|
|
II. Fórumsztori
|
|
| mzperx | Dátum: Csütörtök, 2012-11-22, 16:36 | Üzenet # 61 |
 Őrnagy
Csoport: Barátok
Üzenetek: 124
Kitüntetések: 5
Hírnév: 0
Állapot: Offline
| - Poppy! Mégis mit jelentsen ez? Tudod, hogy nem szeretem, ha csak úgy rám törnek a saját lakosztályomban - dühöngött bőszen Perselus, miközben testével úgy fordult, hogy hívatlan látogatójával szemben árnyékolja a kicsit, míg ki nem puhatolja szándékát, ám amikor meglátta, hogy csak a javasasszony az, megnyugodott és gyorsan visszatért a szerepéhez. - Igaz, már nem sokáig lesz az enyém - nézett körül ál-szomorúan egy sóhajtás kíséretében, majd összevonta a szemöldökét. - Miért itatod az egereket? Tán csak nem történt valami?
- Jaj, ne haragudj, Perselus. Én csak... Nem hallottad, hogy kopogtam, és féltem, már el is tűntél, csak úgy, köszönés nélkül - mentegetőzött gyengén a rajtakapott nő, de végül nem bírt magával, csak kibukott belőle egy hatalmas, könnyes mosoly kíséretében. - Merlinre, olyan édesek vagytok ti ketten együtt!
- Remélem nem csak azért száltál le ide az alvilágba, hogy minket kukkolj...
- Nem, nem - kezdett neki a boszorkány sietősen a magyarázatnak -, valójában azért siettem ennyire, hogy figyelmeztesselek, kicsit bele ütöttem az orrom a dolgok folyásába. Kevesen tudják rólam, hogy... De mindegy is, a lényeg, hogy kapcsolatba léptem a Gringotts-al és átadtam bizonyos iratokat nekik. Ha jól sejtem, hamarosan fel fog keresni egy... - Ám Poppynak nem volt esélye, hogy befejezze a mondatot, mert a kandallóban fellángolt a tűz és azon keresztül egy felettébb felbőszült Dumbledore kiabálása szűrődött át.
- Piton professzor, remélem odaát van, mert egy felettébb makacs kobold vert tanyát az irodám közepén, és csak önnek hajlandó előadni a mondandóját. Mibe keveredett már megint Perselus? - Perselus összerezzent egy pillanatra, az igazgató hangneme és formalitása nem sok jót ígért a számára, ám ekkor Poppy mellé állt és bátorítóan megszorította a vállát.
- Nem lesz semmi baj, ne aggódj, tudom miért van itt, jó híreket hozott.
- Akkor jöjjön át - szólt vissza a bajitalmester kelletlenül, míg a kissé rémült Hadriant átadta a manójának. Azon már meg se lepődött, hogy nem túl szívélyes invitálását az igazgató magára is kiterjesztette, és követte a koboldot. Egy napi citromos cukorkaadagját adta volna azért az öreg, hogy megtudja, mit akar a legvénebb koboldok tanácsa a professzorától.
"Draco dormiens nunquam titillandus! - Ne ébreszd fel az alvó sárkányt!"
|
| |
| |
| Erika | Dátum: Szombat, 2012-11-24, 11:41 | Üzenet # 62 |
 Közlegény
Csoport: Barátok
Üzenetek: 114
Kitüntetések: 5
Hírnév: 0
Állapot: Offline
| Lily szívébe egy kis boldogság költözött, ahogy a fiát a karjaiban tarthatta. Az öröme azonban nem tartott sokáig.
A könyvek olyanok, mint a tükör: mindenki azt látja bennük, amit a lelkében hordoz.
>Carlos Ruiz Zafón
|
| |
| |
| Tinn | Dátum: Vasárnap, 2012-11-25, 13:22 | Üzenet # 63 |
 Közlegény
Csoport: Inaktív felhasználók
Üzenetek: 4
Kitüntetések: 1
Hírnév: 0
Állapot: Offline
| Amint a gyerek észrevette, hogy nem Perselus kezében van azonnal elkezdett szívszorítóan bömbölni.
|
| |
| |
| mzperx | Dátum: Szerda, 2012-11-28, 16:08 | Üzenet # 64 |
|
Őrnagy
Csoport: Barátok
Üzenetek: 124
Kitüntetések: 5
Hírnév: 0
Állapot: Offline
| - Piton professzor? Örvendek, Robol vagyok, a Gringotts legfelsőbb tanácsának korelnöke.
- Értem, ööö, foglaljon helyet - mutatott kissé bizalmatlanul Piton a kanapéra. - El... El... A tavitündér iszapos hajára mondom, Lily, ha nem tünteted el innen a kölyköt, olyat teszek, hogy magam is megbánom! - csattant végül fel a varázsló, mikor már harmadszorra kezdett bele a mondatba Hadrian bömbölése miatt. A szobában egy pillanatra mindenki néma döbbenettel bámult rá, még a kisfiú is. Poppy nyugtatóan megsimogatta a hátát, magában pedig nagyot sóhajtott. Perselus nagy utat tett meg eddig is, de néhány nap alatt ne várjuk csodát, még tőle se. - Elnézést. Elárulná, hogy mégis mi dolgom nekem önökkel?
- Mi sem természetesebb ennél, uram, de... Valóban úgy kívánja, hogy tanuk előtt hangozzon el mindez? - Perselus kissé elbizonytalanodott, egyrészt határozottan nem igényelt nézőközönséget bármiről is essen szó közte és a kobold között, másrészt Poppy jelenléte megnyugtatólag hatott rá, a boszorka nem egyszer bizonyult már hasznos szövetségesnek, és úgy tűnt, neki legalább dereng valami arról, hogy mi is folyik itt. Albus meg... Albus meg úgy is kiharcolja magának a részvételt, akár mit is mond. Gondolatait határozottan alátámasztotta Poppy halovány mosolya és szinte észrevehetetlen bólintása, Perselus pedig úgy döntött, itt az ideje, hogy letesztelje, bízhat e a nőben.
- Nincs kifogásom az ellen, hogy ezek az emberek jelen legyenek, előbb vagy utóbb, úgy is kiszednének belőlem mindent - mondta kissé bosszúsan.
- Hadd jegyezzem meg uram, hogy önt senki sem kényszerítheti itt semmire, ön szuverén a saját jogán.
- Maradhatnak - érkezett erre a türelmetlen válasz. Derüljön már ki, hogy mit akar!
- Piton professzor, én a legnemesebb Prince-ház érdekében járok el itt. A Gringotts a minap értesülést szerzett arról, hogy a család bizonyos titkos iratai, melyeket ezeddig elrejtettek a nyilvánosság elől, előkerültek. A tegnapi nappal kezdve ismételten megnyitottuk a Prince-ház aktáit, minthogy előkerült az egyetlen örökös. - A kobold várakozóan nézett Perselusra, mintha mindennek elegendő magyarázatnak kellene lennie, ám a férfi semmit se értett, sőt ha lehet még zavarodottabb lett csak tőle, hisz úgy tudta, a család teljesen kihalt a nagyapjával. Óvatosan körülnézett, Dumbledore csak döbbenten nagyokat pislogott, láthatóan ő se tudott semmiről, Poppy meg csak vigyorgott, mint a vadalma.
