Smaragdvilág
Hétfő, 2020-02-17, 22:23
Belépési neved: Mugli | Csoport "Muglik" | RSS
Főoldal | Fórum | Profilom | Kilépés


[ Új üzenetek · Tagok · Fórumszabályzat · Keresés · RSS ]
A fórum moderátora: Smaragd, mzperx  
Fórum » Játékok » Fórumsztori » II. Fórumsztori (Szabadon alakuló fic, aminek csak a képzeled szab határt!)
II. Fórumsztori
SmaragdDátum: Vasárnap, 2012-11-04, 23:14 | Üzenet # 31
Őtábornoksága
Csoport: Adminisztrátorok
Üzenetek: 2042
Kitüntetések: 6
Hírnév: 1
Állapot: Offline
Elégedetten vonult végig a folyosón. Most jól megadta a szukának! Határozottan élvezetes napok elé néz, nem is gondolta volna, hogy ekkora örömét fogja lelni az idomításában. A kanyarban egy házimanóba ütközött.
- Takarodj az utamból, te féreg! - rúgott hatalmasat a megrémült jószágba. A manó visítva szánkázott be a legelső nyitott ajtón.
- Mi ez a hangzavar? - lépett ki rajta a Nagyúr a kis förmedvénnyel a kezében. - Á, Perselus! Egy kicsit halkabban fenyítsd azt a manót, Harry végre elaludt.
- Uram - hajolt meg, miközben egy tartózkodó pillantást vetett a gyerekre. - Elvinném a kölyköt az anyjához, nyilván vannak még szükségletei, amit csak tőle kaphat meg.
- Miféle szükségletre gondolsz? Én mindent megadok neki.
- Persze uram, ez csak természetes - visszakozott gyorsan -, de én az anyatejes táplálására gondoltam.
Voldemort elgondolkodva nézett a gyerekre, majd Perselus karjába lökte.
- Nesze, vidd az anyjához, de ne maradj soká, mert beszédem van veled.
- Nagyuram, azonnal visszajövök.
A lehető legmesszebb tartva a gyereket - jelen esetben, karnyújtásnyira -, vitte. Lábával berúgta a lakosztálya ajtaját majd a térdelő nő kezébe nyomta a fiát.
- Etesd meg a kölköd, de ne örülj neki túlságosan. Negyedóra múlva küldök érte valakit.
Lily a viszontlátás örömében meg sem hallotta a szavait, csak arra eszmélt, hogy durván kiragadják a karjaiból Harryt.
- Azt mondtam, hogy ne örülj neki annyira, tíz perc és küldök érte valakit! - lökte vissza a gyereket, majd kisietett az ajtón.




„Inkább írj Önmagadnak közönség nélkül, minthogy a közönségnek írj, és elveszítsd magad.”
Ciryl Vernon Conolly
 
SmaragdDátum: Vasárnap, 2012-11-04, 23:14 | Üzenet # 32
Őtábornoksága
Csoport: Adminisztrátorok
Üzenetek: 2042
Kitüntetések: 6
Hírnév: 1
Állapot: Offline
Tinn

Lily boldogon ringatta fiát a kezében, miután ellenőrizte, hogy semmi baja nincsen. Harry békésen gügyögött, miközben élvezte édesanyja közelségét és szeretetét.
- Kiviszlek innen kicsikém. - mondta a nő elszántsággal a hangjában.
- Ne is álmodj róla! - hallotta meg az ajtó felől jövő morózus hangot. Mikor odafordította a fejét még a vér is kifutott az ereiből. Voldemort állt a ajtóban rettentő dühös arccal.
- Látom botorság volt ideengednem a gyereket. A kis szörnyeteg az enyém! - mondta Voldemort, majd kikapta a rémült nő kezéből a gyereket és elvonult.
 
SmaragdDátum: Vasárnap, 2012-11-04, 23:14 | Üzenet # 33
Őtábornoksága
Csoport: Adminisztrátorok
Üzenetek: 2042
Kitüntetések: 6
Hírnév: 1
Állapot: Offline
Lily a félelemtől megdermedten nézett utána. Az imént még a fiát ölelő karjai üresen tátongtak, és ott ahol még az ő kis melege volt, most nem volt más csak üresség. Anyai szívébe belehasított a fájdalom és legszívesebben sikoltott volna tehetetlenségében, de helyette csak az öklébe harapott és csendesen zokogott. Annyira el volt foglalva a fájdalmával, hogy nem vette észre az újra kinyíló ajtót, majd annak csukódását.

Perselus nekidőlt az imént becsukott ajtónak. Akarta, hogy Lily szenvedjen, de látni a fájdalmát, megérintett benne valamit. Valami régen elfeledettet. Kezei ökölbe szorultak, térdei megroggyantak és az ajtó mentén lecsúszott a földre, fejét az ajtónak döntötte és hallgatta az onnan kiszűrődő sírás hangját.




„Inkább írj Önmagadnak közönség nélkül, minthogy a közönségnek írj, és elveszítsd magad.”
Ciryl Vernon Conolly
 
mzperxDátum: Vasárnap, 2012-11-04, 23:15 | Üzenet # 34
Őrnagy
Csoport: Barátok
Üzenetek: 124
Kitüntetések: 5
Hírnév: 0
Állapot: Offline
Jó néhány órába beletelt Perselusnak, míg lelki nyugalmát végleg visszanyerte, s tekintve, hogy ezt nem tehette meg a saját lakosztálya előtt a hideg kövön kuporogva, így egy annál sokkal alkalmasabb helyet választott arra, hogy emlékeztesse magát, miért is vágott bele ebbe a rémálomba, és mi is mindezzel a célja. Egyszóval, bevette magát a pincebörtönbe, és módszeresen végigkínozta az összes még életben lévő rabot, aki valaha is csak ferdén nézett rá. Tekintve saját személyét, ezen szerencsétlen áldozatok számát cseppet sem lehetett csekélynek nevezni.

Megnyugodva, és immáron lelkét minden emberi gyengeség és érzelem ellen felpáncélozva megindult a lakosztálya felé. Arra azonban nem számított, hogy mikor benyit, még mindig a földön szánalmasan kuporgó és nyöszörgő Lily Evans képe fogja fogadni. Egek, mit rinyál ez ennyit azon az undorító kis patkányon? Már legalább három órája, hogy a Nagyúr érte jött és elvitte!
Bosszúsan ereszkedett bele a kandalló előtt álló egyik fotelbe, és kezdte el olvasni az egyik, számára odakészített tudományos folyóiratot. Jó fél óra is eltelhetett, mire felnézett az újságból, és elmélyülten szemlélte a fal mellett kuporgó nőt, aki legalább már a nyöszörgéssel felhagyott, mégis annyira reménytelennek és összetörtnek tűnt. Perselust sokban emlékeztette rég elhunyt édesanyjára, aki hasonlóképpen kuporgott sokszor konyhájuk egyik sarkában, miután apja kitöltötte mérgét őrajta, anyja pedig semmit se tehetett, hogy megmentse fiát a kegyetlen bántalmazástól.
- Gyere ide, Lily! - szólalt meg feltűnően kedves hangon. A nő megrettent a férfi hangjából kiszüremlő együttérzéstől. Nem tudta, ezúttal miféle kegyetlen játékot fog űzni vele, csak azt, hogy még csak eszébe se juthat ellenállni, mert azért a fia fog fizetni, méghozzá keservesen.
- Itt vagyok, Perselus - mászott oda a varázsló lábaihoz.

A férfi felemelte kezét, és lágyan végigcirógatta az asszony könnyáztatta arcát. Még így is, több órányi sírás után is gyönyörűnek találta. Sötét szemei összetalálkoztak az asszony rémült tekintetével. Óh, Merlin! Mennyire szerette volna, ha ez a félelemmel teli tekintet szerelemmel és imádattal eltelve nézett volna fel rá. Vagy ha ő hódolhatott volna a zöldszemű édes démonnak szíve utolsó dobbanásával is. Kilenc éves kora óta, mióta először bizonyosodott meg arról, hogy a magáénak tudhatja a szomszéd kis boszorka barátságát, másról se álmodozott, mint, hogy miként fogja meghódítani, elcsábítani... Hogyan fog örök szerelmet vallani neki, és felépíteni a közös életüket, mely elhozhatja számára az oly régen áhított boldogságot. Ehelyett most itt voltak egymás előtt, mint örök ellenségek. Úr és szolga, kutya és macska. A közük lévő, őket összekötő egyetlen érzelem pedig csak a gyűlölet volt. Annak kellett lennie. Perselus szorosan behunyta a szemét és nagyot sóhajtott.
- Itt az ideje, hogy nyugodni térjünk. Menj, fürödj meg! Bűzlesz a mocsoktól - mondta fáradtan, aztán felállt és hátrahagyta az asszonyt, hogy tegyen, amit akar.

