|
|
Megváltás...
| |
| |
|
| Smaragd | Dátum: Csütörtök, 2013-09-05, 15:30 | Üzenet # 1 |
 Őtábornoksága
Csoport: Adminisztrátorok
Üzenetek: 2557
Kitüntetések: 6
Hírnév: 1
Állapot: Offline
| A történet címe: Megváltás…
A választott témád: A szereplőd mugli
Figyelmeztetések: Durva nyelvet, kínzás, halál.
Szereplők: Halálfalók, saját szereplők, és valaki más
Kategória: Sötét
Leírás: A halálfalók egy éjszakája
***
Köröztek körülöttük, mint a héják. Fekete talárjuk lobogott lépéseik ütemére, csuklyájuk alól félelmetes maszkok villantak rájuk. Félelmetes, de egyben gyönyörű maszkok. Volt közöttük sima és egészen díszes is, fura, kacskaringós mintával a száj és a szemek között.
A lánynak eszébe villant, mikor az édesanyja viselt ilyet. Azt mondta, bálba megy, ahol táncolni fog, pont úgy, mint Hamupipőke, és ha idősebb lesz, akkor ő is mehet majd vele. De ez a tánc most más volt, érezte szülei kezének szorítását a vállán, hallotta a fekete köpenyesek gúnyos kacaját.
Felnézett, és meglátta a rémületet az arcukon, édesanyja gyönyörű, szép szemét a rettegés könnyei borították, apjáét a borzalom tágította szinte természetellenesen naggyá. Őt is átjárta a rettegés, karjai önkéntelenül szorultak még szorosabbra kisöccse derekán, ahogy próbálta megakadályozni, hogy kiszakítsa magát a kezei közül.
***
Már lefekvéshez készülődtek, mikor betörtek hozzájuk, fekete csuklyás, köpenyes alakok nyomultak be a bejárati ajtón, fura villanásokkal kísérve. Olyan volt, mint a születésnapi tűzijáték – de az nem most van, ahhoz még jó párat kell aludni. Apja kiabált neki, hogy bújjon el, és ő engedelmeskedett. Berohant a kisöccse szobájába és berángatta maga után a kiságy alá. De ha azt hitte, hogy Tommy csendben lesz, tévedett. Még a lépcsőn felfelé dübörgő lábak zaja sem tudta elnyomni hisztérikus zokogását. Hiába szorította szája elé a kezét, öccse most nem akart vele bújócskázni.
Durva kezek ragadták meg a bokáit, és rántották ki az ágy alól.
– Ne! – kapálódzott kétségbeesetten. – Tommy!
– Ne félj! – röhögte egy durva hang a fülébe. – Ő sem marad ki a jóból! – Aztán Tommyt is előrángatták az ágy alól, majd a kezébe lökték. – Nesze, de jól vigyázz rá, ha megszökik, nagyon megjárod ám!
A válluknál fogva taszigálták le őket a nappaliba, ahol a szülei már a szoba közepén térdeltek. Az őket gyűrűként körbefogó fekete csuhások sorfala szétnyílt, és őket is belökték a rögtönzött kör középre.
– Tiberius Pye! Tagadod-e, hogy nemes varázsló véred beszennyezted eme mugli nővel, kivel két varázstalan gyermeket is nemzettél, megtagadva a Varázsvilággal szembeni kötelességed?
– Kötelesség? – nevetett fel az apja. – Miféle világ az, ahol megszabják, hogy kit szeressek?
– Szerelem… – lépett ki az egyik csuklyás a sorból, és felrántotta a földön térdeplő nőt. – Nem tagadom, csinos kis asszonykát választottál, de akkor is csak egy sárvérűt! – ragadta meg az arcát az állánál fogva, majd durván végignyalt rajta. – Talán el is játszadozom vele, a szemed láttára!
– Hagyd őt békén! Miért nem a veled egyenlővel kezdesz?
– Egyenlő? Ne nevettess! Te még arra sem vagy méltó, hogy a cipőm sarkán lévő sarat beléd töröljem! Miféle varázsló vagy te? Hol a pálcád? Vagy tán annyira igyekeztél muglivá válni, hogy kvibli lett belőled? Crucio! – A felkiáltást fényes villanás kísérte, és a lány apja felordított a fájdalomtól.
– Ne! – Mikor már nem vonaglott, értük könyörgött. – A családomat ne! Ők ártatlanok, nem tehetnek semmiről! Nem tudnak semmiről!
