Harry ismét magához tért és megpróbálta kinyitni a szemét. Először nem sikerült, aztán később hosszú próbálkozás után sikerült felpillantania és az első, amit meglátott Dumbledore professzor volt, amint felé hajol. Harry meglepődött, hiszen legutóbbi emlékei szerint ő Voldemort fogja és nemsokára engedelmes rabszolgája. Az is lehet – futott át az agyán hirtelen – hogy álmodom… sőt az is lehet, hogy hallucinálok, szokás szerint, vagy ami még rosszabb… Ó csak azt ne... hogy ez Voldemort és át akar verni…
– Jó reggelt Harry! – szakította félbe Dumbledore a gondolatmenetét. – Hogy aludtál?
– Hol vagyok? – kérdezte zavarodottan, válasz helyett a fiú.
– A Roxfortban, biztonságban. Mindjárt elmondom mi történt… de előtte nem vagy éhes vagy szomjas? – kérdezte az öreg és bátorítón ráhunyorgott félhold szemüvege fölött a zavart fiúra.
– Ööö… – Harry nem volt se éhes se szomjas ellenben valamit nagyon hiányolt. A szert. De ezt nem merte bevallani, hiszen még mindig nem tudta eldönteni, hogy ez valóság vagy hallucináció.
– Nem hallucinálsz! – folytatta Dumbledore, mintha csak olvasna a gondolataiban. – Piton professzor hozott el onnan, miután Tom… nos, távozott, hogy… de ez most nem fontos – terelte el a szót. – Szeretnék bocsánatot kérni, amiért nyárra magadra hagytunk. Nem lett volna szabad! Gondolhattuk… vagyis én gondolhattam volna, hogy Voldemort nem hagyja annyiban azt, ami a minisztériumban történt. Sajnálom, amin keresztül kellett menned! – fejezte be végül az ősz varázsló lehajtott fejjel.
Harry nem hitt a fülének. Az is alig hatolt el a tudatáig, hogy a Roxfortban van, nemhogy a többi, amit Dumbledore így hirtelen rázúdított. A Roxfortban van! A Roxfortban van, nem Voldemortnál! Nem fog meghalni… Legalábbis ma még nem! Mérhetetlen megkönnyebbülés öntötte el a szívét és a lelkét. Dumbledore jelenléte gyógyír volt. Most nem számított a nyár elejei veszekedés, az sem hogy Dumbledore végső soron nem mondta el neki, hogy Voldemort miért is vadászik rá. Most csak az számított, hogy itt van, és neki, Harrynek nem kell tovább rettegnie a következő perctől. Olyan hihetetlenül jó érzés volt, mint… mint először megkóstolni Voldemort kábító főzetét. Eszébe jutott a szer – ahogy magában nevezte. Ezzel együtt megjelentek az elvonás kísérő tünetei. A hideg verejték… a reszketés… a hányinger…
– Rosszul vagy, Harry? – kérdezte aggódva az igazgató, ahogy a sápadt fiúra nézett.
– I… igen! – nyögte alig hallhatóan Harry. – Igazgató úr… én…
– Perselus! – kiáltott Dumbledore és az ajtóban nem sokkal később feltűnt a gyűlölt bájitaltan tanár magas alakja
– Igen, igazgató úr? – kérdezte hűvösen a fiatalabb férfi rá sem nézve a szenvedő Harryre.
– Gyorsan, Perselus, a fiú rosszul van! – sürgette a férfit az igazgató.
– Máris, igazgató úr! – felelte gúnyos-kimérten Perselus és kényelmesen átsétált a laborjába majd nemsokára visszatért, kezében egy bájitalos üvegcsével. A fiolát Dumbledore-nak nyújtotta, aki végre odaadta Harrynek. Mohón felhajtotta és szétáradt testében a jóleső érzés. A remegés és a hányinger egy csapásra megszűnt. Már épp átadta volna magát az élvezetnek, mikor Dumbledore óvatosan megfogta a karját.
– Harry, figyelj rám még egy percig! Kénytelen vagyok ismét magadra hagyni téged, és Piton professzor fog vigyázni rád a nyár hátra lévő részében
– Micsoda? – kiáltott fel Harry – Piton – fog – vigyázni – rám?
