|
|
I. Fórumsztori - Fordított világ (mentés)
|
|
| Smaragd | Dátum: Hétfő, 2012-11-05, 23:56 | Üzenet # 161 |
 Őtábornoksága
Csoport: Adminisztrátorok
Üzenetek: 2557
Kitüntetések: 6
Hírnév: 1
Állapot: Offline
| Amy
Harry köpni-nyelni nem tudott a bejelentés hallatán csak nézte azt a vörös hajú nőt, akire kicsi kora óta vágyott. Nem... Az nem lehet, hogy itt van, hiszen halott - gondolta.
- Harry, kicsi fiam! Merlinre, hogy megnőttél! Gyere ölelj meg! - mondta Lily és kitárta karjait gyermeke felé. Harry viszont nem mozdult.
- Mégis miféle tréfa ez? - kérdezte. - Ki ez a nő? Mert, hogy nem az anyám az biztos.
- Honnan veszed ezt a butaságot? Persze, hogy az édesanyád - mondta Voldemort -, és mielőtt nekem rontanál azzal, hogy ez csak tréfa lehet és valaki felvette a külsejét, ki kell, hogy ábrándítsalak. Akit itt látsz az a te Édesanyád.
- De, hát Ő meghalt... Maga ölte meg - mondta Harry elképedve ettől az abszurd választól.
Voldemort csak a fejét rázta.
- Nem Harry, nem öltem meg! Habár meg kell mondjam szép kis közjáték volt, amit anyukád lerendezett! Meg is lepődtem, mikor megláttam élve.
Harry az anyjára nézet aztán vissza Voldemortra. El sem hitte amit látott.
- Megyek megnézem apádat! Ti csak beszélgessetek! Gondolom van mit tisztáznotok - mondta Voldemort, azzal magára hagyta a két megszeppent embert.
Percekig csak nézték egymást. A csend kezdett kínossá válni. Végül Lily törte meg a csendet:
- Kicsikém! Tudom ez most rendkívül furcsa neked, de legalább arra kérlek hallgass meg mielőtt döntesz a sorsomról!
- Feltehetek egy kérdést anya? - kérdezte Harry.
- Persze drágám!
- Ha nem haltál meg, akkor miért nem tudattad ezt velünk is? Miért hagytál minket engem, apát, Siriust és a többieket abban a tudatban, hogy meghaltál? - kérdezte dühösen. - Felfogtad egyáltalán mit éltem át nap mint abban a tudatban, hogy nekem nincs anyukám? - mondta könnyes szemmel.
Lily elkeseredetten nézet a fiára. Az ő szemei is könnyben úsztak, hiszen amikor eltűnt az életéről mondott le. Arról a fiúról, akit annyira szeretett.
- Kicsim! Ez rendkívül bonyolult és hosszú dolog, de csak, hogy tudd. Életem legnehezebb döntése volt az, amit tettem és a mai napig bánom. Ha akkor erősebb vagyok, talán nem kellet volna megtennem... Talán minden más lenne... Talán boldogan élhettünk volna mi hárman - mondta és egy apró könnycsepp kezdte el útját bájos arcán.
Harry látva anyja bánatos arcát végül odament hozzá és csukott szemmel megölte. Félt ugyan is, ha kinyitja a szemét eltűnik és ő csak az ürességet fogja érezni utána, de nem tűnt el az anyja, sőt magához szorította a kisfiát, hiszen mindig is erre vágyott. Az a melegség, ami az anyjából áradt, boldog emlékeket ébresztett Harryben, még gyerek korából.
Az ölelést végül az anyja szakította meg. Lenézet fiára, könny áztatta az arcát, de azért mosolygott.
- Mondd csak, mit értett azon Tom, hogy megnézi apádat? - kérdezte az anyja.
Harry sápadt arcát látva szíve elszorult-Mond mi történt vele?
Éppen belekezdett volna a történtbe, mikor az ajtó kivágodott és egy rendkívül zilált külsejű McGalagony futott be a nappaliba, egy pillanatra megtorpant amikor meglátta Lilyt. Nem hitt a szemének ezért szaporán pislogott hátha csak káprázik a szeme.
- Lily....? - kérdezte, de a kérdést nem tudta befejezni, mert Harry félbeszakította.
- Mi az professzor? Mi történt? Apával van valami?
- Harry, gyere velem, gyorsan! - mondta Minerva, de egy pillanatra sem vette le a szemét Lilyről. - Apád ébredezik.
Több se kellet. Harry és Lily McGalagony vezetésével azonnal ott teremtek a beteg szobájában, ahol három izgatott ember várta, hogy a bájitalmester ki nyissa a szemét.
Órákkal később Perselus egy reszketeg sóhaj kíséretében kinyitotta a szemét, majd újra becsukta, zavarta a fény. Mikor kinyitotta újra és amint sikerült fókuszálnia kik vannak a szobában halkan megszólalt.
- Nagy uram! - mondta halkan.
Voldemort elmosolyodott, hiszen felébredt az unokája végre. Perselus nem tudta hirtelen mi történt. És miért vannak itt ennyien. Végül minden beugrott.
- Harry! Hol van?
- Itt vagyok apa - mondta Harry és odament apja ágyához. Megfogta a kezét, mosolygott. Viszont Perselus nem Harryre nézet, hanem a válla fölött egy vörös hajú nőre. Nem az nem lehet ő! Biztosan téved! Végül kibukott belőle a kérdés
- Lily?
Erre a kérdésre mindenki arra a pontra nézet ahova Perselus, leesett állal és kiguvadt szemekkel néztek az ajtóban álló vöröshajú zöld szemű nőre.
Erika
Lily szeméből könnyek folytak, ahogy nézte a számára legfontosabb embereket.
