Smaragdvilág
Szerda, 2018-08-22, 01:59
Belépési neved: Mugli | Csoport "Muglik" | RSS
Főoldal | Mrs.Lupin and Mrs.Piton - Kék vér (5. fejezet) | Profilom | Kilépés




Térkép

Kategóriák
Hírek [30]
Frissítések [22]
Fordítások [25]
Fordítások barátoknak [209]
Csak barátok részére elérhető tartalommal.

Bagoly

Lumos

Online összesen: 1
Vendégek: 1
Felhasználók: 0

Zsupszkulcs



5. fejezet

 

 

Dumbledore végigsietett a vörös szőnyeggel végigborított folyosón, majd egy pillanatra megállt a vastag tölgyfaajtó előtt. A következő pillanatban hangtalanul feltárult az ajtó és egy mély férfihang szólt ki.

– Kerüljön beljebb, igazgató úr! Minek köszönhetem a látogatását? – kérdezte Rufus Scrimgeour, az új mágiaügyi miniszter. Caramelt – érthető okokból – Voldemort feltűnése után megfosztották tisztségétől és az ex-aurorparancsnok került a helyére.

A varázsló-társadalom inkább neki szavazott bizalmat, mint a gyenge, joviális, és kissé ostoba Caramelnek. A miniszter hellyel kínálta Dumbledore-t, majd ő is helyet foglalt.

– Remus Lupin miatt jöttem – kezdte az ősz varázsló. – Mint nyilván ön is tudja, Dolores Umbridge nem vált be, mint tanerő és újfent hiányzik a sötét varázslatok kivédése tanárom, mint eddig minden évben. Én Remus Lupint javasolnám a posztra…

– De az egy vérfarkas! – szólt közbe Scrimgeour. – De hát ő ön- és közveszélyes!

– Nem! Megbízom Remusban, ahogy megbízom Perselusban is. Mindketten tudjuk, milyen idők járnak. Minden megbízható emberre szükségem van most a Roxfortban.

– De…

– Nem vitatkozni jöttem – fojtotta bele a szót Dumbledore –, csak tájékoztatni Önt. A döntésem amúgy végleges. Remus lesz a régi-új sötét varázslatok kivédése tanár. Köszönöm, hogy meghallgatott, miniszter úr! – azzal az igazgató otthagyta a minisztert, aki még hosszan bámult utána.

 

***

 

Három nappal Harry dühkitörése után még mindig puskaporos volt a hangulat Piton pincéjében. Harry nehezen tűrte az elvonókúrát, Perselus pedig nehezen tűre Harryt. Ha lehetett nem szóltak egymáshoz. Mindkettőjük szerencséjére nem sokat találkoztak, habár mindketten Piton alagsori lakosztályában laktak.

Harry nem szívesen mozdult ki a nyomasztó szobájából. Megbánta ugyan a múltkori dobálózást, de nem mert, és nem is igazán akart bocsánatot kérni a professzortól. Mellesleg nem tűnt úgy, mintha Piton elvárná tőle. Naphosszat bámulta a plafont, és várta hogy megkapja az egyre csökkenő napi adagját. Ezen kívül jelenleg kevés dolog foglalkoztatta. Egyik reggel Piton a reggelijével együtt egy levelet is behozott neki a barátaitól. Harry olvasatlanul összegyűrte és a sarokba hajította, aztán duzzogva a fal felé fordult. Délután mégis megkereste a gombóccá gyűrt levelet és rávette magát, hogy elolvassa. A barátai röviden azt írták, hogy nagyon szeretik, hiányzik nekik, és mellette vannak, történjék bármi.

Azután sokáig hevert a sötétben az olvasottakon töprengve. Elhatározta, hogy újra megpróbálja: újra küzdeni fog azért, hogy ismét önmaga legyen. Nem engedi el magát, ahogy eddig tette. A barátaitól annyi szeretet és törődést kapott ebben a rövid kis levélben is, hogy teljesen új embernek érezte magát. Elöntötte lelkét a hála irántuk, hogy megvannak még, hogy gondolnak rá. Hogy egész nyáron őérte aggódtak. Persze ők jobbat érdemelnek, nem egy önmagából kivetkőzött semmire kellő drogost, aki hátba támad mindenkit egy kis szintetikus élvezetért. Sirius hiányát is megszokta lassan. Ugyan úgy fájt, csak valahogy tompábban. Csak a szíve legmélyén. Igen, Siriusért is meg kell tennie. És önmagáért is. Voldemort soha többé nem teheti ezt vele, soha – határozta el. És segíteni fog az undok dög bájitaltan tanárnak. Igaz Piton mostanában elviselhető volt. Legalábbis nem szólt be neki.