***


Jó fél óra is eltelt, és Piton még mindig ébren feküdt díszes ágyában, mikor meghallotta a motoszkáló hangokat. A nyitott ajtó még szélesebbre tárult és belopakodott Ő. Óvatosan, lassan, minden lépést megfontolva, aztán megállt. Csak állt ott, mozdulatlanul, és nézte őt azokkal a nagy, zöld szemeivel az ágy végéből. Perselus felmordult. Mit képzel ez a kis bestia? Hogy inzultálhatja őt, ŐT a puszta tekintetével?
- Feküdj le! - parancsolta kemény hangon. - Holnap embert próbáló napod lesz! - Azzal lehunyta a szemeit, hogy végre pihenhessen egy kicsit, de percekig nem tudott szabadulni még a szőnyeg felől hallatszódó mocorgás zajától.
- Hogy a Merlin verte átkozott nadrágszárát! Tessék, fogd! - nyomta a kezébe az egyik párnáját és az egyik feleslegessé vált takaróját. - És most aztán egy hangot se! Aludj! - morogta türelmetlenül.
- Köszönöm, Perselus - hallotta még a halkan elrebegett mondatot, mielőtt végkép az álmok birodalmába lépett volna.

***


Másnap Perselus, miután megtárgyalta a Nagyúrral a Dumbledore-hoz való visszatérésének a részleteit, s hogy miféle fedőtörténettel vigye magával a kölyköt - na és persze utóbbi tervmódosítás után a semmirekellő anyját is -, nekilátott, hogy megtegye a kellő előkészületeket. Néhány alsóbbrendű halálfalóval előhozatta a Griffendél ház fejének holttestét, hogy azt is magával vihesse bizonyítékként. Miután mindent kedve szerint elrendezett a Nagyúr érdekében, itt volt az ideje, hogy a saját háza tájékán is elsöprögessen. Gonosz vigyor kíséretében nyúlt bele a zsebébe, hogy megszoríthassa a Voldemorttól kapott legújabb ajándékát. Lily legújabb "eljegyzési gyűrűjét".
A boszorkányra a hálószobája szőnyegén talált rá. Pontosan ott, ahol hagyta, azzal a különbséggel, hogy most szorosan magához ölelte azt az idegesítő kis porontyot, aki legalább már nem viselte többé arrogáns apja markáns vonásait.
- Ááá, hát itt vagy - mondta, mintha nem magától értetődő lenne, hogy a kikötözött kutya az ajtóban várja gazdája visszatértét. - Jó hírem van a számodra - vigyorodott el. - Ma a kis Hadriannal visszatérünk a Roxfortba.
- Ha... Hadrian? - kérdezte értetlenül a fiát ringató anya.
- Óh, csak nem elfelejtettem említeni? A fattyadnak új nevet adott a Nagyúr. Méltóbbat, elegánsabbat, ami jobban illik egy tisztavérű varázslóhoz. Elvégre, az én fiamként fog visszatérni a világba.
- Mi? Ne, oh, ne! Perselus, kérlek! Könyörgöm, ne szakíts el tőle! Ne megint, azt nem bírnám ki! - csimpaszkodott a megrémült asszony a varázsló nadrágszárába. - Könyörgöm, megteszek bármit... - Piton arcára diadalmas mosoly ült ki, ahogy zsebéből elővonta a mágikus nyakörvet.
- Nos, erről is lehet szó. Ki mondta, hogy néha napján nem vagyok irgalmas kedvemben...


"Draco dormiens nunquam titillandus! - Ne ébreszd fel az alvó sárkányt!"
 
SmaragdDátum: Vasárnap, 2012-11-04, 23:15 | Üzenet # 35
Őtábornoksága
Csoport: Adminisztrátorok
Üzenetek: 2042
Kitüntetések: 6
Hírnév: 1
Állapot: Offline
- Indulás – adta ki a parancsot a házimanónak.
A halványzöld rondaság apró lábain odakacsázott a gyerekhez és magához ölelte azt. Perselus pedig az előre áttraszfigurált testet vette magához. Még sem sétálhat be a Roxfortba fényes nappal a griffendéles professzor holttestét maga előtt lebegtetve. Gonosz mosolyra húzódott a szája, ahogy elképzelte a diákok rémületét és a gyengébb idegzetűek sikolyait. Az lenne ám a szép nap! De sajnos nem teheti meg, mert ügyelnie kell a látszatra.
Bosszúsan fújt egyet, majd a dühét a manón töltötte ki:
- Azt mondtam, indulás! – A legszívesebben bele is rúgott volna, de a kölyök a kezében volt, és inkább nem kockáztatta meg a Nagyúr haragját, ha a drága kis porontynak valami baja esne. A kicsi meztelen talpak csattogtak a kövön, ahogy a manó megindult kifelé a folyosón, Perselus pedig követte. – A kandallóhoz – lendített egyet a jószágon. Miután mindketten beléptek, bemondta az úticélt: - Roxfort, Dumbledore irodája!
Szédítő pörgés után enyhén imbolyogva lépett ki a túloldalon, Dumbledore pedig, hol máshol, mint az íróasztala mögött tartózkodott.
- Perselus! – ugrott fel, amit meglátta, hogy ki érkezett. – Már úgy aggódtam érted! Minden rendben van?
- Nem – sóhajtott Piton, és Oscar díjas alakítást nyújtva a lehető legletörtebb ábrázatát vette magára. Az öregnél ez mindig bevált, ezt használta akkor is, mikor segítséget kérve először felkereste.
- Gyere, ülj le fiam. Biztosan kimerült vagy, nem lett volna szabad olyan hamar visszaengednelek téged.
Perselus hagyta, hogy az öreg a díványhoz támogassa.
- Beszélnünk kell, Albus – nézett fel az igazgatóra. – Rossz hírem van.
- Mi történt? – kérdezte az igazgató elfehéredett ajkakkal.
- Minerva…
- Merlinre! Éreztem, de nem mertem a legrosszabbra gondolni.
- Sajnálom. Vissza tudtam magammal hozni a testét, a Nagyúr megengedte, mert tudta, hogy ezzel is csak fájdalmat okozna mindenkinek, aki szerette.
- Köszönöm, fiam, hogy nem hagytad, hogy meggyalázzák Minerva testét, és hogy így illő módon fogunk tudni elbúcsúzni tőle.
- Sajnálom, hogy csak ennyit tehettem érte – hajtotta le a fejét bűnbánóan a bájitalmester.
A beállt csendet gyereknyöszörgés szakította félbe, a rémült manó igyekezett ringatással csitítgatni a gyereket, de nem sikerült.
- Add ide! – intette Perselus magához, és átvette tőle a fiút. Amint a kezei közé került, Hadiran abbahagyta a sírást, és megnyugodva bújt hozzá.
- Hát ő meg? – kérdezte Dumbledore meglehetősen zavartan.
- Ő a fiam.
- Fiad? – érkezett a döbbent kérdés.
- Hát… Szóval nem vagyok rá büszke, de néha az álcázásom érdekében nekem is részt kellett vennem bizonyos halálfaló szórakozásokban… Az anyja a szülés után meghalt, a fiúról meg kiderült, hogy az enyém.
- Értem – bólogatott az igazgató. – Szép tőled, hogy gondoskodsz a fiadról, még ha ily módon fogant is.
- A véremről gondoskodom – jelentette ki Perselus. – Neki nem lesz olyan gyerekkora, mint nekem volt.
Dumbledore értően bólogatott. A számára is fájó pont volt Perselus múltja, de egyben sokat is köszönhetett is neki.
- Engedelmeddel, most lemennék a lakosztályomba és eligazítanám a manómat.
Albus csak most nézte meg figyelmesebben a manólányt. Meglehetősen törékenynek tűnt, és a színe is szokatlanul halvány volt, de ami a legfeltűnőbb volt rajta az a nyakában lévő díszes, ezüst nyakörv volt.
- Hogy hívnak? – kérdezte a házimanót.
- Nem fog válaszolni – szólt közbe Piton. – Néma, ezért is elviselhető a számomra, nem kell egész nap a sipítozását hallgatnom. Egyébként Lily a neve, a Nagyúrtól kaptam, és ő rendkívül viccesnek érezte, hogy ezt a nevet adja neki. – A manó Perselus szavaira a gazdájára nézett. – Szerencséje, hogy néma, különben már nem élne.
- Perselus – szólt az igazgató a kandallóba lépő bájitalmester után. – Minerva…
- Itt van – vette elő a talárja zsebéből a kis fekete dobozkát. – Diszkrétebbnek tartottam így elhozni.
- Köszönöm, Perselus – vette át Dumbledore a kis dobozkát. – A gyengélkedőn leszek, Poppynál.