- Perselus - suttogta alig hallhatóan, és az ágy felé indult. Harry arrébb lépett, és mosolyogva nézte, ahogy az anyja leült az ágy szélére.
|
| |
| |
| Smaragd | Dátum: Hétfő, 2012-11-05, 23:56 | Üzenet # 162 |
|
Őtábornoksága
Csoport: Adminisztrátorok
Üzenetek: 2557
Kitüntetések: 6
Hírnév: 1
Állapot: Offline
| - Hogyan...? - kérdezte Perselus.
- Kérted, hogy hagyjam életben.
- Ezt nem értem - vetette közbe Minerva.
Tom az égre emelte a tekintetét miközben felsóhajtott. Nincs mese, ki kell tálalnia.
- Nos, az úgy volt, hogy kötöttem egy alkut - felelte helyette Lily. - Tudtam, hogy Perselus bármi áron meg fog védeni engem, még ha úgy is hiszi, hogy mástól van gyerekem. De, én Harry nélkül nem akartam élni. Egy kapocs-bűbájt helyeztem el Harryn és hozzákötöttem az életünket Perseluséhoz. Tudtam, ha a Nagyúr fontolóra veszi az esélyeket - és ha valami okból, de beleegyezett abba, hogy életben hagy -, akkor nem fogja megkockáztatni azt, hogy elveszítse Perselust. Bocsáss meg nekem - fordult a férfi felé -, de csak így tudtam megmenteni a fiúnkat.
- De... Én... Én nem tudtam, hogy élsz! - dadogta Perselus.
- Nem ölhettem meg - felelte Voldemort -, de amiért kijátszott engem ez volt a büntetése.
Lily lehajtotta a fejét, Perselus pedig hallgatott, de nem úgy Harry:
- Mit ártottam én neked, hogy meg akartál ölni? Egy csecsemőt!?
De a választ nem onnan kapta, ahonnan várta.
- A jóslat! - Minden tekintet Remusra szegeződött. - A jóslat miatt volt... - mondta döbbenten.
- Miféle jóslat? - kérdezett rá Sirius. - Én miért nem tudok róla?
- Neked nem volt idő elmondani, aztán már nem számított - jegyezte meg szomorúan Remus.
- Igen, létezik egy jóslat, ami arról szól, hogy te fogod megakadályozni, hogy én legyek a leghatalmasabb sötét varázsló - nézett Voldemort, Harryre.
A fiú egy pillanatig döbbenten nézett a nagyapjára, majd nevetni kezdett. Azt hitték összeroppant az igazság súlya alatt, senki nem értette, hogy mi történt vele, míg meg nem szólalt.
- De, hisz legyőztelek!
- A szeretet ereje... - mondta egyszerre Lily és Perselus összekulcsolt kezeikre nézve. - A vérségi kötelék, ami mindennél fontosabb.
- Hogy... - kérdezte döbbenten Voldemort. - Én azt hittem, hogy a jóslat arról szól, hogy meg fognak ölni.
- Albus - világosodott meg Minerva. - Neki mondták el a jóslatot, és ki gondolhatta volna, hogy veszélyben van a hatalma, ha nem ő?
- Mindezt amiatt, hogy kinek van több varázsereje? - egyszerűsítette le a kérdést Harry.
- Igen - válaszolta csendesen Minerva.
- Emiatt nem lehetett családom? Emiatt kellett azt hinnem, hogy a szüleim meghaltak? Emiatt kellett majd minden évemben, mióta az eszemet tudom veszélyben élnem? - fakadt ki a fiú
- Harry... Harry! - szólt Perselus a fiúra, de az nem hallgatott rá. - Harold - ez a csendes szó elég volt ahhoz, hogy Harry elhallgasson és az apja felé forduljon. - Gyere ide - intette magához Perselus.
Harry tétován indult meg a szülei felé.
Lily megfogta a kezét és lehúzta maga mellé az ágyra, Perselus pedig megemelte a fejét az állánál fogva.
- Ez most már mind nem számít - mondta neki. - De garantálom neked, hogy mindez nem fog büntetlenül maradni.
Harry vállai megroggyantak, Minerva pedig elérkezettnek látta az időt, hogy a kis család egyedül maradjon. Mindenkit kiterelt az ajtón és mielőtt még becsukta volna visszanézett.
Harry az apja mellkasára borulva zokogott, miközben Lily és Perselus átölelte. Minerva szívét átmelegítették a látottak és örült, hogy legalább ez a kis család egymásra talált.
„Inkább írj Önmagadnak közönség nélkül, minthogy a közönségnek írj, és elveszítsd magad.”
Ciryl Vernon Conolly
|
| |
| |
| Smaragd | Dátum: Hétfő, 2012-11-05, 23:58 | Üzenet # 163 |
|
Őtábornoksága
Csoport: Adminisztrátorok
Üzenetek: 2557
Kitüntetések: 6
Hírnév: 1
Állapot: Offline
| Aremeh
Ám azt már nem láthatta, hogy mi történt a szobában, miután kilépett az ajtón és becsukta maga után.
- Vedd le rólam a kezed! - kiáltott fel Harry és a boszorkány kezeit lelökte magáról. - Nincs jogod, érted! Nincs jogod ennyi év után, az anyámat játszani, mint ha semmi nem történt volna! Mondd csak, hol voltál, amikor a nővéred és a férje megvertek?! Hol voltál, amikor az életem veszélyben forgott?! Hol voltál, amikor szenvedtem?! - Harryből csak ömlöttek a szavak és a kérdések, míg nem Perselus egy pálcaintésére eszméletlenül esett össze.
- Köszönöm Perselus! - mondta Lily mosolyogva. - Nem értheti, hisz még gyerek.
- Ha azt hiszed, hogy ezt érted tettem - kezdte Piton hideg hangon -, akkor nagyon tévedsz! Te nem érdemled meg, hogy megóvjalak a szidalmaktól. Amit tettem kizárólag miatta tettem. És most ha megkérlek, elmagyaráznád nekem, hogy hogy a fenébe voltál képes ezt tenni velünk?! És nagyon válogasd meg a szavaidat, mert per pillanat igen csak hajlok arra, hogy kitöröljem Harry emlékeit, téged pedig elküldjelek a jó büdös ....