- Értem, ez... ez valóban örvendetes hír, köszönöm, hogy a tudtomra hozta.
- Professzor, látom semmit sem ért - mondta türelmesen a kobold. - Ön a néhai Elieen Prince egyetlen fia.
- Igen, de semmi közöm a Családhoz, mégis mit akar tőlem, csak nem követelései vannak velem szemben az új lordnak?
- Perselus Piton, ön a Prince-ház új lordja - jelentette ki ünnepélyesen a kobold, a háttérben Dumbledore felhördült és ahogy a folytatást meghallotta, magatehetetlenül lezuttyant egy pufra.
- Itt... itt valami tévedésnek kell lennie.
- Nincs semmilyen tévedés, uram, a Gringotts koboldjai sohasem tévednek!
- Hogyan? Nem értem - Perselus alól teljesen kirántották a talajt, ezzel sohasem számolt, egyszerűen nem tudta felfogni... - Az anyámat, engem kitagadott a nagyapám.
- Augustus Prince annak idején valóban kitagadta az ön édesanyját, amiért az engedélye nélkül lépett házasságra egy muglival, önt azonban sohasem tagadta meg. Épp ellenkezőleg, önt végakaratában unokájának és örökösének nevezte meg.
- Öhm, öhm, meg bocsásson, Mr. Robol, de ha Elieen Pitont kitagadták, akkor azzal automatikusan a fiát is - kotyogott közbe az igazgató. - Mellesleg, erről a Wizengamot sohase hallott, noha ők maguk jártak el a végrendelet ügyében, én csak tudom, magam is ott voltam.
- Teljességgel igaza van, uram, csakhogy annak idejében a tisztelt testület birtokába nem az eredeti és hiteles végrendelet került, hanem annak csupán egy korábbi változata. Az igazi dokumentumokat Andurina Price rejtette el, halála előtt pedig egy névtelen bizalmasára bízta.
- Nem tudhatják biztosan! - tiltakozott tovább az igazgató, szinte szemei előtt látta, ahogy minden szál szépen lassan kicsúszik a kezei közül. Ha Perselusból Prince lesz, akkor ő végleg keresztet mondhat a fiatalemberre és a vele kapcsolatos terveire. Ő jól tudta, hogy micsoda tétről is van itt szó, az ő befolyása mit se számítana a varázsvilág számára egy Prince mellett, szinte érinthetetlen lesz. - Lehet, hogy az egész csupán valami szemfényvesztés, egy titkos összeesküvés... Még hogy névtelen bizalmas, az a dokumentum bizonyára hamisítvány.
- Nincs itt semmiféle összeesküvés, magam vezettem a Tanács vizsgálatát, minden hiteles volt - felelte bosszúsan a kobold, egyáltalán nem tetszett neki a pökhendi, akadékoskodó igazgató, és az, ahogyan kétségbe vonja a Gringotts elkötelezettségét. Ennyivel lezártnak is tekintette az ügyet, és inkább a másik varázsló felé fordult, aki mindeddig annyit se mondott az egészhez, hogy Mukk, és aki mostantól fogva az ő személyes ügyfele lesz. - Lord Prince, nagyon csöndben van, a legjobb lenne, azt hiszem, ha leülne. A falnál is fehérebb. - Perselust valóban az ájulás kerülgette, így nem tiltakozott az ajánlat ellen. Ha mindez igaz... De hogyan?
- Még mindig nem értem, ha létezett ez a végrendelet, miért csak most került elő? Ennyire gyűlölt az az asszony, hogy titokban tartotta inkább és hagyta "kihalni" a dinasztiát?
- Épp ellenkezőleg, uram! Andurina a szívén viselte a sorsát, az életét próbálta biztonságban tartani, mikor nem hozta nyilvánosságra a dokumentumot. A Madam egyáltalán nem alaptalan gyanúja volt ugyanis, hogy az ön nagyapját megmérgezték. A család hatalmas vagyona és befolyása sokak szemét szúrta, a Prince név mindig is egyet jelentett az aranyvérű körökben a legfőbb tekintéllyel, így volt ez már évszázadok óta! Igen, sokkal nagyobb erőket és köröket sejtett az idős lord váratlan halála mögött, mint amikkel egy pár éves, támasz nélküli fiúnak szembe lehetett és kellett volna néznie. - Perselus tenyerébe hajtotta fejét, ahogy próbálta feldolgozni az információkat. A nagyapja nem tagadta meg őt, az örökösévé tette, még ha nem is szeretetből, csak dinasztikus érdekből is. A nagyapját meggyilkolták az ellenségei, akiket felsőbb körökben kell keresni, mert félték a hatalmát, ők nyilván nem tudhattak a megváltoztatott végrendeletről, és Andurina Prince mindent elkövetett, hogy ez így is maradjon, hogy ő biztonságban nőhessen fel. A soha nem hallott idős asszony neve most egyfajta kedves melegséget okozott a szíve mélyén. Lám voltak régen is, akik jószívvel gondoltak rá, még ha nem is ismerték őt. Talán éppen azért! Hirtelen sajnálatot érzett, amiért már soha se lesz lehetősége megismerni az asszonyságot, a rokonait. És a 16 éves titok most hirtelen egyszerre csak napvilágra kerül, amikor már érett férfi vált belőle és nem retten meg holmi fenyegetésektől, pont mikor összecsapnak a feje fölött a hullámok, a névtelen bizalmas lép egyet és mindent kitálal, amikor már kész és képes akár az egész minisztériummal is dacolni, ha kell, hogy ellássa lord Prince-ként a kötelességét. Perselus hirtelen kapta fel fejét és nézett Poppyra, ahogy elöntötte a megvilágosodás. "Perselus, nem mentek sehová! Az igazgatót csak bízd rám, majd én elrendezek mindent!" - mondta a javasasszony, hát tartotta a szavát! Az arcán egy inkább huncutnak nevezhető mosoly jelent meg, ahogy a teljesen elképedt és holtsápadt igazgatóra nézett.
- Mondja csak, Robol, láthatnám én azokat az iratokat?
- Hogyne, lord Prince, ez csak természetes, állok mindenben a szolgálatára. Javasolnám, hogy mielőbb látogasson el a Gringottsba, hogy felmérhesse a családja zárolt vagyonát. Továbbá örömmel értesíthetem, hogy Bankunk már el is kezdte az ön jogi és gazdasági ügyeinek rendezését, felkerestünk minden érintett személyt, akivel a családjának szerződéses kapcsolata volt, és már el is kezdtük behajtani a kintlevőségeit. Számos bérleti szerződés nem került megújításra az évek során, ezek sorsáról most ön dönthet, mindenesetre a Mágiaügyi Minisztérium már meg is kapta a felszólítást, hogy két héten belül rendezze ön felé az adósságait.