„Inkább írj Önmagadnak közönség nélkül, minthogy a közönségnek írj, és elveszítsd magad.”
Ciryl Vernon Conolly
 
mzperxDátum: Vasárnap, 2012-11-04, 23:16 | Üzenet # 36
Őrnagy
Csoport: Barátok
Üzenetek: 124
Kitüntetések: 5
Hírnév: 0
Állapot: Offline
Lily manótestbe zárt meggyötört lelke valóságos sokkos állapotba került, ahogy figyelte az előtte kibontakozó jelenetet. Egy pillanatra még a karjaiban tartott gyerekről is megfelejtkezett, miközben tányér nagyságúvá tágult pupillákkal figyelte ezt a... ezt a szörnyeteget. Abban a pillanatban, mikor a varázsló a kandallóba taszította és ő meghallotta a bekiabált úticéljukat, szívét elöntötte a határtalan megkönnyebbülés. Biztos volt benne, TUDTA, hogy Dumbledore majd keresztül fog látni ezen az egész színjátékon, hogy át fog látni az ő álcáján, és meg fogja menteni őket. Végre véget ér ez a borzalom és ők kiszabadulnak ennek a bosszúálló lelketlen kreatúrának a markából. De tévedett. Dumbledore, a hatalmas és legyőzhetetlennek hitt Dumbledore, akinek a kezébe letették a maguk életét és az egész világuk sorsát, tehetetlen és védtelen volt egy alig húsz éves fiatalember, egy ismert halálfaló ármánykodásával szemben.

A férfi olyan ügyesen játszott, olyan ügyesen manipulálta a tényeket, a fél igazságokat... Nem volt kétség, Lily szemében Perselus Piton abban a pillanatban maga volt a Sátán, a Nagy Manipulátor, Lucifer földi megtestesülése, aki akaratának élő ember nem állhat útjában. Mindvégig tévedett, nem Voldemort volt a fő ellensége, nem tőle kellett rettegnie, ő csak az életük fölött rendelkezhetett, de Piton ismerte őt, mint a tenyerét. Ő képes volt egyetlen csapással elpusztítani a lelkét, és senki se volt, aki látta volna, hogy miféle kegyetlen, érzelemmentes férfivá változott az egykor visszafogott és bánatos kisfiú. S akkor, mikor mindezt végül felfogta, akkor elhagyta minden remény és megadta magát a sorsának.

***

- Na, tetszett az alakításom? - kérdezte vidáman a bájitalmester, mikor megérkeztek a lakosztálya nappalijába. - Simán kenterbe vertem volna a filmiparba a te nagy, hősszerelmesedet. Mi is volt a neve? valami Pet, vagy Peck? Gregory Peck, ez az! Hahaha - kacagott jókedvűen, miközben ledobta magát a heverőre és lábait felrakta az előtte álló kis asztalkára, majd karjait keresztbe fonta a feje mögött és csillogó szemekkel nézte az előtte toporgó kis lényt. - Na mi az? Megnémultál? Hahaha, persze el is felejtettem, hisz tényleg néma vagy. - Lily belseje kővé vált, ahogy ezt az örült vidámságot figyelte. Vajon Perselus tényleg megtébolyodott volna a sok fájdalom és keserűség nyomására? Az legalább azt jelentené, hogy nem velejéig gonosz, vagy legalább is, hogy nem volt mindig az... Nagyot nyelt.
- Hmmm, hozd csak ide a gyereket! Azt hiszem játszunk egy kicsit Hadriannal, amíg te előkészíted a gyerekszobát a vendégszoba helyén, és aztán jobban tennéd, ha a vacsoráról is gondoskodnál. Hmmm, mit szólsz fiam, mi addig meglátogatjuk a bájitallaboromat. Perselus papának van egy rakat érdekes kis üvegcséje, tele színes folyadékkal, amikkel eljátszogathatnánk - mondta kedves hangon, de a tekintet, amellyel közben a manóra nézett nem ígért semmi jót, csak fenyegetést, halálos fenyegetést.

***

Lilynek majd két órába telt, míg hozzászokva az új mágiájához minden megbízását el tudta látni, de közben végig rettegett, hogy a nehéz faajtó mögött vajon mi történhet Harryval. A férfi bizonyára nem...
Piton mintha pontosan tudta volna, hogy mikor végzett. Az ajtó, az a rettenetes és félelmetes ajtó pont akkor nyílt ki, mikor az utolsó evőeszközt is elhelyezte az asztalon. Az asszony szíve pedig hatalmasat dobbant, mikor meglátta a halálfaló karján békésen szunnyadó gyermeket. Az ő gyermekét, a mindenségit is neki! Legalább magában nem fogja másként hívni. A férfi az új gyerekszobába sétált vele, a manó pedig az ajtónyílásból figyelte, ahogy Perselus lefekteti, majd betakarja a gyereket és egyetlen pillantást sem vetve tovább rá körbekémleli a szobát. Rettentően megijedt. Mi van, ha nem nyeri el a tetszését? Biztosan megbüntet, de hogyan?

A férfi arcáról semmit se lehetett leolvasni, mikor kilépett a szobából, s az étkezőbe sétált, ahol helyet foglalt az asztalnál. Lily remegve követte és állt meg a széke mögött. Piton komótosan szétbontotta a szalvétát majd az ölébe helyezte, s csak ezután szólalt meg.
- A kis Hadriann igazán ügyesnek és érdeklődőnek mutatkozik a bájitalok terén. Egyszer még nagyon büszkévé fogja tenni az apját - jegyezte meg mintegy mellékesen, de Lily szívébe tőrként döfődött minden egyes szava. James, James mindig is azt akarta, hogy a fia kviddicsezzen. Milyen büszke lett volna, ha a kis Harry a roxforti csapatba bekerülve fogóként játszott volna... - Gyere ide, elém! - hallotta meg a férfi hívását és félelme, ha ez lehetséges, még inkább nőtt. Rettegte már ezt a két szót: Gyere ide!
- Igazán jó munkát végeztél ma, kicsim, elégedett vagyok veled. - Azzal Piton egyetlen intésével leoldotta a nyakörvet az asszony nyakából és az asztalra lebegtette azt. A manó pedig nyomban visszaváltozott az ismerős vöröshajú boszorkánnyá. - Jutalmul megengedem, hogy velem egyél. Ülj le! - parancsolt rá, miközben a széke mellé varázsolt egy kis sámlit és megduplázva a tányérját szedett rá neki egy kevéske sült krumplit és pár csíknyi sertéshúst. Lily hálásan vette el a tányért. Egy csöppet se zavarta, hogy nem kapott mellé villát és kézzel kell ennie, azonnal nekiesett az ételnek, de egy felülről érkezett morgás megállította. Rémülten nézett fel az őt összevont szemekkel méregető férfira.
- Bo... bocsánat - dadogta, miközben megpróbált rájönni, hogy mit is vétett. - Megengeded... Szabad ennem?
- Hát persze. Amint illőn megköszönted! - Az asszony egy pillanatig zavarosan nézett rá, aztán észrevette a férfi teste mellett lelógó jobbját, és megértette. Szégyenkezve emelte a szájához a másik kezét, de képtelen volt most harcolni ellene. Kimerült volt fizikailag és érzelmileg is. És éhes volt. Annyira nagyon éhes...
- Jó étvágyat! - mosolyodott el a férfi, majd átadta neki az eddig a baljában tartott poharat, mely félig még teli volt töklével. - Látod, ha engedelmes vagy, nem is lesz olyan rossz sorod, ellenben, ha nem... - És ez a befejezetlen mondat annyi fenyegetést rejtegetett magában, hogy Lily egészen biztos volt benne, mindent el fog követni azért, hogy ne kelljen megtudnia. Soha!


