|
|
I. Fórumsztori - Fordított világ (mentés)
|
|
| Smaragd | Dátum: Hétfő, 2012-11-05, 23:34 | Üzenet # 121 |
 Őtábornoksága
Csoport: Adminisztrátorok
Üzenetek: 2557
Kitüntetések: 6
Hírnév: 1
Állapot: Offline
| Amy
Perselust meglepte ez az invitálás. Nem tudta mire vélni barátja meghívását. Semmi kedve nem volt még több sznob,egoista és hatalommániás emberrel körülvennie magát. Elég neki a drága nagypapa. De a gondolat, hogy kiszabadulhat innen végre felvillanyozta és méghozzá úgyhogy a nagyapja engedélyével ez kifejezetten jól jöhet még neki.
- Köszönöm a meghívást és örömmel elfogadom.És mikor lenne ez a bál? - kérdezte
- Holnap uram. Holnap este. Egy manó jön majd önért és elkíséri a villába - felelte Lucius. - Nagy öröm számunkra,hogy megtisztel a jelenlétével herceg.
|
| |
| |
| mzperx | Dátum: Hétfő, 2012-11-05, 23:35 | Üzenet # 122 |
 Őrnagy
Csoport: Barátok
Üzenetek: 124
Kitüntetések: 5
Hírnév: 0
Állapot: Offline
| - Á, Lucius, már itt is vagy - lépett be Voldemort utódja lakosztályába. A megszólított, aki eddig a kényelmes karosszékben ücsörögve beszélgetett Perselusszal nyomban felpattant és mélyen meghajolt ura előtt.
- Nagyuram, gondoltam jobb, ha minél előbb átadom a Hercegnek a meghívást, hogy legyen időnk felkészülnie az alkalomra.
- Hmpf, mintha magamtól nem tudnék megfelelően viselkedni. Harminchat éves vagyok, Merlin szerelmére.
- Ha tisztában lennél a megfelelő etikettel Herceg, akkor tudnád, hogy egyáltalán nem illő tovább heverészni, ha a család feje belép a szobába. Dracónál én ezt sose tűrtem volna el.
- Meg is látszik a fiadon, hogy nem volt gyerekszobája.
- Persze, mert bezzeg neked meg volt. - Erre mindkét varázsló felpattant és pálcát rántott. (Ez nem volt szokatlan tevékenységük, és Voldemort maga is kedvelte az efféle rivalizálást a követői között.) Ám Lucius ezúttal nem számolt a szokatlan körülményekkel, miszerint a másik már nem ugyanahoz a társadalmi osztályhoz tartozik, mint ő. Na persze ez eddig is így volt, csupán az erőviszonyok változtak meg, mikor seperc alatt bebugyolálva találta magát egy óriáskígyóba.
- Nagini, hagyd! Luciusssz - sziszegte dühösen a Nagyúr -, ha még egyszer pálcát mersz rántani az unokámra, gondom lesz rá, hogy Nagini élve emésszen meg. Ugyanez vonatkozik arra is, ha kritizálni mered a leendő uradat, szolga. Világos?
- Te... természetesen ura, bocsáss meg, Herceg. - Pitontól csak egy kárörvendő, gúnyos vigyort kapott cserébe. Egek, hogy mennyire utálta a felkapaszkodott félvérekből lett újgazdagokat!
- Akkor folytathatod is a felkészítést, Luciusssz, kíváncsi vagyok az eredményeidre - az erre nagyot nyelt.
- Nyugodj meg, nagyapa, Lucius jól végzi a dolgát, a házimanókkal már egészen jól tudok bánni. Figyeld csak! Bella, ha két percen belül nem takarítod ki Nagini fekhelyét, abban fogsz aludni a héten. te leszel Nagini párnája. - A nyomatékosítás kedvéért pedig még egy fenekelő átkot is küldött utána. A szegény asszony erre úgy megijedt, hogy egyenest fejjel belebukfencezett az említett kis fészekbe. Voldemort szeretettel és elégedettséggel tekintett érdemes utódjára, és ebben igencsak egyetértett vele az említett fekhely tulajdonosa is.
- Igassszán nagylelkű vagy, ifjú gassszdám!
***
- Tupli köszönti a Sötétség Hercegét, Tuplit azért küldték, hogy elvigye Lord Mardekárt a gazdájához - hadarta gyorsan a kis manó, miközben folyton idegesen csavargatta a füleit. Nem is csoda, tekintve, hogy milyen hatalmasság is magasodott előtte.
- Rendben, essünk túl rajta. Mindent a családért... Te meg mit keresel itt? Bellát kéne terrorizálnod!
- Nagini veled megy Herceg.
- Még csak az kéne, maradsz, ahol vagy! Hallod, nem mondom még egyszer! ne gyere közelebb hozzám!
- Nagini veled megy ésssz késssz! Valami itt büssszlik Nagininek.
- Akkor majd meghagyom Bellának, hogy az üstpucolás után fürdessen téged is le. Maradsz!
- Sa... sajnálom, He...herceg, de Tupli csak téged vihet magával - nyöszörögte a kis manó is félelmében.
- Induljunk hát! - Perselus megragadta a kis manó kezét és már ott se voltak. Amikor megállt a forgás körülötte azonban egyáltalán nem a Black villa előterében találta magát, hanem egy sötét raktárban. A manó pedig nyomban el is szaladt mellőle. Piton azonnal a pálcája után kapott, de a váratlan helyzet miatti egy-két másodperces késlekedése végzetesnek bizonyult.
- Incancerandus - találta telibe a kötözőbűbáj, ő pedig elvágódott a padlón. Hosszú perceknek tűnő ideig semmi se történt, aztán egy faláb kopogása volt csak hallható a betonpadlón, ahogy a támadója előbicegett. - Perselus Piton, évek óta vártam, hogy így lássalak: kiszolgáltatva, a lábam előtt elterülve. Mond csak örülsz, hogy láthatsz halálfaló? - Mordon sebhelyes arca gúnyos vigyorba húzódott, Piton pedig azt kívánta bárcsak magával hozta volna Nagikát.
***
- ÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁ...
Hát igen, ugye mindenki ismeri azt a kis történetet a rossz hír hozójáról.
- ÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁ - Rudolphus Lestrage már nagyon bánta, hogy ő maga sietett a Nagyúrhoz, és nem valaki mást küldött, mikor nem érkezett meg a díszvendég a bálra. Voldemort őrjöngött. Különösen, hogy ezt már korábban elkezdte, mikor Nagini becsusszant hozzá és izgatottan elsziszegte neki, hogy itt egy Malfoy-manó, hogy magával vigye a herceget, de nem tudja, mert az már eltávozott egy másik manóval.
Voldemort gyomrát egy még sohasem tapasztalt érzés rántotta görcsbe. Rettegett, rettegett az unokájáért.
- Keressétek! A föld alól is kerítsétek elő! És azt is hozzátok elém, aki felelős ezért! Ha csak egy haja szála is meggörbült... Lucius, hozzátok ide Lucius Malfoyt!
"Draco dormiens nunquam titillandus! - Ne ébreszd fel az alvó sárkányt!"
|
| |
| |
| Smaragd | Dátum: Hétfő, 2012-11-05, 23:36 | Üzenet # 123 |
|
Őtábornoksága
Csoport: Adminisztrátorok
Üzenetek: 2557
Kitüntetések: 6
Hírnév: 1
Állapot: Offline
| Tinn
Harry érezte, hogy valami baj történt apjával. Nem tudta megmagyarázni miért, de úgy érezte meg kell találnia. Vonakodva ugyan, de otthagyta a két manót és kisétált a kapu elé, majd megérzéseire hagyatkozva hopponált. Egy nagyon ismerős elhanyagolt házhoz érkezett.
- Mit keres itt apa? - töprengett hangosan, mikor meghallott egy vérfagyasztó üvöltés.
Amy
Nem teketóriázott azonnal bement a házba.Követte a hangot,ami egy raktárféleségből szürődött ki. Harry közelebb ment az ajtó résnyire nyitva volt, belátást engedve a raktárba, amit ott látott a legvadabb álmaiban sem gondolta volna. Piton a földön vonaglott lekötözve arca fájdalmasan eltorzúlt felette Mordon kivont pálcával őrült csillogással a szemében. Alastor unottan nézet végig rajata. Felvillanyozat a látvány,hogy Albus kis védence itt vonaglik előtte a porban.