– Piton professzor, Harry! És igen, mivel nekem dolgom van, ti pedig… nos, együtt szöktetek el Voldemorttól…
– De…
– Harry! Kérlek! Egyikünknek sincs más választása és ő legalább ki tud kúrálni!
– De… rendben – fejezte be sután. Nem akart megint vitatkozni az öreggel. A nyári veszekedésük is nyomta még a lelkét. Alaptalanul hibáztatta az igazgatót Sirius halála miatt. Dumbledore gyengéden megszorította a vállát aztán felállt. Az ajtóból még visszaintett, majd halkan kilépett.
Harry magára maradt és végre volt alkalma szétnézni a szobában. Sötét falú, nyomasztó helység volt és valahogy olyan… hideg. Nagy francia ágy állt középen, mellette éjjeli szekrény, és még két szék. Ennyi volt a szoba berendezése.
Piton lépett be.
– Potter! Azért vagy itt, hogy kikúráljalak! Előre szólok, hogy nehéz lesz, de elvárom, hogy közre működj, mert különben nem fog menni. két hét múlva kezdődik a tanév és szeretném, ha addigra… a régi önmagad lennél. – Piton elhallgatott. Egy darabig bámult még Harryre, aztán egy szó nélkül elindult kifelé. Az ajtóból még visszaszólt. – A holmidat Dumbledore elhozta a Privet drive-ról – és a sarok felé bólintott ahol Harry a sötétben felfedezte a ládája sziluettjét.
Piton elhagyta a szobát és csendesen betette maga mögött az ajtót. Harry az oldalára fordult és nemsokára elnyomta az álom. Túl fáradt és üres volt az agya ahhoz, hogy gondolkozzon.
***
Piton fel-alá járkált a hálószobájában. Már hajnali kettő is elmúlt, de neki csak nem jött álom a szemére. Túlságosan felzaklatta a délutáni beszélgetése Dumbledore-al. Túl sok volt.
Azt hitte, élete azon korszakát végleg lezárta, de nem. Egyre-másra bukkannak fel az emlékek, hol a drogos múltja, hol Lily. Lily! Milyen rég is volt, hogy eszébe jutott utoljára. Sosem hitte volna, hogy Potter… nem Potter. MÁR nem Potter. A fiú az ő fia! Szép lett volna, valamikor, nagyon régen, egyszer. Mikor még… mikor? Sosem volt igazi esélye az életre. Ő csak vegetál. Magányos, mert magányos akar lenni és senkinek nincs joga feldúlni az életét. Főleg nem Dumbledore-nak. Aki mindent tud róla. Mintha hátba támadták volna.
Piton várta az érzést, hogy haragudjon, hogy az agyát elborítsa a düh, de csak ürességet érzett. De nem számít már… – gondolta –, mert kis szerencsével úgysem élem meg a 40. születésnapomat. És akkor végre magam mögött tudnám ezt az egészet…
Fürgén lezuhanyozott és bebújt az ágyba. Hajnalig forgolódott még, aztán lassan elnyomta az álom. Alig egy óra múlva egy üvöltésére riadt fel.
***
Harry üvöltött, ahogy a torkán kifért. Már éjfél után elmúlt a szer hatása, de egy darabig még nem volt rosszul, igaz jól sem. Megpróbált viselkedni… vagy legalábbis befogni a száját, de hajnalra annyira marta a belsejét a kín, hogy nem tudta visszafogni könnyeit és a hangját. Azután megjelentek a hallucinációk. Harry ezektől félt a legjobban, mert az agya leges legbelseje sejtette, hogy nem igaz, nem valóság, de mégis… Mindannyiszor annyira ijesztő és igaz volt mindaz, amit látott. Sokszor üvöltött lenn a kínzókamrában is, de ott senki nem hallotta. És ha épp hallotta volna… nos akkor talán még az is jobb lett volna, ha megvárja a hallucináció végét.
