiút. Eh, most nagyon kíváncsian várom a következő részét biggrin

    Smaragd
    Köszönöm, igyekszem majd a következő fejezettel, habár még semmi nincs kész belőle. A következő Harry szemszögű lesz smile

    gyb_julia
    Szia. Remelem Sirius csak megsérült s nem halt meg. Nagyon nagyon tetszet a fejezet foleg a vege hogy Perselus kijelentette hogy haza megy es a gyermeket is visszi. Ugy vartam mar ezt a fejezetett hogy csuda. Mikor jon a kovetkező? Alig várom hogy ezek után Harry és Perselus beszelgessenek ismerjek meg jobban egymast.... meg meg meg.... ennyi nem eleg smile vicc nelkul koszonom a forditas a szep hosszu fejezetet. S a viszont olvasas remenyeben kivanok szep napot.





    Copyright © 2018 - 2012 Smaragd