- Nos, halálfaló! Gondolom élvezed ezt a kis játékot.- Mondta Mordon megszüntettve az átkot. Perselus lihegve felnézet rá. A Nagyúrtól kapott élete során elég fájdalmas átkot, de ez felülmúlt mindet. A kínzóátok ennyire még nem fájt soha. Valószínűleg azért,mert ezt most ténylegesen dühből adták.
- Mit..... akarsz...... tőlem......Alastor?- kérdezte lihegve Perselus.
Nem kellet volna az ex- auror keresztnevét mondania. Egy hangos reccsenés emlékeztette arra, hogy eltört a karja. Tompa fájdalom volt csupán a cruciatushoz képest, mégis iszonytosan fájdalmas. Alastor arcán örült mosoly volt. Észrevette, hogy valaki van az ajtónál.Tudta, hogy Harold- vagyis Harry-az.
-Gondolom érdekeli a hallgatózót is , hogy mi történt- ezzel a mozdulattal szélesre tárta az ajtót. Harry egy pillanatra megijedt attól, hogy észrevették pláne akkor, amikor az auror berántotta a helységbe. Perselus nem hitt a szemének.Ez az átkozott kölyök. Mért nem tud ott maradni, ahol biztonságos. Harry odaszaladt az apjához letérdelt mellé.-Hogy mit akarok tőled halálfaló? Mégis mit gondolsz mit? Elégtételt ezért- és sebhelyekkel borított arcára mutatott a szemüregében örülten forgott a mágikus szeme.- Miattad lettem ilyen. A te bájitalod tett azzá, ami most vagyok. Igen, Harold az apád tett ilyenné. És mégis miért? Mert az ura ezt mondta neki...
- Ezt kellet tennem.- vágott a szavába- Ha nem teszem meg, akkor a Nagyúr megölt volna.- Mondta Perselus- Én voltam az aki javasolta, igaz nem volt egy átgondolt tett, de gyorsan kellett cselekednem. Nem fedhettem fel a kilétem, Dumbledore biztosított róla, hogy csak addig kell alkalmaznom amíg meg nem érkezik a segítség.
-És azt várod,hogy ezt elhiggyem!-Mondta Mordon egy suhintás a pálcával és lábán hatalmas seb keletkezet, amiből ömlött a vér. Perselus fájdalmasan felkiáltott. Harry pedig a kezét az apja lábán lévő sebre tette a vérzés elállítása miatt.
- N-nem várok el tőled semmit.-Kezdte akadozva Perselus- És nem is fogok könyörögni,ha meg akarsz ölni tedd meg. De tudnod kell, hogy amit tettem azt mélységesen megbántam. Volt nálam egy ellenszer, ami semlegesíti a fájdalmat és begyógyítja a sebeket. De Albus meggyőzött arról, hogy neked nincs szükséged rá, hiszen te magad kérted, hogy maradjon rajtad a heg. Akkor nem voltam elég erős, hogy szembeszálljak vele.
Alastor arca elképedt.Egyszerűen nemtudta elhinni, hogy barátja ilyenre képes. Nem, ez nem lehet nem tehette ezt vele. A dühe és a gyűlölete csak erősödött a halálfaló ellen. Biztosan hazudik, mentegeti magát. Igen ezt teszi. Felemelte a pálcáját,hogy most végre végez ezzel a féreggel,ám mielőtt bármit tehetett volna egy hangos pukk kíséretében eltűntek. Harry kihasználta az alkalmat, amíg az auror elgondolkozott és gondolkozás nélkül a kúriába hoppanált.
Erika
Nagini idegesen mászkált, akarom mondani csúszkált az ifjú gazdája szobájában, és magában sziszegett, ezzel a frászt hozva Bellára.
- Nagini mondta gassszdának, hogy vigye magával! Gassszdának hallgatnia kellet volna Naginire. A ssszőke talpnyaló rossszban ssszántikál, Nagini éressszte a ssszagán.
Tinn
Voldemort tombolt. Az alattvalói közül senki sem merte megközelíteni mert féltették az életüket.
- Hol van már Malfoy? - üvöltötte magából kikelve.
- Ne nem találjuk uram. - esett térdre lábai előtt az egyik halálfaló.
- Kerítsétek elő, vagy elpusztítok mindenkit.
- Mindent megteszünk uram, de az egész család felszívódott. - mondta kétségbeesetten a halálfaló, miközben próbált kihátrálni ura vérben forgó szemei hatásköréből. Már szinte kiért a teremből, mikor elérte egy zöld csóva és élettelenül esett össze.
- Féregfark. - üvöltötte el magát a Nagyúr.
- I i igen Nagyuram? - mászott be rettegve, négykézláb a férfi.
- Nézd meg, hogy az ifjabbik Malfoy az iskolában van e még. Kapsz egy órát. - a férfi nem válaszolt csak megcsókolta ura talárját és azonnal kihátrált a teremből.
Mikor a Roxforthoz ért azonnal átváltozott és elindult a Mardekár hálóhelyiségei felé. Már teljesen pánikba esett mikor végre megtalálta a legifjabb Malfoyt. Mivel nem akarta kivívni ura haragját elkábította a fiút és magával vitte.
|
| |
| |
| mzperx | Dátum: Hétfő, 2012-11-05, 23:36 | Üzenet # 124 |
|
Őrnagy
Csoport: Barátok
Üzenetek: 124
Kitüntetések: 5
Hírnév: 0
Állapot: Offline
| A sötét szobát csupán a gyertyák fénye világította meg. A kandalló elött néhány méterre álló kanapé körül egy sötét árnyék kapkodott ide-oda. A szoba csendjét csupán a kanapé felől érkező halk nyöszörgés törte meg néha.
- Aaahh.
- Professzor, kérem... Piton professzor... apa, apa kérlek maradj nyugton. Nem tudok segíteni, ha folyton mocorogsz - kérlelte Harold a sebesültet immár a pánik határán.
Az apjának iszonyatos fájdalmai voltak, és neki fogalma sem volt hogyan kellene ellátnia ezeket a sérüléseket. Az sem könnyítette a helyzetét, hogy míg a bájitalmester szinte minden testrészéből vérzett, mégis mindenáron fel akart kelni. Így aztán az ő erőfeszítései is jórészt kimerültek abban, hogy megpróbálta a makacs embert az ágyban tartani.
- Apa, mondd, mit csináljak? Segíts! Kérlek... - zokogott fel a fiú, ez pedig mintha a varázslót is lehűtötte volna.
- Ha..Harry...
- Itt vagyok, apa... Itt vagyok.
- Segíts... segíts felkelnem! Vissza... vissza kell mennem - lihegte az elfúltan.
- Miről beszélsz? Mégis hova?
- A... a Nagyúr... vissza kell mennem... hozzá.
- Mííí? Nem, nem szó se lehet róla! Neked orvos kell - tért észre végre a fiú a pánikrohamból és már indult is a kandallóhoz.
- Nem! - rántotta vissza a férfi. - Vissza kell mennem... különben... különben szörnyű... segíts!
- Apa...
- Harry... a Nagyúr szeret, ő... ő a nagyapám... Sose lesz ilyen lehetőségünk még egyszer... Most legyőzhetjük.
- De... de a sebeid...
- Majd ő meggyógyít... ez még segít is.
Harold nem tudta mi tartotta vissza és győzte meg végül. Főleg, hogy a felét se értette annak, amit a másik beszélt. Minden zavaros volt. Talán az apja szemében látott határozott csillogás. A biztos tudat, hogy a férfi tudja, mit csinál. De ez kész öngyilkosság, eddig mást sem akart, mint kihozni onnan a férfit...
- Bízz bennem, fiam!
- Rendben - Piton nagyot sóhajtott erre. - Rendben, de én is veled megyek!
- Mi? Nem, szó se lehet...róla!
- Gyanús lenne, hogy ilyen állapotban egyedül szöktél meg, én pedig nem is hasonlítok Harry Potterre. Talán még örülni is fog, hogy találkozhat a dédunokájával. Ne aggódj, nem csinálok ostobaságot - próbálta nyugtatni az apját.