"Draco dormiens nunquam titillandus! - Ne ébreszd fel az alvó sárkányt!"
|
| |
| |
| Smaragd | Dátum: Csütörtök, 2012-11-29, 19:49 | Üzenet # 65 |
 Őtábornoksága
Csoport: Adminisztrátorok
Üzenetek: 2557
Kitüntetések: 6
Hírnév: 1
Állapot: Offline
| Vannak sorsfordító napok, s éjjelek. Erről a legjobban egy maroknyi érintett varázsló győződhetett meg, és még ha be is segített a sors kiszámíthatatlan kerekének mozgásába egy boszorkány, senki sem tagadhatta, hogy ez a nap is ilyen. Tervek dőltek össze, ugyanakkor újak is keletkeztek az új ismeretek fényében, mi egyeseknek szerencse, másoknak katasztrófa volt.
***
Bartemius Kupor ezt a napot személyes katasztrófaként élte meg, mikor már úgy érezte, hogy ennél rosszabb már nem jöhet, újabb váratlan látogató toppant be az irodájába.
Thadeus Writhe kezében összehajtogatott pergamenekkel érkezett és szó nélkül tette le őket a miniszter elé. Mint a könyvelési osztály vezetője a küldeményt ő kapta kézhez a Gritgottsból, és amint magához tért a döbbenetéből, elvégzett egy előzetes számítást. Az összeget meglátva levegő után kapkodott, és a legjobbnak látta, ha mielőbb értesíti eme tényről a felettesét.
A mágiaügyi miniszter némán meredt maga elé. Előtte az asztalon pergamenek halma hevert, és ő ugyanabban a pozitúrában meredt az iratokra, mint fél órával ezelőtt, mikor a bársonnyal bevont székébe rogyott. De a mozdulatlan, szoborszerű külső mögött annál nagyobb viharok dúltak, magában átkozódva a pokolba küldte Pitont és a Prince nemzettség minden valaha élt tagját.
***
Albus Dumbledore izgatottan járkált az irodájában és igyekezett az egykor oly fenséges terve romjaiból újat kovácsolni. Még az irányítás illúziója is kicsúszott a kezéből és kénytelen volt átértékelni a számításait. Perselus akiről feltételezte, hogy most jobban a markában tartja, mint valaha, kicsúszni látszott a láthatatlanul köréje szőtt hálóból.
Számára a kis Hadrianus felbukkanása, Merlin személyes üzenetekével ért fel, de akkor még nem is sejtette, hogy amit az ügye legnagyobb biztosítékának vélt, közvetve az okozza a vesztét.
Mindent el kell követnie, hogy megakadályozza a távozásukat a Roxfortból!
***
Poppy még mindig jót mosolygott Perselus döbbenetén, miközben halkan dudorászva takarított össze a gyengélkedőn. Annyira biztos volt a dolgok számára pozitív végkifejletében, hogy a Hadriánus számára varázsolt ágyat nem tüntette el, mindössze beállította egy nagyobb paraván mögé a sarokba.
***
Perelus is hasonló testtartásban meredt maga elé, mint az általa oly nagyra becsült mágiaügyi miniszter. Fejében még mindig az elhangzottak csengtek vissza:
„Ön a Prince-ház új lordja.„
Ez mindent megváltoztat, esélye van egy új életre távol mindenkitől. Most valóban elhagyhatja a Roxfortot, elég pénze van ahhoz, hogy örömmel fogadják bármelyik kontinensen, amit választ. Kapott egy esélyt…
Töprengésében még Harry sem zavarta meg, a fiú mintha érzett volna valamit a keletkezett feszültségből, mert csöndben maradt. De nem csak Perselus fejében kergették egymást a gondolatok, Lily is értette az elhangzottak súlyosságát.
Peselus gazdag, nagy vagyonnal rendelkező ember lett, és talán, ha ügyesen keveri a lapokat a férfi lemond a bosszújáról, ő és Harry szabadon távozhatnak. Mert ellenkező esetben a fia nagy veszélybe kerül, mint Perselus jogos örököse.
***
Míg Piton lakosztályában lehangolóan nagy volt a csönd, addig a Denem kúria mulatozás hangjától volt hangos. A pincében sínylődő foglyok reszkettek a falhoz láncolva és tanakodtak, hogy vajon melyikük lesz a következő. Az elhurcoltak fájdalmas sikolyai lehallatszottak a pincébe is, keveredve Voldemort őrült kacajával és a repkedő átkokkal.
Alastor Mordon és Sirius Black összenézett, de semmilyen megjegyzésre nem futotta már az erejükből. Közöttük egy felismerhetetlen kupac hevert, Remus Lupin. Megalázó módon nem a lábánál, hanem a nyakánál fogva láncolva a falhoz. Ő vérfarkas volt, és az ő árulása kétszerte hatalmasabb volt Voldemort szemében, aki bírta a vérfarkasok támogatását. - Egy korcs, aki nem hódol be neki!
Így míg a másik két fogoly élvezhette azt a luxust, hogy néha eléjük löktek némi száraz kenyeret és poshadt vizet, addig ő csak annak köszönhette, hogy életben maradt, hogy megosztották vele is szerény adagjukat.
Léptek csoszogása hangzott fel és a sötétből kibontakozott Lucius Malfoy hosszú, szőke hajjal keretezett arca.
- Ünnepnap ez a mai – jelentette be önelégülten. – Remélem ti is olyan jól szórakoztok, mint mi odafent! – intet a pincelépcső irányába, ahonnan újabb sikoly szállt feléjük. – Kiderült, hogy Piton barátod őrületesen gazdag – fordult fanatikusan csillogó szemmel Sirius felé. – Az egész minisztérium a zsebében van, és lehet egy tipped kutya, hogy ha döntenie kell kiket fog választani!
„Inkább írj Önmagadnak közönség nélkül, minthogy a közönségnek írj, és elveszítsd magad.”
Ciryl Vernon Conolly
|
| |
| |
| mzperx | Dátum: Vasárnap, 2012-12-02, 07:30 | Üzenet # 66 |
|
Őrnagy
Csoport: Barátok
Üzenetek: 124
Kitüntetések: 5
Hírnév: 0
Állapot: Offline
| A díszes termek csöndjét egy mélyen rezgő, karcos nevetés verte fel. Lord Voldemort nagyokat lélegezve próbált úrrá lenni a jókedvén, miután végighallgatta Lucius kis beszámolóját a börtönbe tett egyéni akciójáról, majd a miniszter már-már depresszióba hajló állapotáról.
