Smaragdvilág
Vasárnap, 2018-10-21, 22:53
Belépési neved: Mugli | Csoport "Muglik" | RSS
Főoldal | Mrs.Lupin and Mrs.Piton - Kék vér (3. fejezet) | Profilom | Kilépés




Térkép

Kategóriák
Hírek [31]
Frissítések [22]
Fordítások [26]
Fordítások barátoknak [210]
Csak barátok részére elérhető tartalommal.

Bagoly

Lumos

Online összesen: 1
Vendégek: 1
Felhasználók: 0

Zsupszkulcs



3. fejezet

 

 

Harry hangokat hallott. Először csak távolról, mint mikor a rádió a falon túlról szól, aztán egyre tisztábban. Ismerős hangok voltak, bár a szavak értelme még nem ért el a tudatáig. Abban sem volt biztos, hogy valóság-e, ami most történik. Már szinte semmin sem csodálkozott volna. Legutóbb is azt a képtelenséget álmodta, hogy Piton a karjaiba veszi és fut vele. Micsoda hülyeség… A vén denevér soha nem tenne ilyet.

– Nem! Nem! Nem! Vannak nálam sokkal alkalmasabb személyek is erre a feladatra. Például Madame Pomfrey… – tiltakozott hevesen egy ismerős hang.

– De, Perselus…

– Én megmentettem, kész, ennyi. A többiért nem vállalom a felelősséget! Már így is túlteljesítettem a tervet – mentegetőzött emelt hangnemben Piton.

– Perselus, kérlek…

– Albus… Én tényleg… nem vagyok alkalmas – mondta már kicsit nyugodtabb hangnemben

– De igen. Azt szeretném, ha te ápolnád. Mellesleg a lehető legjobb lenne a fiúnak, hiszen ezt a szert te ismered a legjobban – mondta teljesen nyugodtan Dumbledore.

A fiatalabb férfi elsápadt.

– Tudom, hogy te is tudod, de fiatalkori hülyeség volt, nem kell mindig az orrom alá dörgölni! – csattant fel. Voldemorttól is hallgathatta hónapokig annak idején. És akkoriban maga Dumbledore segített neki abba hagyni. Érthetetlen, hogy miért hozakodik most elő vele.

– Te vagy a legalkalmasabb arra, hogy kikezeld Harryt, hisz tudod, hogy min megy most keresztül. Te jobban el tudod látni őt, mint Madame Pomfrey vagy akár én. Azonkívül… nos, beszélnünk kell dolgokról, de ezt inkább az irodámban. – Az igazgató idegesnek látszott és ez még Perselusnak is feltűnt és elkezdte nyugtalanítani a dolog. Azzal kitessékelte Pitont a saját hálószobájából. Harry felsóhajtott, a másik oldalára fordult és mélyen elaludt, feledve az előbbi beszélgetést.

– Foglalj helyet, kérlek! – mutatott egy kényelmes fotelra Dumbledore, mikor felértek a hetedik emeleten lévő irodájába.

Perselus körbenézett a szobában, aztán megadta magát a sorsnak és inkább leült. Szerette ezt az irodát a sok mütyürjével együtt, bár ő maga nyilván soha nem kerül ide igazgatóként. Tulajdonképpen nem is vágyott rá. Momentán csak nyugalomra vágyott az életben, semmi másra. Azonban ez nem fog teljesülni. Voldemort már a nyomában van. Az évszázad legsötétebb varázslójának nyilván van annyi esze, hogy rájöjjön: ő szöktette meg a fiút. Bár itt a Roxfortban biztonságban vannak mindketten… bár ki tudja meddig.

– Miről szeretnél beszélni velem? – kérdezte hosszú hallgatás után.

Dumbledore vele szemben ült ugyancsak egy kényelmes plüssfotelben és kezében egy bögre forró csokoládét szorongatott.

– Kérsz? – kérdezte az öreg varázsló.

– Nem – utasította el az ajánlatot.           

– Nos… hogyan is kezdjem. Biztos nem kérsz semmit? – Dumbledore úgy tűnt, igencsak zavarban van.

– Jó, egy teát! – felelte kissé ingerülten Piton.