"Draco dormiens nunquam titillandus! - Ne ébreszd fel az alvó sárkányt!"
 
SmaragdDátum: Vasárnap, 2012-11-04, 23:16 | Üzenet # 37
Őtábornoksága
Csoport: Adminisztrátorok
Üzenetek: 2042
Kitüntetések: 6
Hírnév: 1
Állapot: Offline
Albus Dumbledore kezében a fekete dobozkával, arcán végtelen fájdalommal lépett a gyengélkedő sokat látott falai közé. Poppy sietett elé aggódva, és kezeit a szájára szorítva, némán fohászkodott, hogy ne legyen igaz a sejtése.
Albus egyenesen a ravatalozó szoba felé tartott, és a javasasszony némán követte. Az igazgató kifejezéstelen arccal tette le a kis dobozkát a márványpulpitusra, és kimondta a visszatranszfiguráló varázsigét. A dobozka remegni kezdett, és visszaalakult a professzor asszony meggyötört testévé.
Poppy meglátta a testet, és szégyenszemre egy megkönnyebbült sóhaj hagyta el a száját, szerette Minervát, de megkönnyebbülve vette tudomásul, hogy Albus nem Perselus testét hozta be.
Némán látott neki a test rendbetételének, és tüntette el a Minerva életében bizonyára fájdalmas sebeket. Dumbledore némán segített neki, és addig nem is hagyta el a szobát, míg meg nem győződött róla, hogy a boszorkány a lehető legjobb ellátásban részesült. A javasasszony követte és feltette az őt izgató kérdést:
- Perselus... Vele mi van?
- Épségben visszatért, sőt, lesz egy meglepetése is számodra - engedett meg egy halvány mosolyt Albus magának.




„Inkább írj Önmagadnak közönség nélkül, minthogy a közönségnek írj, és elveszítsd magad.”
Ciryl Vernon Conolly
 
mzperxDátum: Vasárnap, 2012-11-04, 23:17 | Üzenet # 38
Őrnagy
Csoport: Barátok
Üzenetek: 124
Kitüntetések: 5
Hírnév: 0
Állapot: Offline
Vacsora után Perselus visszavette terjedelmes talárját, majd Lily nyaka köré is visszahelyezte a mágikus nyakörvet. Egyelőre nem tervezte megengedni az asszonynak, hogy saját formájában találkozzon Hadriannal. Csakis akkor fogja eltávolítani, ha kettesben vannak itt vagy a hálószobájában. Ezzel nem csak a véletlen lebukás esélyét csökkenthette - az kéne még csak, hogy a jövőben a fiú elszólja magát -, de lehetősége volt meggyengíteni a köteléket is anya és fia között. Éppen elég lesz, ha a hétvégenként találkozik a kölyök az anyjával. Talán, néha-néha, ha kiérdemli - vigyorodott el a férfi. Lily Evans csakis az övé lesz! Ebből nem enged.
Miután a manójának kiadta az esti tennivalóit, benézett a gyerekhez is, és megkönnyebbülten látta, hogy annak nyitva vannak a szemei.
- Szia, Hadriann, remélem jól aludtál? - A gyerek rögtön elvigyorodott, mikor meglátta, és kicsi kezecskéjét nyújtogatni kezdte, hogy a férfi felvegye. Piton óvatosan emelte fel, sose lehet tudni, alvás közbe nem-e alkotott a kis szörny valami igazán borzalmasat, ami még egy bájitalmester gyomrát is felforgatná. - Huh, látom igyekszel nem rossz fát tenni a tűzre nálam. Igazán méltányolom, még ha soha nem is áll szándékomban tisztába tennem téged, te kis kolonc. Arra ott az any... izé, a manóm. Na gyere, kis szörny, meglátogatunk egy kedves barátot.

***


Poppy izgatottan sietett ki a ravatalozóból, mikor hallotta a külső ajtó nyitódását. Nagyon remélte, hogy Perselus az. Az igazgató ugyan bizonygatta, hogy ezúttal nem esett baja, de a saját szemével akarta látni. A felét se hitte annak, amit néha az a vén szamár összehordott. A vak is láthatta, hogy annak a szerencsétlen fiúnak támogatásra van szüksége az életében. Merlinre, hisz épp most halt meg élete szerelme - nem mintha az a leányzó megérdemelte volna -, és akkor neki rendre vissza kell járnia ahhoz a szörnyhöz...
- Perselus! - kiáltott fel boldogan, mikor meglátta a feketébe burkolódzott férfi hátát, amint épp az ajtót csukta be maga után. - Merlinnek hála! annyira aggódtam érted, kedvesem. Mondd, nem ese... - Poppynak egy pillanatra elakadt a szava, amikor meglátta, hogy mit, vagy inkább kit tart óvóan a köpenyébe csomagolva a férfi. Piton kihasználta az alkalmat és egy apró torokköszörülés után átvette a szót.
- Madam Pomfrey - hajtotta meg a fejét üdvözlésképpen. - Hálás vagyok az aggodalmáért, de teljességgel jól vagyok. - a javasasszony erre hitetlenkedve horkantott egyet. - Viszont szeretném, ha megvizsgálná ezt a kis lurkót. Csak a biztonság kedvéért.
- Enyje Perselus, ne hidd, hogy megtéveszthetsz! Ki nem teszed a lábad innen, amíg meg nem vizsgáltalak tetőtől-talpig. És hányszor kértelek már, hogy szólíts Poppynak, drágám? Most már te is professzor vagy elvégre - dorgálta meg szigorúan a férfit, majd megenyhülve a gyermekre kezdett összpontosítani. - És ki ez a kis legény? Hogyan került hozzád? Egek! - borzadt el egy pillanatra a nő. - Csak nem egy támadás áldozata? Árva lettél szegény kicsim?
- Nem egészen, Poppy - válaszolta Piton, miközben az egyik ágyra fektette a gyereket. - Bár nem tagadom, a halálfalóknak is van köze hozzá, hogy most itt van, illetve nekem... Öhm... ő a fiam.
- A fiad? - a másik csak bólintott, látszott rajta, hogy össze van zavarodva, és hogy szörnyen kényelmetlenül érzi magát. - De hisz neked nincs is fiad! - erősködött az asszony rémülten, mert szörnyű balsejtelem lett úrrá rajta.
- Eddig nem is volt, nem tudtam... - válaszolta halkan, szégyenkezve. - De jó néhány hónapja az egyik fogoly, egy rabnő gyermeket hozott világra a Sötét Kúriában, és kiderült róla, hogy az enyém.
- Perselus, ugye nem...
- De igen. Nekem... nekem meg kellett erőszakolnom azt a nőt. Muszáj volt, különben megölt volna és más teszi meg helyettem. - Poppy halálra vált arccal hallgatta a kétségbeesetten magyarázkodó férfit. Merlinre, szegény gyermek! Micsoda szörnyű helyzet, hogyan is választhatott volna helyesen? Ez is Albus lelkén szárad, nem lett volna szabad belekényszeríteni ebbe a fiút. Mi lesz így a lelkével? Hisz még csak 21 éves.
- És az anyja? - kérdezte, bár sejtette már a választ.
- Meghalt, nem bírta tovább az állandó tortúrát. Még a nevét se tudtam - suttogta a bájitalmester és arcát a kezeibe temette.
- Egek, Perselus, annyira sajnálom, drágám - szorította meg együtt érzően Poppy a vállát.
- Ő... ő itt Hadrian, a fiam - mutatta be a gyereket egy piciny, büszke apai mosoly kíséretében a gyógyítónak, és gyengéden megsimogatta a puha fekete haját.
- Nagyon aranyos gyermek.
- Megvizsgálnád?
- Hát persze. Így ni, készen is vagyunk. Makk egészséges a kicsi - mosolygott fel a férfire az asszony. - Tudod, hogyan kell a gondját viselned? Hogy mit eszik, meg ilyesmi? - Piton arca elbizonytalanodott.
- Nem, fogalmam sincs. Én nem terveztem, sose akartam gyereket, csak... csak nem hagyhattam ott. De kaptam egy manót. A Nagyúrtól. Azt mondta, Lily már több aranyvérű gyerekét gondozta sikerrel.
- Lily?
- Igen, ez a manó neve - hajtotta le szomorúan a fejét Perselus.
- Oh, drágám! - Poppy nem tudta tovább visszatartani magát, a másik mellé ült az ágyon és szorosan átölelte az érintése alatt megfeszülő testet. De nem érdekelte, nem akarta elengedni. Most nem. - Nem lesz semmi baj. Meglátod, minden rendbe jön. Csak erősnek kell maradnod, és... Meglásd, Perselus, ez a csöpp teremtés még annyi jót fog hozni az életedbe, annyi boldogságot. Nem leszel egyedül soha többé! És ha segítségre van szükséged, bármikor bármiben, én itt vagyok. Hozzám mindig fordulhatsz.
- Köszönöm, ez sokat jelent nekem! - bontakozott ki egy szégyenlős mosoly kíséretében az ölelésből, és magához vette Hadriannt. Poppy látta, hogy furcsán csillognak azok az éjfekete szemek. Piton soha be nem ismerte volna. Nem ezer cruciatus után sem, de az asszony szívből jövő, őszinte törődése és szeretete megérintette még az ő sötét lelkét is. Soha nem volt felé még senki ennyire önzetlen vagy elnéző. Poppy azután se taszította el, hogy elmondta neki mit is cselekedett, legalábbis elméletben. Mégis, jobb, ha gyorsan távozik. Még mielőtt eszébe jutna, hogy őt is meg akarta vizsgálni. Még csak az kéne, lehet ki se engedné innen egy hétig. A fizikai állapota hagyott némi kívánnivalót maga után az utóbbi időben.
Gyorsan megindult a kijárat felé, amikor Hadriann felől fura hangot hallott, az orrát pedig megcsapta valami förtelmes szag. Gyorsan messze tartotta magától, miközben méltatlankodva felkiáltott.
- Ó, hogy az a jó...