- Kedves híveim! - mondta végül, miután kortyolt egyet az édes manóborból. - Itt az ideje, hogy magunk között köszöntsük az ünnepeltet, és végre megkezdjük terveink második fázisát a fejlemények fényében! - A teremben viharos éljenzés tört ki, a Nagyúr pedig meglengette pálcáját, hogy színe elé idézze jobbkezét. Magabiztossága a jókedv maszkja alatt azonban megingott kissé. Vajon engedelmeskedik a hívásomnak, eljön ezek után is? Végül nagyot sóhajtott és mosolyogva állt fel a trónjából az érkező üdvözlésére, elvégre ezek után nem csak egy közönséges halálfalójáról van szó.
***
Skócia egy eldugott csücskében a kanapén elszunnyadó bájitalmestert bal karja enyhe bizsergése ébresztette fel. Azonnal kipattantak a szemei és már ugrott is talpra, automatikusan kereste elő halálfaló ruháját a szekrényből és indult meg az ajtó felé, mikor szeme megakadt bal kezén, ahol a Prince-ek smaragddal kirakott ezüst pecsétgyűrűje díszelgett. A kétségek ismét elárasztották a szívét. Akarom én ezt? Nem lenne jobb végre békében pihenni? Csak annyit kell tennem, hogy most nem válaszolok az idézésre és még ma éjjel lelépek innen. Piton hagyta, hogy a gondolat édes kísértése néhány pillanatig ott lebegjen az elméjében, aztán megrázta a fejét. Már túl messzire jutott, hogy csak most ilyen egyszerűen hátrahagyjon mindent.
Túl sok energiát és akaratot fektetett a bosszútervébe, éveken keresztül tervezgetett minden apró részletet és olyan jól haladt a megvalósításával. Miért engedné ki a macska az egeret a karmai közül, ha már leterítette áldozatát? Szívében elvégre semmi se változott két nap alatt, még most is szomjazta a bosszút. Nem fogja megengedni, hogy egy pillanatnyi jószerencse miatt élete tönkretevői fölül elemelkedjen Damoklész kardja, és nem hagyhatja csak így cserben a Sötét Nagyurat sem.
Az a férfi mellé állt, kiemelte a sárból, mikor már senkije és semmije sem maradt, élete legnyomorultabb pillanatában, mikor a jövője úgy látszott azelőtt befejeződött már, még mielőtt elkezdődhetett volna. Voldemort a kezét nyújtotta neki és magához emelte, igaz nem szívjóságból, pusztán csak saját érdekeinek alapos felméréséből kifolyólag, mert ő meglátta a 18 éves fiatalemberben azt, amit addig senki más nem ismert el, a potenciált, az ambíciót, a keserűséget és mindennek előtt a lehetőséget. Perselust pedig a rövid, ámde kínkeservesen nehéz élet addigra már megtanította, hogy többre értékeljen egy erős és tartós szövetségest, mint egy kétes hűségű barátot, vagy egy érdektelen rokont.
Perselus egy pillanatra lehunyta a szemét, majd döntött. Lendületes léptekkel megindult a hopponálási pont felé, ám halálfaló gúnyáját hátra hagyta. Nem árt érzékeltetni a Nagyúrral, hogy eztán nem a kegyeitől függő, lenézett és szegény méregkeverője járul elé, hanem a vele egyenrangú szövetségese.
"Draco dormiens nunquam titillandus! - Ne ébreszd fel az alvó sárkányt!"
|
| |
| |
| Smaragd | Dátum: Szerda, 2012-12-26, 11:49 | Üzenet # 67 |
|
Őtábornoksága
Csoport: Adminisztrátorok
Üzenetek: 2557
Kitüntetések: 6
Hírnév: 1
Állapot: Offline
| - Perselus! Drága barátom - indult meg az üdvözlésére Lord Voldemort. Tagadhatatlanul jobb kedve lett, mikor látta, hogy a bájitalmester megjelenik a hívására - egy gonddal kevesebb. Egy hatalmas gonddal kevesebb...
- Uram - biccentett felé Perselus hűvösen.
- Gyere velem, sok megbeszélnivalónk van - rendelkezett Voldemort, és elhagyták a termet.
Lucius Malfoy dühöngve nézett utánuk. Ezt a szégyent! Egy felkapaszkodott félvér bitorolja a helyét az ura jobbján! Neki is ott kéne lennie! Hisz ő az aranyvérű, ura minden álmának első számú megtestesítője!
Abbéli örömében, hogy Piton hatalmas örökségre tett szert, bele sem gondolt, hogy ez milyen következményekkel lesz rá és a családjára nézve. Azt a kivételezett helyzetet, amit eddig ő birtokolt, Piton egy szempillantás alatt tette a magáévá! Ő pedig már is ki van rekeszteve ura szemlátomást legnagyobb, készülő tervéből!
***
- ...Ezt megbeszéltük. - Tért vissza Perselus és Voldemort a mulatozó halálfalók közé, s mit több Voldemort kedélyesen karolta át a bájitalmester vállát, amitől a Malfoy büszkeség újra fellángolt Luciusban. Még mit nem!
- Uram! - sietett eléjük. - Én miben lehetek a szolgálatodra?
- Most semmiben, menj mulass te is a többiekkel! - bocsájtotta el Voldemort anélkül, hogy ránézett volna. - Akkor, ahogy megbeszéltük. Ügyes legyél, fiam - nézett Perselusra.
Fiam? - ködösült el Lucius tekintete. - Fiam?!
- Úgy lesz - ígérte meg a bájitalmester, és elvonult a laborjába, hogy felkészülhessen a feladatára.
***
Sirius minden reménye egy csapásra foszlott szét. De azt az örömet nem adta meg annak a tetű Malfoynak, hogy elkeseredését előtte mutassa ki.
Itt a vége! Már semmiben nem reménykedhetnek.
Volt oly hülye, hogy még Perselus kínzásai alatt is azt gondolta, hogy a bájitalmester mindezt azért teszi, hogy leplezze magát. Habár... ha jobban belegondol, ekkora átélést senki nem tud színlelni.
- Itt fogunk meghalni - mondta ki a megmásíthatatlan tényt.
- Tudom - recsegte Mordon kiszáradt ajkakkal. - Én ezt már az első pillanattól tudtam... de nem akartam elvenni tőletek a reményt.
- Perselus... Perselus - suttogta Rémus.
- Elárult minket! - vetette oda neki Sirius vehemensen. - Én mindig is tudtam, hogy kihez húz. Már az iskolában is látszott, hogy mi lesz belőle!
- Valóban? - csendült egy selymesen mély hang a sötétben. - Mondd Black, mi lett belőlem? - kérdezte a bájitalmester miközben kirobbantotta a cella ajtaját. - Ah, értem! Most is csak a szád jár. Javaslom tartalékold az erődet a szökésre!