- Már most... ostoba vagy!
- De te így szeretsz - mosolygott vissza a fiú. - Mit tegyek?
- Érintsd meg a sötét jegyet és kapaszkodj belém!
***
A távolban Voldemort nagyúr őrjöngését egy rég várt kapcsolat érzékelése szakította félbe...
"Draco dormiens nunquam titillandus! - Ne ébreszd fel az alvó sárkányt!"
|
| |
| |
| Smaragd | Dátum: Hétfő, 2012-11-05, 23:36 | Üzenet # 125 |
|
Őtábornoksága
Csoport: Adminisztrátorok
Üzenetek: 2557
Kitüntetések: 6
Hírnév: 1
Állapot: Offline
| Hatalmas dörrenéssel értek földet. Perselus a hátára érkezett, míg Harold a tenyerével próbálta tompítani az esését. De a lendület nem csökkent, és ő csikorogva csúszott a fényes márványlapokon. Még ideje sem volt körülnézni, mikor egy hang csattant a feje fölött:
- Mire véljem ezt! Senkiháziak, csak úgy beesnek ide a tróntermembe! Azonnal magyarázatot!
Ideje sem volt válaszolni, mert durván felrángatták a földről, és ő szembetalálta magát Voldemort lapos hüllőre emlékeztető képével.
- De hisz ez Piton! - hallotta a kiáltásokat a háta mögül.
A sötét mágus félrelökte, és az apja felé indult:
- Ki merészelte bántani az én utódomat?! - de válasz nem érkezett a kérdésére. Szinte gyengéden hajolt le Pitonhoz, és felszisszent, mikor közelebbről is szemügyre vette a sérüléseit. - Ki tette ezt vele? - támadt a fiúra, aki a rémülettől meg sem tudott szólalni. Annyira közel volt az évszázad legrettegettebb sötét varázslójához, hogy csak bámulni tudta meredten. A dühös Nagyúr már éppen pálcát akart rántani az értetlenkedő fiúra, mikor elé csusszant Nagini.
- Ssssz, én isssmerlek téged... Érsszem rajtad Malassszar vérét.
Harry fellélegzett, és magában rendkívül hálás volt a kígyónak a közbelépésért.
- Azonnal vigyétek az unokám a lakosztályába, és kerítsetek elő a részére egy gyógyítót! - rendelkezett a Nagyúr.
- Mossst hagyj... - eszmélt fel, és kikerülte a nagy kígyót. - Apa...
„Inkább írj Önmagadnak közönség nélkül, minthogy a közönségnek írj, és elveszítsd magad.”
Ciryl Vernon Conolly
|
| |
| |
| Smaragd | Dátum: Hétfő, 2012-11-05, 23:37 | Üzenet # 126 |
|
Őtábornoksága
Csoport: Adminisztrátorok
Üzenetek: 2557
Kitüntetések: 6
Hírnév: 1
Állapot: Offline
| Aremeh
- Apa?! - Ez a pillanat, azon félelmetesen ritka alkalmak egyike volt, amikor Voldemort egy másodpercre nem tudott megszólalni. Harry azonban, amennyire félt az elején a Nagyúr közelségétől, most annyira nem törődött vele.
- Apa, minden rendben lesz - haladt Perselus mellett a fiú, amíg a halálfalók kezei meg nem állították. - Engedjenek, ő az apám! - kiáltott Harry, nem is törődve azzal, hogy kikel áll szemben.
- Hozzátok elém - tért magához Voldemort is, mire két jól megtermett halálfaló megfogta két oldalról Harryt és uruk elé vitték.
- Mi a neved fiú? - kérdezte Harrytől. A gyerek egy pillanatra megijedt, de az apja iránt érzett aggódás segített a koncentrálásban és gondolatai rendezésében, hiszen nem akart még nagyobb gondot okozni Pitonnak.
- Harold Prince-Piton - tette összes a két nevet, melyet a Potter helyett kapott és minden bátorságát összeszedve a Sötét Nagyúr szemébe nézett.
Amy
Voldomortot meglepte a név, amit a fiú kiejtett a száján. Nem gondolta, hogy az unokájának van egy gyereke, méghozzá ilyen vakmerő, hogy a szemébe mer nézni. Igen ígéretes gyermek. Legalább lesz, aki folytathatja, amit elkezdett.
- Te az unokám fia vagy? Merlin hozott a családban, gyermekem - mondta Voldemort.
Harry meglepődött egy pillanatra, de nem volt ideje Voldemort mondatán gondolkodni, mert csak az járt a fejében, hogy mi lehet az apjával.
- Ööö.... Én is nagyon örülök, de ha nem haragszik, uram, szeretnék az apámhoz menni.
- Persze gyermekem. Menj csak, és mondd meg azoknak a puhányoknak, hogy én is nemsokára ott leszek. Az apád szobája a folyosó végén van. Nem lehet eltéveszteni.
- Köszönöm... Uram - mondta a fiú és már szaladt is. Örült, hogy ennyivel sikerült megúsznia. Nem értett semmit, de remélte, hogy az apja, mikor magához tér, majd elmagyarázza mi ez az egész.
|
| |
| |
| mzperx | Dátum: Hétfő, 2012-11-05, 23:37 | Üzenet # 127 |
|
Őrnagy
Csoport: Barátok
Üzenetek: 124
Kitüntetések: 5
Hírnév: 0
Állapot: Offline
| Harold kétségbeesetten sietett be a megjelölt szobába. Az ágy körül több halálfaló is tanakodott a ruháitól megfosztott bájitalmester fölött. Néhányuk meg egy fehér ruhás, idősebb férfit fenyegetett. A szerencsétlen gyógyítót nyilván a munkahelyéről ragadták el nagy sietséggel, mert mindenféle módon próbálta megértetni a rá pálcát fogókkal, hogy ő toxikológus, és nem ért sem a sötét átkok, sem a nyílt sérülések kezeléséhez. De szemmel láthatóan nem győzte meg azokat, mert végül kényszerűségből beadta a derekát, és nekiesett Piton lábsebének. Igaz, nem csak képletesen értve.
- Áááh...
- Hé, hé! Hagyja abba! Ezzel csak fájdalmat okoz neki - avatkozott közbe a fiú. Nem bírta nézni, ahogy az a szakbarbár kézzel elkezdte még jobban kitágítani a vágást.
- Látnom kell, hogy megsérült-e a csont.
- Jó ég, mi maga? Boncorvos? Hagyja békén az apámat!
- Fiú, menj innen, a Nagyúr élve temettet el, ha az utódát nem látják el - szólt közbe egy halálfaló, és karjánál fogva kiráncigálta. Ám az ajtóban szembetalálkoztak az említett fekete mágussal?
- Mi folyik itt? Vedd le a kezed a fiúról, féreg!
- De...de akadályozza a gyógyítót...
- Persze, mert egy sarlatán, több kárt okoz, mint Mordon...
- Hogy mi? El az útból, kifele mindenki!
A parancsnak igencsak sietve engedelmeskedett mindenki, leszámítva Haroldot, aki gyorsan apja mellé sietett, és Nagikát, aki egy ideig vívódott, hogy a gyógyítót falja-e fel, de végül ellene döntött és felcsusszant Perselus mellé a franciaágyra, hogy jobban szemmel tarthassa. Voldemort nekiállt, hogy egy sor bűbájjal enyhítse a vérzést, és összezárja valamelyest a vágásokat. Megpróbálkozott néhány fájdalomcsökkentő varázslattal is, de láthatóan nem sok eredményre jutott. aggodalmaskodva kezdett el további jelek után kutatni az előtte fekvő testen, hogy rájöjjön, miért nem hatnak a varázslatai. Pitont nem kérdezhette, hisz épp hogy csak tudatánál volt.
- Fiú... Harold, nem tudod, hogy milyen átkok érték?