Tinn
Lily a hallottaktól teljesen elfehéredett. Nem gondoltam volna, hogy a visszatérését ilyen elutasítóan fogják kezelni. Nézte az olyannyira szeretett férfi arcát, majd a fiúkét és rádöbbent, hogy elvesztette őket. Elvesztette, mert életben akart maradni. Fontosabb volt a saját élete, mint a szerelme és a fiúk.
- Bocsáss meg nekem Perselus! - suttogta könnyekkel a szemében.
- Miért kéne megbocsátanom? Mondj egy okot! Tudod milyen élete volt a fiúnknak? Folyamatosan verték, éheztették, megalázták. Senki nem volt aki segített volna neki. Ezek után azt várod, hogy még szeressen? Azt várod, hogy engedjelek a közelébe?
- Én vagyok az anyja! Nem tilthatod meg nekem, hogy a fiam életének része legyek! - kiáltott fel most már dühösen.
- Nem, nem vagy az anyja. - mondta Piton, majd egy intéssel kitaszította a nőt a szobából.
- Bocsáss meg fiam! - csókolta homlokon eszméletlen gyermekét, majd kitörölte az emlékeit az utolsó egy óráról.
Aremeh
Lily csak bámulta az imént becsapódott ajtót. Teljesen össze volt zavarodva. Nem tudta, mit tehetne, hogy hogyan magyarázhatná el a történteket, és hogy egyáltalán képes lenne e elmagyarázni. Azonban ha ez meg is történik, vajon meg fognak e neki bocsátani? Meg lehet e egy ilyen tettet bocsátani?
Abban a pillanatban döbbent rá, hogy mit is tett...
De vajon képesek lesznek e valaha is megbocsátani neki? Hiszen abban sem volt biztos, hogy ő maga feledni tudna e fordított helyzetben. Egy biztos, most várnia kell... napokig, hetekig, vagy tovább, s talán majd egyszer le tudnak ülni először Perselussal, aztán Harryvel megbeszélni, amit még lehet.
Erika
Minerva, Sirius, és Remus a gondolataikba merülve követték Tomot, aki a könyvtárba vezette őket. Miután mindannyian leültek Sirius vádlón Voldemortra nézett.
─ Mi a fene folyik itt? Hogy került ide Lily, és hogy lehet az, hogy életben van? ─ zúdította az összes kérdést a férfi nyakába. Tom a halántékát masszírozta, hogy elűzze a kezdődő fejfájását. Nem lenne jó, ha megátkozná a fekete hajú férfit.
─ Minden Dumbledore hibája ─ kezdett bele a magyarázatba ─, amikor meghallotta a jóslatot, akkor rájött, hogy veszélyben a hatalma. Addigra nagyon sok embert maga mellé állított azzal a mesével, hogy én világuralomra török. Pedig meg akartam gátolni a varázsvilág leigázásában. Igaz, hogy nem éppen tisztességes eszközökkel, de felvettük vele a harcot. Amikor Perselus tájékoztatott engem a jóslatról, mindent elkövettem, hogy megtaláljam a szóban forgó családot, és biztonságba helyezzem őket. Sajnos Dumbledore megelőzött. Mikor végre rájuk találtam már annyira a hatalmába kerítette őket, hogy nem tehettem semmit. Nagyon sajnálom, hogy meg kellett Jamest ölnöm, de nem volt választásom ─ mély levegőt vett, és felnézett a vele szemben ülőkre. Minerva csendesen szipogott, Sirius dühösen nézett rá, Remus pedig elveszett a gondolataiban. Megcsóválta a fejét, és csendesen folytatta a történetet.
─ Miután a Harryről visszapattanó átoktól legyengültem, megjelent Dumbledore, és észrevette, hogy Lily él. Kitörölte az emlékeit, magával vitte Harryt, és a sorsára hagyta a nőt. Szerencsére Lucius épp időben érkezett, és én rá bíztam Lilyt. Ott élt a Malfoy kúrián, mint Narcissa távoli unokatestvére. Mikor sikerült újra testet öltenem megkértem Perselust, hogy alkosson meg egy bájitalt, ami visszahozza a kitörölt emlékeket. Két nappal ezelőtt sikerült megitatni Lilyvel a bájitalt, és mindent elmesélni neki, és most itt vagyunk ─ fejezte be a mesélést Tom, majd felállt a karosszékből, és a fia szobája felé indult. Magára hagyva a három megdöbbent embert.
Tinn
Perselus gondolataiba merülve feküdt karjait még mindig fia körül nyugtatva, mikor Harry teste egyszer csak elkezdett erőteljesen rángatózni. Azonnal a pálcájáért nyúlt, majd minden diagnosztikai bűbájt lefuttatott amit ismert, de nem lett semmi eredménye. Már kezdett teljesen kétségbe esni, mikor az ajtóban megjelent Voldemort.
- Segíts - nyögte kétségbeesetten.
Amy
Tom azonnal odasietett az ágyhoz. Egy pillanatig csak nézte a rángatózó Harryt, és azon töprengett, mi történhetett, hiszen fél órával ezelőtt még semmi baja sem volt. És egyáltalán, hol van Lily? Nem itt lenne a helye? Úgy döntött, ezekre a kérdésekre ráér később is választ kapni, hiszen most Harry volt a fontos.
- Mi történt, Perselus? - kérdezte a kétségbeesett bájitalmestertől. Sosem látta még ilyennek. Pitonról lefoszlott a magabiztosság álarca, és tisztán lehetett látni a fia iránti aggodalmát.