- Perselus... - suttogta Remus, miközben a bájitalmester a nyakáról levarázsolva a béklyót, felrántotta a földről.
- Fogd be! Ezt idd meg! - tartott a szájához egy kis fiolát Perselus. Miközben Remust tartotta a többieket is megszabadította a láncaitól. - Tessék - lökött oda nekik is egy-egy fiolát. - Igyátok meg, és imádkozzatok, hogy sikerüljön az, amit elterveztem.
- Én ugyan... - kezdett volna tiltakozni Sirius, mikor Mordon rádörrent.
- Sirius! Tedd, amit mond!
- A vén aurornak még mindig van esze, ami egyesekről nem mondható el! - nézett a bájitalmester lesajnálóan Blackre. - Javaslom tedd, amit Mordon barátod mond.
Sirius kényszeredetten emelte az ajkához a fiolát és nyelte le a tartalmát. Nem kellett sokáig várnia, és már is érezte az erőt végigáramlani a végtagjaiban.
- Hű, az anyját! - adott hangot csodálatának, mert azt bizony el kellett ismernie, hogy Perselus tehetséges bájitalmester.
- A háládat tartogasd másnak, most pedig indulás! Már így is sok időt vesztettünk értelmetlen magyarázkodással! - lökte oda a pálcáikat Perselus és a sajátját maga elé emelve megindult előre, a többiek libasorban követték.
A bájitalmester csendben, de hatékonyan mozgott. Voldemort elégedetten dörzsölte össze a tenyerét. A dolgok csodásan alakulnak! Szinte úgy, ahogy eltervezték.
A láthatatlanság álcája alatt követte a kis csoportot, miközben maga sem tudta, hogy minek örüljön. Annak, hogy a szökés ilyen csodálatosan alakul, vagy annak, hogy az emberei ebből semmit nem vesznek észre. De nem kellett ezen sokáig töprengenie, mert éppen mikor elérték a hoppanálási pontot egy hideg hang csendült fel a sötétben.
- Megállni, pálcákat eldobni!
„Inkább írj Önmagadnak közönség nélkül, minthogy a közönségnek írj, és elveszítsd magad.”
Ciryl Vernon Conolly
|
| |
| |
| Tinn | Dátum: Péntek, 2012-12-28, 17:23 | Üzenet # 68 |
|
Közlegény
Csoport: Inaktív felhasználók
Üzenetek: 4
Kitüntetések: 1
Hírnév: 0
Állapot: Offline
| Nem kellett megfordulnia ahhoz, hogy tudja ki akarja őket feltartóztatni. Mivel nem akarta, hogy a bosszúja dugába dőljön egy idióta miatt, ezért gyorsaságát kihasználva megpördült és azonnal ráküldte a halálos átkot a rájuk pálcát szegező Lucius Malfoyra. Mielőtt a férfit elérte volna a végzetes átok, még sikeresen útjára indította a saját, kíméletlen átkát, mely Perselus reflexeinek hála a mögötte álló Siriust érte, aki a fájdalomtól ordítva zuhant a földre.
|
| |
| |
| Smaragd | Dátum: Szombat, 2013-01-05, 18:45 | Üzenet # 69 |
|
Őtábornoksága
Csoport: Adminisztrátorok
Üzenetek: 2557
Kitüntetések: 6
Hírnév: 1
Állapot: Offline
| - Már csak ez hiányzott! - motyogta az orra alatt, és ezzel ura is bőszen egyet tudott érteni. Lucius!, az ő Luciusa... milyen kár érte, de Perselus feladata a fontosabb.
A bájitalmester közben gyorsan ott termett a fájdalomtól vonagló férfi előtt és kíméletlenül félresöpörte az átok okozta sebet markoló kezet.
- Mutasd! - förmedt rá, miközben lelki szemei előtt végigvonult Lucius átkának összes lehetségés következménye.
A fájdalomtól vonagló férfi nagy nehezen elengedte az altájékát, és Perselus szemügyre vehette a belső combján éktelenkedő vágást.
- Szerencséd volt, ez csak egy karcolás. Viszont, ha egy kicsivel is feljebb megy...
- Ne mondd nekem, hogy ez csak egy kis karcolás! Meg is hallhattam volna - sziszegte az arcába Sirius. - Inkább ért volna téged az átok. Miért ugrottál félre?
- Örülj, hogy így alakult, ha nem tettem volna a Blackek szuvas családfája már recsegve kidőlt volna - mondta, miközben a karjánál fogva felhúzta a földről a másikat.
- Inkább a tiéd! Még szerencse, hogy ez valóban így is lesz!
Alastor Mordon, aki jelenetet szótlanul nézte végig, felsegítette a földről feltápászkodó Remust, akit még ő lökött egy fa mögé a támadás első jelére, majd a civakodókra dörrent:
- Elég legyen! Nem szeretném itt megvárni, míg a többi halálfaló is idetéved.
- Menjünk - jelentette ki Perselus is, és hagyta, hogy Sirius kirántsa a karját a kezéből. Ő ugyan nem fog neki segíteni! Már így is eleget tett érte, de azért még nem tudta megállni, hogy egy utolsót rúgjon a másikba. - Elég sokáig lehettél fogságban... mert bizony azóta sok minden történt - villantott rá egy kárörvendő mosolyt. - A Prince nemzettség nem fog kihalni, és már az utánpótlás is megvan.
„Inkább írj Önmagadnak közönség nélkül, minthogy a közönségnek írj, és elveszítsd magad.”
Ciryl Vernon Conolly
|
| |
| |
| Amy | Dátum: Szombat, 2013-01-26, 01:08 | Üzenet # 70 |
 Közlegény
Csoport: Barátok
Üzenetek: 39
Kitüntetések: 1
Hírnév: 0
Állapot: Offline
| - Hogy mondod? - kérdezte döbbenten Sirius - Nem értem honnan veszed ezt, hiszen köztudott, hogy nincs gyereked, nincs senkid.
Perselus csak gúnyosan mosolygott a korcs döbbent arckifejezésén. Gondolta hagy szenvedjen, a bosszúja így lesz tökéletes.
- Úgy Black, hogy az a gyermek, akit Harry Potterkét ismertek már nem létezik - felelte egy gúnyos mosoly kíséretében.
Sirius döbbenetét felváltotta a düh, neki akart rontani a "szabadítójának", de egy a mellére irányuló pálca megakadályozta ebben.
A bájitalmester pálcája Black mellkasán nyugodott, szemében gyilkos fény villant, a pálcát tartó keze egy pillanatra sem remegett meg. Ha valaki ránézet volna legyen az bármilyen bátor garantáltan elbizonytalanodik és minél gyorsabban eltűnik. Abban a pillanatban a bájitalmester maga volt a megtestesült erő.