- Ööö... Cruciatus, méghozzá jó pár, késátok és jó pár csontját is eltörték. - Voldemort egyáltalán nem viselte jól, hogy az unokáján valaki a kínok átkát használta. Na persze ez kicsit képmutató volt tőle, hisz neki is ez volt a kedvenc sötét varázslata - persze csak az Avada után -, de csakis nevelési célzattal. Gyorsan besietett a laborba és előhozta a megfelelő bájitalokat - még jó, hogy olyan stréber volt anno a suliba, na meg az öreg Slugi kedvence! Mikor végre az ágyon fekvő férfi gyógyító álomba szenderült, ő is megkönnyebbülten rogyott le egy közeli székre, és tűnődve nézte a fiút, aki most aggódva ült apja mellett az ágyon és a haját simogatta. A dédunokája... Merlinre, de nagy lett ez a dinasztia hirtelenjében! Erről pedig nyomban eszébe jutott, hogy...
- Szóval, azt mondod, hogy ezt Alastor Mordon tette vele?
- Igen - válaszolt az határozottan. Most nemigazán volt kedve az ex-aurort mentegetni. - Valami bosszúból, amiért apa egyszer elcsúfította az arcát a parancsodra, ööö...
- Nagyapa. Szólíts nyugodtan így. - Igazából Harry a dédin gondolkodott.
- Miért nem mondta Perselus nekem, hogy van egy fia? - kérdezte kissé csalódottan.
- Hát... mert... biztosan féltett engem. Még csak pár hónapja tudunk mi is egymásról. - Voldemort szeretett volna többet is kérdezni, de ekkor valaki berontott az ajtón.
- Nagyúr - lihegte. - Megtaláltuk a Malfoyokat...
"Draco dormiens nunquam titillandus! - Ne ébreszd fel az alvó sárkányt!"
|
| |
| |
| Smaragd | Dátum: Hétfő, 2012-11-05, 23:38 | Üzenet # 128 |
|
Őtábornoksága
Csoport: Adminisztrátorok
Üzenetek: 2557
Kitüntetések: 6
Hírnév: 1
Állapot: Offline
| Erika
Minerva fel, s alá mászkált a nappaliban, és nem találta a helyét. Haroldnak már rég haza kellett volna érnie. Nem mehetett utána, mert Sirius és Remus a nappalijában volt.
|
| |
| |
| Smaragd | Dátum: Hétfő, 2012-11-05, 23:38 | Üzenet # 129 |
|
Őtábornoksága
Csoport: Adminisztrátorok
Üzenetek: 2557
Kitüntetések: 6
Hírnév: 1
Állapot: Offline
| Perselus a sérülésektől lázasan vergődött. Álmot látott.
Álmában újraélte a megaláztatásokat, amiket a diákévei alatt kapott, Potteréktől. A veréseket az "apjától", attól az embertől, akit annak hitt. Az igazi apja, álszent kedveskedését, amivel elérte, hogy azzal a kis, iránta tanúsított kedvességgel, azt higgye, hogy van aki törődik vele, akinek igazán számít. Lily szerelmét és árulását, és végül Harry felbukkanását az életében.
Belül fortyogott a dühtől, és ez a szobájában tartózkodók előtt is megnyilvánult, mikor az éjjeliszekrényre készített fiolák egymás után durrantak szét.
Harry rémülten nézett az apjára, nem csak látta, érezte is a feszültséget, ami a bájitalmesterből kitört. Nem habozott sokat, egyből az apja mellett termett, és szorosan hozzábújt. Arra gondolt, hogy mikor ő érezte magát rosszul, elesettnek és betegnek, akkor mennyire szerette volna, ha van mellette valaki, akinek számít, aki szereti, aki megöleli őt.
Perselus érezte az ölelést, a szeretetet, ami képes volt kirángatni a legsötétebb veremből is, ahová magát száműzte. Lassan megnyugodott, és elhatározásra jutott. Mindenkinek meg fog fizetni, aki ilyen, vagy olyan módon bántotta őt, vagy Harryt!
A szemei kipattantak, és egy aggódó zöld szempárral találta szembe magát, amiből sütött az aggódás.
„Inkább írj Önmagadnak közönség nélkül, minthogy a közönségnek írj, és elveszítsd magad.”
Ciryl Vernon Conolly
|
| |
| |
| Smaragd | Dátum: Hétfő, 2012-11-05, 23:38 | Üzenet # 130 |
|
Őtábornoksága
Csoport: Adminisztrátorok
Üzenetek: 2557
Kitüntetések: 6
Hírnév: 1
Állapot: Offline
| Amy
Perselus hirtelen nemtudta, hogy hol van. Csak lassan jutott eszébe, hogy mi történt. Harry aggódó hangja rángatta ki gondolataiból.
- Szia Apa! Nagyon örülök, hogy felébredtél. Hogy érzed magad? - kérdezte és mosolyt erőltetett az arcára, de az aggodalom a szeméből nem tűnt el.
- A körülményekhez képest jól, fiam - mondta Piton suttogva. Még mindig fájt mindene és lüktettek a sebei, de ezt leszámítva volt már rosszabbul is. - A Nagyúr?
- Itt volt ő is. - Harry zavarában a száját harapdálta. Ezt az apja észrevette.
- Valami baj van?
- Hát nem tudom, hogy baj-e, de elmondtam Voldemortnak ki tette ezt veled. Annyira dühös voltam, aggódtam, hogy elveszítelek. Fontos vagy nekem, hiszen az apám vagy és szeretlek. Ezért nem tudtam magamban tartani, azt ami történt. Remélem nem gond?
Perselust meglepte ez a ragaszkodás fia részéről. Nem egyáltalán nem volt baj. És hogy erről meggyőzze, bátorításképpen megszorította a kezét, már amennyire erejéből tellett.
|
| |
| |
| mzperx | Dátum: Hétfő, 2012-11-05, 23:39 | Üzenet # 131 |
|
Őrnagy
Csoport: Barátok
Üzenetek: 124
Kitüntetések: 5
Hírnév: 0
Állapot: Offline
| Azon az estén apa és fia hosszasan osztották meg ezt a meghitt békét, ezt a csendes virrasztást egymással. Fogalmuk sem volt arról az árnyékban, az ajtó mellett meghúzódó férfiról, aki végignézte az előbbi jelenetet, és most pokoli magányban állt a sötétben, mert fogalma sem volt, hogyan kéne részesévé válnia ennek a bensőséges hangulatnak. Unokája rémálmai savként marták a lelkét. Sose hitte, hogy egy másik lény szenvedésének látványa az élvezeten és az elégedettségen kívül más érzelmet is kiválthat belőle...
"Draco dormiens nunquam titillandus! - Ne ébreszd fel az alvó sárkányt!"
|
| |
| |
| Smaragd | Dátum: Hétfő, 2012-11-05, 23:39 | Üzenet # 132 |
|
Őtábornoksága
Csoport: Adminisztrátorok
Üzenetek: 2557
Kitüntetések: 6
Hírnév: 1
Állapot: Offline
| Másnap reggel, Perselus, amit lábra tudott állni, néhány fájdalomcsillapító és erősítő bűbáj segítségével, határozottan nézett Harryre.
- Harold te most itt maradsz, nekem van egy kis dolgom, de pár óra múlva visszajövök érted! Nagini - nézett szét a szobában, mire a kígyó előcsúszott az ágya alól. - Vigyázz a fiamra. Bárkit megölhetsz, aki csak egy kicsit is ferdén néz rá.
Harry nem mert tiltakozni, mert az az arckifejezés, amit most az apján látott, erősen emlékeztette őt az utálatos Piton professzorra, csak bámult utána, ahogy hömpölygő, fekete fellegként elhagyja a lakosztályt, és a gyengeségéről tudomást sem véve, energikusan lépkedett, talárja pedig lobogva követte. Ajjaj, itt valami történni fog! Mikor az apja így vonult a Roxfort folyosóin, akkor senki nem volt biztonságban körülötte, igyekeztek is olyankor messzire elkerülni.
Perselus határozottan megindult a kandalló felé, a sérülése jó volt arra, hogy Voldemort nagypapi nem őriztette. Megvetően húzta el a száját a gondolatra. Ismerhetné már, a tőle kapott jóval nagyobb kínzások után is talpra állt, és másnap újra előtte hajbókolt!
Hopp-port dobott a legközelebbi kandallóba, és kimondta az úticélját:
- Roxfort, Dumbledore irodája!
A korai óra ellenére tudta, hogy a vén szarkeverő ébren lesz, de arra nem számított, hogy két legyet üt egy csapásra.