"Draco dormiens nunquam titillandus! - Ne ébreszd fel az alvó sárkányt!"
 
SmaragdDátum: Vasárnap, 2012-11-04, 23:17 | Üzenet # 39
Őtábornoksága
Csoport: Adminisztrátorok
Üzenetek: 2042
Kitüntetések: 6
Hírnév: 1
Állapot: Offline
Poppy megsajnálta a férfit, és aznap először szívből jövően elmosolyodott.
- Add ide, majd én tisztába teszem.
- Köszönöm – sóhajtott fel Perselus. – Néha olyan aranyos tud lenni, de aztán mindig csinál valamit, mint most ezt. Nem is tudom, hogy a nők ezt, hogy tudják elviselni – nézett sandán a kölyökre.
- Óh, drágám, gyereket szülni a szeretett férfinak, minden nő vágya, ez egy olyan kötelék, mely örökre összeköti őket, és ahányszor a gyermekére néz az apja is ott van vele.
Perselus elkomorodott a hallottakra. Hát, már sosem fog megszabadulni attól a nyavalyás James Pottertől? Amíg a kölyök él addig Lilyt is emlékezteti rá. Hm… talán… - morfondírozott magában –, esetleg megmérgezhetné. Ezek a kicsi gyerekek úgy is mindig megfáznak, és még a Nagyúr is könnyedén elhinné ezt a mesét.
- Biztos, hogy teljesen egészséges? – kérdezte a boszorkányt, aggodalmat színlelve.
- Minden rendben van a fiaddal, teljesen egészséges – simított végig a javasasszony a kisfiú csupasz pocakján, miközben Perselus bosszús sóhaját megkönnyebbülésként értelmezte. – Ne aggódj, bármikor felkereshetsz, ha segítségre, vagy tanácsra lenne szükséged.
- Köszönöm, Poppy – mondta, miközben igyekezett hálásnak látszani. Átvette az immár tisztába tett gyereket, és sietve készült elhagyni a gyengélkedőt.
- Perselus – szólt utána a javasasszony. – Nem felejtettél el valamit?
- Én… Nem.
- Mars vissza az ágyra, téged még nem vizsgáltalak meg.
- Én jól vagyok, erre igazán nincs szükség.
- Nincs apelláta, megmondtam, hogy téged is megvizsgállak!
Perselus kényszerű sóhajjal fordult meg, és hősiesen tűrte, hogy a javasasszony tegye a dolgát.
Poppy néha gondterhelten összeráncolta a szemöldökét, és bosszúsan fújtatott, tekintete semmi jót nem ígért, mikor befejezte a vizsgálatokat.
- Felnőtt ember létedre, fel nem foghatom, hogy ennyire felelőtlen vagy! – dorgálta meg. – A szervezeted teljesen ki van merülve, ha sürgősen nem fejezed ezt be, annak beláthatatlan következményei lesznek!
- Mit kéne befejeznem? – kérdezett rá Perselus támadólag. – Nem kéne segítenem a Rendet? Esetleg nem kéne tanítanom a Roxfortban? Vagy csak ne főzzek bájitalokat? Ja, nem is, megvan! Talán menjek az Azkabanba, mert úgy is odavaló vagyok, és ha már ott vagyok, életem végéig ki tudom pihenni magam!
- Perselus! Én nem ezt mondtam.
- Dehogynem! Csináld ezt, csináld azt. Mindenki olyan jól meg tudja nekem mondani, hogy mit tegyek! De senki nincs az én helyemben, tehát senki sem tudja, hogy valójában mit meg nem teszek itt mindenkiért – mutatott körbe Perselus dühösen. – Néha már kimondott megkönnyebbülés a számomra visszatérni Voldemorthoz, mert ő legalább nem akar minden percem felett rendelkezi!
- Ne mondj ilyet… - fehéredett el a javasasszony szája.
- Sajnálom, tudom, hogy te csak jót akarsz nekem. A legjobb lesz, ha most elmegyünk – vette fel a fiút az ágyról.
A kis Hadrianus boldogan gügyögött, mikor Perselus a karjaiba vette, és a férfi azon kapta magát, hogy akaratlanul is elmosolyodik. – Lám van itt valaki, akinek így is megfelel.




„Inkább írj Önmagadnak közönség nélkül, minthogy a közönségnek írj, és elveszítsd magad.”
Ciryl Vernon Conolly
 
mzperxDátum: Vasárnap, 2012-11-04, 23:17 | Üzenet # 40
Őrnagy
Csoport: Barátok
Üzenetek: 124
Kitüntetések: 5
Hírnév: 0
Állapot: Offline
Perselus iszonyúan dühösen érkezett meg a lakosztálya ajtajához. Az egyetlen dolog, ami visszatartotta a kitöréstől, hogy tudta, Poppy tényleg szereti őt. Na igen, de meddig? Amint kiderül a nő számára, hogy az utóbbi év minden megnyilvánulása csupán egy tökéletesen kialakított színdarab része volt, ő is meggyűlöli majd azonnal. Kicsit fájt neki, hogy át kell vernie ezt az egyszerű, ám annál kedvesebb teremtést. Miért? Miért nem tudta valaki így szeretni őt korábban, amikor még élt a szívében a remény, amikor még nem csak a bosszú éltette, amikor még vágyott valami többre az emberiségtől? Feltétel nélküli szeretet, egyszer így nevezte ezt a furcsa dolgot a javasasszony, nos hamarosan kiderül, mennyire is terjednek ki ennek a határai.

