|
|
I. Fórumsztori - Fordított világ (mentés)
|
|
| mzperx | Dátum: Hétfő, 2012-11-05, 23:44 | Üzenet # 141 |
 Őrnagy
Csoport: Barátok
Üzenetek: 124
Kitüntetések: 5
Hírnév: 0
Állapot: Offline
| Voldemort végül lépésre szánta el magát, levelet fog írni Perselusnak, és kér tőle egy találkozót. Igaz a levél nem a legbiztonságosabb kommunikációs forma, de talán Nagini tud ebbe is segíteni, csak meg kell találnia azt a patkány Pettigrew-t, hogy bejuttassa a levelét a Roxfortba.
***
Dumbledore óvatosan közelebb mozdult a kanapéhoz, és vívódó lélekkel nézett le a kanapén fekvő fiára, akinek elgyötört arcát Minerva törölgette egy nedves ronggyal. Közben Harold a kanapé túloldalára állt hogy jobban szemmel tarthassa az öreget, nehogy ártson valamit is akár szóval, akár tettel az apjának.
- Mi történt veled, kedves gyermek? Tán csak nem... - szólalt meg végül az igazgató, de McGalagony bosszús tekintete torkára forrasztotta a mondanivalóját.
Kedves gyermek... Malazárra! - gondolta Piton. - Ez a mondat még a Nagyúr szájából is jobban hangzott! Sőt, valójában jobban örült volna most Nagini egész családjának az ágy körül, mint az úgynevezett apjának. Nemtetszésének hangot is adott, mikor egy artikulálatlan nyögés hagyta el a torkát. Na szép, már egy egész seregnyi alkalmatlan griffendéles sürög körülöttem, nem csoda, hogy folyamatosan romlik az állapotom...
- Sss, maradj már nyugton, Perselus, ne beszélj! Hagyd Poppyt dolgozni! Meglásd, jobban leszel! - csitítgatta Minerva. - Mutass jó példát a fiadnak!
- Fiam, én csak azért jöttem, hogy beszéljünk, csomó minden van, amit meg kell magyaráznom neked, hogy miért történt, és persze neked is be kell számolnod mindenről, amit megtudtál Voldemortról a távolléted alatt. Nem is beszélve Harryröl...
- Nem érdekelnek a magyarázataid - sziszegte Piton összeszorított fogakkal. - Te meg végkép nem érdekelsz! Semmi közöd sincs ahhoz, hogy mi van velünk. Kifelé!
- Gyakorlatilag ez a szoba még a Roxfort tulajdona, itt csak is én dobhatok ki bárkit is bárhonnan.
- Menj a pokolba, Dumbledore! - Az igazgatónak már a száján volt a válasz, hogy itt csakis ő, meg a fia fognak oda kerülni, ha folytatják ezt a sötét utat, és nem fogadják el az útmutatását, de Sirius itt elégelte meg a színjátékot, és közbeavatkozott...
"Draco dormiens nunquam titillandus! - Ne ébreszd fel az alvó sárkányt!"
|
| |
| |
| Smaragd | Dátum: Hétfő, 2012-11-05, 23:45 | Üzenet # 142 |
 Őtábornoksága
Csoport: Adminisztrátorok
Üzenetek: 2557
Kitüntetések: 6
Hírnév: 1
Állapot: Offline
| - Hagyja el a lakosztályt - mondta halkan. - Nincs szükség arra, hogy felizgassa Perselust.
Dumbledore tiltakozni akart, de egy hang megállította:
- Hagyd Sirius, a Roxfortban még ő az igazgató, mi pedig nem maradunk itt - jelentette ki a bájitalmester, és fogait összeszorítva kikecmergett a rögtönzött ágyból. Egyből felharsant Minerva, és Poppy tiltakozása.
- Feküdj vissza...
- Még nem vizsgáltalak meg!
Perselus lerázta magáról a tiltakozó kezeket és magához intette a fiát.
- Harold... Gyere.
Harry azonnal ott termett, és igyekezett támaszt nyújtani az apjának. Piton ügyet sem vetett a boszorkányok sápítozására, elszántan lépkedett a kandalló felé.
- Köszönöm a segítséget - mondta halkan, majd maga után húzta Harryt. A lakosztályában léptek ki. A laborban elfogyasztott egy kisebb rakás bájitalt, és munkához látott. Villámgyorsan összevarázsolta a laborja felszerelését, majd lekicsinyítette, és a Piton-kúriába küldte azt. Az elfogyasztott bájitalmennyiség után, némileg felélénkülve, még kihelyezett pár lezáró varázslatot a személyes lakrészére, majd mire Harry, akár csak rákérdezhetett volna, hogy mit, miért csinál, visszatértek a kúriába. Ott a fiú legnagyobb örömére, két éber, és viszonylag sértetlen házimanó fogadta őket.
- Socius - szólította Piton a manóját -, a pincébe megérkezett a labor felszerelése, pakold ki. Dobby... - fordult a másik manó felé -, a te dolgod lesz egy levél kézbesítése a Roxfortba.
A kis manó lelkesen bólogatni kezdett. Perselus gyorsan rávarázsolta a pergamenre a meghívást, és átadta neki. - Csakis Minerva kezébe adhatod! - figyelmeztette a jószágot. - Ha végeztetek a feladatotokkal, mára nincs több dolgotok, pihenjetek - mondta még nekik, mielőtt megindult volna az emeletre.
- Harry, pár perc és vendégeink érkeznek. Kérlek fogadd őket, addig, míg én rendbe hozom magam.
- Igen apa, kik jönnek?
- Minerva, Sirius és Remus...
„Inkább írj Önmagadnak közönség nélkül, minthogy a közönségnek írj, és elveszítsd magad.”
Ciryl Vernon Conolly
|
| |
| |
| Smaragd | Dátum: Hétfő, 2012-11-05, 23:45 | Üzenet # 143 |
|
Őtábornoksága
Csoport: Adminisztrátorok
Üzenetek: 2557
Kitüntetések: 6
Hírnév: 1
Állapot: Offline
| Scale
Harry bólintott egyet, aztán kényelembe helyezte magát a kanapén, s várta a pár perccel ezelőtt magukra hagyott barátokat, családtagokat. Gondolatban visszapörgette magában az előbbi eseményeket, és rá kellett jönnie, habár nagyon óvakodott attól, hogy talán Dumbledore valamivel próbálkozik apjánál, nem kellett volna annyira félnie. Mégis mit tehetne az öreg? Oké, a világ leghatalmasabb mágusa, de... ők vannak többségben. Bármikor az életüket adták volna egymásért.
Harry abban a pillanatban tudta, hogy mi történik, amikor igazából még fel sem fogta a dolgokat. Olyan volt, mintha valaki megcsiklandozta volna az agyát - legilimentálták, de olyannyira óvatosan, amilyet még soha sem tapasztalt. Az apja régebben egyszerűen csak betört az elméjébe, Voldemort még durvábban "kért" bebocsájtást, ez a mostani azonban valami más volt. Gyengéd, tapogatózó, szinte kérlelő. Mégis ki akarhat beszélni vele? Egy pillanatig habozott, latolgatva esélyeit, de úgy érezte, az illető nem akarja bántani, így aztán megadta magát a "vendégének".
Egy csodaszép, ezernyi virágba borult, napsütötte réten találta magát, s egy hatalmas bükkfa alatt Dumbledore ült egy farönkön. Mikor meglátta, hogy a fiú őt nézni, elmosolyodott, intett egyet, aztán csak várt. Harry kíváncsian lépkedett a zöld fűben az igazgató felé, tényleg tudni szerette volna mi a mondanivalója, amit nem tudott neki az előbb elmondani. Habár volt egy sejtése.
- Igazgató úr - biccentett Harry, s miután Dumbledore megütögette maga mellett a farönköt, helyet foglalt.
- Örülök, hogy itt vagy, Harry, féltem, hogy nem engedsz be az elmédbe, de más módját nem láttam annak, hogy kapcsolatba lépjek veled.
- Megértem, uram - felelte őszintén Harry. - Miért keresett meg?
Dumbledore felsóhajtott, megigazította félhold alakú szemüvegét, és komolyan Harryre nézett. A fiú hirtelenjében nem is tudta eldönteni, hogy az öreg férfi éppen melyik pozíciójában akar beszélni vele. Igazgató, mentor, nagypapa, vagy minden idők leghatalmasabb mágusa.
- Bocsánatot szeretnék kérni tőled, Harry - fogott bele Albus -, amiért ennyi ideig titkoltam előled a származásod. Tudod, mikor Lily nekem adta a levelét, amiben elmondja az igazságot, megfogadtam Merlinre, hogy az első adandó alkalommal elmondok neked mindent, amit tudnod kell, abban az esetben, ha édesanyád ezt nem tudnám már megtenni. Ám amikor Voldemort lecsapott rátok, és te megkaptad a heget, tudtam, hogy nem lennél biztonságban Perselusnál. Érted, amiről beszélek, Harry? - A fiú bizonytalanul bólintott, mire Albus szomorúan elmosolyodott, és tudta, hogy Harrynek nem világos, mit miért tett. - Édesapád Voldemort látszólag egyik leghűségesebb halálfalója volt. Mikor a Nagyúr eltűnt, sokan inkább Perselustól várták a segítséget a szökésben, a fedőtörténet kikerekítésében, mint Bellatrixtól.