Tulajdonképpen hozzá se szólt azóta a szörnyű este óta, csak bejött minden reggel meg este a vacsorával és a reggelivel, meg Harry napi adagjával. De nem szólt Harryhez.

Harryt kirázta a hideg, ha arra az estére gondolt. Elhatározta, hogy többé nem enged a szer csábításának, ha most sikerül leszoknia. Soha többé. De mintha Piton is mondott volna valamit róla. Hogy nehéz leszokni. Ő csak tudja… érdekes… – gondolta Harry – csak nem a vén Piton is kipróbálta? Nocsak… miből lesz a cserebogár…

Ekkor halkan kopogtak az ajtaján, majd belépett Piton. Lerakta a tálcát a szokott helyére majd azzal a mozdulattal elindult az ajtó felé, de Harry megállította.

– Professzor úr!

Piton visszafordult neve hallatán a fiú felé, de nem szólt egy szót sem, vak várakozón meredt rá, karjait maga előtt összefonva Harry mély levegőt vett, majd folytatta.

– Sajnálom, ami a múltkor történt. Nagyon… bunkó voltam. Nem tudom, miért mondtam…

– Rendben, Potter! – biccentett Piton, majd folytatta az útját az ajtó felé.

– Professzor úr!

– Igen, Potter? – kérdezte némi türelmetlenséggel a hangjában Piton.

– Szeretnék minél hamarabb leszokni erről… a dologról. Ne hozzon nekem többet! Inkább visszaadom az esti adagot is – azzal Harry a professzor felé nyújtotta az üvegcsét.

Piton visszafordult az ajtóból és Harry legnagyobb meglepetésére mellételepedett az ágy szélére és egészen barátságosan így szólt.

– Ez nem úgy működik, sajnos. Most persze szép az elhatározás, de vedd csak be. Bőven elég, hogy már nem akarod megtenni. Már elindultál a gyógyulás útján. Ennél többen ebben a pillanatban ne is várj magadtól.

– De akkor… soha nem lesz vége?

– Dehogynem. Türelem, Potter! – felelte a bájitaltan tanár, majd csendben elhagyta a szobát. Odakint lesietett a bájital laborjába, a szigorúan titkos laborjába, ami egy szinttel a pince alatt helyezkedett el, ha úgy tetszik a pince pincéjeként. Nehéz volt hozzá szokni a gondolathoz, hogy a fiú többé nem a gyűlölt Potter fia, az idióta hősködő Harry Potter, hanem igenis az ő gyereke. Perselus gyűlölte ezt a gondolatot, ezt a kényszert, hogy foglalkoznia kell a gyerekkel, hogy nem lehet önmagában. Rákényszerítik ezt a nevetséges szerepet…

Én és az apaság… Albusnak elment az esze… De ezt nem varrja a nyakamba, belőlem nem csinál idétlen vasárnapi apukát és Potterből sem Pitont. Nevetséges… De a lelke mélyén tudta, hogy Potter Piton, és bennük sokkal több a közös vonás, hiába is tagadja le. Dühösen fogott neki az aznapra rendelt bájitalnak, és csak késő este csillapodott le annyira, hogy felmerészkedjen, remélve, hogy a kölyök már alszik.

 

***

 

Harry szemére nem jött álom. Nem volt jól, de küzdött ellene, elhatározása szerint. Éjfél után nem bírt már tovább feküdni. Felkelt és óvatosan kinyitotta az ajtót, ami hangosan megnyikordult. Nap közben persze sosem csinálja. Harry egy nappali szobába jutott. Tétován körül nézett. Sosem járt még Piton lakrészében ez előtt, csak a dolgozószobájáig jutott el, de oda többször, mint szerette volna.