A szobába érve Lilyt a nappaliban találta, amint éppen a kandallóját igyekezett működőkepés állapotba hozni. Szerencsétlen apró jószág csupa korom volt. A nagy munkában észre se vette, hogy megjött a gazdája. Piton dühösen morrant egyet. Hogy adja a kezébe így a kölyköt?
A manó ijedten huppant a fenekére, mikor megütötte a tisztító varázslat.
- Lily, gyere, vigyázz Hadrianra, míg én bájitalokat főzök. - Perselus ezek után késlekedés nélkül bevette magát a laborjába, Lily pedig fájdalmas de mégis ujjongó szívvel töltött néhány órát a gyermekével, még ha a fiúcska félt is a csúf lénytől. Ám ahogy egyre fáradt, egyre kevésbé tudta elvonni a figyelmét mindenféle játékkal. Hamarosan lefelé kezdett görbülni a kicsi szája.

Perselus éktelen üvöltésre érkezett vissza a gyerekszobába.
- Jó ég, nő! Mit műveltél ezzel a gyerekkel, hogy így visít? - A manó bőszen rázta a fejét, hogy ő aztán nem tehet semmiről és minden pantonim tudását bevetette, hogy a varázsló tudtára adja, mit szeretne: visszaváltozni emberré, hogy megnyugtassa és elaltathassa a sírdogáló gyereket.
- Hmpf, még csak az kéne! A hozzá nem értésed már így is nyilvánvaló. - Lily erre dühösen toppantott egyet, miközben gyűlölködő szemekkel nézett a férfira. Tekintete szinte hangosan kiabálta néma üzenetét: Én vagyok az anyja! Jogom van hozzá!
- Te hálátlan szuka, térden állva kéne hálálkodnod, hogy egyáltalán lehetővé teszem neked, hogy lásd vagy megérintsd a kölyköt. Te csak a lábtörlőnek vagy jó itt, és jelen pillanatban még arra is haszontalan vagy. Várj rám a szobámba, míg én lerendezem a gyereket. - Azzal Perselus kikapta Hadriant a kezéből és kihajította Lilyt a szobából.
- Jól van, jól van, te kis vakarcs - mondta szelíd hangon a már csak hüppögő fiúcskának. - Csak nem megijedtél attól a csúf manótól? Na várj csak, tudom én mire bukik itt a kis legény. - Azzal Perselus mélyen zengő hangon kezdett el olvasni egy unalmas bájitaltan esszét neki, miközben igyekezett minél komikusabban artikulálni és vicces beszólásokkal kritizálni az író hozzá nem értését. Persze a gyerek az egészből semmit se értett, de a férfi bohóckodásának azért meglett az eredménye. A kicsi megnyugodott és álomba szenderült, miközben egyik kezecskéjével Perselus mutatóujját szorongatta.

Mikor a bájitalmester végre a hálójába léphetett, meglepve látta, hogy a kis manó elszenderedett az ágya előtt rá várakozva. Egy pillanatig eltűnődött rajta, hogy ne ébressze-e fel egy jól irányzott rúgással, amiért az engedélye nélkül elaludt, de egy hirtelen támadt ötlettől vezérelve mégse tette, hanem csendben az ágyához osont, és végignyúlva rajta lebűvölte a lány nyakáról az övet. Hosszú időn keresztül csak csodálta a gyönyörű boszorkány hamvas bőrét, csillogó vörös haját, meg-meg rebbenő hosszú szempilláit. Arcának feszült vonásai lassacskán ellazultak, nyugodtá váltak, rég nem látott lágyság és szelídség uralta el a kifejezését. Vágyakozó tekintete szinte itta magába Lily minden porcikáját. Lassan kinyújtotta egyik kezét, hogy megérintse, beletúrjon dús hajába, az ujjaival fésülje át kusza tincseit. De az utolsó pillanatban visszafogta magát, és kezét ökölbe szorítva igyekezett kiölni magából a testi vágyat. Ha most nem áll le, aligha tudta volna visszatartani a vágyát, hogy a nőre ne vesse magát és végre magáévá ne tegye úgy, ahogy oly régóta vágyott rá. Ahogy gyerekkora óta álmodozott róla.
De neki nem ez volt a terve, nem ezt akarta. Az asszony bűnhődni fog, egyszer ő maga fog esedezni érte. Ő pedig kivárja, ha belepusztul is.


"Draco dormiens nunquam titillandus! - Ne ébreszd fel az alvó sárkányt!"
 
SmaragdDátum: Vasárnap, 2012-11-04, 23:18 | Üzenet # 41
Őtábornoksága
Csoport: Adminisztrátorok
Üzenetek: 2042
Kitüntetések: 6
Hírnév: 1
Állapot: Offline
Tinn

Voldemort nem találta a helyét. Már hetek óta különös hiányérzet kínozza. Azt gondolta ha végre megszabadult attól a kis vacaktól, majd nyugta lesz és végre vissza tud térni a dolgaihoz, de a reményei szertefoszlottak már az első héten mikor a kölyköt elvitte magával Perselus.
 
SmaragdDátum: Vasárnap, 2012-11-04, 23:18 | Üzenet # 42
Őtábornoksága
Csoport: Adminisztrátorok
Üzenetek: 2042
Kitüntetések: 6
Hírnév: 1
Állapot: Offline
Már majdnem két napja voltak a Roxfortban, de az igazgató kíváncsiskodását mindig elintézte egy-két keresetlen szóval. Ma viszont Albus annyira határozottan nézett rá a reggelinél, hogy érezte nincs menekvés. Délutánra várták a nevesebbnél-nevesebb vendégeket, McGalagony nagyszabású megemlékezésére, és sejtette, hogy ennek az egyik pontja a "mi is történt valójában?" lesz.
Mióta visszatértek, alig mozdult ki a lakosztályából, és ebben Poppy is remek szövetségese volt, aki túlzott féltésében annyira legyengültnek állította be az igazgató előtt, hogy még Perselus is meglepődött rajta, hogy miért nincs a gyengélkedő egyik ágyához kötözve. Természetesen nem tiltakozott, sőt örült is, mert elhatározta, hogy a legkönnyebben ennek segítségével fog megszabadulni a számára kellemetlen kérdésektől.

Jól sejtette. Az ártatlan teára invitálás kihallgatássá módosult. Jelen volt a Mágiaügyi miniszter személyesem, és az auror parancsnok is. Elhúzta a száját. Albus minden tekintetben igyekszik levédeni magát.
- Gyere csak, Perselus! Gyere - intett az igazgató vidáman. - Remélem nem haragszol, hogy hívtam vendégeket is.
Még ha csak azok lennének! Arcán közömbösséggel foglalt helyet a miniszter és az auror között elhelyezett egyetlen üres széken, és az Albus által felkínált tea felé nyúlt.
- Köszönöm - mondta, majd belekortyolt.
A két vendég várakozásteli pillantással figyelte, és Perselus tudta, hogy most nagyot hibázott. Eldobta a csészét és ráförmedt az igazgatóra:
- Ez meg mi akart lenni? Meg akar mérgezni?
- Sajnálom, fiam - ingatta a fejét Albus. - A miniszter úr...
- Ne magyarázkodjon egy gyanúsítottnak! - pattant fel a helyéről pálcát rántva az aurorparancsnok. - Éppen most tagadta meg, hogy elfogyassza a Veritaserumot.
- Még szép, hogy megtagadtam! Meg akarnak ölni?
- Ezt most nem értem... - vágott a vitába a miniszter hangja.
- Persze, hogy nem értik, korlátolt barmok! Talán nem ártott volna tájékozódni előtte! - förmedt rájuk Piton, és az auror pálcájára ügyet sem vetve a kandalló elé lépett. - Poppy! - kiáltotta be, miután egy marék hop-port szórt a tűzbe. - Lennél olyan kedves átfáradni az igazgatóiba?