- Mrs. Lastrange inkább Azkabant választotta, minthogy megtagadja a Sötét Oldal szolgálatát, de mások nem voltak ennyire... bátrak, ha szabad ezt a kifejezést használnom. Perselusnál, amíg el nem jött a tárgyalásának ideje, naponta több halálfaló is megfordult, hamis menekülési útvonalat adott nekik, mi pedig el tudtuk kapni a legtöbb menekülő, esetleg bosszúálló halálfalót - utóbbiak rád vadásztak. Bármennyire is újra gondolom magamban az eseményeket, és bármennyire is latolgatom, hogy mennyire lettél volna biztonságban édesapádnál, tudom, hogy előbb-utóbb lebuktatok volna. És habár Perselus kitűnő varázsló, a legjobbak legjobbika, több tucat halálfalóval szemben még neki se lett volna esélye.
- Tudom, hogy a rokonaid nem bántak úgy veled, ahogy kellett volna, ahogyan reméltem, de mégis... édesanyád véráldozata olyan védelmet nyújtott neked, amilyet még én sem tudtam volna biztosítani számodra. Te nem tudhatod, de még évekkel később is több olyan botor halálfalót kerített kézre az aurorság, akik rád vadásztak, és ha nem a nagynénédéknél éltél volna, akár meg is halhattál volna. Harry - nézett mélyen unokája szemébe -, ha veled történne valami, azt én soha nem bocsátanám meg magamnak. Az unokám vagy, és én nagyon-nagyon szeretlek téged, ezt soha ne vond kétségbe!
[i]- Én... Én nem is tudom mit mondjak - felelte csendesen Harry. - Miért... Miért nem mondta el a Roxfortban az igazságot.
Albus mélyen felsóhajtott.
- Egészen tanévkezdésig arra a pillanatra vártam, és készültem, amikor és ahogy elmondom majd kettőtöknek, de aztán... azt hiszem megijedtem, miután Perselus többedszerre is elkezdte mondani, hogy pont ugyanolyan vagy, mint James, ugyanolyan arrogáns, kivagyi, semmirekellő és... a szokásosak, szerintem már eleget hallottad ezt - mosolygott rá lágyan. - Aztán Perselus elkezdte a szidásod, te pedig folytattad az övével, végül annyira elfajult ez az egész, hogy féltem attól, hiába tudnátok meg, hogy apa-fia vagytok, nem lennétek képesek felülemelkedni a sérelmeiteken. Annak látványa pedig, hogy kiderül egy család vagytok, de ezt mégsem használjátok ki, rettentő fájdalmas lett volna.
Albus ránézett Harryre, és a fiú rémülten látta, hogy az idős férfi szemében könnyek gyűlnek. Dumbledore annyira idősnek tűnt most így megtörve, összeomolva - Harry félt így látni. Számára Albus Dumbledore mindig is az erőt, a jóságot, a legyőzhetetlenséget sugározta, aki egy csettintéssel mindent rendbe tesz; rossz volt látni, hogy az igazság valóban ennyire fájdalmas.
- Köszönöm, hogy elmondta, uram. Én azt hiszem tudom, hogy tényleg csak a legjobbat akarta nekem - felelte csöndesen Harry. - Nem haragszom magára, de apa nevében nem tudok nyilatkozni.
- Jól kijöttök, igaz?
- Igen, uram. - bólogatott Harry egy mosoly kíséretében. - Tényleg nem vagyunk annyira különbözőek.
- Ennek nagyon örülök, Harry - veregette meg unokája térdét Albus. - De most menned kell, fiam, ha jól látom, hamarosan vendégeitek lesznek.
- Oh, igen - pattant fel Harry. - És, uram, habár Voldemort most már családtag - szűrte a szót a fogai között -, attól még meg fogom bosszulni anya, James és Cedric halálát is, hogy a több száz mugli emberről ne is beszéljünk. - Azzal Harry ismételten a nappaliban találta magát, és abban a percben kilépett a kandallóból Sirius.[/size][/font]
***
Albus Dumbledore még sokáig ült a képzelete teremtette rét farönkjén azon elmélkedve, hogy Harry szavaiból ítélve, talán mégis van közte és Voldemort között valamilyen rokoni kapcsolat.
- Szentséges Merlin! Ugye nem...? - villant be neki a megoldás.
|
| |
| |
| mzperx | Dátum: Hétfő, 2012-11-05, 23:46 | Üzenet # 144 |
|
Őrnagy
Csoport: Barátok
Üzenetek: 124
Kitüntetések: 5
Hírnév: 0
Állapot: Offline
| Voldemort végre rátalált a kígyójára, amint az épp a Herceg baldachinos ágyán tekergett.
- Áh, Nagika, hát itt vagy! Nem tudod..... Mit csinálsz tulajdonképpen?
- Ssszzz, gondolkodom. Hogy hogy kapjam visssza a Hercegem.
- Rendben, értem én, szóval le lettem cserélve egy fiatalabbra. Hogy ez miért nem lep meg? Nos mindegy, Nagika, nem tudod véletlenül, merre találom Féregfarkot? - A kígyó izgatottan elkezdett még gyorsabban tekeregni.
- Ssszzz, Nagini nem tudja, gassszdám.
- Akkor megkeresnéd nekem azt a haszontalan patkányt, valahogy el kell juttatnom Perselushoz a levelem...
*****
- Assszem asssz nem fog menni, gassszdám. Nagini már megette asssz árulót.
- Miii! Mit tettél te ostoba hüllő! - követelőzött a Nagyúr és elkapta jobbjával a kígyó torkát - vagy milyét ott a feje alatt - és jól megrázta.
- Ssssz, Nagini nem hagyhatta, hogy a Herceg ssszobáiban garássszdálkodjon. Mindig csúfolódott a Hercegen... -sziszegte el a kígyó a varázsszót, mely kulcsként nyitotta meg Voldemort bilincsbe zárt öklét körülötte. Tom fáradtan zuhant a kígyó mellé az ágyra.
- Jaj, Nagini! Akkor most hogy juttassam el hozzá a levelemet?
- Ne aggódj gassszdám, Nagini ssszejti, hol lehetnek, majd én elvissszem. Nagini már járt ott egyssszer, mikor a Herceg tojássszát kereste...
"Draco dormiens nunquam titillandus! - Ne ébreszd fel az alvó sárkányt!"
|
| |
| |
| Smaragd | Dátum: Hétfő, 2012-11-05, 23:47 | Üzenet # 145 |
|
Őtábornoksága
Csoport: Adminisztrátorok
Üzenetek: 2557
Kitüntetések: 6
Hírnév: 1
Állapot: Offline
| Minerva, Remus és Sirius éppen azon tanakodtak, hogy mitévők legyenek, mikor egy pukkanás kíséretében egy házimanó jelent meg.
- Piton uram küldött - mondta, és egy pergament nyújtott a professzor asszony felé.
Minerva kíváncsian vette el, és hajtogatta ki. Még megszólalni sem volt ideje, mikor a manó már távozott is. Ezek szerint, Perselus nem vár választ.
Kedves, Nagymama!
Köszönöm, hogy vigyáztál Haroldra. Engedd meg, hogy viszonozzam a kedvességedet. Harold már alig várja, hogy közös barátainknak megmutathassa az új otthonát. Ezért meghívlak téged, a kísérőiddel együtt a kúriába.
P
- Meghívást kaptunk - jelentette be a boszorkány, mikor a pergamenből felnézve, két kíváncsi tekintettel találta szembe magát.
„Inkább írj Önmagadnak közönség nélkül, minthogy a közönségnek írj, és elveszítsd magad.”
Ciryl Vernon Conolly
|
| |
| |
| Smaragd | Dátum: Hétfő, 2012-11-05, 23:48 | Üzenet # 146 |
|
Őtábornoksága
Csoport: Adminisztrátorok
Üzenetek: 2557
Kitüntetések: 6
Hírnév: 1
Állapot: Offline
| Aremeh
Nem telt bele öt percbe sem, Minerva, Sirius és Remus már a kúria hatalmas előcsarnokában állt, ahol Harry fogadta őket.
- Apa mindjárt itt lesz, szerintem addig menjünk át a szalonba - javasolta Harry, majd a három felnőtt kíséretében belépett az említett terembe.
Már legalább egy fél órája vártak, ki ki a maga italát iszogatva, amikor Harry megelégelte a várakozást és Dobbyért kiáltott.
- Parancsolj Dobbyval Harry gazdám!
- Dobby kérlek szólj apámnak, hogy a vendégek már elég régóta várakoznak.
A házimanó abban a pillanatban eltűnt, csak hogy egy másodperc múlva újra megjelenjen, és a levegőt kapkodva, remegő hangon megszólaljon:
- Harry gazdám azonnal jöjjön! Perselus gazdám eszméletlenül fekszik az emeleti folyosón!
Erika
Harry felrohant a lépcsőn, Minervával, Remussal, és Siriusszal a nyomában. Apját a szobája előtt ájultan találta. Mellette Nagini tekergett.
─ Herceg, kérlek térj magadhossz! Nagininek sszüksszége van rád.
|
| |
| |
| Smaragd | Dátum: Hétfő, 2012-11-05, 23:48 | Üzenet # 147 |
|
Őtábornoksága
Csoport: Adminisztrátorok
Üzenetek: 2557
Kitüntetések: 6
Hírnév: 1
Állapot: Offline
| - Voldemort kígyója! - kiáltott fel Sirius és készült megátkozni a jószágot, mert még élénken élt benne annak az emlékezete, mikor Nagini megtámadta Arthur Weasleyt.