- Incarcerandus! - kötözte meg azonnal a mindig éber ex aurort, aki itt most határozottan nem számított támadásra. - Invito, pálcák! - gyűjtötte be a varázspálcáikat is, miközben a sajátját az igazgatóra szegezte: - Nem mozdul, vagy nagyon megbánja - mondta hidegen. - Tudja mit? Segítek. - Halálos nyugalommal küldve rá a Petrificus totalust.
Dumbledore meglepődött a kandallóból kilépő Perselus látványán, de hamar rá kellett döbbennie, hogy a fia nagyon dühös. Nyugalommal tűrte a pálcák begyűjtését is, mert szerette volna, ha Perselus addig marad, amíg meg tudja győzni, arról, hogy nem volt más választása, muszáj volt őt a részeges Pitonnál hagynia. Viszont a sóbálvány-átok elhangzása után, már nem volt olyan biztos benne, hogy ez sikerülni is fog.
- Üdvözlőm, kedves Mordon - járta körül Perselus, a megkötözött vénséget. - Lám, lám, most én fogok egy kicsit elbeszélgetni magával. Crucio! - Élvezettel figyelte az öreg rángatózását. - Hát szabad így kiabálni? Még a végén nem tudnak aludni a drága diákok. Pofix!
- Nos, ha már ilyen szépen összejöttünk, ideje tisztázni a dolgokat - mondta hidegen. - Maga csak egy halálfalót lát maga előtt, hát legyen. Én nem maradok senki adósa, és nem akarok senkinek sem csalódást okozni. Crucio!
Míg Mordon még mindig az átka alatt rángatózott, feloldotta a sóbálvány-átkot Dumbledore-ról.
- Perselus...
- Itt most én beszélek, drága apám. - Alasotor felől egy meglepett nyikkanás érkezett. - Nahát! Van itt még valaki, aki előtt ez titok volt - nézett hidegen. - Az én drága apám, küldött engem kémkedni! Eljátszotta a jótékony gondoskodót, apró kis csontokat dobálva az ölebének!
- Ez nem így volt! - tiltakozott Dumbledore.
- Valóban? Akkor ez sem kínzás, hanem dicséret, amit én minden egyes alkalommal megkaptam, mikor magának mentem információkat szerezni, drága apám! Crucio! - Figyelte, ahogy a másik rángatózik, és érezte, hogy Voldemort nagypapi, miért találja azt az átkot olyan jónak. - Hm, talán a többi dicséretet is szemléltetnem kéne? - nézett elgondolkodva a két "szövetségesre". - Akkor talán megtudnák, hogy ez mekkora élmény.
Hangos dörrenésre kapta fel a fejét, ahogy kivágódott az igazgatói iroda ajtaja, és már futott is be rajta Harry. Perselus vérszomja elszállt, amint meglátta fiát közeledni, pálcája kicsúszott a kezéből, és ő fáradtan térdre esett. Vállai megroggyantak és mellkasából lihegve szakadt fel a levegő, még sosem érezte magát ennyire fáradtnak.
- Apa! - kiáltotta a fiú, és senkivel nem törődve mellétérdelt és átölelte. Perselus vállai megremegtek, és elöntötte a fájdalom, szemeiben könnyel nézett a fiára. - Sajnálom...
Harry felnézett és észrevette a megkötözött aurort és a dermedten ülő igazgatót.
- Mit sajnálsz, apa? - kérdezte nyugodtan, miközben felkapta az elejtett pálcáját, az szikrázni kezdett a kezében, miközben egyikről a másikra mutatott vele. - Megérdemelték azt, amit kaptak. Sőt, még többet is! - kiáltotta dühösen, miközben az ő szemét is ellepték a könnyek.
Minerva elérkezettnek látta az időt a közbeavatkozásra.
- Harold, add ide nekem azt a pálcát - kérte a fiút szépen, miközben lassan lépkedett felé.
Harry csak figyelte az szikrázó pálcát, és az ujjai viszkettek egy jó kis átok után.
Levicorpus - gondolt az átokra, és mosollyal az arcán figyelte a bokájuknál fogva fellógatottak látványát.
- Gyere apa, menjünk - mondta, és figyelte, amint a döbbent Sirius és Remus felsegítik a földről. Szótlanul hagyták el a helyiséget.
Minerva mosollyal az ajkán nézte a két pórul járt varázslót.
- Szép reggel ez a mai, majd küldök valakit, aki leszed titeket - mondta és becsukta maga mögött az ajtót.
„Inkább írj Önmagadnak közönség nélkül, minthogy a közönségnek írj, és elveszítsd magad.”
Ciryl Vernon Conolly
|
| |
| |
| mzperx | Dátum: Hétfő, 2012-11-05, 23:39 | Üzenet # 133 |
|
Őrnagy
Csoport: Barátok
Üzenetek: 124
Kitüntetések: 5
Hírnév: 0
Állapot: Offline
| Voldemort miután elhagyta utóda lakosztályát a pincebörtönök felé vette az irányt. Még fényt kell derítenie arra, hogy mégis ki a felelős az unokájával történtekért. Persze Mordonon kívül. Akár ki is volt, borzalmasan lakolni fog. Ő nem tűri az árulókat, különösen, ha az ő Sötét Dinasztiáját fenyegetik. Nem, a Malfoyokra ma egyáltalán nem vár könnyű éjszaka...
***
A két varázsló már legalább 20 perce lógott, ill. közben forgott fejjel lefele. Látni ugyan nem sokat láttak, mert a ruhájuk a fejükre hullott, de a kuncogó portrék hangját jól hallották. Minerva láthatólag megfeledkezett róluk, de Alastort ez most nem izgatta - leszámítva persze, hogy a fejében jó pár perce dobolt már a vér -, ellenben még mindig nem tudta megemészteni, amit foszlányokban a cruciatus alatt fetrengve épphogy csak hallott.
- Albus... Albus, magadnál vagy? Mondd, hogy is van ez? Te vagy a legnagyobb varázsló a világos oldalon, mégse tudtál felnevelni úgy egy fiút, hogy az ne legyen egy talpnyaló halálfaló? - Dumbledore ekkor tudta már biztosan, hogy akár jön valaki a következő 20 másodpercben értük, akár nem, ő mindenképpen vissza fogja öklendezni a reggeli gyanánt elfogyasztott összes savanyúcukorkáját...
"Draco dormiens nunquam titillandus! - Ne ébreszd fel az alvó sárkányt!"
|
| |
| |
| Smaragd | Dátum: Hétfő, 2012-11-05, 23:40 | Üzenet # 134 |
|
Őtábornoksága
Csoport: Adminisztrátorok
Üzenetek: 2557
Kitüntetések: 6
Hírnév: 1
Állapot: Offline
| Perselus hagyta, hogy Sirius és Remus kitámogassák az igazgatói irodából. Az elfogyasztott bájitalok hatása megszűnt, és minden porcikájában érezte a kínzás okozta fájdalmat. Hát igen, aki ilyen sokszor élvezte már a cruciatus hatását, az a kapott mennyiségtől függően, egyre lassabban épül fel belőle. Lerogyott a díványra, ahová ültették, és nem mozdult, csak nézett maga elé, és látszólag nem vett tudomást a környezetéről, míg Harry mellé nem ült. Átkarolta a fiút, és megnyugodva hallgatta a szívdobogását. Időnként görcsös izmai megremegtek, de igyekezett nem foglalkozni vele.
Sirius és Remus szótlanul figyelték a kettőst. Szerettek volna segíteni nekik, de semmi jó ötlet nem jutott az eszükbe, így meg sem szólaltak, nem akarták megzavarni azt a meghittséget, ami apa, és fia között kialakult.
Minerva sietett be a lakosztályba, tekintete végigfutott a szobán. Megenyhülve figyelte a két alakot a díványán, és rácsattant a két bámészkodóra:
- Nincs jobb dolgotok? Azonnal kerítsétek elő Poppyt, Perselusnak gyógyítóra van szüksége!
- Majd én megyek - jelentette be Remus, és elsietett.
- Harold, szeretném, ha lemennél a konyhába, és kerítenél egy kis harapnivalót.
- Igen, nagymama.
- Ne a folyosón menj, használd a kandallót!