- Fogalmam sincs! Lefuttattam rajta pár diagnosztikai bűbájt, de semmit sem mutattak ki. Kérlek, segíts! Nem akarom elveszíteni a fiamat - mondta, és hangja remegett az aggodalomtól.
- Mindent megteszek, amit tudok - mondta, majd meglengette pálcáját Harry felett. Ekkor vette észre, hogy mi is valójában a fiú baja. A döbbenettől szeme kerekre tágult, és csak egy szót mondott:
- Dumbledore! - A dühe fellángolt.
Perselus elképedve nézet rá! Ez az egy szó is elég volt arra, hogy nagyjából rájöjjön, mi történhet most a fiával! Hát ezért nem mutatott semmit a bűbáj! Az a vén szemét! Tudja, hogy Harry nem tanulta meg az okklumenciát, és most ezt használta ki. Behatolt az elméjébe. Perselus tudta, hogy az ereje még nem a régi, és azt is tudta, hogy hiába képzet Legilimentor és Okklumentor, egy olyan hatalmas ellenféllel szemben, mint Albus Dumbledore, csak alulmaradna. Ez aligha lehetett kérdés, akármennyire is gyűlöli azt az embert.
- Mit tehetünk? - kérdezte elszántan Tomot.
- Tehetünk? Te semmit! Tudom, hogy ez dühít, de még nem vagy a régi, és még fel sem épültél teljesen. Majd én elintézem, hogy az a gazember eltakarodjon Harry fejéből! Senki sem húzhat ujjat Mardekár Malazár utódjával! - mondta, és a szemében gonosz fény csillant. Olyan fény, amitől az összes csatlósa térden csúszva esedezne a hibái jóvátételéért.
- Stimula! - Amint a fiú szeme kinyílt, fejéhez tartotta a pálcáját, és kimondat a varázsigét.
- Legilimens! - És már benn is volt dédunokája fejében.
|
| |
| |
| mzperx | Dátum: Hétfő, 2012-11-05, 23:59 | Üzenet # 164 |
 Őrnagy
Csoport: Barátok
Üzenetek: 124
Kitüntetések: 5
Hírnév: 0
Állapot: Offline
| - Legilimens... - Perselus verejtékben úszva ült fel az ágyában. - Egy álom, csak egy álom volt! - Izgatottan nézett körül, de senkit sem talált a szobában. Egyedül volt. Szörnyű előérzet fogta el, és mintegy vasmarokként szorította össze a szívét. Gyorsan kiugrott az ágyból, és arra sem vette a fáradságot, hogy papucsba bújjon, vagy maga köré terítsen egy köntöst, hanem azonnal megindult az ajtó felé.
A folyosón fojtott hangokat hallott kiszűrődni a könyvtárszobából, így arra vette az irányt, bár azért elég erősen kellett magát a fal mentén támogatnia. Amint benyitott, épp azt láthatta, hogy Harry bemutatja az elképedt Lilynek Naginit, és biztatja, hogy nyugodtan simogassa csak meg a buksiját. A jelenet annyira mókás volt, hogy egy ideig senki sem vette észre az ajtóban ácsorgó férfit.
- Perselus! - kiáltott fel Lily, és mellé sietett, kissé meg is könnyebbült, hogy így megússza a hüllősimogatást.
- Komolyan mondom, a legrosszabb beteg vagy, akit valaha láttam - dohogott a Nagyúr, miközben ő a másik oldalról karolt engedetlen unokájába, és együttes erővel egy fotelhez vezették. - Legközelebb rád uszítom Nagikát, hogy fekve tartson!
- Én... én csak álmodtam valamit, és aztán... Jól vagytok?
- Persze, apa! Csak olyan sok megbeszélnivalónk akadt anyával, és nem akartunk felébreszteni. Sajnálom.
Perselus egy ideig magába mélyedve ült a fotelben, és gondolatai messze jártak, miközben kezével öntudatlanul is simogatta a mellette térdelő Lily haját. Voldemort, Lily, Harry, Minerva, Nagini, Remus és még... Sirius is. Mindenki, aki a szobában volt valamilyen szinten fontos volt vagy lett a számára. Egy család... 35 év után végre családja lett! Minden vágya teljesült. Ez valami olyan csodának tűnt, amiről nem hitte, hogy sokáig fennmaradhat.
A szobában lévők némán, kissé aggódva figyelték a töprengő Perselust. Nem tudták, mi baja lehet, miért ilyen hallgatag.
Lily próbálta meg először magára vonni a figyelmét, hisz neki volt oka a legjobban rettegni ettől a hideg csendtől. Ujjait összefűzte a varázsló ölében pihenő kezével, és az ajkához emelve puha csókokat nyomott rá.
- Perselus? Mondd, meg tudsz bocsátani nekem, amiért... Mindenért, amit ellened tettem? Én.. én talán, nem! Biztosan nem voltam elég erős és bátor, de nem szűntem meg szeretni titeket. Soha! - A bájitalmester belenézett a könny-fátyolos aggódó zöld tekintetbe. Olyan könnyű lenne engednie a haragjának és a fájdalmának, és eltaszítani maga mellől. Büntetni, amit vele, velük tett. Amiért elárulta, amiért Potternek adta magát... A pokolba, ez az egész család a kezdetektől el lett átkozva!
- Soha se fogom tudni elfelejteni, amit velem tettél Lily. - Az asszony erre szomorúan, de megértően hajtotta fejét a férfi ölébe. Talán utoljára. - Azonban ebben a szobában annyian ártottunk már a másiknak, hogy a létezésünk lehetetlenné válna, ha nem találunk erőt magunkban a megbocsátásra. Harry is megbocsátott nekem, meg nagyapának is. Siriusszal is kibékültünk. Pont te maradnál ki ebből?
- Köszönöm - suttogta Lily boldog mosollyal az arcán, és magához ölelte Perselust.