- Ne! - kiáltott fel Harry. - Ne bántsd! Ő nem akar semmi rosszat! - mondta, miközben a pálca elé ugrott és a testével védte az óriási kígyót.
Nagini megérezte a fenyegető veszélyt, és mint egy kobra, felmagasodott a fiú fölé.
- Ki asssz, aki bántani akarja a Herssszeg tojásszát? - sziszegte mérgesen. Avatatlan szemeknek úgy tűnt, mintha a fiút készült volna hátba támadni. Minerva felsikoltott és a szívéhez kapott, annyira féltette Perselusékat, hogy a rémülettől meg sem bírt mozdulni.
- Nagini, hagyd - sziszegte a kígyónak Harry -, ő nem akar bántani, csak megvédeni, mint te.
- Gassszdám - hajtott fejet a kígyó, miközben visszatért a bájitalmester mellé. - Segítsss a Herssszegnek!
„Inkább írj Önmagadnak közönség nélkül, minthogy a közönségnek írj, és elveszítsd magad.”
Ciryl Vernon Conolly
|
| |
| |
| Smaragd | Dátum: Hétfő, 2012-11-05, 23:48 | Üzenet # 148 |
|
Őtábornoksága
Csoport: Adminisztrátorok
Üzenetek: 2557
Kitüntetések: 6
Hírnév: 1
Állapot: Offline
| Amy
A kígyó készségesen arrébb csusszant, hogy Harry hozzáférhessen az apjához, de szemét egy pillanatra sem vette le Siriusról és a többiekről. Felkészülve várta, hogy azonnal támadhasson, ha valaki bántani meri a gazdáját és a hercegét. Harry - kihasználva az alkalmat -, közelebb ment az apjához. A varázsló arca a szokásosnál is fehérebb volt, homlokán izzadságcseppek gyöngyöztek, légzése szaggatott volt, és néha-néha ki is hagyott. Remegő kézzel nyúlt apja nyakához, hogy kitapintsa a pulzusát. Megkönnyebbült sóhaj hagyta el az ajkát, ugyan is az apja élt. Igaz, a szívverése kicsit gyenge, de él. Amint felállt észrevette, hogy a nadrágján egy hatalmas vörös folt van. Akkor látta meg, hogy az apja körül a padló is véres. Nem habozott, azonnal Siriushoz fordult.
- Sirius, segítened kell! Be kell vinnünk a szobájába most azonnal! - mondta, és a hangja remegett az aggodalomtól.
- Rendben - válaszolt Sirus, és már emelte is a pálcáját, hogy azzal majd belebegtesse a férfit, de Harry hangja megállította.
- Ne! Ne varázsolj! Nem tudom, hogy azzal nem ártunk-e neki, és ezt nem szeretném megkockáztatni! Valami mást kell kitalálnunk! - mondta.
Sirius eltette a pálcáját, odaintett Remusnak, és ketten felemelték az ájult férfit. Harry kinyitotta az ajtót, a két férfi, ájult barátjukat lefektette az ágyra.
|
| |
| |
| Smaragd | Dátum: Hétfő, 2012-11-05, 23:48 | Üzenet # 149 |
|
Őtábornoksága
Csoport: Adminisztrátorok
Üzenetek: 2557
Kitüntetések: 6
Hírnév: 1
Állapot: Offline
| Minerva tüstént az ágynál termett. Tartózkodva pillantott a kígyóra, de mivel Harry azt mondta, hogy nem bánt, bátorságát összeszedve igyekezett nem tudomást venni róla, és félelmetes sziszegéséről. Egy pillanat alatt lerántotta az eszméletlen férfiről a talárt és megkönnyebbülve tapasztalta, hogy az alatt csak egy ing van. Hála Merlinnek! - gondolta magában -, most igazán nem lenne türelme ahhoz a rengeteg gombhoz. Hasonlóképp nem törődve a hófehér, véres ing gombjaival, azt egy rántással kettészakította.
Az ing reccsenve hasadt ketté, és a gombok apró kis bogarakként repültek a szobában szanaszét. Remus megemelte a szemöldökét, de nem kommentálta a boszorkány tevékenységét, csak összenézett Siriusszal. Amint a véres ing szétnyílt, Minerva szeme elé került a bájitalmester oldalán lévő hosszú, átok marta vágás. A seb az mozgástól újra szétnyílt, és vérzett.
- Óh! - kiáltott fel Harry. - Socius - szólította az apja manóját -, kipakoltál már a laborban?
- Socius teljesítette a gazda parancsát! Mindent kitett ugyanoda, mint a Roxfortban.
- Hoztunk bájitalokat is? - kérdezett rá.
- Igen, a gazda mindent elcsomagolt.
Harry ezt megkönnyebbülve hallotta.
- Kellene Vérpótló-, Lázcsillapító-főzet, és egy adag Álomtalan Álom - sorolta Minerva.
- De beszélni akart velünk! - tiltakozott Sirius.
- Azt megteheti azután is, hogy felépült - utasította rendre a boszorkány -, az senkinek sem jó, ha nem hagyja a szervezetét gyógyulni - nézett közben jelentőségteljesen az aggódó Harryre.
Sirius egy bólintással jelezte, hogy értette az utalást.
- Socius hozott mindent, amit kértek - jelent meg a manó egy nagy tálca bájitallal.
- Köszönjük, tedd az asztalra - rendelkezett Minerva. - Kérnék még egy kis töklevet és teát.
A boszorkány Harry segítségével sorra dugaszolta ki a bájitalokat, és itatta meg Perselusszal. Közben Socius is meghozta a kért frissítőket, és amíg Harry nem figyelt, addig Minerva öntött egy kis Álomtalan Álmot az ő italába is.
- Harold kedvesem, menj pihenj le te is - mondta a fiúnak.
- Nem - jelentette ki határozottan Harry. - Addig nem, amíg nem látom, hogy apa jobban van.
- Rendben, ahogy akarod, de akkor legalább idd meg ezt - nyújtotta a fiú felé a poharat.
Harry egy hajtásra megitta a töklevet, és ideje sem volt felfogni az eseményeket, mert már aludt is.
Siruis óvatosan kivette a kezéből a poharat, és felkapta a fiút.
- Kezdesz olyan lenni, mint Albus - mondta neki, miközben kilépett az ajtón.
Az eddig csendben lévő Remus szomorúan nézett utána, és mikor Sirius hallótávolságon kívülre került, megszólalt:
- Ne törődj vele - vigasztalta Minervát. - Nem úgy gondolta.
- De bizony, hogy igen. Igaza van. Az ember az aggodalomtól nagyon könnyen elfelejti, hogy a másik is tudja, hogy mi a jó neki. Én csak a legjobbat szeretném nekik - mondta miközben Perselusra nézett.
„Inkább írj Önmagadnak közönség nélkül, minthogy a közönségnek írj, és elveszítsd magad.”
Ciryl Vernon Conolly
|
| |
| |
| mzperx | Dátum: Hétfő, 2012-11-05, 23:49 | Üzenet # 150 |
|
Őrnagy
Csoport: Barátok
Üzenetek: 124
Kitüntetések: 5
Hírnév: 0
Állapot: Offline
| Nagini idegesen nézte az előtte történő eseményeket. A kis gazáért nem aggódott, valóban ráfért a pihenés, és persze amíg ő nem tud a Herceg mellett virrasztani, Nagika majd éberen fog ügyelni ezekre a fura kétlábúakra, akik láthatólag mindent megtettek az ő Hercegéért. Ez megnyugtatta a kígyót, ugyanakkor érezte a sebből áramló sötét energiát. A Nagyúr mellett hamar megtanulta értelmezni az átkokat követő feketemágia nyomokat, és most azt is tudta, hogy itt a puszta jó szándék nem elég ahhoz, hogy meggyógyítsák Pitont. Ez a varázslat erősebb náluk. Ide valaki olyan kell, aki szakavatott az átkozódás terén. Igen, Itt csak a Nagyúr ssszegíthet. de hogy hossszam ide? Mégisssz csak ssszólnom kell valakinek, hogy beengedje, ha ideér, meg hogy meg ne átkozzák...
Nagini gyorsan döntésre jutott, kicsusszant a szobából, és megkereste Voldemort levelét, amit akkor ejtett el, mikor meglátta a földön fekvő varázslót. Ismét szájába vette a levelet, ügyelve, hogy méregfogaival kárt ne tegyen bennük, és odacsusszant ahhoz az idős boszorkányhoz, aki a legtettrekészebbnek tűnt. Majd amennyire csak tudta, megpróbált ártatlannak tűnni, és odanyújtotta az üzenetet Minervának. Az rémülten kapta fel a fejét, mikor meghallotta a sziszegést. El is felejtkezett a kígyóról. De aztán meglátta, hogy mit tart a szájában.
- Nekem? - A kígyó bizonytalanul bólintott, majd mikor a nő elvette a papírt, gyorsan leeresztette a fejét, és visszacsúszott a beteg ágyára.
Minerva felnyitotta a pecsétet, és értetlenkedve kezdte el olvasni Voldemort Nagyúr elegáns kézírását:
Perselus, kedves unokám!