Harry bólintott, és nemsokára már el is tűnt a zöld lángokban. Minerva figyelme a bájitalmesterre irányult, egyszerre örült neki, és volt rá dühös.
- Csak tudnám, hogy ezt hogy gondoltad! - csattant rá szelíden. - Szó se róla, Albus megérdemelte, amit kapott - mondta, miközben leült a bájitalmester mellé.
Perselus felnézett.
- Igen, megérdemelte. Többet nem hagyom, hogy bárki is keresztülgázoljon rajtam, vagy a fiamon. Ők akarták ezt, megkapták.
Minerva felnézett Siriusra. Ez így nem fog menni.
- Poppy mindjárt jön, megvizsgál.
- Nem! - nézett fel Perselus. - Hol van Harold? - kérdezte miután nem látta a szobában.
- Leküldtem a konyhába.
- Vissza kell mennünk! - állt fel imbolyogva. - Nagyapa nem veheti észre, hogy eltűntünk.
- Nem értelek, Perselus - ráncolta Minerva a szemöldökét.
- Eh, nem is kell - szólt közbe Sirius. - Nem látod, hogy milyen zavart?
- Black? - nézett fel a bájitalmester csodálkozva. - Te meg mit keresel itt?
- Neked jöttem segíteni.
Perselus a mondatra érzelemmentesen felkacagott.
- Egy Black, aki nekem segít!
- Úgy ám, barátom, mert én nem hittem el, hogy megölted a fiadat, míg sokan igen. Mellesleg megjegyzem, jó ötlet volt őt valaki másnak álcázni. De, túl sokan vannak, akik a múltbéli vélt, vagy valós sérelmeikért rajtad akarnak bosszút állni.
„Inkább írj Önmagadnak közönség nélkül, minthogy a közönségnek írj, és elveszítsd magad.”
Ciryl Vernon Conolly
|
| |
| |
| Smaragd | Dátum: Hétfő, 2012-11-05, 23:40 | Üzenet # 135 |
|
Őtábornoksága
Csoport: Adminisztrátorok
Üzenetek: 2557
Kitüntetések: 6
Hírnév: 1
Állapot: Offline
| Amy
Harryt a konyhában több manó fogadta. Mindegyik odament hozzá és hajbókolt neki, de legaktívabb köztük egy Doxy nevű manó volt. Fehéresszürke színével és hatalmas kék szemével kitűnt a többi manó közül. Fiatal kora ellenére ő volt az, aki odaszaladt elsőként.
- Piton uram! Doxy miben lehet uram szolgálatában? - kérdezte a manó fülsértően magas hangon.
- Doxy?... Soha nem hallottam még rólad! Mindegy. Szükségem lenne vacsorára, McGalagony lakosztályába - mondta Harry.
- Értettem, Piton uram! Doxy megy, és intézkedik. - Azzal máris elszaladt. Harry pedig visszament a nagymamájához.
Amint kilépett a kandallóból egy rendkívül dühös és feldúlt McGalagonyt, az apját, és egy elképedt Remust látott.
Minerva arca pedig vörös volt a dühtől.
|
| |
| |
| mzperx | Dátum: Hétfő, 2012-11-05, 23:40 | Üzenet # 136 |
|
Őrnagy
Csoport: Barátok
Üzenetek: 124
Kitüntetések: 5
Hírnév: 0
Állapot: Offline
| (18-as korhatár) A második emléket Scale egy korábbi részletéből alakítottam át.
- Hogy mondtad? Nem hallottalak jól, Luciusssz. - Voldemort egész közel hajolt a földön saját vérében fetrengő áldozatához. Már órák óta kínozta, de még mindig nem vallott, még mindig tagad. Pedig a fekete mágus tudta, hogy köze van az unokájával történtekhez, ezért is volt annyira engesztelhetetlen hozzá most. De nem baj, majd megtörik, mind könyörög a végén.
Az asszonnyal nem törődött, amint a szemébe nézett és leggilimentálta, tudta, hogy semmit sem tud a történtekről, de ugyanakkor mélységesen meg van győződve férje bűnösségéről. Minek bántsa hát a nőt, hisz Perselus kedveli...
Malfoy az oldalára gördült, hogy kiadhassa a szájába összegyűlt vért, majd megpróbált válaszolni a kínzójának.
- Nem... nem tudom... ura, esküszöm...
- Crucio... Crucio... Felelj! Elárultál? Mit tettél az unokámmal, féreg? Hogy csaltad ki a kastélyból?
- Én... én nem... - Voldemort meglátta a tökéletes pillanatot. Mindig tudta, mikor gyengül meg áldozata elméje annyira, hogy már ne tudjon ellenállni neki. Amikor már úgy hatolhat be az elméjébe, mint kés a vajba.
- Crucio! - kiáltotta minden erejét beleadva a varázslatba, majd egy perc után megszüntette, csak hogy azonnal támadjon - Leggilimens!
"- Mit akar tőlem?
- Pitont! Segítsen kézre keríteni. Maga állítólag a barátja, és bár fogalmam sincs, hogy mért kezdett el spicliskedni utána bizonyára jó oka van rá. Engem csak az érdekel, hogy csapdába csaljuk a kígyót.
- És mit kapok cserébe?
- A szavamat, hogy békén hagyom a jövőben. Nem fogom feszegetni a kis tetoválásának a történetét.
- Ez így aligha nevezhető csábító ajánlatnak egy kedves régi barátom elárulásáért cserében. Hisz ezidőtájt aligha fenyeget veszély Caramel miniszter személyes jó barátjaként.
- Hmpf. Áll az üzlet, halálfaló. A személyes védelmemet élvezi, amint sikerre vittük az akciót. Ha bármi rosszul sülne el a pikkelyes szörnye körül, én vallok maga mellett, hogy nekem dolgozott végig."
Voldemort ehülten nézte végig, ahogy az a halálfaló, akit jobbkezének tartott éveken át, az a férfi, aki állítólag Perselus legközelebbi barátja volt, hidegvérrel eladja egy szadista aurornak az unokáját a kétes védelemért cserébe. A gyűlölete, amit az áruló iránt érzett olyan szintre nőtt, hogy tudta, a férfi könyöröghet halálért, de ő nem fog kegyelmezni. Nem, élve darabokra tépi! Épp véget vetett volna a varázslatnak, mikor egy másik emlék előtérbe kerülését érezte meg. Malfoly volt az, aki felajánlotta neki. Talán így akar kiengesztelni az őrült. nem tétovázott sokáig, elmerült az újabb emlékben.
"Malfoy benyitott a bájitalmester sötét szobájába, majd egyből betört az ágyban fekvő férfi elméjébe, ahol emlékek sorát találta arról, hogyan végzett Piton a Potter kölyökkel. Már éppen kihúzódott volna az emlékből, mikor annak védelmi fala hirtelen darabjaira hullott, s a szőke férfi meglepődve tapasztalta, hogy amit éppen akkor lát, az a valódi. Potter apának szólítja Pitont! Ez hihetetlen, és mégis igaz. Lucius szinte kimenekült a szobából.
Néhány órával később egy meggyilkolt hajléktalan férfit változtatott át Harry Potterré..."
A Nagyúr örjöngve húzódott ki a megszállt elméből. Nem értette, Perselus miért hazudott NEKI. Miért hazudta azt, hogy megölte Pottert, mikor még csak nem is kapott erre vonatkozó parancsot. Azt hitte szétveti a méreg. Elárulták. Az egyetlen személy, akiben feltétlenül megbízott, akit... szeretett... És ekkor a pusztító dühön áthasított egyetlen gondolat: Miért kockáztatna mindent? Kiért? Harold... a dédunokája...
Tom Denem talán egy pszihopata volt, de nem volt ostoba. össze tudta adni a kettő meg kettőt - még ha sose járt is mugli iskolába. Nem volt nehéz megértenie az események láncolatát. Könnyedén felfedte Perselus Piton legrejtettebb titkát.