Dumbledore intett a pálcájával és Perselus előtt megjelent egy csésze forró tea, egy darabig forgott a levegőben, majd leszállt a kisasztalra. Perselus a kezébe fogta és várakozón meredt az öreg varázslóra.

– A történet, amit most elmondok, tizenöt évvel ez előtt kezdődött. Egy nap levelet kaptam Lily Evans-től, amelyben találkozót kért. Ez nem sokkal a halála előtt történt. Természetesen azonnal odasiettem és igen meglepő hírrel fogadott. Nem tudom, miért mondta el akkor nekem, talán megérezte, hogy az az utolsó alkalom hogy az igazságról beszéljen… – Dumbledore elhallgatott, felidézve a 15 évvel az előtti eseményeket…

 

***

 

– Mi a baj, Lily? – kérdezte Dumbledore, Potterék Gondrick’s Hollow-béli konyhájában. Lily láthatóan zaklatott és ijedt volt.

– Ha… Harryről van szó… és az apjáról – kezdte a fiatal boszorkány.

– A jóslatról? Jamesről? – érdeklődött Dumbledore.

– Igen! Nem! Nem a jóslatról. Arról hogy… – nyelt egy nagyot – Harry… nem James fia. Nem James fia! – a fiatal boszorkány szemei megteltek könnyel, amely lassan lecsordult az arcán. Hagyta, nem törölte le. Dumbledore nem szakította félbe, hisz tudta, hogy mennyire nehéz lehet erről beszélni. Lily szerette Jamest, kétség sem férhetett hozzá. De akkor ki lehet a gyermek apja? – Nem is tudom, miért történt, csak megtörtént akkor. Ő eljött, hogy figyelmeztessen minket és csak én voltam otthon… James a Rend nevében távol volt akkor. Szólt, hogy Voldemort ránk vadászik… Összevesztünk – hangja elcsuklott, mert ismét sírni kezdett. Majd erőt véve magán folytatta. - Mindenféle hülyeséget vágtam a fejéhez. Hogy áruló és csak be akar csapni és ennél is rondábbakat. Pedig Ő az élete kockáztatásával jött, hogy szóljon. Csúnya veszekedés volt, már nem is emlékszem, miket vágtunk egymás fejéhez, de egyszer csak ott állt előttem. Azt hittem meg fog ütni… Megérdemeltem volna – hangja újfent elcsuklott – De nem tette, ehelyett megcsókolt. Én meg visszacsókoltam és aztán… csak úgy megtörtént. De nekem nem jelentett semmit… szinte semmit. És aztán terhes lettem és tudtam, hogy tőle van, de James annyira boldog volt. És az látszott a legegyszerűbbnek, ha hallgatok a dologról. Tudtam, hogy Ő úgysem fogja elmondani senkinek. Hiszen nem szeretett engem… és most Voldemort ránk vadászik. Ha nem éljük túl… – mély lélegzetet vett és folytatta. – Dumbledore, mondja meg neki… majd egyszer, ha eljön az ideje. Ha mi már nem leszünk, mondja meg neki, hogy Harry az ő fia! – azután Lily szavai zokogásba fulladtak.

Három nappal később holtan találták a férjével együtt és csak Dumbledore tudta az igazat.

 

***

 

Perselus belekortyolt a teájába és várta, hogy az öreg varázsló folytassa, amit elkezdett.

– Szóval, Harry a te fiad – folytatta csendesen Dumbledore.

Perselus a meglepetéstől felugrott, félre nyelte a forró teát, amitől köhögő rohamot kapott, a csésze maradékát pedig az ölébe borította. Jó darabig eltartott, amíg a köhögése csillapodott. Dumbledore türelmesen várt.

– Micsoda? – krákogta Perselus, mikor végre sikerült lenyelnie a maradék teát és eléggé összeszedte magát. – Neeem. Az nem lehet, az nem lehet, hiszen én nem is… – hangja egy kicsit meginogott, mert visszaemlékezett – illetve csak egyszer... és az is véletlen volt. Én nem is… de nem… – Perselust talán még senki sem látta ennyire zavarban.

– Perselus, nyugodj meg, kérlek! – próbálta az igazgató csitítani.