- Azt hiszem, gyermekem, a legjobb, ha mostantól tiszta lappal kezdünk. Mindannyian. Építsünk egy új családot. Nagyszülőkkel, szülőkkel, gyerekkel és... hát igen, nagybácsikkal. - A szobában mindenki egyetértően bólintott rá Voldemort szónoklatára.
- Meg hássszi kedvenccel! - sziszegte közbe Nagika.
- Hát persze, Nagi, téged ki nem hagynánk. Merlinre! Ugye észrevetted nagyapa, hogy háromszoros griffendéles túlerővel vagyunk körülvéve. Mi lesz így Malazár dicső dinasztiájával? - kérdezte huncutul.
- Nem kétséges, fiam, hogy hamarosan nyomorba döntik minden nemes hagyományát - kuncogott Tom és egy atyai csókot nyomott Piton homlokára. Ám az hirtelen megdermedt az érintés alatt, és kiolvashatatlan tekintetét Denemre kapta.
- Nagya... Öhm, Nagyuram, valamit be kell, hogy ismerjek, mielőtt, mielőtt... uram, én tizenöt éve elárultalak.... Dumbledore-nak.
...
"Draco dormiens nunquam titillandus! - Ne ébreszd fel az alvó sárkányt!"
|
| |
| |
| Smaragd | Dátum: Hétfő, 2012-11-05, 23:59 | Üzenet # 165 |
|
Őtábornoksága
Csoport: Adminisztrátorok
Üzenetek: 2557
Kitüntetések: 6
Hírnév: 1
Állapot: Offline
| Tom eltolta magától az unokáját és mélyen a szemébe nézett.
- Tudom, hogy te voltál – vallotta meg neki. – És voltam olyan botor, hogy emiatt nem mondtam meg neked, hogy Lily él. Pedig, ha már akkor tisztáztuk volna az egész dolgot az nem fajult volna idáig.
- Bizony – értett egyet Minerva –, az ember nem ismerheti azt, hogy mi rejtőzik a másikban mélyen belül. Ez egy jó tanulság volt a számomra is. Évekig elhittem Albus hazugságait, ráadásul még támogattam is őt a döntéseiben.
- Ne rágódj ezen „nagymama” – mondta Perselus és egy szeretetteljes ölelésbe vonta a boszorkányt. Nemsokára Harry is csatlakozott hozzá, és nem telt bele sok időbe, mire a kis csapat összeölelkezve borult egymás nyakába Nagini pedig lelkesen sziszegve körözött körülöttük.
- Már csak egy valamit kell elintéznünk – egyenesedett ki Perselus lángoló tekintettel. – Gondoskodom arról, hogy az „igazság” napvilágra kerüljön.
Voldemort bólintott.
- Mindig tudtam, hogy el fog jönni az a nap, mikor meg kell lakolnom az elkövetett bűneim miatt, de készen állok tisztázni téged – jelentette ki határozottan.
Perselus rejtélyes tekintetet vetett a nagyapjára.
- Örülök neki, hogy így gondolod, csak azon csodálkozom, hogy honnan vetted, hogy griffendéles módszerrel fogjuk intézni a dolgokat, elvégre mardekárosak vagyunk, vagy mi a szösz? – kérdezte mosolyogva.
Azzal összedugták a fejüket és aprólékosan kitervelték a leszámolást, majd Perselus bezárkózott a laborjába Harryvel és Lilyvel.
***
Másnap reggel iszonyú kép bontakozott ki a minisztériumba érkező varázslók és boszorkányok szeme előtt.
A csarnokban maga Voldemort tartózkodott csatlósai társaságában. Az átkok csak úgy repkedtek az aurorok és a halálfalók között. Sokan sikongatva és reszketve lapultak a kandallók védelmében, de távozni nem tudtak, az egyre csak érkezők miatt. Voldemort a legforgalmasabb időpontot választotta a megjelenésre.
Majd mikor már minden elveszni látszott, hangos pukkanás keretében megérkezett egy kis csapat. Az öt ember merészen vetette bele magát a küzdelembe.
A jó megfigyelők tisztán kivehették a magas fekete alakot, aki a leghevesebben harcolt a halálfalók ellen, miközben a testével védte a legkisebbet, akiben a megfigyelők Harry Pottert vélték felfedezni. De a meglepetések ezzel még nem értek véget. Kevesen, de felismerték a másik három alakot is; Minerva McGalagonyt, Remus Lupint és a sokak számára szintén halálfalónak vélt Sirius Blacket.
Felfedezésüket ámulva osztották meg a mellettük reszketőkkel.
Újabb pukkanás következtében másik két alak bontakozott ki, Albus Dumbledore és Alastor Mordon. Ők is belevetették magukat a csatába, de meglepő módon, Mordon nem a halálfalókat támadta, hanem Pitont. Lupinnak és Blacknek úgy kellett tőle védenie a társukat.
Az erősítés láttán a halálfalók megkezdték a visszavonulásukat, de ekkor Harry kiugrott a fedezékéből.
- Azt már nem! – kiáltotta hangosan. – Egyszer és mindenkorra leszámolok veled! Megbosszulom a szüleim halálát és minden ártatlant, akinek a vére a te lelkeden szárad! – majd mikor Piton védelmezve elé ugrott, Harry félrelökte. – Apa, ne! Hagyd, hogy megtegyen, hisz ez az sorsom…
Piton eleresztette a fiút és elállt az útjából. Harry határozottan elé lépett és felnézett rá.
- Szeretlek – mondta neki, majd elszántan Voldemortra fogta a pálcáját. – Adava Kedeavra! – kiáltotta a megrökönyödött Sötét Varázslónak, aki a döbbenettől elfelejtett védekezni. Teste a vérvörös átok becsapódásától a magasba repült és rongybabaként hullott a Minisztériumi előcsarnok fényes, fekete kövezetére.