A szoba leginkább könyvtárra hasonlított. Mindenfelé könyvespolcok, szembe Harry szobájával egy kényelmesnek tűnő pamlag és egy apró dohányzó asztal. Harry elhadarta a „lumos” varázsigét és szétnézett a polcokon. Több sötét mágiával foglalkozó könyvet látott így hirtelenjében, mint a könyvtárban. Érdekes módon azonban az egyik polcon mugli írók regényeit fedezte fel, Shakespeare-től kezdve Poe-n át egészen Márquez-ig. A kanapé mellett egy ajtó állt félig nyitva. Halvány fény szűrődött ki rajta. Harry közelebb lopózott és belesett. Piton az íróasztalnál ült és karjára borulva mélyen aludt.

Harryt elfogta a kísértés, hogy belopózzon és ellopja Piton bájitalos szekrényének kulcsát, azután annyi kábító főzetet zsákmányoljon, amennyit csak tud, majd távozzon örökre, megszégyenülten; de hamar leküzdötte. A kíváncsisága azonban erősebbnek bizonyult, így halkan belépett és közelebb lopózott az alvó professzorhoz. Piton meg sem rezzent. Harry fölé hajolt, hogy meglesse min dolgozott, mi az, ami ennyire leköti, hogy hajnalig nem alszik miatta.

Legnagyobb meglepetésére a farkasölőfű főzetének leírására ismert, legalábbis a hozzávalók alapján annak kellett lennie. Itt-ott a professzor kiegészítéseket fűzött hozzá, mintha tovább akarná fejleszteni. Piton hirtelen megrázkódott álmában, majd halkan felnyögött. Harry elhúzódott tőle, de már nem sikerült kiérnie az ajtón, Piton ugyanis felült és csipás szemekkel rámeredt. Harry megmerevedett az ijedtségtől, mert biztos volt benne, hogy most csúnyán össze fognak veszni, de a professzor egyszerűen átnézett rajta, mintha nem vette volna észre.

Harry az ajtó mögé húzódott és onnan figyelte tovább az álmos tanárát. Piton megrázta a fejét, majd a bájitalos szekrénykéjéhez lépett és matatni kezdett. Sebtében előkotort különböző nagyságú üvegcséket és egy nagyobb bögrébe elkezdte összeönteni a tartalmukat. Közben valami varázsigét mormogott, de Harry nem hallotta, mit. A főzetből hírtelen vakító kék gőz csapott ki. Rövid rotyogás és bugyborékolás után elhalt a kék ragyogás és Piton felhajtotta a főzetet. Utána csak annyi ereje maradt, hogy az ágyáig tántorogjon. Lerogyott rá, majd pár pillanat múlva mélyen aludt. Harry nem tudta mire vélni a dolgot. Inkább gyorsan visszament a saját szobájába. Még sokáig nem jött álom a szemére. Egyre csak az a fura főzet meg Piton érdekes viselkedése járt a fejében.

 

***

 

Másnap reggel mikor felébredt, nem volt kedve a szobájában reggelizni, ezért felöltözött és kiment a nappaliba. Legnagyobb meglepetésére Dumbledore állt a szoba közepén, mellette egy ismeretlen, magas, szemüveges, sötét hajú, barna szemű férfi. Harry legnagyobb megdöbbenésére nem varázslótalár volt rajta, hanem egyszerű mugli ruha. Fekete farmer nadrág és galléros drapp póló. Szemben velük Piton foglalt helyet. Karját szorosan keresztbe fonta maga előtt és várakozón meredt a két férfire.

– Azt hiszem, Andrást nem kell bemutatnom, igaz Perselus! Örömmel jelentem be hogy szeptembertől itt tanít majd jogot. Á – mosolyodott el az igazgató –, jó reggelt Harry! Hogy érzed magad?

– Köszönöm – felelte félszegen Harry. – Remekül.

Az igazgató közelebb lépett hozzá. Háta mögött az Andrásnak nevezett férfi a kezét nyújtotta Pitonnak, aki némi habozás után elfogadta a felé nyújtott jobbot. Dumbledore folytatta.

– Harry megbeszéltem reggel Piton professzorral, hogy folytathasd az okklumencia órákat. – Harry ennek hallatán elborzadt, de azért mosolyt erőltetett az arcára és bólintott beleegyezése jeléül. – Szeretném, ha mindent megtennétek, hogy kizárjátok Voldemortot az elmédből. Látom, nagyon szépen gyógyulsz! Remélem, mire Mr. Weasley és Miss. Granger visszajönnek, teljesen jól leszel. – Továbbá… nos… Sirius hagyatékáról is szót kell ejtenünk. Harry megborzongott keresztapja neve hallatán. Dumbledore beterelte Harryt a szobájába – otthagyva a két másik férfit – és csak ott folytatta.