– De én nem, mert csak egyszer… De hát olyan, mint James! A vak is láthatja, meg az az idióta keresztapja… elnézést… – szabadkozott a professzor Dumbledore szemrehányó tekintetét látva. – Szóval Black is számtalanszor a fejemhez vágta, hogy olyan, mint James… ő James fia… nem az enyém! – fakadt ki a professzor.

– Perselus! – kezdte Dumbledore, de Piton félbeszakította.

– Nem.

– Perselus! Figyelj rám! Harry a te fiad! Lily bízta rám ezt a titkot a halála előtt, és úgy érzem, most jött el az ideje, hogy elmondjam. Eddig csak baj lett volna belőle. Perselus, annak a gyereknek nincsen senkije rajtad kívül…

– De én nem! Mármint én NEM vagyok az apja! Az ég szerelmére, nem lehet, hogy Lily téved? – kérdezte szinte könyörögve a bájital mester.

– Nem. Sajnálom, de nem. Lily teljesen biztos volt benne.

– És a jóslat? Az nem James fiára vonatkozik?

– De igen… bizonyos értelemben. Mint azt Harrynek is elmondtam, Voldemort maga teljesítette be a jóslatot, mikor megtámadta őt. Ha nem hall a jóslatról, akkor nem támadja meg. Ha Neville-t választja Harry helyett, most talán ő viselné a sebhelyet. Az apa személye ebben a kérdésben nem érdekes. Csak az állt benne, hogy a szülők háromszor dacoltak Voldemorttal. Voldemort úgy hitte, Harry James fia, mint ahogy mindenki más is. De ő a tiéd! És attól még a jóslat igaz marad – fejezte be az igazgató.

– Mit tegyek? Én… utálom… Pottert – az utolsó szavakat már szinte suttogva és félve ejtette ki.

– Akkor légy úrrá az érzelmeiden! Azt szeretném, ha leszoktatnád arról a káros anyagról, és…

– De…

– …kedves lennél hozzá – fejezte be Dumbledore ellentmondást nem tűrő hangon.

– Rendben! Legyen, ahogy akarod! – egyezett bele Perselus minden lelkesedés nélkül –, de én nem hiszek abban, hogy az én fiam! – tette még hozzá, aztán elhagyta Dumbledore irodáját.

Szabályosan kiviharzott és úgy vágta be maga mögött az ajtót, hogy a falon szunyókáló portré alakok méltatlankodva mocorogni kezdtek keretükben. Dumbledore elnyomott egy halvány félmosolyt, majd ujjait összeillesztve gondolataiba mélyedt.

 

<<--    -->>



Invito

Fandomok

Szeptemberben jön!

Időnyerő
«  Október 2018  »
HKSzeCsPSzoV
1234567
891011121314
15161718192021
22232425262728
293031

Hoppanáló
Oldalaim:
  • Hungaryan Fanfiction Archívum
  • Candlekeep

  • Barátok:
  • Scripta
  • Erika apróságai
  • Nimphadora Oldala
  • StargateLives
  • Varázsskatulya

  • Más oldalak:
  • Merengő Fanfiction
  • Transportus

  • Hozzászólások
    Smaragd
    Mondhatnám azt, hogy Dumbledore azért ilyen, mert öreg, de ez megdőlne azzal, hogy Minerva sem fiatal, és határozottan nem ért egyet az igazgatóval - szóval ez nem a kor függvénye. Perselus álma igen érdekes, mert az első nem álom, hanem egyértelműen visszaemlékezés. Itt megjegyezném az író bátorságát, hogy ezt is bevállalta smile és így már rögtön érthető az is, hogy miért is érez annyira együtt Ginny-vel, és tudja kikövetkeztetni Harry lelkiállapotát. Na, itt volt aztán enyhén szólva is bunkó Dumbledore kérdése, nem is csoda, hogy ekkor ő nézett a végén félre.
    A véres nyakörv nekem igencsak elterelésnek látszik, de az is lehet, hogy a patkány megharapta a kutyát, és úgy lett véres.
    Igen csak okos volt a professzoroktól, hogy az aranyvérű, befolyásos diákokkal hozakodtak elő, mikor a dementorok rossz hatásával példálóztak - Shacklebolt nem véletlenül mosolygott a miniszter megvezethetőségén smile 
    Dumbi határozottan kezd veszíteni a tekintélyéből, előbb Molly, most meg Perselus osztja ki biggrin Meg is érdemelte az öreg. Ha más nem az egész arra jó volt, hogy Perselus elkezdje felvállalni Harryt.