Amikor a bájitalmester megöli a Kis Túlélőt, eljön hozzá, és az irgalmára bízza magát, s eközben feltűnik a színen egy soha nem ismert gyermek, a fia. Harold Princ Piton... Harold... Harry, Harry Potter. Ó, az a sárvérű céda! Aki unokája gyermekkori kínzójához ment feleségül. Perselus nagy szerelme, akinek az életéért annak idején még a rosszallását is kockáztatta, mikor elé borulva könyörgött, hogy kímélje meg. Hát Mardekár vérét hordozta a méhében, és Perselus nem tudta, ebben egészen biztos volt. Hisz tiszta szívből gyűlölte azt az arrogáns kölyköt. Ennyi éven át elrejtve tartották tőle a fiát... Dumbledore! És ő majdnem megölte a dédunokáját...
- Vigyétek és láncoljátok ki, mint egy kutyát! - adta parancsba, majd elviharzott, hogy felkeresse családját és megismételjék a bemutatkozást...
"Draco dormiens nunquam titillandus! - Ne ébreszd fel az alvó sárkányt!"
|
| |
| |
| Smaragd | Dátum: Hétfő, 2012-11-05, 23:42 | Üzenet # 137 |
|
Őtábornoksága
Csoport: Adminisztrátorok
Üzenetek: 2557
Kitüntetések: 6
Hírnév: 1
Állapot: Offline
| Erika
Mordonnak kezdett nagyon elege lenni a fejjel lefelé lógásból. Már fél órája itt lógnak, de még senki nem jött, hogy leszedje őket. Már éppen kezdett volna hangosan káromkodni, amikor egy halk kuncogást hallott a háta mögött. Reménykedett benne, hogy valaki a megmentésükre érkezett, és lassan a hang irányába fordult. Reménye rögtön semmivé lett, amikor a ruhái redője közt felfedezte Hóborcot, aki vigyorogva lebegett az igazgatói irodában.
- Dumbli, Mordi bajban van,
ruhájuk a nyakukban.
Kilátszik a fenekük,
Potti bánt el így velük!
Ezzel a kopogószellem átrepült a falon, és nagy nevetések közepette körbekántálta az iskolát. Nem sokkal később a diákok ellepték az igazgatói irodát, és hangosan nevettek a pórul járt varázslókon!
Scale
Harry épp az ebédestálcával a kezében tartott vissza apjához, mikor megérezte az elméje ellen indított támadást, mely olyan erős volt, mint eddig még talán soha. Csupán egy pillanat műve volt, és máris elvesztette a külvilággal való kapcsolatát.
Apja Malfoy-kúriabeli szobájában találta magát, az ágyon ült, míg Voldemort előtte sétálgatott.
- Harold Prince Piton - suttogta a Sötét Nagyúr. - Igazán ügyes figyelemelterelés, ha szabad ezt a szót használnom, nem gondolod, Harry?
- Harold - javított sietve Harry, de a szíve őrült mód dobogott. Félt tőle, hogy lelepleződött, de megpróbálta menteni a menthetőt. - Soha senki nem szólított még Harryként, uram. Nem is szeretném, ha így tennének. Az egy... undok, pórias név.
Voldemort ennek hallatán felkacagott.
- Soha nem tudtál jól hazudni, Harry Potter. Legilimentáltam Luciust, és mindent tudok, Harry, mindent.
Harry elsápadva figyelte az előtte mászkáló Voldemortot, s már készült előhúzni a pálcáját, hogy mindhalálig küzdjön még így az elméjén keresztül is, mikor a kígyóképű folytatta.
- Mindazonáltal nem kell aggódnod, nem foglak bántani. - Harry elkerekedett szemeit látva magyarázatba fogott. - A Sötét Dinasztiához tartozol, és a család mindenekelőtt, nem igaz? (Elhessegette elméje elől azt a tényt, hogy gyakorlatilag az őseit egytől egyig kiirtotta. Most a jelen a fontos...)
- Nem fogsz bántani? - Bármennyire is rokonnak számít Voldemort, azért egyvalamit nem hagyhat figyelmen kívül. - Megölted a szüleimet!
- Csak az anyádat - felelte a Nagyúr kissé közönyösen. - Az apád életben van, Harold. Ne felejtsd el, hogy nem én vagyok a gonosz, hanem Dumbledore. Nem én vagyok az, aki eltitkolta a származásodat, hanem az a vén bolond.
Harry felállt az ágyról, és tett néhány lépést a mágus felé.
- Te egy aljas gyilkos vagy, semmi több! Tisztában vagyok vele, hogy mit tett Dumbledore, és már megfizetett érte; ő is, és Mordon is. De te még hátra vagy, Tom, és addig nem nyugszom, amíg nem állok bosszút az anyámért és... Jamesért.
Harry összeszedte az energiáját, és megszabadította magát a látomástól, majd ismét a Roxfort folyosóján találta magát, egy falmélyedésben ülve.
Amy
Feleszmélve a látomásból azonnal elszaladt a nagymamája lakosztályába. Amint odaért, bevágta az ajtót.
- Tudja! Voldemort tudja!- Mondta Harry. A szobában a felnőttek elképedve néztek rá. Minerva volt az első, aki felébredt a döbbenetből.
- Mit tud Voldemort, Harold?-Kérdezte
- Az igazat! Hogy én Harry vagyok és nem Harold. Volt egy látomásom, abban tudtam meg, hogy ő tudja. Nem mehetünk vissza. Most mi legyen apa?
Perselus hirtelen meg sem tudott szólalni Harry kétségbe esett arcát látva. Ha a Nagyúr rájött, akkor nagy bajban vannak.
|
| |
| |
| mzperx | Dátum: Hétfő, 2012-11-05, 23:42 | Üzenet # 138 |
|
Őrnagy
Csoport: Barátok
Üzenetek: 124
Kitüntetések: 5
Hírnév: 0
Állapot: Offline
| Voldemort megsemmisülten ült unokája lakosztályában annak ágyán. Mikor nem találta sehol sem Perselusékat, a benne tomboló számon kérő dühe egy pillanat alatt elpárolgott, no nem mintha egy alapos fejmosáson kívül másban is részesítette volna azt a konok gyereket. Mégis hogy gondolta, hogy csak úgy eltitkolja előle ezt a fontos információt. Akár mit is feltételezett róla a múltban, most már tudhatná, hogy nem kockáztatná semmi áron az unokája hűségét. Na persze a múltban előszeretettel vadászta volna le a fiút, de ezek után... Főleg, hogy így a prófécia se igazán hiteles, elvégre, Perselus nem dacolt vele háromszor, legalább is akkor még biztosan nem. Erre most az az önfejű mardekáros félholtan mászkál ki tudja, hol a világban. Tegnap még levegőhöz is alig jutott, ma meg lelép se szó, se beszéd...
Hirtelenjében nem jutott eszébe más, mint az elmekapcsolat a fiúval. De nem lett volna szabad elkapkodnia a dolgot, várnia kellett volna. Az az idióta kölyök, persze nem tagadhatja, hogy jogosan gyűlöli, na de neki se könnyű éppenséggel elfogadni, hogy a családjába kell fogadnia azt a kis taknyost, aki tizenegy évre kivonta őt a forgalomból és azóta is évi rendszerességgel alázza meg a halálfalói előtt - még szép, hisz az ő vére! De most emiatt az idióta griffendéles miatt Perselust is el fogja veszíteni. A fiút komolyabb szívfájdalom nélkül eltenné az útból, ha nincs más választása. De akkor Perselus végleg meggyűlölné. Nem, az unokája láthatóan máris nagyon megszerette a fiát, ha oda kerül a dolog, nem hagyná el, sose állna őmellé. De Merlin rongyos gatyamadzagjára! Ő meg Perselust szereti, már egész beleélte magát abba, hogy... Mibe is?
- Gassszdám, gasszdám, miért sssszomorkodsssz? - csusszant be Nagini némi patkány reményében a Herceghez, de csak a tulajdonosát találta ott, hát ő nem volt válogatós, mindegy melyik kéztől kapja az elemózsiát, csak ehhez jó, vagy inkább jobb kedvre kell derítenie.
- Jaj, Nagini, mindennek vége - sopánkodott a másik. - Perselus elment, elment a fiúval!
- Nagini tudja, gassszdám. A Herceg megkért, hogy figyeljek a tojásszára, míg ő bosssszút áll azokon, akik bántották.
- Az az ostoba gyerek! És te, te tudtad, és nem szóltál!