– Te vontad bele őket, hát viseljék a következményét – érkezett a kíméletlen felelet a többiek hahotázásától kísérve. – Azt hiszed, hogy ilyen könnyen szabadulsz? Voldemort Nagyúr még át sem adta üdvözletét!
A kijelentést újabb nevetésorkán kísérte.
– Az ő szívélyes meghívását jöttünk tolmácsolni, fogadást ad és ti lesztek a díszvendégek!
Az apa, ha lehet, még jobban elsápadt, ő már tudta, hogy mit jelent ez a meghívás, de felesége reménykedő arcát látva nem volt szíve felvilágosítani, arról, hogy ez számukra egyenlő a halállal. Hallott mendemondákat a halálfalók kegyetlenkedéseiről, de nem hitte el. Nem, az nem létezik, hogy valaki ilyen kegyetlen legyen! Csak azért üldözzön másokat, mert nem egyezik a véleményük! Mit ártottak ők neki? A gyerekek nem örökölték a mágikus képességeit, soha nem fognak a Roxfortba járni, soha nem fogják megismerni azt, milyen félvérnek lenni.
– Na, ne kéresd magad! – rántották durván talpra. – Ideje, hogy induljunk.
– Megfogni! – lépett erőre egy újabb csuklyás, és az asszony kezébe lökte azt a kis zöld labdát, ami után Tommy egész végig ácsingózott.
A kisfiú lelkesen kapott a gömb után, és örömteli, gyöngyöző kacaja még az után is visszacsendült a nappaliban, hogy a zsupszkulcs keltette örvény magával ragadta az egész családot. Távozásuk után a halálfalók sem tétováztak, karjukon megérintve a Sötét Jegyet ők is hoppanáltak.
***
– Na végre! – csendült fel egy türelmetlen sziszegés. – Mi tartott ilyen sokáig? Ne mondjátok, hogy kifogott rajtatok egy középszerű varázsló, és a semmirekellő mugli családja!
Lora a hang forrása felé fordult, de bár ne tette volna! Torkát szorongatta az elfojtott sikítás, ahogy meglátta azt a „valamit”, aki egy trónuson ülve sziszegett türelmetlenül. Még életében nem látott ilyen félelmetest. Már rég nem hitt a mesékben, és tisztában volt vele, hogy szörnyek nem léteznek.
Miközben a rémületén próbált úrrá lenni, lepillantott a szörny lábaira. Mozgás és súrlódás hangja keltette fel a figyelmét, de amit ott látott, végképp elhatalmasodott a tudatán. A hatalmas hüllő céltudatosan tört a kis család felé, miközben nyelvét öltögetve, gazdájához hasonlóan félelmetesen sziszegett.
– Ne!!! – sikított fel, miközben igyekezett hátrálni.
– Istenem segíts! – hallotta édesanyja és apja kétségbeesett kiáltását, ahogy igyekezett eltakarni őket a kígyó elől.
Ekkor egyszerre több dolog is történt.
Lora durva érintést érzett a vállain és keményen előrelökték.
Egy hangos roppanást, és egy kínnal teli hördülést – amiben apjára ismert –, majd egy éles sikolyt hallott, amit édesanyja adott ki, miközben a szörnyű hüllő belemélyesztette a fogait a karjába.
– Ügyes vagy, Nagini! Jó kis kígyó – sziszegte a férfi. – Mire vártok? – fordult csuklyás emberei felé. – Fogjátok le az árulót, és gondoskodjatok arról, hogy illő látványban legyen része!
Apja alkarját durván megragadták, és a háta mögé csavarták, nyakát satuba fogta egy kéz, és nem engedte, hogy lehajtsa a fejét.
A férfi kétségbeesetten igyekezett szabadulni és elfordította a fejét, de egy hang megállította:
– Nézd, vagy a lányoddal is ez fog történni!
A hasztalan tiltakozás abbamaradt, és megadóan, remegve tűrte, hogy rákényszerítsék az akaratukat.
– Mobilicorpus! – Tehetetlenül figyelte, amint felesége négy végtagját megragadja egy-egy halálfaló, majd egy ötödik a levegőbe emeli. – Diffindo! – kiáltotta az egyik halálfaló, és a varázslat nyomán a nő testét takaró ruházat felhasadt.