Sok gondolkodni valóm akadt az elmúlt napokban, különösen, miután tudomásomra jutott, hogy a fiú, a fiad, akit oly nagy örömmel fogadtam a családunkban, nem más, mint Harry Potter. Mondanom se kell, először iszonyatos haragra gerjedtem - azt hiszem, ez érthető a 15 évvel korábban történt közös múltunk fényében. És nagyon dühös voltam rád is, amiért egy ilyen fontos információt eltitkoltál előlem. De aztán észhez tértem - Nagini segítségével -, és rájöttem, hogy ez végérvényesen közénk áll, hogy az általam megálmodott dinasztia - mely rövid időn belül már inkább család lett, s melyben nekem se volt korábban részem - egy olyan álomkép, mely nem maradhat fenn, mert te mindig is a fiadat fogod választani velem szemben. A fiad fontosabb neked, ő pedig gyűlöl engem. Azonban nekem meg te váltál fontosabbá egy ostoba bosszúhadjáratnál a fiú ellen. Ha ezen múlik, hogy visszakapjam az unokámat, kész vagyok bármilyen esküt letenni, hogy sose fogok ártani nektek. Sőt erre már most esküszöm! Vesszen vérem és minden mágiám, ha megszegem!
Kérlek, Perselus, adj hírt magadról, és gyere, gyertek vissza hozzám. Még egyáltalán nem voltál jól, mikor távoztál, a sebeidet nagyon gonosz fekete mágia okozta, de én meg tudom gyógyítani őket.
Kérlek, ha másért nem, legalább ezért jelentkezz.
Szerető nagyapád
Lord Voldemort.
Minerva teljes döbbenetben engedte le a kezeit az ölébe és nézte az alvó férfit, akinek a vállán ott pihent a szundikáló óriáshüllő feje.
Ki hitte volna, hogy Tom Denemmel lesz egyszer közösen nagyszülője Albus Dumbledore fiának! Minerva, nem tehetett róla, de felvihogott, majd a nevetése lassan zokogásba fordult át...
"Draco dormiens nunquam titillandus! - Ne ébreszd fel az alvó sárkányt!"
|
| |
| |
| Smaragd | Dátum: Hétfő, 2012-11-05, 23:51 | Üzenet # 151 |
|
Őtábornoksága
Csoport: Adminisztrátorok
Üzenetek: 2557
Kitüntetések: 6
Hírnév: 1
Állapot: Offline
| Aremeh
Sirius és Remus aggódva néztek egymásra. Tudták jól, hogy ha Minerva idegösszeomlást kapott, ennyi beteget már nem fognak tudni ápolni.
A boszorkány ekkor azonban egy szempillantás alatt abba hagyta a sírást a két férfira nézett.
- Komoly döntést kell hoznunk - mondta.
- Mi lenne az? - kérdezte a két varázsló kórusban.
- El kell dönteni, hogy eljött e az idő arra, hogy szembenézzünk Lord Voldemorttal.
Erika
A két férfi egymásra nézett, és próbálták eldönteni, hogy Minerva megbolondult, vagy komolyan beszél. Siriusban felmerült a gyanu, hogy sajnos az előbbiről van szó, de Remus megelőzte a kérdésével.
- Komolyan beszélsz, Minerva? - kérdezte összezavarodva.
- Persze, olvassátok el ezt - azzal a barna hajú férfi kezébe nyomta a levelet, és visszafordult Perselushoz. Miután a két férfi elolvasta Voldemort levelét ismét értetlenül összenézett.
- Perselus Voldemort unokája? - kérdezte megrökönyödve Sirius. Remus arca kezdett zöldre váltani, és erősen meg kellett kapaszkodnia Sirius vállában. Minerva látva a két férfi döbbenetét szólította a két manót, és teát, valamint gyomor-, és idegnyugtató főzetet kért tőlük.
Amy
Miután a két férfi valamennyire megnyugodott, Minerva visszatért a megtárgyalandó kérdésre.
- Tehát, döntenünk kell abban a kérdésben, hogy szembenézzünk-e Voldemorttal - mondta határozottan.
- És mi a garancia arra, hogy igaz, ami ebben a levélben van? - kérdezte Sirius.
- Semmi. De olvastátok a levelet, ami biztos, hogy tőle származik.
- Az még nem jelent semmit. Lehet, hogy ez egy hatalmas csapda. Mindannyian tudjuk, hogy Voldemort nem az a szavatartó típus.
- De ti is tudjátok, ez az egyetlen esélyünk. Poppy ezt nem tudja meggyógyítani, és ha nem segítünk Perselusnak, akkor meg fog halni, amit én nem tudok, és nem is akarok elfogadni. Tehát, amennyiben döntünk vállalnunk kell a kockázatot.
Sirius kétségbeesetten Remusra nézett, aki eddig csendben volt és az ágyban fekvő alakot figyelte.
- Mondj már te is valamit! Mégis mi a Merlin csodáját tegyünk? - kérdezte Sirius
Remus levette a szemét az ágyban fekvő férfiról, és odafordult Sirushoz.
- Bármennyire is egyet értek veled, barátom, sajnos Minervának igaza van. Te is láttad azt a sebet. Poppy megpróbálta begyógyítani, de mindig kinyílt, és tudjuk, milyen veszélyes egy átok okozta seb. Vitatkozhatnánk itt napestig, de azzal csak Perselus halálos ítéletét írnánk alá. Úgyhogy szerintem hívjuk ide. Mivel a nagyapja, csak ő tudja megmenteni. Nem tudjuk, Mordon milyen varázslatot szórt rá, de ha az sötét átok, akkor az egyetlen személy, aki ez feltudja oldani, az Voldemort.
Sirius elkeseredetten a kezébe temette az arcát. Bármennyire is rossz döntésnek gondolta, egyet kellet értenie Remusszal és Minervával. Perselus élete ezen múlik.
- Rendben! Hívjuk ide - mondta Sirius -, de ki lenne olyan bátor, hogy visszamegy az oroszlán barlangjába?
Nagini lecsúszott a bájitalmester válláról. Már egy ideje ébren volt és figyelt minden szóra, ami a szobában elhangzott. Ezért odacsúszott a három delikvenshez, és csak remélte, hogy megértik, mit akar. A három ember egyszerre nézet a kígyóra.
- Te akarsz elmenni Voldemorthoz? - kérdezte a kígyót Minerva, mintha minden egyes szavát értené.
- Ugyan már, Minerva, ez egy állat, honnan tudnád, mit akar. Majd megyek én - mondta Sirius.
- Nem! Rád itt van szükség. És különben sem tudod, hol van Voldemort. Ellenben ez a kígyó az egyetlen reményünk akár érti amit mondok, akár nem.
Ezzel Minerva a kígyóhoz fordult.
- El kellene menned a gazdádhoz, Voldemorthoz, és ide kellene hívnod! Mond neki, hogy sürgős!
A kígyó bólintott - vagy mit csinált a nagy fejével -, és elcsúszott, hogy átadja az üzenetet a gazdájának.
Amikor a kígyó eltűnt, Sirius szólalt meg.
- Minerva, ha ez rosszul sül el, nagy bajban leszünk.
- Tudom, Sirius, tudom! - sóhajtott frusztráltan Minerva -, de reménykedjünk, hogy minden rendben lesz.
Odament az ágyhoz, és vizes ruhával kezdte törölgetni a beteg fájdalomtól gyötört arcát. Remélte, hogy a kígyó átadja az üzentet. És reménykedett abban is, hogy ez az egész nem csapda. Ha mégis az, mindent elkövet, hogy ne jusson Voldemort kezére ez a számára két fontos ember.
Erika
Albus Dumbledor az irodájában ült, és a fejét az asztalba verte. Mindent elrontott, és mindenkit elveszített. Nem elég, hogy Minerva annyira megsértődött, hogy elhagyta őt, de még a fia és az unokája is eltűnt, nem beszélve a két leghűségesebb emberéről, Siriusról és Remusról. Még Poppy is ellene fordult. Lassan felemelte a fejét az asztallapról, és a főnixére nézett.
- Jaj, Fawkes, olyan jó, hogy legalább te itt vagy velem - sóhajtott egy nagyot, miközben a szemei már nem csillogtak tovább. A főnix trillázott egyet, majd felszállt az ülőrúdjáról, és az igazgatóhoz repült. Albus kezdett megnyugodni, de a főnix belemélyesztette a karmait a vállába, és egy villanás kíséretében örökre eltűnt. Az idős mágus felordított fájdalmában. A volt igazgatók portréi kétségbeesve riadóztatták a Szent Mungó elmegyógyítóit, hogy a nagy Albus Dumbledore meztelenül őrjöng az irodájában!
|
| |
| |
| mzperx | Dátum: Hétfő, 2012-11-05, 23:51 | Üzenet # 152 |
|
Őrnagy
Csoport: Barátok
Üzenetek: 124
Kitüntetések: 5
Hírnév: 0
Állapot: Offline
| A Nagyúr idegesen mászkált nappalijában az ablaktól a kandallóig, aztán vissza. Aztán megint oda, majd megint vissza... Ez így ment már jó ideje, fel nem foghatta, mi tart annak az átkozott hüllőnek ennyi ideig abban, hogy egy szimpla levelet átadjon a címzettnek. Talán még sincsenek ott, ahol gondolta, vagy... vagy Perselus nem fogadta el az ajánlatát. Talán ki se bontotta a levelét, lehet, hogy amint meglátta, a kandallóba vetette. Talán még Naginit is megátkozta... Nem, az nem lehet. Nagika hűséges az unokájához, Perselus pedig nem ártana egy ártatlan lénynek, kivéve.. Kivéve, ha a fiú is ott van. Ott van, és ráveszi, rábeszéli, hogy ne adjon még egy esélyt neki... Értelmetlen töprengéséből egy izgatott sziszegés és egy a lába köré tekeredő Nagini szakította ki, aki igen drasztikus módszert választott, hogy gazdáját megállítsa a mászkálásban. Az akció annyira sikeres volt, hogy a Nagyúr megbotlott és elterült a a szőnyegen.