-
Az üzenetet módosította: Amy - Szombat, 2013-01-26, 19:25 |
| |
| |
| Smaragd | Dátum: Szombat, 2013-01-26, 20:42 | Üzenet # 71 |
|
Őtábornoksága
Csoport: Adminisztrátorok
Üzenetek: 2557
Kitüntetések: 6
Hírnév: 1
Állapot: Offline
| - Mit akarsz ezzel mondani? - támadt neki Sirius a másiknak. - Mi történt a keresztfiammal? És egyáltalán, hogy jön ő most ide?
Perselus felismerte, hogy majdnem elszólta magát. Hát igen ez van, ha előbb beszél és utána gondolkodik, de Blacknek mindig is megvolt az a jó tulajdonsága, hogy rendkívül hamar kihozta a sodrából. Beletúrt a hajába, majd nagyot sóhajtott:
- Igazad van, ez szemét húzás volt tőlem... Nem így akartam közölni.
- Mit? Merlin szerelmére, mondd már!
- Potterék meghaltak.
Sirius földbe gyökerezett lábbal álldogált, míg végül Perselus megunta a késlekedést és karon ragadta: - Indulás, nincs kedvem nekem is itt pusztulni!
„Inkább írj Önmagadnak közönség nélkül, minthogy a közönségnek írj, és elveszítsd magad.”
Ciryl Vernon Conolly
|
| |
| |
| mzperx | Dátum: Kedd, 2013-01-29, 13:21 | Üzenet # 72 |
|
Őrnagy
Csoport: Barátok
Üzenetek: 124
Kitüntetések: 5
Hírnév: 0
Állapot: Offline
| Dumbledore leginkább egy mérgezett egérhez hasonlította volna magát, ha valakinek lett volna bátorsága rákérdezni, hogy mit is csinál. Az igazgatói irodában jó néhány aggódó szem - a Főnix Rendjének megmaradt tagjai - követte, amint fel s alá sétál, lassan utat koptatva az évszázados szőnyegbe. Piton már órák óta eltűnt, csak úgy se szó, se beszéd, pedig mindig jelenteni szokott előbb nála, most meg... Az egyetlen vigasza az volt, hogy a festmények megnyugtatták: gyerek és házimanó nélkül távozott, de hova és miért?
Már éppen azon volt, hogy értesíti a minisztert, hátha tud valamit, mikor megérezte, hogy négy ember lépte át a roxforti birtok határát.
Hanyat-homlok rohantak le a nagykapuhoz, hogy fogadják az érkezőket. Albus hihetetlenül megkönnyebbült, mikor meglátta bájitalmesterét az érkezők között.
- Igazgató úr, most komolyan... Nincs jobb dolguk, mint bámulni Bálám szamarát? Legyenek kedvesek és HÍVJÁK MÁR POPPYT! - üvöltötte Piton torka szakadtából, majd a félholt Siriust Arthur Weasley karjai közé taszítva maga rohant el a gyengélkedő felé, hogy felmérje a szükséges bájitalokat.
"Draco dormiens nunquam titillandus! - Ne ébreszd fel az alvó sárkányt!"
|
| |
| |
| Smaragd | Dátum: Kedd, 2013-01-29, 16:14 | Üzenet # 73 |
|
Őtábornoksága
Csoport: Adminisztrátorok
Üzenetek: 2557
Kitüntetések: 6
Hírnév: 1
Állapot: Offline
| A fene esne ebbe az egész mentőakcióba! - füstölgött magában, de azt el kellett ismernie, hogy Voldemort nagyúr ez alkalommal ésszerűen gondolkodott. Berontott a gyengélkedőre és egyenesen a tárolószekrényhez tartott.
- Poppy! Poppy, hol vagy te boszorkány? Siess a kapuhoz, érkezett egy kis munkád! - vetette oda a kiabálásra megérkezett javasasszonynak, majd a tároló felé fordulva, már nem is vett tudomást a sápítozó kollégáról. Igyekezett, hogy még az előtt el tudjon tűnni a színről, mielőtt a többiek megérkeznek. Egy cseppet sem volt kedve előadni a történteket az igazgatónak.
Üvegek csörrentek a keze alatt, ahogy gyorsan átfutotta a készleteket, és megállapította, hogy sebzáró kenőcs igen csak kevés van, pedig a megmentettek elég sok zúzódással rendelkeznek. A gondolatra megeresztett egy féloldalas mosolyt, majd rendezve arcvonásait kisietett a laborból és meg sem állt a pincéig.
Lakosztálya ajtaját belökve meg sem állt a laborjáig, feltette a tűzre az üstöt, és munkához látott, de még mielőtt nagyon belefeledkezett volna a főzés apró kis mozdulataiba támadt egy ötlete:
- Lily - fordult a manóhoz -, menj a gyengélkedőre és állj Poppy rendelkezésére!
„Inkább írj Önmagadnak közönség nélkül, minthogy a közönségnek írj, és elveszítsd magad.”
Ciryl Vernon Conolly
|
| |
| |
| Tinn | Dátum: Kedd, 2013-01-29, 19:08 | Üzenet # 74 |
|
Közlegény
Csoport: Inaktív felhasználók
Üzenetek: 4
Kitüntetések: 1
Hírnév: 0
Állapot: Offline
| A nagy sürgölődésben Perselus teljesen megfeledkezett a gyerekről, míg az el nem kezdett szívszaggatóan bömbölni.
|
| |
| |
| mzperx | Dátum: Kedd, 2013-01-29, 20:48 | Üzenet # 75 |
|
Őrnagy
Csoport: Barátok
Üzenetek: 124
Kitüntetések: 5
Hírnév: 0
Állapot: Offline
| - Ó, hogy az a Chanterbury vámpír marcangolta bűzlő koboldtetem! - csattant fel türelmetlenül Piton, miközben átcsörtetett a másik szobába, felkapta a gyereket a járókából és letette a játszósarokba. - Merlin szerelmére, hallgass már el kölyök és tanulj egy kis önfegyelmet! - morgolódott és odavarázsolt neki két plüssárkányt, majd megbűvölte őket, hogy életre kelljenek és a gyerek körül szaladgálva kergessék egymást. - Így ni, és most remélem képes leszel arra a felfoghatatlan csodára, hogy végre egymagad is elfoglalod magad, engem pedig hagysz elvégezni a dolgom.
Perselus költői kérdésére a fiúcska kacagása adta meg a választ, aki nevetve beállt harmadiknak a fogócskába, és négykézláb üldözte a kék fenevadakat.