Bellatrix ura halálát látva felsikoltott és Harryre támadt, de Piton résen volt. Egy villámgyors átokkal a másvilágra küldte az őrjöngő boszorkányt, majd mikor a halálfalók menekülni kezdtek könyörtelenül levadászta, akit csak ért.
Voldemort halott teste fölé érve végrehajtott egy varázslatot, majd a semmibe küldte azt.
Amint a félelmetes varázsló holtteste eltűnt az eddig bujkáló varázslók és boszorkányok előmerészkedtek. Döbbenten néztek körül a valaha volt fényes előcsarnokban.
- Éljen! – kiáltott fel valaki, és a tömeg éljenezni kezdett.
Piton megtántorodott, de Sirius elkapta és Remusszal támogatva, Harryvel az oldalán megindult az éljenezve szétnyíló varázslók sorfalán át Dumbledore-ig.
- Most már nem kémkedem többet magának – jelentette ki hangosan –, és a fiamat, Harryt is hagyja békén.
Harry is előre lépett:
- Maga közveszélyes és gondoskodni fogok róla, hogy mindenki megtudja mennyi mindent vétett ellenünk. Vigyék a Mungóba! – szólt az odaérkező auroroknak, akik gondolkodás nélkül tették azt, amit a Megmentő parancsolt nekik.
- Ne! Ne, hagyjanak! – tiltakozott az egykor volt dicső igazgató, de az aurorok könyörtelenül elhurcolták.
- Hol van Mordon? – kérdezte Sirius. – Hol az az aljas patkány?
- Nem tudom.
- Megszökött! – rikkantotta valaki a tömegben.
- Majd elkapjuk – legyintett Perselus. – Menjünk – adta ki a parancsot és varázslók sorfala között megindult a legközelebbi kandalló felé.
A kis csapat a zöld lángok kíséretében eltűnt, az ottmaradottak pedig évtizedek rettegését ledobva felszabadultan ünnepeltek.
„Inkább írj Önmagadnak közönség nélkül, minthogy a közönségnek írj, és elveszítsd magad.”
Ciryl Vernon Conolly
|
| |
| |
| mzperx | Dátum: Kedd, 2012-11-06, 00:00 | Üzenet # 166 |
|
Őrnagy
Csoport: Barátok
Üzenetek: 124
Kitüntetések: 5
Hírnév: 0
Állapot: Offline
| Piton alig lépet be a házba maga előtt tolva Harryt, mikor egy tornádó csapott le rájuk.
- Perselus, Harry! De jó hogy nem esett bajotok! - zokogott a nyakukba boruló Lily. A két férfi félszegen ölelte magához a számukra oly fontos nő remegő testét. - Annyira aggódtam - suttogta szipogva.
- Semmi baj, Lily. Minden tökéletesen alakult.
- Nem is csoda - hangzott fel az egyik szoba ajtajából a jól ismert hideg hang -, hiszen az utódom fundálta ki az egészet. Még szép, hogy működött!
Perselus kibontakozott Lily öleléséből, és a másik férfi elé sétált.
- Jól vagy, nagyapa? Nem sérültél meg? - Az erre csak megrázta a fejét.
- A zsupszkulcs tökéletesen működött, az egész nem volt rosszabb egy szimpla hátráltatóátoknál. Sikerült időben odavarázsolnod az átalakított testet?
- Persze, senkinek se tűnt fel. Hmpf, még azon se morfondírozott el senki, hogy Harry átka piros volt zöld helyett. A tökfilkók!
- Igazán kíváncsi lennék, hogy hány muglit mentettél meg anno kijátszva engem ezzel a kis találmányoddal.
- Hmpf, én ügyesebb voltam, nekem mindig zöldre sikeredett. Akkor... Készen állsz? Beveszed a bájitalt?
- Hát persze - mosolyodott el az egykori Nagyúr -, itt az ideje, hogy ismét Tom Denem legyek.
- A Denem nevet sokan össze tudják kapcsolni veled. Valójában én inkább arra gondoltam, hogy lehetnél Aurelius Prince. Az öreg már rég eltűnt az élők világából. Így békében élhetne itt a családunk.
- Aurelius Prince - ízlelgette a másik az új nevét. - Hmm, jól hangzik, és legalább híres, tisztavérű mágusnév.
- Jaj, menj már! - lökte oldalba ál-bosszúsan Piton, majd a többiekhez fordult. - Hol van Minerva?
**********
Minerva már a Minisztériumban levált a többiekről. Felvette macskaalakját és úgy követte a forgatagból egyre csak iszkoló Mordont. Mikor pedig az a hopponáláshoz készülődött, hirtelen a hátára ugrott, ledöntve ezzel a lábáról.
- Nocsak, nocsak, miféle patkányt fogtunk itt?
- Minerva, meg tudom magyarázni...
- Mégis mit? Hogy kishíján végeztél az unokámmal? Aligha hiszem, Alastor.
- Mi... micsoda, nem! Én csak Pitonnal akartam végezni. Az a mocskos halálfaló megérdemli, hogy szenvedjen. Ő gonosz, Minerva!
- Ezzel az állításoddal aligha segítettél a helyzeteden, vén barátom - sziszegte a felpaprikázott boszorkány, majd kissé elgondolkodott. - Tudod, már egy ideje tervezem, hogy ízenként téplek darabokká... De a közelmúltban megismerkedtem egy igen kedves személlyel, és tőle igazán sokat tanulhattam a bosszúról. Életben hagylak, de azt fogod kívánni hamarosan, bár ne lettem volna ily irgalmas. Transfiguratur in ursum lotorem...
***
Minerva a könyvtárszobában talált rá a kis családra. Úgy látszik ez a hely vált a családi tűz őrhelyéve meleg színeivel és évszázados ritkaságaival.
- Nahát mindenki itt van, ez csodálatos! - mosolyodott el a boszorkány.