- Nagini - sziszegte dühösen -, ha nem szolgálsz jó hírrel, amivel elfeledtethetnéd velem ezt a botlást, akkor Malazárra esküszöm, hogy...
- Gasszdám, erre mossszt nincs idő! Sssietned kell! A Herceg rosssszul van, haldoklik, sssőt talán már meg isssz halt - dramatizált a hüllő.
- Hogy... Hogy mi? Perselus... Az nem lehet!
- Gassszdám, mossszt ne töprengj, mossszt sssiesss! Csak te mentheted meg, a gonosssz ember ssszötét átka kínozza, feleméssszti az erejét. - Voldemort egy pillanatig még megpróbálta összerakni, hogy mi is történt. Tudta, hogy az az átok veszélyes volt, de nem gondolta, hogy ennyire, különben... Malazárra! Ez az ő hibája! Gyorsan lefejtette magáról a rátekeredett kígyót, és felpattant.
- Nagini, vezess! Gyorsan!
***
Minerva végig Perselus ágya mellett őrködött, és vigyázta lázálmát. A két griffendélest átküldte Harold mellé, mondván, ne legyen egyedül, ha felébred. Valójában most amúgy se lehettek volna segítségére, az örökös hangos aggódásukkal pedig az idegeire mentek, másrészt, nem akarta, hogyha a bájitalmesternek rémálmai lennének, akkor arról mások is tudomást szerezzenek. Perselus sose bocsátaná meg... A varázsló állapota ugyan nem romlott, de szinte látni lehetett, hogyan fogy percről percre az ereje, amivel szembeszállhatna az átok káros hatásaival. Ha Alastor Mordon valaha is a keze közé kerül, maga fogja kibelezni, méghozzá mágia nélkül. Hmm, talán Tudjuk Kinek van néhány jó ötlete... Csak lenne már itt!
***
Minerva úgy fél óra múlva érezte meg, hogy valaki áthaladt a védővarázslatokon. A kígyó. Itt van, végre!
Gyorsan lesietett az előtérbe, és már nyúlt is a kilincsért, hogy ajtót nyisson. Azonban nem azzal a pikkelyes arccal találta szemben magát, amelyiket várta.
- Jó estét, McGalagony professzor! Rég találkoztunk - köszönt illedelmesen az igencsak feszült és felettébb ideges Sötét Nagyúr. - Ha jól tudom, az ön gondoskodása alatt áll az unokám. Láthatnám?
-Tudjuk... Izé, Tom - dadogott Minerva. - Nem reméltem, hogy eljön.
- Perselusnak szüksége van rám. Bejöhetek?
- Honnan tudjam, hogy ha belép, nem mészárol-e le mindenkit nyomban? - Voldmort ajka alig látható, szomorkás mosolyba húzódott.
- Azt Perselus sose bocsátaná meg nekem. És Nagini se... Kérem? - Minervát ez az utolsó szó győzte meg. Nem hitte volna, hogy Tom Denem erre a szóra fanyalodott volna csak azért, hogy végezhessen velük.
- Rendben, de magán tartom a szemem! Perselus az emeleten van, nagyon gyenge - csuklott el a boszorkány hangja.
- Akkor siessünk! Az ellenátkok mindig sokkal lassabban munkálkodnak, mint azok, amelyek rombolják az áldozat szervezetét.
Minerva csak bólintott egyet, és már mutatta is az utat a beteg szobájához. Az ajtón becsusszanó Nagikával már senki se foglalkozott...
"Draco dormiens nunquam titillandus! - Ne ébreszd fel az alvó sárkányt!"
|
| |
| |
| Smaragd | Dátum: Hétfő, 2012-11-05, 23:52 | Üzenet # 153 |
|
Őtábornoksága
Csoport: Adminisztrátorok
Üzenetek: 2557
Kitüntetések: 6
Hírnév: 1
Állapot: Offline
| Amy
A szobához érve Minerva benyitott. A látvány, ami Voldemortot fogadta, szívszorító volt. Ott feküdt az unokája az ágyban fájdalmasan eltorzult arccal, lázálma volt, a sebből - amit valaki bekötött - a kötésen keresztül szivárgott a vér befestve ezzel a hófehér lepedőt. A megrökönyödése csak egy pillanatig tartott. Voldemort nyomban az ágyhoz sietettet.
- Amint látja, megpróbáltam elállítani a vérzést, de nem jártam sikerrel. Mondja, meg tudja menteni? - kérdezte Minerva.
Voldemort az elgyötört arcot nézte. Szegény gyermekem -gondolta. - Mit élhetsz most át? És ez az én hibám, az én ostobaságom vezetett ide. De most nincs időm ezen keseregni, meg kell mentem, és meg is fogom menteni! Meglengette a pálcáját a beteg felett, és rögtön megtalálta azt, amit keresett. Kis idő múlva válaszolt Minerva kérdésére.
- Igen... Igen. Meg tudom menteni. Merlinnek hála, ismerem ezt az átkot és az ellen átkot is, de nem lesz könnyű hatástalanítani. Az átok így is túl sok erőt vett már el tőle. Remélem nem lesz késő - sóhajtott Voldemort. - Magamra hagyna, kérem. Szeretnék egyedül hozzálátni.
- Csak nem képzeli, hogy itt hagyom magát vele? Mondtam, maradok és figyelem magát. Ha kárt tesz benne, megjárja - mondta Minerva.
Voldemort elhúzta a száját ugyan, de nem mondott semmit. Hozzálátott, hogy eltávolítsa az átkot. Ismeretlen latin igét kántálva pálcamozdulatok sorozatával kezdte el az átok hatástalanítást.
***
A másik szobában Sirius és Remus halkan beszélgettek. Nem akarták elhinni ezt az egészet. Voldemort a kúriában, ez már felért egy halálos ítélettel.
- Te is tudod, hogy nem volt más választásunk - suttogta Remus. - Egyedül csak Tudodki tudja megmenteni őt.
- Tudom Remus - suttogot Sirus is -, de ez kész röhej. Nem lehet bízni benne. Ezt mindannyian tudjuk. Arra törekszünk, hogy megszabaduljunk tőle, erre idehívjuk, mert nélküle nem boldogulunk. Bocs, de ezen nevetnem kell.
- Te is olvastad azt a levelet. Mindent megtudhatunk belőle.
- Amire, mint mondtam, semmi garancia nincs. Még csak az kéne, hogy belőlünk is Halálfalót csináljon...
Mondta volna tovább is Sirius, de az ágy felől érkező mocorgás megállította. Harry lassan felébredt. Nem tudta, hogy került a szobájába. az utolsó emléke az volt, hogy az apja mellet akart maradni, de a nagyi megitatott vele egy kis töklevet..... Te jó ég! Abban a töklében álomtalan álom volt. Nem törődve semmivel, kipattant az ágyból, és ajtó felé akart indulni, de egy erős kéz megállította.
- Harold! De jó, hogy felébredtél. Jó mélyen aludtál - mondta Remus mosolyogva. - Hogy érzed magad?
- Remus, erre most nincs időm, apa mellet akarok lenni. MOST. Tehát, eresz el!
- Harold, nem lehet, sajnálom - mondat Sirius.
- És miért nem? Mi az, amiről nem tudhatok? - kérdezte Harry
A két férfi összenézet. Nem tudták, hogy közöljék vele azt, amit tettek. Végül csak az igazság mellet döntöttek.
- Harold! - kezdte Remus,. - Elhiszem, minden vágyad, hogy az apád mellet lehess, de ez most nem lehetséges. És azt is megmondom, miért. Mert Voldemort is itt van.
Na, ha azt hitték, hogy ez Harryt elrettenti, akkor nagyon tévedtek. Kirántotta a kezét Remus szorításából és kirohant az ajtón.
***
Minerva figyelte, hogy Voldemort mit csinál. A pálcamozdulatok, és ez a latin szöveg ismeretlen volt számára. Soha nem hallotta még ezeket a szavakat. Fél óra múlva Voldemort leeresztette a pálcáját, abba hagyta a kántálást, és leroskadt az ágyra.
- Most már minden rendben lesz - válaszolta a boszorkány fel nem tette kérdésére. - Eltávolítottam az átkot. A többi már csak rajta múlik.
- Gondolja, hogy meg fog gyógyulni? - kérdezte Minerva, miközben a bájitalmesterhez közeledett. A légzése igaz normális volt, de a láza még mindig nem enyhült, ezért visszatért a homloka borogatásához. Bájitalt nem mert neki adni, mert nem tudja, árt-e vele.
Voldemort alig láthatóan elmosolyodott.
- Ismerem az unokámat. Erős ember. Túl fogja élni, mert van miért élnie - mondta, és megfogta Perselus kezét.