– Tépjétek le a ruháit! – rendelkezett egy másik, akinek egy pillanatra kivillant egy hosszú, szőke hajtincse a csuklyája alól, miközben céltudatosan matatott a talárja alatt.
– Hová sietsz? – szakította félbe a tevékenységét egy durván röhögő hang. – Netán a csinos kis feleséged nem adja meg neked, amire vágysz?
– Kussolj! Mindössze nem akarok a hozzád hasonlók után következni. Rangban és vérben is feletted állok, tudd, hogy hol a helyed!
A kérdező meghunyászkodva húzódott hátrébb, míg az események lelkes nézője közbe nem szólt.
– Jut mindenkinek, drága híveim! Addig játszatok az áruló kölykeivel.
Néhány halálfaló Lora és Tommy felé fordult, miközben pálcáikat előrántották. A gyerekek kétségbeesetten álltak, miközben rémületükben egymásba kapaszkodtak.
– Rictusempra! – A két gyerek megugrott a bűbájra, testük megvonaglott, miközben igyekeztek kihátrálni a pálcák kereszttűzéből. Felfoghatatlan volt a számukra, hogy ezek a titokzatos idegenek, hogyan tudnak fájdalmat okozni egy fadarabbal a kezükben. Még soha sem rettegtek ennyire, mint most, látva és hallva szüleik tehetetlenségét. Eközben édesanyjuk újra felsikoltott, és Lora befogta Tommy füleit.
– Ne nézz oda! – Tudta, hogy valami szörnyűség történik az anyjukkal, és azt is sejtette, hogy innen már nem fognak élve távozni. Szeretett volna elbújni az ágyában, a fejére húzni a takaróját és csak kuksolni a sötétben. Ó, mennyire szerette volna, ha ez csak egy rossz álom lenne!
Könnyek peregtek az arcán, ahogy némán sírt. Nem adja meg nekik azt az elégtételt, hogy sikítani hallják. Érezte a testén végigvágó átkokat, és a forróságot, ahogy a vér megindul a vágott sebekből, de ő csak kitartóan szorította öccsét, és igyekezett védeni az őket ért átkok elől.
A mulatozás egy nagy kavarodássá vált. A halálfalók gátlásai felszabadultak, és egymással versengve, igyekeztek túltenni a másik átkain. A vér és a sikítás felizgatta őket, szexuális izgalmukat pedig levezették a kiterített nőn, aki a sokadik alkalom után már nem is tiltakozott, csak üveges szemmel, megadóan meredt a semmibe. Megkattant, ezt mindannyian tudták, innen már nincs visszaút, a tudata végérvényesen távozott a megkínzott testből.
Nagini a vérszagtól megrészegülten körözött, és oda-oda mart a halálfalók durva nevetései közepette. Már egyikük sem gondolt úgy az áldozataikra, mint emberi lényekre, játékszerek voltak csupán, egy kegyetlen elme játékai.
A családapa megtörten figyelte gyermekei vonaglását, felesége dermedt arcát. Nem volt a számára nagyobb kín, mint őket szenvedni látni a saját hibájából. Ezerszer is megbánta már, hogy nem hallgatott a figyelmeztetésekre, hogy nem fogta őket és nem hagyta el velük Angliát.
Kétségbeesett tekintete ide-oda cikázott, mígnem az egy fekete pillantással találkozott. A csuklya eltakarta a halálfaló arcát, de sejtette, hogy alatta egy fiatalember rejtőzik. Kivillanó borosta nélküli fehér álla, és keskeny, összeszorított szája, arról tanúskodott, hogy nincs ínyére a látvány.
– Kérem… Segítsen rajuk! – könyörgött némán a gyermekei felé pillantva. – Vessen véget ennek…
***
Már nem számolta, hogy hány átkot kaptak. Már semmi sem számított, a büszke fogadalmát, hogy nem hallják sikítani, már rég sutba dobta. Már csak Tommyt igyekezett védeni minden erejével, de kétségbeesetten vette észre öccse egyre csak gyengülő rándulásait a karjai között. Tudta, hogy már nem húzzák sokáig, és már csak azért imádkozott, hogy az elkerülhetetlen minél gyorsabban és fájdalommentesebben érkezzen.
És az égiek mintha meghallgatták volna fohászait, Tommy mellkasába hangtalanul csapódott bele a zöld átok, és öccse gyenge teste végleg elernyedt kezei között.