- Nagyi! - szaladt oda hozzá Harold. - Hol voltál? Aggódtunk érted. Mi ez itt a kezedben? - lépett a fiú kicsit hátrébb, mikor valami megbökte az oldalát. Minden szem Minervára szegeződött, mikor az felemelt egy kisebbfajta ketrecet.
- Ez? Oh, nos ez az, amiért kissé késlekedtem...
- Ez... ez valami állat, Minerva? - kérdezte kíváncsian Remus.
- Az ám! De nem ám valami hétköznapi állat. Ő lesz a család új kis kedvence. A mi kis kabalaállatkánk!
- Egy mosómedve? Minerva, mondd, milyen átok talált telibe? - kérdezte szkeptikusan Piton.
- Ugyan, drágám, szerintem aranyos - ment kicsit közelebb Lily a csöpp teremtéshez, hogy megsimogathassa. Ám az dühösen rávicsorgott, és csaknem megharapta az ujját.
- Oh... - ugrott hátra, majd kérdően Minervára nézett, aki kicsit felkuncogott.
- Na igen, kedvesem, ez egy kis gonosz bestia, egyenlőre! - Azzal odasétált Nagini elé, és letette a ketrecet a földre. A kis morgó medve rögtön megdermedt, s a ketrec oldalához lapult a kígyó éhes tekintetét látva. - Mit szólsz, Nagini? Elbírsz ezzel a bolhazsákkal? Gondolom, te vagy a legalkalmasabb, hogy megfelelő illemre oktasd ezt a kis oktondit. Te is megérdemelsz egy kis játszótársat! - Azzal a ketrec eltűnt, a kígyó pedig gyorsan körbetekeredett, mielőtt a medve meglóghatott volna.
- Hmmm, azt hiszem Nagi tudni szeretné, hogy mi az új felelősségének a neve - szólalt meg Harry.
- Alastornak hívom. - A szobában egy pillanatra dermedt csend lett, mire mindenki hangos kacagásban tört ki, Harry pedig lefordította a kígyónak, hogy mire is jöttek rá.
- Nagininek van végre ssszaját plüssszmackója! - lelkendezett a hüllő. - Majd gondossszkodom róla, hogy jól vissszelkedj, és ne zavard a gasszdáinkat - azzal óvatosan a szájába kapta. - Gyere, megmutatom a kössszösssz féssszkünket.
- Haha, Minerva, azt hiszem végleg beloptad magad Nagini szívébe. Egyenesen imádta rettegésben tartani Bellát, de ez... ez még annál is jobb! - örvendezett Piton. Minerva kicsit elpirult, majd döbbenten nézte, ahogy valaki elé lép, és kezet csókol neki.
- Madam McGalagony, engedje meg, hogy hódoljak a leleményessége előtt. Ez mardekároshoz méltó bosszú volt a javából!
- És kit tisztelhetek az ön személyében, uram? - kérdezte zavartan az asszony az eddig észre sem vett idegen férfitől.
- Engedelmével, Aurelius Prince, szolgálatára - mosolyodott el a férfi.
"Draco dormiens nunquam titillandus! - Ne ébreszd fel az alvó sárkányt!"
Az üzenetet módosította: mzperx - Kedd, 2012-11-06, 00:04 |
| |
| |
| Smaragd | Dátum: Kedd, 2012-11-06, 00:02 | Üzenet # 167 |
|
Őtábornoksága
Csoport: Adminisztrátorok
Üzenetek: 2557
Kitüntetések: 6
Hírnév: 1
Állapot: Offline
| Epilógus
Harry Potter nem is Potter?
Meghalt az évszázad sötét varázslója, a varázsvilág fellélegezhet!
Perselus félredobta az újságokat, mikor megakadt a szeme egy újabb szalagcímen, amit eddig még nem látott.
Voldemort nem halt meg!
„Voldemort nem halt meg” – nyilatkozta a lapunknak Albus Dumbledore, aki pillanatnyilag a Szent Mungo Varázsnyavalya- és Ragálykúráló Ispotály vendége. Elmondása szerint Ő Akit Nem Nevezünk a Nevén és a Kis Túlélő (Harry Potter) egy ügyes színjátékot adott elő a Minisztériumban.
Itt méltán merülhet fel önökben a kérdés, ahogy bennem is. Miért?
Dumbledore szerint a varázsvilág egy ügyes megtévesztés áldozata lett – az a fiú, aki méltán gyűlölhette a Sötét Varázslót a szülei meggyilkolása miatt –, csak eljátszotta, hogy megöli azt, holott valójában titkos szövetségre léptek egymással, mivel rokonok. Ezenkívül nem mulasztotta el közölni azt a tényt sem, hogy a méltán híres és minden bűne alól felmentett Perselus Piton, valójában az ő fia.
A riporterben itt felmerül az a kérdés, hogy ha ez igaz lenne, akkor hogyan tudott így bánni a saját fiával? (A kérdésre a riport alanya dühöngeni kezdett, és az interjút be kellett fejezni.) Minerva McGalagony – aki időközben a Roxfort igazgatói posztját megkapta –, hajlandó volt válaszolni a kérdésünkre:
- „Minden tiszteletem Dumbledore professzoré az elődömé, aki nagyszerű munkatárs volt és évekig irányította a Roxfortot, ezt a nagybecsű intézményt. Roppantul sajnálom, hogy a kora és a megroppant egészsége miatt a valóságérzékelése megbomlott, de bizton állíthatom, hogy Perselus Piton – aki szintén iskolánk tanári karát erősíti továbbra is –, nem áll vele semmilyen rokoni kapcsolatban. Van szerencsém gyermekkora óta ismerni és büszke vagyok arra, hogy a Roxfort ilyen remek varázslókat ad a Varázsvilágnak.”
Ezúton is szeretnék gratulálni Perselus Pitonnak és Harry Potternek a véghezvitt hőstettért, és egyben sajnálatunkat kifejezni egy nagyszerű elme távozása miatt. Minerva McGalagonynak pedig sikereket kívánni, de ilyen tanári gárdával*, amit a jövő évre sikerült megszereznie nem lehet gondja.