Az idill eddig tartott, mert az ajtó kivágódott, és egy nagyon dühös Harry rontott be rajta. Mikor meglátta Voldemortot, azonnal pálcát rántott.
Scale
- Mit keresel itt?! - sziszegte gyűlölettel teli hangon Harry.
- Meggyógyítom az apádat - felelte higgadt nyugalommal Voldemort.
De még mielőtt Harry egyáltalán felfoghatta volna, hogy mit mondott a Nagyúr, egy fényes villanás töltötte be a teret, majd Fawkes megtelepedett a fiú vállán, aztán amilyen gyorsan jött, olyan gyorsan el is tűnt - Harryvel együtt.
A griffendéles megzavarodva érezett meg egy teljesen ismeretlen helyre, de jobban körülnézve rájött, hogy nem is annyira idegen a környezet. A szagból és a berendezésből megítélve minden bizonnyal a Szent Mungóban lehetett.
- Miért hoztál ide? - kérdezte Fawkest, aki válaszul mindössze trillázott egyet, aztán egy apró fénygömbbé változva kilebegett az ajtó alatt. Harry előkapta talárja zsebéből a láthatatlanná tévő köpenyét, és halkan a főnix nyomába eredt. A madár egy kórterembe vezette, ahol Harry legnagyobb megdöbbenésére magát Albus Dumbledore-t találta.
- Uram! - kiáltotta Harry. Ledobta magáról a köpenyt, és azonnal a férfihoz sietett. - Mi... mi történt?
Harry hol Fawkesra, hol az igazgatóra nézett, de egyiktől sem kapott választ. Azonban a főnix, amint átváltozott, rárepült Dumbledore vállára, mire a férfi nyomban megmozdult.
- Fawkes... - suttogta. - Hát nem mentél el? - Azzal erőtlenül megsimogatta a madara selymesen puha tollait. - Harry? Miért vagy itt, fiam? Hol van az apád? És Minerva?
- Nincsenek itt, uram - rázta a fejét Harry. - Fawkes hozott ide, a többiek a Roxfortban vannak. Apa rosszul lett, és képzelje, a többiek Voldemortot hívták el, hogy meggyógyítsa őt. Uram - ragadta meg a férfi karját -, segítenie kell legyőzni Voldemortot. Beférkőzik az egész családomba, lassan mindenki elfogadja őt, aztán... Becsapja őket, érti? És senki sem látja!
- Tudom, fiam, tudom - sóhajtott Dumbeldore. - Neked most vissza kell menned, Harry...
- Csak azért mennék vissza, hogy megtudjam, jól vannak-e. De ha ott maradok, soha nem fogok tudni felkészülni Ellene, érti? Meg kell tanulnom harcolni, hogy legyőzhessem!
- Rendben - bólintott Albus. - Fawkes, nézd meg, kérlek, hogy jól vannak-e Perselusék.
A másodpercek csigalassúsággal teltek, de végül a főnix visszatért, és egy halk trillával jelezte, minden a lehető legnagyobb rendben.
- Jól van, Harry - kelt fel Albus az ágyból, és egy intéssel visszaváltoztatta a régi ruhájára a kórházit. - Kezdjük meg a képzésedet! Fogd meg a karom.
Harry megragadta Dumbledore karját, és dehoppanáltak a Dumbledore-birtokra.
Erika
Jonah Smith unottan sétálgatott a Szent Mungó zártosztályának folyosóján. Néhány ajtó mögül kiabálás, és jajveszékelés hallatszott ki, de ő ezt már régen megszokta. Minden ablakon benézett, hogy ellenőrizze a bentlakókat. Amikor az utolsó ajtóhoz ért, megtorpant, és a szemöldökét ráncolva nézett be az ablakon. Az idős férfi magában motyogott, és olyan mozdulatokat tett, mintha símogatna valakit, majd hirtelen felugrott az ágyról, és el akart hoppanálni, de ezt a hoppanálásgátló bűbáj megakadályozta. Smith nem késlekedett tovább, kinyitotta az ajtót, és egy pálcamozdulattal elkábította a férfit, és az ágyhoz kötözte.
- Hát így végzi a híres Albus Dumbledore - mosolygott magában, majd kisétállt az ajtón.
***
- Harry, ne! - kiabálta Minerva, és a fiú és Voldemort közé lépett.
- Nagymama, menj onnan, még megöli apát - mondta Harry, de egy vörös villanás belé folytotta a szót. A szobát betöltötte Fawkes vidám trillázása, miközben leereszkedett Voldemort vállára, és kedveskedve megcsipkedte a fülét (már ha van neki!). Majd felszállt, és letelepedett Perselus párnájára.
|
| |
| |
| Smaragd | Dátum: Hétfő, 2012-11-05, 23:52 | Üzenet # 154 |
|
Őtábornoksága
Csoport: Adminisztrátorok
Üzenetek: 2557
Kitüntetések: 6
Hírnév: 1
Állapot: Offline
| Harry, Dumbledore madarának látványára leeresztette a pálcáját. A főnix sokszor segített már neki a múltban, nem egyszer mentve meg az életét. Ő úgy tudta, hogy ezek a madarak csalhatatlan ösztönnel tudják kiválasztani azokat a varázslókat, akikben érzik a jót, és a saját döntésük alapján szegődnek melléjük.
Teljesen megdöbbentette az, hogy látta leszállni Voldemort vállára, a kedves kis csipkelődésről nem is beszélve...
Fawkes megforgatta a fejét, és óvatosan lépkedve megközelítette az ágyban fekvő varázsló oldalát, és a pálcáját döbbenten szorongató fiúra nézett.
- Akar valamit - jegyezte meg Minerva suttogva, és gyorsan ellépett a Sötét Nagyúr mellől. Még mindig meglepte a saját bátorsága, miszerint képes volt a testével védelmezni Voldemortot. Sosem gondolta volna, hogy egyszer még eljön ez az idő is, hogy ő önként álljon az oldalán.
- Azt hiszem, látni akarja apa sebét - jelentette ki Harry, és közelebb lépett az ágyhoz.
- Ugyan Harold - legyintett Minerva. - A főnixek kétség kívül okos madarak, de nem hiszem, hogy ennyire.
- Ejnye-bejnye McGalagony professzor - ciccegett Voldemort a boszorkány háta mögött. - Tudhatná, hogy a varázslények rendelkeznek egy kifinomult ösztönnel. Például, Nagini....
- Senkit nem érdekel a kis előadása arról a förmedvényről - jegyezte meg Sirius, aki Remusszal az oldalán megjelent az ajtóban. Féltette Harryt, és ha még egy percet ott kellett volna várakoznia, akkor attól tartott, hogy biztosan megőrül. Így Remus tiltakozásával nem törődve, megindult a keresztfia után.
- Elég legyen - vágott közbe Minerva -, van fontosabb dolgunk is a vitatkozásnál.
- Nem ismerek magára professzor asszony, már a második alkalommal véd meg - bókolt Voldemort, Minervának.
- Aki nem viselkedik a helyzethez méltóan, azt ki fogom tiltani a kúriából! - jegyezte meg Minerva határozottan. - Most Perselus miatt vagyunk itt mindannyian.
Míg a többiek vitatkoztak, Harry felhajtotta az apja takaróját, engedve a főnixnek, hogy hozzáférjen a bájitalmester oldalához. A madár földöntúli trillázásba kezdett, elnémítva a vitatkozókat.
Fawkes addig énekelt, míg kövér könnycseppek jelentek meg a szemében. Azután oldalra hajtotta a fejét, és a potyogó cseppeket a kötésre irányította.
„Inkább írj Önmagadnak közönség nélkül, minthogy a közönségnek írj, és elveszítsd magad.”
Ciryl Vernon Conolly
|
| |
| |
| Smaragd | Dátum: Hétfő, 2012-11-05, 23:53 | Üzenet # 155 |
|
Őtábornoksága
Csoport: Adminisztrátorok
Üzenetek: 2557
Kitüntetések: 6
Hírnév: 1
Állapot: Offline
| Erika
Mindenki legnagyobb örömére Perselus láza szép lassan egyre lejjebb ment, és mély álomba merült.
|
| |
| |
| mzperx | Dátum: Hétfő, 2012-11-05, 23:53 | Üzenet # 156 |
|
Őrnagy
Csoport: Barátok
Üzenetek: 124
Kitüntetések: 5
Hírnév: 0
Állapot: Offline
| Amint Harry megbizonyosodott arról, hogy apja tényleg túljutott a veszélyen, visszafordult a többiekhez, és kemény tekintetét egyenesen Voldemortra szegezte.
- Te és Én most elmegyünk, és megbeszéljük ezt az egészet! - jelentette ki határozottan.
- Harold... - próbált közbeavatkozni Minerva.
- Hagyja csak, professzor asszony! - szólalt meg a fekete mágus is. - Azt hiszem, a fiúnak igaza van. Jobb, ha ezt egymás között beszéljük meg. Még mielőtt Perselus magához térne, és mi feleslegesen felizgatnánk őt.
- Álljon csak meg a menet! - szólt közbe Sirius. - És mi van, ha elfajul a beszélgetés? Nem hagyom, hogy ártson a keresztfiamnak, maga szörnyeteg!