Megkönnyebbült és szinte már irigyelni kezdte, hogy neki már nem kell szenvednie, mikor megérezte a testébe csapódó újabb átkot. Ez más volt, mint a többi, az egész testét forróság lepte el, de nem az az elviselhetetlenül égő érzés. Sajgó testét kellemes meleg öntötte el, lelkét megszállta a végtelen nyugalom. Tudta, hogy vége van.
Tudta, és boldog volt.
Élete utolsó tettével felnézett, és a pillantása találkozott egy fekete tekintettel…
***
Az idegen megérteni látszott a szavait, egy ideig még vívódott magában, majd a mulatozó halálfalók közé osont. Pálcáját megemelte, és gyors egymásutánban megindította az Adava Kedavrát a két gyerekre. A halálfalók fel sem fogták, hogy a játékszereik meghaltak, a halálos átkok zöld fénye elveszett a többi varázslat fénye között.
Az apa hálásan követte tekintetével az idegent, és megkönnyebbülten nézte végig az újabb átok útját, amit az kioltotta a felesége életét is. Most már bármi jöhet, miattuk nem kell aggódnia, ők már biztonságban vannak.
Aztán a halálfaló addig helyezkedett, míg a közelébe nem ért. Az őt fogó őr már régen magára hagyta, hogy ő is kivegye részét a mulatozásból, így a falhoz szegezve volt kénytelen végignézni családja kínzását. Voldemort parancsára hozzá még senki sem nyúlhatott, így érdektelen volt számukra.
A csuklyás hozzá fordult, majd egy villámgyors mozdulattal leöntötte a torkán a kezében lévő fiola tartalmát.
– Ez méreg, lassan, de fájdalommentesen öl. Mire észreveszik, már késő lesz, nem bírják visszafordítani a hatását.
– Köszönöm – suttogta. – Láthatnám az arcát? Kérem…
A halálfaló felnézett és rezzenéstelen pillantással állta a fürkészést.
A titokzatos fekete tekintet megnyugtatta a férfit, aki nagyot sóhajtott, hogy felkészülhessen az elkerülhetetlenre.
– Maga jó ember, aki mást mond, hazudik – mindössze ennyit mondott, majd tekintete elrévedt, valahová, amit csak ő látott. Ajkain mosoly játszott, ahogy gondolatban újra a családjával volt.
– Most már minden rendben van – mondta nekik, miközben magához ölelte őket. – Gyertek, menjünk haza…
***
Pár héttel később, egy másik találkozó zajlott le, ahol a fiatal, ébenfekete szemű halálfaló esdekelt egy másik család életért.
Még hetekkel később is látta maga előtt a megkínzott lány tekintetét, és a fülében szüntelenül visszacsengtek az apja utolsó szavai. Pedig ő nem tett mást, csak gyilkolt. Nem meggyőződésből, csak könyörületből. De vajon ettől ő más lett, mint a többiek?
Nem tudta, csak azt, hogy ő ennél többre hívatott az életben.
Vége
|
| |
| |
| Erika | Dátum: Csütörtök, 2013-09-05, 16:27 | Üzenet # 2 |
 Közlegény
Csoport: Barátok
Üzenetek: 114
Kitüntetések: 5
Hírnév: 0
Állapot: Offline
| Kedves író!
Meg kell, hogy mondjam, megríkattál! Nem is tudok gondolkozni, annyira a hatása alatt vagyok.
Köszönöm!
A könyvek olyanok, mint a tükör: mindenki azt látja bennük, amit a lelkében hordoz.
>Carlos Ruiz Zafón
|
| |
| |
| mzperx | Dátum: Csütörtök, 2013-09-05, 18:47 | Üzenet # 3 |
 Őrnagy
Csoport: Barátok
Üzenetek: 124
Kitüntetések: 5
Hírnév: 0
Állapot: Offline
| Kedves Író!
Engem azon nyomban megfogott a történet komorsága, valahogy éreztem már az elején, hogy ez nem lesz az a full happyvel végződő történet, és mégis elérted, hogy az utolsó Avadáig reménykedjünk, valaki csak kimenekül legalább a családból. A történet jól felépített, a két nézőpont kellően kidolgozott volt, noha nem vitted egy fél sorral se túlzásba a lelki vívódások ábrázolását (én lehet h megtettem volna, sőt tuti :-P ) Jól kiérződött a lány történtek feletti értetlensége (még mindig tippelem mennyi idős lehetett) És az apa gyötrődése, értelmetlen bűntudata. Szerencsére az egyébként brutális tartalmú történet nem lett naturalisztikus leírású, akinek kellett, megindulhatott a fantáziája, de nem kényszerült részletesen olvasni mindenről. Kicsit azért jó lett volna többet megtudni a családapáról, hisz ha csak sima véráruló lett volna, tán Voldi nem rendezett volna ekkora hacacárét a számukra, vmiért fontosabb személyiségnek kellett lennie...