* bővebben lapunk 12. oldalán olvashat róla.
Az önök szolgálatában: Rita Vitrol
Perselus az ölébe ejtette a lapot és elégedetten nézett fel. Tekintete magakadt a kanapén, ahol Harry szuszogott békésen Lily ölében.
Az ő kis családja! Sosem gondolta, hogy egyszer még ilyen boldog lesz. Mindent megkapott az élettől; szerető nagyszülőket, egy szerető boszorkányt és egy fiút.
Felállt és az újságot hagyta a földre esni. Halkan lépett a kanapéhoz és ült le Lily mellé egy ölelésbe vonva a nőt.
Lily felnézett és ajka vágyakozva szétnyílt, Perselus pedig magához vonta. Forró szerelmes csókban olvadtak össze. Mikor elválltak egymástól, Perselus átkarolta kis családját, Lilyt pedig a mellkasának dőlt. Élvezték a másik közelségét, miközben a kandallóban lobogó tűzet nézték és Naginit, aki elmélyülten játszott a Minervától kapott ajándékával.
- Nem mésssz ssszehová kisss medvésssske. Te vagy Nagini legjobb barátja sss… Úgy sssszeretlek, majd meg essszlek… Hm… talán, ha nagyon éhesssz lessszek meg isss foglak – tekeredett a kígyó szorosabban az agyonszorongatott kedvence köré.
Perselus is szorosabb ölésbe vonta Lilyt és követve Harryt, ő is elszenderedett.
***
Minerva halkan csukta be a könyvtár ajtaját.
- Alszanak az unokáink – mondta a háta mögött várakozó Aureliusnak.
- Szabad a karját, asszonyom? – hajolt meg a férfi gálánsan.
- Persze – kacagott fel Minerva boldogan és a kezét nyújtotta.
- Bátorkodtam előkészíteni a kertben számunkra egy kis teát.
- Elkényeztetsz.
- Én csak igyekszem jóban lenni a leendő főnökömmel.
- Valóban? – kérdezett rá a boszorka évődve. – Én pedig már azt hittem, hogy a személyemnek köszönhetem a kitüntető figyelmed.
- Annak is drágám, annak is… – jegyezte meg Tom mosolyogva.
Vége
„Inkább írj Önmagadnak közönség nélkül, minthogy a közönségnek írj, és elveszítsd magad.”
Ciryl Vernon Conolly
|
| |
| |
| Smaragd | Dátum: Kedd, 2012-11-06, 00:03 | Üzenet # 168 |
|
Őtábornoksága
Csoport: Adminisztrátorok
Üzenetek: 2557
Kitüntetések: 6
Hírnév: 1
Állapot: Offline
| Kedves Írók és Olvasók!
Véget ért a Scripta első fórumsztorija. Köszönjük, hogy velünk tartottatok, ötleteitekkel segítettétek a történet alakulását és tevékenyen részt vettetek az írásban is.
Ez a történet véget ért, de ne keseredjetek el, mert folyamatban van a következő fórumsztori megszervezése. Ebből az elsőből sokat tanultunk és tapasztalatot is nyertünk, sajnos nem mindig pozitívat, de hát így van ez, ahol több dudás van egy csárdában 
Véleményünk szerint a sztori jó gyakorlás volt mindenkinek, aki részt vett benne, de meg kell említenünk nem csak a jót, hanem a rosszat is, hisz ez volt az egész célja, hogy tanuljunk és lökést adjunk mindenkinek, aki csak kacérkodik az írás gondolatával, de nem mer belevágni egy önálló történetbe.
Nos, hát a tapasztalatok:
1. A fórumsztori nem csak rekord nézettséget ért el, de jó lehetőséget adott az íróknak is hogy szabadon gyakorolják.
2. A történetben néha sajnos törést okozott, mikor figyelmetlenség következtében tartalmi ütközések jöttek létre az egyes részek között. Ezért a jövőben mindenkinek jobban kell ügyelnie, hogy tiszteletben tartsa az előtte írtakat! (Természetesen, ha nem értesz vele egyet ügyesen megoldhatod, hogy az legyen ott, amit te szeretnél olvasni, de azt nem az előző részlet figyelembe nem vételével, hanem logikailag a történetre épülve.)
3. A lelkes bétázásoknak köszönhetően most már mindenki találhat megfelelő mintákat a történetben előforduló szinte összes helyesírási nehézségre. (Sőt, az ügyesebbek még mindig találhatnak, mert mi sem vettünk ám észre mindent!)
Most következzen a regisztrált írók névsora:
Tinn, Aremeh, mzperx, Erika, aena, KristineHolt, Amy, Scale, Smaragd
és a történet tiszteletbeli írója: evelyn.
Ez úton is szeretnénk megköszönni mzperx munkáját, aki vállalta a moderátori feladatokat is amellet, hogy kivette a részét a történet írásából.
Pár nap és jelentkezünk az új sztorival, reméljük arra is velünk tartotok, Sziasztok!
KristineHolt és Smaragd
„Inkább írj Önmagadnak közönség nélkül, minthogy a közönségnek írj, és elveszítsd magad.”
Ciryl Vernon Conolly
|
| |
| |
| Smaragd | Dátum: Kedd, 2012-11-06, 00:03 | Üzenet # 169 |
|
Őtábornoksága
Csoport: Adminisztrátorok
Üzenetek: 2557
Kitüntetések: 6
Hírnév: 1
Állapot: Offline
| Sziasztok!
Megszerkesztettem a szöveget és PDF-ben elmentettem. Rá lehet ugrani!
Csak felhasználó férhet hozzá
„Inkább írj Önmagadnak közönség nélkül, minthogy a közönségnek írj, és elveszítsd magad.”
Ciryl Vernon Conolly
|
| |
| |
| |