- Hmpf, aligha hiszem, hogy a fiúnak bármi baja eshetne. Eddig meglepő ügyességgel úszott meg minden ellene irányuló kísérletemet. De ha ez megnyugtatja, hajlandó vagyok átadni a pálcámat McGalagonynak. És preferálnám, ha te is így tennél - nézett komolyan a fiatal griffendélesre. Harold habozott egy kicsit, majd a két rokon végül egyszerre nyúlt pálcájáért, és adta át azt az átváltoztatástan professzornak.
- Rendben, menjünk!
- Menjünk! - értett egyet Tom is, miközben kicsit megborzongott. Idejét se tudta, mikor adta ki önként valaki más kezébe a pálcáját. - És visszük Naginit is! Ő majd gondoskodik arról, hogy még véletlenül se térjünk el a tárgytól.
- Minerva... - kezdett aggodalmaskodni ismét Sirius, de az csak leintette. Jelen pillanatban jobban aggódott a Potter-indulatosság, mintsem Tom Denem ártó szándékai miatt. Vérkapcsolat ide vagy oda, Harold vitathatatlanul örökölt valami nevelőapjától is. Merlin! Add, hogy ezek ketten egyetértésre jussanak, különben itt vér fog folyni! Majd az ágyra nézett. Perselus, ha van egy kis eszed, most nem térsz magadhoz, még végre itt minden elrendeződik. Különös módon nem csak az idős asszony tekintete ragadt a beteg varázsló alakján. A Sötét Nagyúr is visszanézett még az ajtóból, mielőtt követte volna a feketehajú tinédzsert.
- Érted, Perselus! Csak érted csinálom végig mindezt! Remélem, ha magadhoz térsz, értékelni fogod az erőfeszítéseimet - s azzal követte dédunokáját a könyvtárszobába, hogy lefolytassanak egy, a Malazár utódaihoz méltó parázs vitát. Szerencsére Nagika már az ajtóban várta őket...
"Draco dormiens nunquam titillandus! - Ne ébreszd fel az alvó sárkányt!"
|
| |
| |
| Smaragd | Dátum: Hétfő, 2012-11-05, 23:54 | Üzenet # 157 |
|
Őtábornoksága
Csoport: Adminisztrátorok
Üzenetek: 2557
Kitüntetések: 6
Hírnév: 1
Állapot: Offline
| Amy
A könyvtárszoba egy hatalmas helyiség volt, a polcok roskadásig tele értékesebbnél értékesebb könyvekkel. Volt benne egy hatalmas asztal, székekkel, kényelmes fotelekkel és egy kép is a falon Perselus nagyszüleiről. A bútorokról még ennyi év távlatából is sütött a gazdagság és az elegancia.
Beérve a szobába Harold becsukta az ajtót a két "vendége" után, és gondoskodott arról, hogy senki ne zavarja őket.
Voldemortot lenyűgözte ez a helység. Olyan emberként, aki annak idején strérber volt az iskolában a könyvek felüdülésként hatottak. Ők voltak a legjobb barátai és a tudás - amit belőlük nyert -, felbecsülhetetlen érték volt számára.
Gondolataiból Harold dühös hangja szakította ki.
- Mondd még is mit akarsz tőlem és apától? - kérdezte a fiú.
- Már egyszer elmondtam Harold, hogy mit akarok. Azt akarom hogy visszagyertek hozzám. Te és az apád. Hogy egy család legyünk - mondta Voldemort.
- Hpmf... és persze ezt nekem el kell hinnem, hiszem a "rokonom" vagy, és mint ilyen nem hazudsz nekem igaz? Hát felvilágosítalak, egy szavadat sem hiszem. Egy aljas ember vagy, akinek senki és semmi sem szent csak önmaga és az az ostoba tévhite, hogy ő mindennél és mindenkinél jobb. Aki ennek az ellenkezőjét teszi azt kegyetlenül megbünteted - mondta és egy pillanatra sem vette le a szemét Voldemortról.
A fekete mágust meglepte az, amit dédunokája a szemébe mondott. Egy pillanatra elöntötte a düh, és meg akarta ölni ezt a szánalmas gyereket, de a dühe amilyen hirtelen jött, olyan hirtelen el is tűnt. A gyereknek, el kellet ismernie igaza van. Ha pár évvel ezelőtt valaki azt mondja neki, hogy el fogja ismerni azt, amit Harry Potter mond, biztosan a feledésbe átkozza.
- El kell ismernem, hogy igazad van, Harold! Mindig is ez volt a fontos számomra. A varázslók tiszta vére, és feltétel nélküli hűsége. - Voldemort felemelte a kezét, hogy megakadályozza a fiú közbeszólását -, de ez addig volt fontos, míg meg nem tudtam, hogy van egy unokám, aki végig itt volt a közelemben. Azt hiszem, akkor döntöttem úgy, hogy ezt a dinasztiát van aki továbbviheti, ha én már nem leszek. Akkor még dinasztiában gondolkodtam, de idővel, pontosabban akkor, amikor megtudtam, hogy te is létezel, akkor vált ez családdá számomra. Olyan érzések kezdtek létrejönni bennem, amiről azt sem tudtam, hogy léteznek. Számomra is meglepő módon nem zavart ez a gondolat, sőt olyan jó volt elképzelni, hogy van két ember, akikre családomként gondolhatok.
Haroldot meglepte ez kitárulkozás Voldemort részéről. Nem hitte el azt, amit az előbb halott. Egyszerűen nem akarta elhinni. Senki nem változhat meg ilyen gyorsan azután, hogy az elmúlt években meg akarta ölni.
De te is tudod, hogy ez igaz lehet - mondta egy belső hangocska a szíve mélyén.
Tinn
- Na jó. Kapsz egy esélyt, de ha apa megszenvedi miattad komolyan megöllek! - ezzel Harold befejezettnek tekintette a témát, és visszatért apja szobájába.
|
| |
| |
| mzperx | Dátum: Hétfő, 2012-11-05, 23:54 | Üzenet # 158 |
|
Őrnagy
Csoport: Barátok
Üzenetek: 124
Kitüntetések: 5
Hírnév: 0
Állapot: Offline
| Albus Dumbledore-t leszedált, mámoros állapotából egy, a torkán lekényszerített, borzalmas ízű bájital rántotta vissza az élők világába. Meglepetten pislogott, hogy minél inkább képet kaphasson a fölé hajló, eltorzult alakról.
- Na végre, Albus! Épp itt volt az ideje, hogy magadhoz térj. Most szedd össze megad gyorsan! Minél előbb indulnunk kell, ha észrevétlen ki akarlak téged csempészni innen.
- A... Alastor?
- Hmpf, még szép, hogy Alastor! Ki más lenne? Na talpra, mielőtt meggondolom magam arról, hogy a hasznomra lehetsz-e, és itt hagylak a gyógyítók kezén.
- Ho... Hova megyünk?
- Hát hová is mennénk? Vadászni, öreg cimborám, vadászni! Most végre lemossuk a neveden éktelenkedő szégyenfoltot. Éppen időben, mielőtt még napvilágra kerülne a titok! Hehe - kuncogott tébolyultan az ex-auror, miközben talpra rángatta a még mindig kábult öreget. - Sötét varázslókat fogunk becserkészni, pont úgy, mint a régi szép időkben. Elvégre mindkettőnket ugyanaz a halálfaló átkozott meg, és ez sorstársakká tesz minket, ugyebár? És te, Dumbledore - sziszegte most a másik fülébe dühösen -, te segíteni fogsz nekem, hogy végre leszámolhassak Pitonnal. - Azzal Mordon szorosan magához préselte Dumbledore-t és aktiválta az illegális zsupsz-kulcsát, ami egyenesen egy elhagyatott lakásba szállította őket.
*************
Harry a többiekre egy pillanatot sem vesztegetve sietett az ágyhoz, majd óvatosan leült apja mellé, és megfogta a a kezét, hogy tudassa vele, éreztesse: ő itt van neki, vele, mellette van, és szüksége van rá. Közben Voldemort is követte, bár sokkal komótosabban sétált oda az ágyhoz. Csak egy pillanatra nézett Minervára, és mikor a tekintetük találkozott, egy kis mosoly kíséretében bólintott, hogy most már minden rendben, nem kell aggódnia. A boszorkány vette az üzenetet, és sürgősen kiterelte a szobából a feleslegessé vált griffendéles különítményt. Az új családnak most szüksége van egy kis időre, csak úgy maguk között!
A Nagyúr átsétált az ágy másik oldalára, és egy ideig figyelte a fiút, akinek a szeme most csak az apja elgyötört arcán függött. Majd mikor nyilvánvalóvá vált, hogy itt most nem fog csak úgy figyelmet kelteni a szobrozása, kicsit megköszörülte a torkát.
- Gröhm, gröhm... Leülhetek? - kérdezte olyan udvariasan és ártatlanul, ahogy csak tudta.
A fiú ránézett egy pillanatra és bólintott egyet.
Óvatosan ereszkedett bele az ágy mellett álló fotelbe, és ő is Perselust kezdte el figyelni, hogy minél előbb észrevehesse az állapotában beálló legkisebb változást is. Keze önkéntelenül emelkedett fel és simított végig a párnán elterülő éjfekete, izzadtságtól átitatott hajtincseken.
Harry néhány pillanat múlva visszakapta a tekintetét hajdani ellenségére, és kíváncsian fürkészte annak aggódó tekintetét, ellágyuló arcvonásait, az apja homlokán meg-megpihenő kezét...
- Maga tényleg törődik vele... Szereti - jelentette ki inkább, mintsem kérdezte a nyilvánvalót.