"Draco dormiens nunquam titillandus! - Ne ébreszd fel az alvó sárkányt!"
|
| |
| |
| mzperx | Dátum: Kedd, 2013-02-05, 10:38 | Üzenet # 76 |
|
Őrnagy
Csoport: Barátok
Üzenetek: 124
Kitüntetések: 5
Hírnév: 0
Állapot: Offline
| Albus holtra vált arccal hallgatta a szökevény trió egyetlen, még beszélni képes tagját. Sirius sokkos állapotban feküdt az egyik kórházi ágyon, Poppy pedig semmi többet nem tehetett érte, minthogy próbálta életben tartani, míg Perselus meg nem érkezik az életmentő bájitalokkal. Szegény fiú! Hihetetlen szerencsések, hogy egy ennyire képesített bájitalmester áll a rendelkezésükre, aki mellesleg egy kifogástalan színészi tehetséggel megáldott kém is. De Merlinre! Miért mindig Perselusnak kell elvégeznie a piszkos munkát. A szerencsétlen fiúnak pokoli nehéz lehet, hogy rajta múlik három nemezisének a megmentése is, mégis sikerült legyőznie önnön magát!
Remus Siriustól jobbra egy másik ágyon feküdt, úgy tűnt őt nem kínozták meg olyan gyakran, mégis a folyamatos éheztetés nagyon lemerítette az erejét. Most Piton kis manója próbált tágra nyílt könnyes szemekkel belediktálni kis kortyokban egy kis erőlevest, miközben fél füllel azért hallgatta Alastor jelentését is. Az öreg auror pedig kelletlenül tárta fel előttük Piton először kétségeket keltő, ám aztán annál hősiesebb szerepét kiszabadításukban.
A végére az igazgató kissé megkönnyebbülten vette irányt a kandalló felé, hogy elintézzen egy nagyon fontos hívást. Beleszórta a hopp-port a lángokba és már dugta is utána a fejét, mikor a túloldalról egy kemény ütés érte a homlokát.
Úgy látszik, a mágiaügyi miniszternek is épp ekkor támadt kedve egy kis bájcsevejhez.
"Draco dormiens nunquam titillandus! - Ne ébreszd fel az alvó sárkányt!"
|
| |
| |
| Smaragd | Dátum: Hétfő, 2013-02-25, 20:41 | Üzenet # 77 |
|
Őtábornoksága
Csoport: Adminisztrátorok
Üzenetek: 2557
Kitüntetések: 6
Hírnév: 1
Állapot: Offline
| Míg Piton a bájitalokat főzte egymás után a gyengélkedő számára, addig Hadrianus elfáradva aludt a labor sarkában. A sárkányfigurákkal való kergetőzés tejesen kimerítette, így édesdeden aludt, olyannyira, hogy Perselusnak kezdett hiányozni a gyermek örömteli sikongatása. Már zsinorban a harmadik főzetet főzte meg, mikor úgy döntött, hogy mára befejezi, végül is neki is szüksége van a pihenésre.
Kifelé menet felnyalábolta az alvó fiút és megindult vele a hálószobájába. Lily még nem tért vissza a gyengélkedőről, a fiúra meg figyelnie kell valakinek, mégsem hagyhatja, hogy a kölyök egyedül legyen!
Párnákkal körbebástyázta az ágyát, hogy a gyerek felébredve le ne essen, majd ő is mellé feküdt. Egyáltalán nem állt szándékában elaludni, de észre sem vette, hogy mikor zuhant kimerült, mély álomba.
„Inkább írj Önmagadnak közönség nélkül, minthogy a közönségnek írj, és elveszítsd magad.”
Ciryl Vernon Conolly
|
| |
| |
| mzperx | Dátum: Péntek, 2013-03-22, 22:12 | Üzenet # 78 |
|
Őrnagy
Csoport: Barátok
Üzenetek: 124
Kitüntetések: 5
Hírnév: 0
Állapot: Offline
| A mágiaügyi miniszter nem volt ostoba ember. Sokan nevezték már sok mindennek: számítónak, arrogánsnak, elitistának, gátlástalannak, olyannak, aki képes keresztülgázolni bármin és bárki, csak hogy elérje a célját...
Most hogy irodája homályában az éjszaka leszálltával rég feledésbe merült poros aktákat lapozgatott, melyeket a Titkos- és Zárolt Ügyek Részlegének páncélterméből kéretett fel - ami nagyjából annyit jelentett, hogy az ott penészedő aktákra az örök feledés homályának kellett volna borulnia és soha többé még csak szólni se lett volna szabad róluk -, egy új, nagyravágyó és impozáns terv kezdett kialakulni elméjében, olyan ravasz és olyan gonosz, hogy arra finomabb lelkű emberek még csak szót se találtak volna. Elvégre, miért ne válhatna be most is az, amiről egyszer már azt hitték, hogy megpecsételte a Prince család végzetét?
Nem, egyáltalán nem volt ostoba. Kupor pontosan tudta, hogy mikor vesztett el egy csatát, s mikor kell új színtéren, új módszerekkel megkezdeni egy másikat. A diplomácia és a politika tisztes és piszkos eszközei ezúttal egyaránt kudarcra vannak ítéltetve, de Morgana kénköves mennyköve csapjon belé, ha hagyja, hogy ez a rusnya kis félvér tönkretegye az Új Rend Társasága, s főképpen az Ő régóta dédelgetett terveit. Itt az idő, hogy cselekedjen! Hogy odavágjon! Jobbjával megoldotta a nyakkendőjét és kibontotta az ingét, hogy a mellkasán lapuló fekete háromszög medált megérinthesse. Mikor érezte, hogy az felmelegedett a keze alatt felállt és megindult a kandalló felé.
- Timoty! - szólt ki a titkárának. - Mára végeztünk, a kandallómon keresztül egyenesen hazamegyek.
Azzal választ se várva már dobta is a hopp-port a lángokba, csak hogy amint kilépjen azokból, nyúljon is a következő adagért...
Egy tágas és sötét terembe érkezett, melyben háromszög alakban elrendezett székeken már várták őt. A terem közepében egy hatalmas feketemárvány tűztartó helyezkedett el, melyből kísérteties vörös lángok csaptak fel időnként..
- Uraim! Komoly gondjaink akadtak az elmúlt napokban, melyek azzal fenyegetnek, hogy hosszas munkával felépített művünk egy csapásra a porba enyészhet. - A Társaság tagjai ezt mind heves fölhördüléssel fogadták, mind tudták, miről van szó, hisz Kupor már tájékoztatta őket, de egyszer s mind meg is nyugtatta a véneket, hogy kézben tartja a fejleményeket. Ám a miniszter felemelte a kezét, hogy visszanyerhesse a szólás jogát.
- Valóban, kétségbeejtő helyzetbe kerültünk, és csak is határozott cselekedetekkel élhetjük túl az elkövetkező időszakot. Javaslom, hogy hívjuk szolgálatunkba vissza a Halál Angyalait. Itt az ideje, hogy leszámoljunk az utolsó Prince sarjjal is!
