A víziló félelmetes volt a sötétben, belegondolva, hogy mi lenne, ha az ember a természetes közegében fut vele össze. Ők is idegesek voltak, így bemenekültek a vízbe.
A legkevésbé ők voltak elégedettek az éjszakai látogatással. Ingerülten szaladgáltak, meglepően hangtalanul. Velük sem találkoztunk volna össze természetes közegükben. Természetesen nem is lehetett jó képet csinálni róluk.
A zsiráfoknál annyian voltak, hogy oda sem fértünk, de kívülről az ablakon betekintve jól láttuk őket, és így elcsíptük a legújabb babát, aki ki sem mert jönni az anyukája után.
Köszönet a képekért Így olyan, mintha én is részese lehettem volna. Már idejét sem tudom, hogy mikor voltam ott utoljára. Talán kislány koromban Örülök, hogy ilyen remekül sikerült a látogatásotok. Az állatok csodásak, a kis zsiráf volt a kedvencem
“Gyógyító erő a szeretet. Ki teste, ki lelke egészségét köszönheti e csodának, ki teljes emberségét.” (Tatiosz)
A kicsi zsiráf valóban nagyon aranyos volt, nem a legjobb a kép, de jól látszik ott is, hogy micsoda kis haja van Sajnos a nappali Állatkertezés előre nem látható okok miatt nem jött össze, de valamikor majd azt is összehozzuk. Jó okunk volt nem bemenni, és erről a napról örök emlékünk is marad, amiről MZ tudna a legjobban mesélni Meg is hagyom neki a dolgot.
„Inkább írj Önmagadnak közönség nélkül, minthogy a közönségnek írj, és elveszítsd magad.” Ciryl Vernon Conolly