- Ne aggódj, gasszdám, inkább adj Nagininek hússszt! A Herceg majd visssza csússszik ide.
- Nem, nem fog. Elrontottam mindent! A fiú... a fia Harry Potter, és ő el akar pusztítani engem. Perselus nem tér vissza a fiú nélkül.
- SSSSSSSZZZZZ - sírt fel a kígyó. - Mi lesssz most velem, ha a Herceg nem jön vissssssza, ki gondossszkodik rólam? A Hercegnek magával kellett volna vinnie! - Voldemort nagyon csúnyán nézett a kígyójára. A kis hálátlan áruló...!
- A sipítozásoddal nem segítesz, ostoba hüllő!
- Gassszdám se segít assszal, hogy itt bussszul. Menjen, és keressze meg a Herceget, bessszéljen vele! Győsssze meg, hogy jöjjenek visssza! Kérje meg, kérjen bocsánatot!
- Én. Vagyok. A. Sötét. Nagyúr. Én. Vagyok. Lord. Voldemort. ÉN nem kérek bocsánatot, nem könyörgök! SOHA!
- Akkor el fogod vessszíteni Őt!
Tom Denem csak meredt a kígyóra márványfehér arccal. Igaza van. A mindenségit, de a hüllőnek igaza van! Ha semmi más nem is, de ez, ez ami itt van, ami néhány napra körülvette, megéri! Még azt is, hogy megalázza magát! Felveszi Perselusszal a kapcsolatot a Jegyen keresztül, és igen, ha kell, még könyörög is neki, hogy térjen vissza...
***
- Harold, Harold! - kérlelte Perselus a fiát. - Nyugodj meg, és mondd el, hogy mit üzent! Mert üzent, ugye?
- Igen, azt mondta, hogy tudja, hogy én vagyok Harry Potter, meg azt, hogy... hogy is volt... Ja, igen, hogy... idézem: "Nem kell aggódnod, nem foglak bántani. A Sötét Dinasztiához tartozol, és a család mindenekelőtt, nem igaz?"*
Perselus nagyot fújva dőlt vissza a kanapéra. Minden rendben! Még sincs itta világ vége! Voldemort jobban szeret engem, mint gyűlöli Harry Pottert.
- És te mit feleltél, fiam? - kérdezte kíváncsian.
- Hát azt, hogy kicsinálom, amiért kiirtotta a családom, és hogy forduljon fel!
Piton felszisszent. Van még mit tanítani a fiúnak a diplomáciáról az szent! Most majd igyekezhet kiengesztelni az öreget. Mert vissza kell menniük, ez nem is lehet kérdés! Így, vagy úgy, de meg kell állítaniuk Voldemortot. Méghozzá véráldozat nélkül. Talán Dumbledore-nak igaza van, talán a szeretet legyőzhetetlen erő...
*Scale
"Draco dormiens nunquam titillandus! - Ne ébreszd fel az alvó sárkányt!"
|
| |
| |
| mzperx | Dátum: Hétfő, 2012-11-05, 23:42 | Üzenet # 139 |
|
Őrnagy
Csoport: Barátok
Üzenetek: 124
Kitüntetések: 5
Hírnév: 0
Állapot: Offline
| Albus Dumbledore, a Roxfort igazgatója igen csak viharvert állapotban csörtetett végig az iskola folyosóin. Csak remélni merte, hogy még nem késett el, hogy még mindig a kastélyban vannak. De hol? Az utóbbi időben hibát hibára halmozott, és a lehető legnagyobb talán az volt, mikor elhitte, hogy Perselus gyilkos, a saját fiának gyilkosa. De most tennie kell valamit, mielőtt még végleg a sötét oldal elemészti őt Harryval együtt. Egyáltalán nem tetszettaz a kegyetlen csillogás, amit az imént a szemükben látott - na meg persze a cruciatus sem. Egyetlen hely volt csupán, amit még nem forgatott fel a fia után kutakodva: Minerva lakosztálya. Amint elérte az ajtót, hezitálás nélkül bekopogott. Nem is kellett sokáig várnia, az ajtót nyomban kinyitotta előtte valaki. Egy nagyon dühös valaki. Siriusnak nem tellett két másodpercbe, hogy pálcát rántson, mikor meglátta, hogy kicsoda a látogatójuk.
Eddig minden olyan jól ment. Harryt végre sikerült lecsillapítaniuk, és végre Remus is előkerítette Madam Pomfreyt, aki amint megérkezett nyomban magához ragadta az irányítást, és épp azon ügyködik jelenleg is, hogy azt a fafejű mardekárost kezelje, míg Minerva megpróbálja vízszintben tartani a kanapén a morcos varázslót. Erre most jön ez...
- Dumbledore - sziszegte. - Mit keresel itt?
"Draco dormiens nunquam titillandus! - Ne ébreszd fel az alvó sárkányt!"
|
| |
| |
| Smaragd | Dátum: Hétfő, 2012-11-05, 23:43 | Üzenet # 140 |
|
Őtábornoksága
Csoport: Adminisztrátorok
Üzenetek: 2557
Kitüntetések: 6
Hírnév: 1
Állapot: Offline
| Erika
Remus nem értett az égvilágon semmit. Perselusnak van egy fia, akit Haroldnak hívnak, ráadásul Minerva unokája. Most meg megjelenik Albus, akire Sirius ráfogja a pálcát.
- Poppy, van nálad fájdalomcsillapító? Szétmegy a fejem!
Amy
Harry - mikor meglátta, hogy ki a látogató - először nem akart hinni a szemének. Ez a hazug csaló képes idejönni azok után, amit velük tett. Poppyt figyelte, aki mintha észre sem vette volna a kérdést, hanem továbbra is csak az apjával foglalkozott. A sebeit kötözte be. Lassan végül csak válaszolt az igazgatónak is.
- Albus, mint látod, jelenleg nem érek rá. Éppen azon vagyok, hogy ellássam ezt a makacs mardekárost, és a jelenléted nem sokat segít. Amint végeztem, adok egy kis fájdalomcsillapítót, de jelenleg arra nekem is szükségem van.
- Hogy van? - kérdezte Albus.
- Ahhoz semmi közöd - felelte Sirius. - Menj innen, mielőtt olyat teszek, amit magam is megbánok! - mondta és pálcáját egy pillanatra sem vette le Dumbledore-ról.
- Kérlek, Sirius, engedj be! Szeretném tudni, hogy hogy van Perselus. És szeretnék beszélni mindkettejükkel.
- És mi okom lenne arra, hogy beengedjelek? Nem okoztál már elég kárt mindenkinek? Főleg Haroldnak és Perselusnak! Miattad mentek el innen, Perselus neked köszönheti, hogy megsebesült. Rászabadítottad azt az állat Mordont! Ha Harold nem hozza el onnan, már halott lenne. Neked köszönhetik, hogy nem tudtak egymásról. Merlin szerelmére! Te tehetsz róla, hogy ideáig jutottak. Ennek a függvényében tényleg nem látom okát annak, hogy beengedjelek....
- Sirius!- vágott a szavába Harry. - Engedd be! - Ezt hallva a szobában tartózkodók mind felé fordultak.
- De Harold...
- Minél hamarabb elmondja, amit akar, annál hamarabb megy el innen - mondta Harry.
Sirius hezitált, de végül csak leengedte a pálcáját, és beinvitálta. Nem mulasztott azért el egy megvető pillantást vetni az igazgatóra.
- Egyetlen rossz mozdulat, és kívül találod magad, mielőtt, még azt mondanád, citrompor. - mondta Sirius.
Albus nagyot nyelt. Ismeret Siriust, tudta, hogy nem szokott a levegőbe beszélni. Belépet és elindult a fiához és az unokájához. Egy ilyen fogadtatás után meg kell gondolnia, mit mondjon, de nem futamodhat meg, most nem. Eleget hibázott már, ideje, hogy helyre hozza a hibáit.
Erika
Nagini kicsúszott a Herceg szobájából. A ssszaját kesszembe kell vennem assz irányításszt. Meg kell találnom a Herceget!
„Inkább írj Önmagadnak közönség nélkül, minthogy a közönségnek írj, és elveszítsd magad.”
Ciryl Vernon Conolly
|
| |
| |
| |