Most az egyik legszörnyűbb kínozta. Természetesen ez is Voldemortról szólt és a barátairól. És Siriusról. Főleg róla. Ez alkalommal Sirius feltámadása volt terítéken, ahogy kiemelkedik a függöny mögül és ijesztő hulla szín arccal és foszló kezekkel elindul feléje hogy megölelje. A sarokban Voldemort áll és hegedül, Ron vezényletével. Körülötte a halálfalók keringőznek. Hermione pedig menyasszonyi ruhában lebeg egy tóban, nyaka körül kötéllel… és ő, Harry áll fölötte és húzza a kötelet, hogy Hermione keljen ki a vízből és Sirius őt ölelje meg, ne Harryt… és akkor Sirius elérte és ő úgy sikoltott, mint még soha! Ahogy a torkán kifért. Mindkét tenyerét a szemére szorította és totális, igazi hisztériába kezdett. Ekkor TÉNYLEG megragadta valaki. Harry még jobban sikoltott és kapálózott, de aztán az a valaki lefejtette a szeméről a kezeit, és ő megpillantotta Pitont, amint aggodalmas (lehetséges?) arccal hajol fölé.
– Jól vagy, Potter? – kérdezte gyorsan a professzor.
– Neeem! Nem… én… – suttogta valószínűtlenül magas hangon.
– Semmi baj. Ez csak… rémálom. Meg kell várni, amíg elmúlik – mondta csendesen a férfi.
– De, de-de-de… annyira élethű! – Harry még mindig nem tudott megszabadulni azoktól a képektől, amiket az előbb látott álmában
– Tudom. Ülj föl! – szólt a bájitaltan tanár és a zsebéből üvegfiolát vett elő. – Itt van, idd meg.
– Köszönöm. – Harry mohón nyúlt az üveg után és felhajtotta. Azonnal jobban lett, de már nem lett jól. Nem öntötte már el az eufória, mint eddig. Ahhoz túl kevés volt ez az adag. – Kaphatok még? Ez nem lesz elég – kérdezte gyorsan.
– Nem. Az lenne a cél, hogy leszokj… – felelte egykedvűen, de talán egy cseppnyi együttérzéssel a hangjában a tanár.
– De… – kezdte volna, de Piton félbeszakította.
– Nem, Potter. Megmondtam, hogy nem tűröm a hisztit. Csinálok reggelit, kicsit korán keltél ma – azzal magára hagyta Harryt, aki fáradtan roskadt vissza az ágyra.
Amit kapott még a vártnál is kevesebb volt, még szinte le sem ért a gyomrába máris érezte, hogy kell még. Még, még, még. És már megint a jól ismert dilemma, ami Voldemortnál is volt. Csak ott tudta, hogy ha könyörög kész, vége, halott ember. Akár temethetik is. De ez csak Piton. Viszont nem akarta megszerezni azt az örömöt zsíros hajú szadista szemétládának, hogy könyörögni lássa. Ha Voldemortnak ellen állt, akkor Pitonnak is ellen fog. Simán.
Ekkor visszatért Piton, kezében egy tálcával. Harryből pedig önkéntelenül ömleni kezdtek a szavak, gátat sem tudott szabni neki. Csak úgy jöttek. Feltartóztathatatlanul.
– Piton professzor, könyörgöm csak még egy fél adagot… csak egy kicsit, ami nem árthat. Esküszöm, nem kérem többé, csak most az egyszer, mert ez nem elég. Kérem, uram…
Piton felvont szemöldökkel, félgúnyos mosollyal bámult rá, aztán letette a tálcát az éjjeliszekrényre a reggelivel együtt.
– Sajnálom Potter, de nem lehet, különben sose szoksz le! Higgy nekem, én csak tudom… – de Harry az utolsó szavakat ár nem hallotta. Elöntötte a gyilkos indulat, az elvonási tünetek miatt amúgy is ingerlékenyebb volt. Felkapta a tálcát és teljes erejéből a falhoz vágta.
– Nem érdekel, akkor is hozzon még maga zsíroshajú szemét! Perverz vadállat! Abban leli ÖRÖMÉT, hogy engem terrorizál! Nem csoda hogy Voldemort úgy oda van magáért és maga is érte! Meg is érdemlik egymást!
Piton elképedve állt. Aztán megfordult, kiment a szobából és úgy vágta be az ajtót, hogy a falról egy darabon leesett a vakolat. Odakint neki dőlt az ajtónak, felsóhajtott. Mikor kicsit lecsillapodott a dühe, neki látott a napi bájital elkészítésének. Estig nem is nézett Potter felé – legszívesebben az életben többé nem nézett volna felé. Túlságosan is emlékeztette fiatalkora önmagára, ahhoz, hogy szívesen szembe nézzen vele…
<<-- -->>