- Igen - válaszolta Denem. - Igen, magam is alig tudom felfogni, de szeretem őt. Mindennél fontosabbá vált számomra... Tudnod kell - nézett fel a dédunokája szemébe -, hogy biztonságban vagytok mellettem. Sohase ártanék neki... vagy neked.
- Az nem elég! - szólalt meg hevesen Harry. - Azt hiszi, hogy ezzel kielégít vagy megnyugtat bármelyikünket is? Mi lesz mindenki mással? - Mikor látta, hogy Voldemort csak értetlenül pislog rá, folytatta. - Mi lesz a barátainkkal, az ismerőseinkkel?
- Sose tennék olyat, amivel fájdalmat okoznék nektek. Nem ártok olyanoknak - ha el tudom kerülni -, akik fontosak nektek.
- És az ártatlanok? Velük mi lesz? - erősködött tovább a griffendéles. - Azt hiszi, elfogadható, ha valami elavult vértisztasági mániából, vagy alaptalan bosszúból gyilkol magatehetetlen mugli- és varázslócsaládokat, csak mert nem osztják a maga ideáit?
- ... Túl sokat kérsz, fiú - suttogta egy idő után a Nagyúr.
- Ez nem az én kívánságom, nem csak az enyém. Apa is ezt akarja... Békét akar. - A csönd hosszúra nyúlt ez után a kijelentés után, percek, de akár órák is eltelhettek, míg a feketemágus végül megszólalt.
- Nem tudok válaszolni a kérdéseidre, fiam. Jelen pillanatban csak egyet tudok: a lábam előtt akarom látni azokat, akik ezt tették az apáddal. Azt akarom, hogy fizessenek, amiért majdnem elvették őt tőlem. Mindenki más biztonságban van a haragom elől.
- Ebben... azt hiszem, egyet akarunk. Amíg mindenki más biztonságban van. - A két tekintet összekapcsolódott. Új szövetség született egy beteg ágya felett...
"Draco dormiens nunquam titillandus! - Ne ébreszd fel az alvó sárkányt!"
|
| |
| |
| Smaragd | Dátum: Hétfő, 2012-11-05, 23:55 | Üzenet # 159 |
|
Őtábornoksága
Csoport: Adminisztrátorok
Üzenetek: 2557
Kitüntetések: 6
Hírnév: 1
Állapot: Offline
| Scale
Ezalatt a Prince-kúriában korántsem volt minden rendben. Dobby és Socius kisebb-nagyobb összezördülésekkel, de rendbe tették gazdáik otthonát, Dobby azonban egyre jobban gyengült a munka során, és Socius hiába próbálkozott a legkülönfélébb gyógyító bűbájokkal- és italokkal, a fiatal manó végül betegágyban kötött ki. Az állapota meglepően rohamosan romlott, s a nap végére Socius úgy döntött, ideje segítséget kérnie.
Egy hangos pukkanás kíséretében jelent meg Harry és Denem előtt.
- Gazdám! - kiáltotta Socius remegve, és még jobban megremegett, mikor meglátta Perselust az ágyban. - Dobby nagyon-nagyon beteg, segítened kell!
- Dobby?! De hát... a múltkor még jól volt!
- Az állapota egyik pillanatról a másikra rosszabb lett. - Socius már szinte tépdeste a fülét félelmében.
Harry rémülten nézett az apjára. Nélküle képtelen megmenteni Dobbyt. Aztán lassan Denemre emelte a tekintetét, és nyelt egy nagyot. A férfi megkímélte Harryt egy kínos könyörgéstől, csupán bólintott egyet, és azt mondta:
- Elmegyek vele, te maradj itt apád mellett!
Denem megragadta Socius kezét, és másodpercek alatt a manószobában álltak. Tom azonnal Dobbyhoz lépett és meglengette felette a pálcáját, felmérve a beteg állapotát, aztán villámló szemekkel Sociusra nézett.
- Te neki adtad az erőd egy részét?!
A manó vinnyogva próbálta meg olyan kicsire összehúzni magát, amennyire csak lehetséges.
- Azt kérdeztem, manó, neki adtad-e az erőd egy részét?!
- I-igen, uram!
- Ostoba manó! A barátod halott! - vágta hozzá a rideg tényt kegyetlenül. - Az erőd, ami még csak nyomokban sem egyezik az övével, teljesen felemésztette a szervezetét! Ide vezetett a hősködésed! Remélem, másodjára már nem próbálod se te, se mások életre kelteni, mert innentől kezdve csak inferusnak használhatnánk! Nos, manó, akkor most menjünk szépen vissza a dédunokámhoz, és meséld el neki, hogy megölted a kedvenc manóját. - Denem ölbe kapta Dobbyt, megragadta Socius karját, és habar a manó rettentően félt a következményektől, visszavitte magukat Harryhez.
Harry felkapta a fejét a pukkanásra, és izgatottan nézett Denemre, és a karjában Dobbyra.
- Meggyógyította?
- Sajnálom, de a manó meghalt - rázta a fejét Denem. - Tudtad, hogy ez az agyalágyult - bökött Sociusra - nekiadta az erejét?
- Hogy mi? - Harry nem hitte el, amit hall. - Dobby meghalt? Az... az nem lehet... Én... Igen, láttam, hogy neki adta az erejét, de azt... Azt mondtad, Socius, hogy ettől meggyógyul!
- Én azt hittem, Gazdám - sírta Socius. - Úgy tudtam, hogyha egy haldokló manónak adjuk az erőnket, akkor attól meggyógyul. Nem tudtam, hogy számít, hogy mennyire hasonló a mágiánk!
- Dobby - suttogta Harry, s elvéve Denemtől a halott manót, magához ölelte.
***
Dobby temetése csupán néhány percig tartott, mindenki félt egyedül hagyni Perselust. Nem volt gyászbeszéd, de mindannyian tudták, hogy mennyit tett értük ez az apró, de lélekben és szívben hatalmas manó.
- Köszönöm - suttogta Harry, és megsimította a kőből faragott fejfát.
Azon csak ennyi állt:
"Itt nyugszik Dobby, a hős manó"
|
| |
| |
| Smaragd | Dátum: Hétfő, 2012-11-05, 23:55 | Üzenet # 160 |
|
Őtábornoksága
Csoport: Adminisztrátorok
Üzenetek: 2557
Kitüntetések: 6
Hírnév: 1
Állapot: Offline
| A temetés után Tom elvonult és sokáig gondolkodott. Igyekezett megoldást találni a jövőjére nézve, szerette volna, ha az unokája és a fia kitüntetné őt a szeretetével, de jól tudta, hogy ezt ki kell érdemelnie. Sosem gondolta, hogy egyszer csak számítani fog neki a saját vére. Eileent nem tudta szeretni, talán azért, mert nagyban emlékeztette őt arra az akasztófára való mugli Denemre. Benne nem volt meg a nemes varázslóvér. Hiába rendelkezett mágiával, a gondolkodásmódja megfelelt egy ostoba mugliénak. Ő pedig akkor gyűlölte a varázstalanokat.
De mára már belátta, hogy nem az számít, hogy valaki rendelkezik varázserővel. Elhatározásra jutott, ideje véget vetni a titkolózásnak. Az unokája megérdemli, hogy családban nőjön fel. Elhatározását tett követte, hoppanált a Denem birtokra.
- Gyere velem - intette magához a vöröshajú nőt.
Harry felállt és otthagyta az apját, de nem ment messzire csak ki a folyosóra.
- Mi történt? - kérdezte az ajtó előtt tanakodó hármast.
- A "nagyapád" lelépett - válaszolta neki Sirius cseppet sem lelkesen.
- Nem mondta neked, hogy hová megy? - kérdezte Minerva.
- Beszéltünk, de erről nem mondott semmit - rázta a fejét a fiú.
- Végül is már megtette a magáét.
- Sirius! - szólt rá Remus a barátjára, miközben Harry felé intett a fejével.
- Bocsáss meg, Harry - fordult a fiú felé Sirius -, de én még neheztelek rá James és Lily meggyilkolása miatt, én nem tudok olyan könnyen megbocsátani neki.
Harry értően bólintott.
- Ti beszélgessetek, én addig figyelek Perselusra - mondta a boszorkány és otthagyta hármójukat.
Harry hálásan nézett utána.
- Diák koromban, ezt el sem tudtam volna képzelni - jegyezte meg Sirius elgondolkodva. - A házvezetőnk, aki egy Mardekáros miatt aggódik.
- Úgy érzi, hogy tartozik apának, mert sokszor nektek adott igazat, és az előítéletei miatt csak később ismerte meg, hogy apa milyen is valójában - jegyezte meg Harry.
A beszélgetésnek Voldemort vetett véget.
- Kövess! - intett a fiúnak, és a grifendélesekkel nem törődve visszatért a nappaliba.
Harry kíváncsian ment utána. Vajon mit akarhat? Belépett a nappaliba, és kíváncsian nézett a vöröshajú nőre, akinek a vonásai ismerősek voltak neki.
- Harry - szólt hozzá ünnepélyesen Voldemort. - Te adtál nekem egy esélyt, ideje, hogy viszonozzam. Bemutatom az édesanyádat, Lilyt.
„Inkább írj Önmagadnak közönség nélkül, minthogy a közönségnek írj, és elveszítsd magad.”
Ciryl Vernon Conolly
|
| |
| |
| |