A javasasszony meglepetten konstatálta, hogy milyen illusztris társaságba is csöppent, miután kilépett a kandallóból, de Perselus nem várta meg, hogy kicsodálkozza magát.
- Lennél oly szíves felvilágosítani a jelen lévőket, hogy miket is itatsz velem?
- Nos, elsősorban ginzengteát és mákonykivonatot.
Az igazgató döbbenten foglalt helyet, ő már tudta, hogy Perselus miről beszél.
- Köszönöm - biccentett a javasasszony felé Perselus. - Majd, ha nem akarnak eltenni láb alól, beszélhetünk.
- Megtudhatnám én is, hogy miről van szó? - kérdezte Poppy.
- Nem akarta meginni a Veritaserumot! - lóbálta a pálcáját felháborodottan az aurorparancsnok.
- Téved - tette hozzá Perselus fagyosan. - Ittam belőle, különben honnan tudnám, hogy a teámba tették?
- Micsoda?! - kiáltott fel Poppy. - Miféle eljárás ez? Meg is ölhették volna! Albus, nagyot csalódtam benned! - vágta még oda Poppy az igazgatónak. - Azok után, hogy ez a fiú még mindig az előző sérüléséből lábadozik, amit nagyja részt neked köszönhet! Irány a gyengélkedő! - parancsolt rá a bájitalmesterre, majd maga előtt tolva a kandallóba terelte.
- Ki volt ez? - kérdezte a döbbent auror.
- A hölgy Madam Pomfrey, a javasasszonyunk - mondta az igazgató.
- Ah... - fanyalgott az auror. - Így már értem.
- Én viszont nem - jelentette ki a miniszter.
- A ginzeng, és a mákonykivonat együtt nagyon veszélyes kombináció, és a Veritaserum elég hozzá, hogy ez mérgező is legyen.
- Azt ne mondja, hogy nem fogunk tőle vallomást kapni! - háborodott fel az aurorparancsnok.
- Nos, ha csak nem megölni akarja... - tárta szét a kezét Albus.
- Azt semmiképpen sem - állt fel a miniszter. - Itt az idő visszatérni a régi jól bevált módszerhez. Értesítse Alastor Mordont - fordult a parancsnok felé. - A kényszerszabadságának vége!




„Inkább írj Önmagadnak közönség nélkül, minthogy a közönségnek írj, és elveszítsd magad.”
Ciryl Vernon Conolly
 
mzperxDátum: Vasárnap, 2012-11-04, 23:18 | Üzenet # 43
Őrnagy
Csoport: Barátok
Üzenetek: 124
Kitüntetések: 5
Hírnév: 0
Állapot: Offline
Mélyen, a Malfoy kastély szívében a ház úrnője, Narcissa undorodva mászott be karmos lábú kádjába, hogy lemossa magáról az éjszaka szennyét. Gyűlölte a férjét teljes szívéből, gyűlölte már első találkozásuk után, mikor apja elérkezettnek tartotta az időt, hogy a tíz éves lánynak bemutassa a néhány évvel idősebb, jövendőbéli jegyesét, és valószínűleg gyűlölni fogja halála pillanatában is. Ha nem lenne az a gyerek, egyik romlott éjszakájuk gyümölcse, valószínűleg már rég öngyilkosságba menekült volna, mert Lucius napról-napra egyre elviselhetetlenebbé, arrogánsabbá és kegyetlenebbé vált, ahogyan ura kegyeiben egyre mélyebbre csúszott, arról nem is beszélve, hogy csak a kastély rejtett szobáinak falai tudnák megmondani, hányszor gyalázta meg a nászi ágyukat a Sötét Nagyúr rabnőivel.

A sors iróniája, hogy az egyetlen vágyódásának a célja, ami még maradt az életében, az egyetlen ok, amiért nem adta fel a küzdelmet még, ugyan az a sötét hajú, sötét szemű varázsló volt, aki férje romlásának fő okozója volt. A férfi hihetetlen hatást gyakorolt rá már első találkozásuk alkalmával is, karizmája azonnal magával ragadta úgy, ahogy azóta egyetlen férfi se fészkelte be magát elméjébe. Imponált neki a büszke, tekintélyt parancsoló megjelenése, a mindig céltudatos, határozott fellépései, a hűvös udvariassága és az az ellenállhatatlanul csábító, mély bariton hangja, melytől mindig kellemes borzongás fogta el. Narcissa már hónapok óta csak úgy volt képes eltölteni az éjszakákat Lucius mellett, hogy a titokzatos félvér varázslót képzelte a helyébe. Hiába - mosolyodott el a fejét rázva, ahogy lassan beleereszkedett a forróvízbe -, menthetetlenül beleszeretett Perselus Pitonba, és mindent el fog követni, hogy a lelkét melengető édes fantáziák valósággá váljanak, s ő egy reggel ne Lucius kihűlt helye mellett ébredjen új napra, hanem az erős és hatalmas sötét varázsló szenvedélyes ölelésében. Elvégre ő, Narcissa Black jóval többet érdemelt ennél, és anyja úgy nevelte, hogy amit akar, azt meg is szerezze magának. Ő pedig Piton szerelmét akarta.


"Draco dormiens nunquam titillandus! - Ne ébreszd fel az alvó sárkányt!"
 
SmaragdDátum: Vasárnap, 2012-11-04, 23:19 | Üzenet # 44
Őtábornoksága
Csoport: Adminisztrátorok
Üzenetek: 2042
Kitüntetések: 6
Hírnév: 1
Állapot: Offline
Albus Dumbledore, miután vendégei távoztak gondterhelten felsóhajtott. Nem egészen így képzelte ő a történteket. Bizonyítani akarta a miniszternek és az aurorparancsnoknak, Perselus megbízhatóságát, de csak az ellenkezőjét sikerült. És ez még csak a legkissebb gond.
Belátta, hogy Poppynak igaza van, és már sajnálta, hogy kételkedett Perselusban. Bizonyára neki sem kellemes felidézni Minerva halálának körülményeit, ezért sem akart beszélni róla, ő meg aljas fondorlattal akarta szóra bírni!
Az igazgató határozottan felállt a székéből, és alakját nemsokára elnyelte a kandalló zöld lángja.

***


Perselus a sötét lakosztályában, a kandalló előtt üldögélt. Ölében, félig a mellkasára simulva Hadrian aludta békés, gyermeki álmát. Szórakozottan figyelte a lángokat, miközben önkéntelenül simogatta a kisfiú hátát. Volt a számára valami megnyugtató abban, hogy a fiú mellett nem kellett a gondolataira és a megnyilvánulásaira ügyelni, mellette az lehetett, aki. Talán ezért is szerette meg az utóbbi időben a kölyök társaságát.
A fiú valamilyen megmagyarázhatatlan módon ragaszkodni kezdett hozzá, és most is csak azért hagyta abba a sírást, mert vele lehetett.
Ebbe az idillikus csendbe vágódott be az igazgató a kandallón át.
Hadrian a hirtelen támadt zajra felriadt, és már sírásra görbült a szája, mikor Perselus csitítólag megveregette a hátát. A fiú apró kis kezeivel megmarkolta a bájitalmester talárját, és megnyugodva aludt vissza.
- Rosszkor jött - tekintett fel Perselus az igazgatóra.




„Inkább írj Önmagadnak közönség nélkül, minthogy a közönségnek írj, és elveszítsd magad.”
Ciryl Vernon Conolly
 