Az idős tagokból álló csoport hosszasan tanakodott egymás között, mielőtt döntésre jutottak volna. A Halál Angyalai egy brutálisan vad és kegyetlen bérgyilkos csoport volt még a varázsvilág kezdetének idejéről. Mindig is léteztek, de csak nagy ritkán mutatkozott meg kezük nyoma, ezért is inkább csak a mítoszok és legendák világába tartoztak sokak számára, akikkel gyerekeket lehet rémítgetni, hogy időben lefeküdjenek. A valóságban azonban ott mozogtak az események hátterében. Mozogtak, mozgattak és gyilkoltak... Szinte lehetetlenség volt őket kordában tartani, ha belekeveredtek egy ügybe, mert szinte azonnal elhatalmasodott felettük a vérszomj. A FÁJDALOM látványa volt az egyetlen szenvedélyük, s a VÉR az egyetlen dolog, ami előtt hódoltak.
Végül a huszonöt megrettent, de elszánt ember egymásra nézett és döntött. Egyszerre emelték kezüket szavazásra és mondták ki a halálos ítéletet Perselus Piton fejére - annak tudtán kívül.
"Draco dormiens nunquam titillandus! - Ne ébreszd fel az alvó sárkányt!"
|
| |
| |
| Smaragd | Dátum: Kedd, 2013-04-16, 19:27 | Üzenet # 79 |
|
Őtábornoksága
Csoport: Adminisztrátorok
Üzenetek: 2557
Kitüntetések: 6
Hírnév: 1
Állapot: Offline
| Lily a kimerültségtől dülöngélve zuhant bele a legközelebbi székbe, az elmúlt események teljesen kimerítették. Még mindig felfoghatatlan volt számára Piton mentőakciója, de amint igyekezett a javasasszony segítségére lenni egyre többet tudott meg az eseményekből. Még Sirius is kénytelen volt beismerni, hogy Perselus halált megvető bátorsággal bonyolította le egymaga a mentőakciót, és vitte ki a halálfaló kastélyból őket. És akkor feltartóztatta őket Lucius Malfoy! - Lily még emlékezett a szőke mardekárosra, aki oly magasan fennhordta az orrát és keresztülnézett a Roxfortban tanuló mugli származásúakon. Nem, egy csöppet sem sajnálta Luciust, de tisztában volt a veszéllyel, amit a váratlan felbukkanása nyújthatott. Malfoy veszedelmes és gonosz varázsló volt, és ha Perselus nem az, aki, akkor talán már nem is élnének.
Kedve támadt volna erre a képtelen gondolatra felnevetni, de fékeznie kellett magát - egy házimanó nem nevetgél magában.
- Lily - hallotta meg a javasasszony hangját -, térj vissza a gazdádhoz, már eleget segítettél, köszönöm. - Míg a manó sietve teljesítette a parancsot, Poppy szemében sajnálat villant. Ez is csak annak megátalkodottnak juthatott eszébe, hogy így nevezze el ezt a szerencsétlen kis manót! Ez már mindennek a teteje!
***
Lily kezdeti sietsége lelassult, vágyott már vissza a fiához, de még mindig a hallottak hatása alatt volt, így természetesen időre volt szüksége, hogy gondolatait rendezni tudja. Így, mire Piton lakosztálya elé ért már felvértezte magát a férfi minden lehetséges gúnyos és becsmérlő megnyilvánulására.
A lakosztályba belépve a csend tűnt fel neki a leghamarabb. Szörnyűséges rémképek jutottak az eszében a férfi némítóbűbájjal átkozta meg az ő Harryjét, hogy ne zavarja a munkájában. De a laborba érve csak az üresség fogadta, a pult tiszta és rendezett volt, mintha senki nem is lett volna ott korábban. Átkutatta az egész lakosztályt, mire eszébe jutott, hogy talán a hálóba lehetnek. Csendben nyomta le a kilincset és a látványba belefeledkezve állt némán az ajtóban.
Harry - mert neki bizony csak Harry volt, és nem pedig az a nevetséges Hadrianus, amilyen nevet a fiának adtak - félig Perselusra mászva, a férfi hasán és mellkasán keresztben feküdt, miközben mindketten az igazak álmát aludták.
|
| |
| |
| Smaragd | Dátum: Szombat, 2013-04-20, 12:07 | Üzenet # 80 |
|
Őtábornoksága
Csoport: Adminisztrátorok
Üzenetek: 2557
Kitüntetések: 6
Hírnév: 1
Állapot: Offline
| Míg Perselus és Harry a jól megérdemelt pihenését töltötte az igazgatói irodában tárgyalás folyt.
Miután a miniszter a fejét fogva kilépett a kandallóból leült a Dumbledore által felkínált székbe.
- Jó, hogy jön, éppen magához igyekeztem - intett Albus a kandalló felé -, de megelőzött - fejezte be mosolyogva. - Akkor talán kezdje ön, hogy minek köszönhetem e késői látogatást.
- Előbb inkább kezdje maga, addig én összeszedem a gondolataimat - simította meg Kupor a homlokán keletkezett púpot.
- Rendben! - egyezett bele Dumbledore kedélyesen. - Nos, éppen önhöz indultam, be szerettem volna számolni arról, hogy megkerült Mordon és még másik két varázsló, akik szintén vele együtt tűntek el.
- Ah, ez igazán remek fejlemény, de mi az, hogy eltűntek?
- Alastor Voldemort vendégszeretetét élvezte... Jelenleg a gyengélkedőn tartózkodik, míg alkalmas nem lesz a Szent Mungóba való szállításra.
- Voldemort?! - pattant fel ültéből a miniszter. - Ahha! erről a kis apróságról bizony elfelejtett beszámolni a megbízható embere - jegyezte meg gúnyosan.
- Perselus alkalmasabbnak látta cselekedni, mint parttalan beszélgetést folytatni egy esetleges mentőakcióról, amiben az aurorok úgy sem vennének részt! - szólt figyelmeztetően az igazgató. - De nem is ez a lényeg - legyintett -, hanem az, hogy nem engedhetem, hogy a leghasznavehetőbb emberem elveszítsem.
- Ez az örökség bizony mindent megbonyolít - értett egyet a miniszter is.
- A Prince név védelmet ad Perselusnak, már nincs szüksége arra, hogy a Roxfortban maradjon - jegyezte meg szomorúan az igazgató.
- Védelem? Hah!, én nem hiszem, hogy Piton olyan ártatlen lenne... Természetesen Mordon is akkor kerül elő, mikor éppen a bevonásán gondolkodtam.
- Ez is bizonyítja az ártatlanságát. Ha bűnös lenne, mint ön állítja, akkor bizony öreg barátom végleg eltűnt volna, még az előtt, hogy a minisztérium felfedezte volna a hiányát, a vele lévő két varázslóról nem is beszélve, akik szintén nem Perselus barátai, mégis az életét kockáztatva mentette ki őket. De hagyjuk is ezt, mert nem akarok megint ezen vitatkozni, inkább térjünk rá arra, hogy ön miért jött.
„Inkább írj Önmagadnak közönség nélkül, minthogy a közönségnek írj, és elveszítsd magad.”
Ciryl Vernon Conolly
|
| |
| |
| |