A "Maga jó ember, aki mást mond, hazudik" mondaton még mindig kicsit morfondírozok, sztem ez erős, de végül is remélhetőleg a feketeszemű egyén rászolgál majd a bizalomra, engem azért érdekelt volna, hogy megúszta e jószívű akcióját/akcióit, no, meg Voldemort személyében egy kicsit több gonoszkodást még elbírtam volna...
Köszönet, hogy olvashattam!
MZ
"Draco dormiens nunquam titillandus! - Ne ébreszd fel az alvó sárkányt!"
|
| |
| |
| Amy | Dátum: Péntek, 2013-09-06, 19:58 | Üzenet # 4 |
 Közlegény
Csoport: Barátok
Üzenetek: 39
Kitüntetések: 1
Hírnév: 0
Állapot: Offline
| Kedves Író!
A történet kellően komor volt. Engem a gyerekek részvétele hatott meg a legjobban. Nagyon sajnáltam őket hiszen ők semmiről sem tehettek. Az erőszak leírása nagyon jó volt, mivel vizuális típus vagyok elképzeltem és beleborzongtam. Szinte magam előtt láttam mindent ami történt. Az a fekete szemű halálfaló remélem az volt, akire gondolok :D. Eléggé jól ábrázoltad a lelkek leírását mindenkiét. A halál nekik már tényleg megváltás volt ilyen szörnyűség után. Az is nagy lélekjelenlétre vall, hogy az a halálfaló (A fekete szeműre gondolok természetesen XD) szembe mert szállni az "urával". Szerintem is kifejthetted volna, hogy az említett halálfaló, hogyan úszta meg az akciót. Arra kíváncsi lettem volna  A vívódás a végén, hogy ő akkor most jó ember? Más lett, mint a társai, hiszen gyilkolt? Szerintem mindenképpen más lett, mert megadta a kegyelmet a családnak a szörnyűségek után ez tényleg jó cselekedet volt.
Mindent összevetve! Szívesen olvastam volna, hogy menekült meg a fekete szemű halálfaló és tovább is olvastam volna :): Ezt a picurka hibát leszámítva jó volt a töri. Tetszett.
Köszönöm az élményt és azt hogy olvashattam
További sok sikert
Amy
-
|
| |
| |
| evelyn | Dátum: Péntek, 2013-09-06, 23:56 | Üzenet # 5 |
 Vezér-ezredes
Csoport: Moderátorok
Üzenetek: 218
Kitüntetések: 7
Hírnév: 1
Állapot: Offline
| Kedves író!
Nem találok szavakat.Ez a történet igazán komor volt,de a maga nemében csodás,mégis eléggé fájdalmas.Szomorú volt látni,hogy az apa nem akarta elhinni,hogy bárki is csak azért támadjon mert nem egyezik a véleményük,hogy nem hitte van a világban bárki aki ennyire gonosz lenne.A kislány igazán bátor volt,még ha a végén nem is tudta betartani,hogy nem fog sikítani,de végig a kisöccsét próbálta védeni.Alaposan megszenvedték,de szerencsések is voltak,hogy a végén már nem figyeltek rájuk eléggé és azért,hogy volt közöttük egy valaki aki nem volt olyan vadállat és megértette az apa kérését és segített a családnak,még akkor is ha ezt csak úgy tudta megtenni,hogy mindegyiküket megölte.Ez igazán nem számít,hiszen amit ő tett az nem gonoszság volt hanem kegyelem.Az utolsó pillanatig reménykedtem benne,hogy legalább az egyik gyermek megmenekül,de végül is attól függ honnan nézzük,mert mondhatjuk azt is,hogy az egész család megmenekült,hiszen nem kellett tovább szenvedniük és a végén újra együtt lehettek.A komorsága ellenére tetszett.Köszönöm,hogy olvashattam.
evelyn
“Gyógyító erő a szeretet. Ki teste, ki lelke egészségét köszönheti e csodának, ki teljes emberségét.” (Tatiosz)
|
| |
| |
| |