    evelyn
    Uff, komolyan mondom, időnként szívem szerint alaposan felpofoznám Dumbledoret. Tehát, ha jól értelmeztem Perselus álmát, akkor Lily vagy megkérte őt, hogy vigyázzon a fiára ha velük történne valami, elvégre biológiailag ő az édesapja, vagy pedig Perselus zavaros lelke és a túlzott mágia használat miatti fáradtsága okozta, hogy Lily megjelnt az álmában és akarta, hogy Perselus legyen az aki vigyáz a fiúra, hiszen nincs más családtagja rajta kívül. Nos bárhogy is van, úgy tűnik, hogy ez igen csak mélyen érintette a professzort. Ami Blacket illeti, azt hiszem egy kicsit elhamarkodta a patkány levadászását, bár érthető, tekintve, hogy őt ítélték el ártatlanul míg a patkány békésen tengeti rusnya életét. A véres nyakörv nekem nem mond igazán semmit, valószínűnek tartom, hogy amikor visszaváltozott emberi formájába akkor a nyakörv felsértette a nyakát, tekintve egy embernek szélesebb, masszívabb nyaka van, mint egy kutyának smile Most viszont kíváncsi vagyok arra, hogy vajon sikerül-e elkapnia a patkányt, vagy megint gyáván elmenekült a féreg. Látszik, hogy az igazán okos varázslók nagyon fáradtak, ha nem sikerült összerakniuk a történet leírásából, hogy valami nem teljesen jó a történetben, hiszen Dean-ék láttak egy alakot, akiről megállapították, hogy nem lehet sem Ron, sem pedig Harry. Feldúlta a szobát kiabálva, hogy hol vagy te fattyú és amikor a kutya hirtelen megjelent akkor mégis hova tűnt a férfi? Merre ment? Bár az is igaz, hogy arra tippelnek, hogy láthatatlanná tévő köpenye van ezért nem látta őt egyik portré sem, csak a kutyát aki valakit üldöz. Egy patkány viszont nem igazán tűnik fel senkinek. A miniszter továbbra is ostoba, ha azt hiszi, hogy a gyerekek közül csak a mugli születésűek szenvednek a dementorok hatásai miatt. De még ha így is lenne, akkor sem szabad ennyire lekezelőnek lennie, mert könnyen a bársony széke bánhatja. Nos Piton lehet, hogy fáradt, de nagyon ügyesen osztotta ki a minisztert, ahogy elkezde szépen mesélni, hogy valójában az arany vérű diákok szenvednek a legjobban. Dumbledore újbóli mesterkedése pedig felháborító. Egy bántalmazott gyereket még mindig saját kénye kedve szerint akar rángatni, de Piton nem engedi ezt. Imádom amikor ilyen szépen kiosztja az öreget. Pers hazudott Ginny tetteit illetően, hogy megvédje, de nem fogja tétlenül nézni, hogy Harry is eljusson erre a pontra és igaza van abban, hogy a Weasley-knek most van elég bajuk. Utálom az öreget, aki képes volt bevetni, hgoy el akarja szakítani a barátaitól a fiút. Eh, most nagyon kíváncsian várom a következő részét biggrin

    Smaragd
    Köszönöm, igyekszem majd a következő fejezettel, habár még semmi nincs kész belőle. A következő Harry szemszögű lesz smile

    gyb_julia
    Szia. Remelem Sirius csak megsérült s nem halt meg. Nagyon nagyon tetszet a fejezet foleg a vege hogy Perselus kijelentette hogy haza megy es a gyermeket is visszi. Ugy vartam mar ezt a fejezetett hogy csuda. Mikor jon a kovetkező? Alig várom hogy ezek után Harry és Perselus beszelgessenek ismerjek meg jobban egymast.... meg meg meg.... ennyi nem eleg smile vicc nelkul koszonom a forditas a szep hosszu fejezetet. S a viszont olvasas remenyeben kivanok szep napot.





    Copyright © 2018 - 2012 Smaragd