– Sirius rád hagyta volna a házat, Harry de sajnos… azon a házon átok ül. Csak Black vérből származó személy örökölheti, így a ház… – nem folytatta inkább, Harry anélkül is kitalálta. A ház Bellatrix Black-re szállt. Sirius gyilkosára.

Harry bólintott, hogy megérti. Kerülni akarta ezt a témát, sőt minden témát, ami a keresztapjáról szólt. Neki amúgy sem kell az a kripta, Sirius is gyűlölte. Legyen csak azé a némberé. Dumbledore azonban kisvártatva folytatta

– Mindazonáltal, Sirius nem hagyott örökség nélkül. A széfjéből a pénz a tiédbe került és hagyott még rád… de majd nézd meg magad. – Azzal egy dobozt halászott elő talárja zsebéből és átnyújtotta Harrynek. Harry bólintott – szólni nem tudott – és lassan az ágy szélére ült, kezében a kicsi fekete dobozzal.

Dumbledore végtelenül szomorúan nézett rá még vagy egy percig majd távozott és halkan betette maga mögött az ajtót. Odakint még biccentett a két férfi felé majd elhagyta Roxfortot.

 

***

 

Szokásos rémálmára riadt fel. Percekig töprengett rajta, hogy hol is van, aztán a megkönnyebbüléstől felsóhajtott. Szomjas volt, ezért a konyhába indult egy pohár vízért, ám mikor kinyitotta az ajtót, halk beszélgetést hallott a másik szobából. Nem akart hallgatózni, mégis, ahogy elhaladt a konyha felé szokatlan párbeszédre lett figyelmes. Az egyik beszélő nyilván Piton volt, a másik pedig a délelőtt látott ismeretlen férfi lehetett.

– Igen, egy szó nélkül leléptem, na és? Te pedig beálltál… Hozzá.

– Igen, elmentél. De minek jöttél vissza?

– Dumbledore hívott. Azt mondta, talán szükséged lesz rám.

– Emiatt jöttél vissza? Csak emiatt?

– Igen, csak miattad.

– Nem mintha szükségem lenne bárkire is… Szóval miattam nem kellett volna…

– De igen, mert mindezek ellenére a barátom vagy! Mindig is az voltál!

A másik hosszan nem felet. Azután nagyon csendesen csak ennyit mondott: – Tudom… te is nekem! – Harry nem akart tovább hallgatózni, inkább gyorsan folytatta az útját a konyha felé.

A víztől megkönnyebbült, ám mikor visszaindult, az idegen férfit ott találta az ajtóban. Amaz barátságosan rámosolygott, majd Harry gyorsan visszaslisszolt a szobájába. Nem akarta, hogy Piton is rajta kapja, hogy éjjel kint sétált. De ezek szerint a jó öreg Pitonnak is volt barátja, legalábbis egy biztosan. Ezt feltétlenül el kell mesélnie Ronnak és Hermionénak, ha majd találkoznak.

 

<<--    -->>



Invito

Fandomok

Szeptemberben jön!

Időnyerő
«  Augusztus 2018  »
HKSzeCsPSzoV
  12345
6789101112
13141516171819
20212223242526
2728293031

Hoppanáló
Oldalaim:
  • Hungaryan Fanfiction Archívum
  • Candlekeep

  • Barátok:
  • Scripta
  • Erika apróságai
  • Nimphadora Oldala
  • StargateLives
  • Varázsskatulya

  • Más oldalak:
  • Merengő Fanfiction
  • Transportus

  • Hozzászólások
    Smaragd
    Örülök, hogy tetszett a fejezet, én meg már kezdtem azt hinni, hogy a kutyát sem érdekli már... smile

    Smaragd
    Molly igazi anyatigris smile Nagyon bírom, hogy ilyenkor még Arthur is tiszteletben tartja biggrin

    Smaragd
    Tényleg, erre én nem is gondoltam. De igen, ő aztán tudja milyen elveszíteni a legjobb barátját.






    Copyright © 2018 - 2012 Smaragd