mzperxDátum: Vasárnap, 2012-11-04, 23:19 | Üzenet # 45
Őrnagy
Csoport: Barátok
Üzenetek: 124
Kitüntetések: 5
Hírnév: 0
Állapot: Offline
- Perselus, édes fiam, én... Sajnálom, nem akartam megzavarni a kis Hadrian nyugalmát, de beszélnem kell veled. - Piton erre nagyot sóhajtott és fáradtan döntötte hátra a fejét a fotel támláján. Ennyit a csendes nyugalomról, valahogy legbékésebb pillanatait élete során mindig sikerült néhány idióta pojácának megmérgeznie.
- Most nem igazán van kedvem önnel beszélgetni, főként nem a ma történtekről.
- Tudom, tudom, Perselus, de efelett nem mehetünk el úgy, mintha mi se történt volna. Muszáj lehetővé tenned, hogy helyre hozzam a hibámat!
- Lily! - hívta magához a kis szomorú manólányt, aki azonnal megjelent a fotelje mellett. - Hozz teát és két csészét! És hozd Hadrian cumisüvegét is! - A kis manó mélyen meghajolt és nyomban el is tűnt, hogy eleget tegyen gazdája kívánságénak. - Mondja hát, amit feltétlenül mondania kell!
- Először is szeretném az elnézésedet kérni, amiért hagytam, hogy így sarokba szorítsanak ma téged, fiam. A minisztérium részéről nagyon nagy nyomás nehezedett rám, és én engedtem az ő befolyásuknak, nem tagadom azért, mert a magam kíváncsisága is igen nagy volt a történtekkel kapcsolatban. Ez részemről, mint munkaadódtól sem etikus, sem helyes nem volt, mint mentorod és barátod pedig ismételten szörnyű bizonyítványt állítottam ki magamról. - Piton teljes egykedvűséggel hallgatta a másikat, ám az utolsó mondatára felfordult még a gyomra is és alig bírta ki, hogy a másik torkának ne ugorjon. Még hogy mentor és barát, a saját fejében Dumbledore vajon tényleg ezen nemes szerepekben tetszeleg, mikor őróla van szó?
- Értem, uram. Remélhetőleg a jövőben nem kerül ismételten sor ehhez hasonló szituációra, így a megbánása valódiságát sem kell majd letesztelnünk. - Az öreg erre láthatóan összerezzent, de neki nem volt kedve a finomkodáshoz.
- Megérdemlem a kemény szavaidat, fiam, de pont azért is vagyok itt, hogy bizonyítsam a támogatásomat és figyelmeztesselek. A mai kudarc után a miniszter feladta a felénk mutatott eddigi türelmes hozzáállását, és visszahívta a szolgálatba Alastor Mordont, hogy kizárólagosan a te ügyeddel foglalkozzon. Ő fogja ezután a megfigyelésedet és a kihallgatásaidat lefolytatni. Hidd el, nagyon sajnálom.
- Ah, ő lesz hát az új nevelőtisztem... Nem érdekes - legyintett, mikor az igazgató zavarodottan nézett rá az ismeretlen kifejezés hallatán. Piton egyáltalán nem örült ennek az új fejleménynek. Mordon közismerten az egyik legelvakultabb és leggátlástalanabb tagja volt az aurortestületnek, az ő kezei közé kerülni felért egy rémálommal. Muszáj lesz összebeszélnie a Nagyúrral, hogy ezek után sokkal hitelesebbre tervezzék meg az akcióikat és a visszatéréseit, különben az a vadállat széttépi őt. Albus mintha csak a félelmeit olvasta volna, persze teljesen rossz értelmezés mellett, igyekezett rögtön megnyugtatni őt.
- Tudom, hogy ezek szörnyen aggasztó hírek, fiam. Magam is hallottam Alastor híréről, de tudnod kell, hogy ő igen közeli, jó barátom, aki sokat ad a szavamra. Bármi történjen is ezután, Perselus, ígérem, nem foglak magadra hagyni, hisz oly sokkal tartozunk már most is neked, fiam. Nem engedem, hogy bántódásod essen.
- Az megdöbbentő újdonság lenne, Albus, megdöbbentő újdonság.


"Draco dormiens nunquam titillandus! - Ne ébreszd fel az alvó sárkányt!"
 
SmaragdDátum: Vasárnap, 2012-11-04, 23:19 | Üzenet # 46
Őtábornoksága
Csoport: Adminisztrátorok
Üzenetek: 2042
Kitüntetések: 6
Hírnév: 1
Állapot: Offline
Narcissa élvezettel simított végig karcsú alakján. Ma itt lesz ő is!
A hatalmas kovácsoltvas keretes, koboldok által készített kristályüveg tükör, ragyogó fényével szinte tündöklő mezőbe vonta fekete estélyis alakját. Mézszőke haját élesen kihangsúlyozta a földig érő elegáns, mély kivágású, lobogó selyem szoknyarészű ruha. Elégedetten pördült meg a tükör előtt, és tudta, hogy ma este az összes varázsló tekintetét magára fogja vonzani.

***


Perselus Piton fanyalogva húzta el a száját, mikor a Malfoy manótól átvette az elegáns, aranybetűs pergament. Számított ugyan a meghívásra, de csak remélni merte, hogy most kivételesen felmentést kap alóla.
Lucius Malfoy minden évben megrendezte ezt az estélyt, melyen részt vett a háttérben meghúzódva Voldemort is. Egy külön a számára készített, láthatatlanná tévő bűbájjal ellátott páholyból figyelte az összegyűlt vendégsereget, és a hívei által szorgalmasan leitatott boszorkányok és varázslók, néha bizony kifecsegtek értékes információkat is, főleg, ha az a pezsgő egy kis igazságszérummal is el volt látva.
- Lily! - kiáltotta. - Ma este estélyre vagyok hivatalos - mondta a megjelenő manónak. - Hadriant ma neked kell ellátnod, ami azt is jelenti, hogy ma nem változtatlak vissza.
Nem törődve Lily tiltakozásával, Perselus készülődni kezdett.
Nem fektetett különösebb hangsúlyt a dologra, mindössze annyi változás eszközölt, hogy egy szépen hímzett, elegáns talárt öltött magára. Indulás előtt még betért a laborjába és a felkapott egy üveggel a Nagyúr számára készített Veritaserumból.
Már az előcsarnok folyosóját szelte határozott léptekkel, mikor belebotlott a vadőrbe.
- Tyű, az áldóját! - kiáltotta lelkesen Hagrid. - Tán csak nem udvarolni megy, professzor?
- Ne beszélj sületlenségeket, Hagrid! - dörrent az óriásra. - Neked tán lenne kedved udvarolni az elmúlt hét eseményei után?
- Igaza van, professzor - komorodott el az óriás. - Még mindig meghatódom, ha eszembe jut szegény McGalagony professzor temetése - kapta elő hatalmas zsebkendőjét, és fújta ki az orrát égtelenül trombitálva.
Perslus megforgatta a szemeit, majd a kezeiben tartott fehér kesztyűvel megveregette Hagrid karját.
- Mennem kell, mert még elkések.
- Persze, professzor, menjen csak - hüppögte.

***


Narcissa szinte ujjongott belül, mikor felfedezte Pitont belépni a bálterembe. Mint az est háziasszonya méltóságteljesen lépdelt Lucius oldalán, és köszöntötte a sorra érkező vendégeket.
- Perselus - hallotta férje hangját. - Örülök, hogy el tudtál jönni, már azt hittem, hogy minden idődet leköti a gyereknevelés.
- Gyerek! - sikoltott szinte fel Narcissa, elfeledkezve magáról. Perselusnak gyereke van?! Ki az a boszorkány, aki megszerezte magának az ő választottját! Hadd kaparja ki a szemét!
- Na, de Cissy - szorította meg a karját durván Lucius. - Ügyelj magadra!
- Elnézést - erőltetett mosolyt az arcára. - Én csak meglepődtem.
- Nem történt semmi - zengte a mély bariton, és Narcissa szinte el is feledkezett a szorításáról.
- Nagyon örülünk, hogy eljöttél - zárta le a beszélgetést Luciust, és elhúzta Cissát a következő vendéghez.
Perselus egy pillanatra utánuk nézett, majd megindult Voldemort páholya felé.
- Nagyuram! - köszöntötte belépve, miközben mélyen meghajolt.
- Perselus, remélem minden rendben, sikerült az öreget megtévesztened?
- Csak félig, Nagyuram. Hiba volt McGalagony testét visszavinni, most kíváncsiak a halála körülményeire.




„Inkább írj Önmagadnak közönség nélkül, minthogy a közönségnek írj, és elveszítsd magad.”
Ciryl Vernon Conolly
 
mzperxDátum: Vasárnap, 2012-11-04, 23:20 | Üzenet # 47
Őrnagy
Csoport: Barátok
Üzenetek: 124
Kitüntetések: 5
Hírnév: 0
Állapot: Offline
Voldemort néhány pillanatig elmélyülten figyelte a fiatalember arcát, nem kerülte el figyelmét a varázsló zaklatottsága és a belőle áradó, szinte kézzelfogható feszültség.
- Jöjj, Perselus, ülj le ide mellém! - mondta, miközben egy csodás hegyikristályból faragott serlegbe töltött egy keveset a Malfoyok híres manóborából és átnyújtotta azt a másiknak. - Így ni. Pihenj egy kicsit, hűséges kígyóm, az este olyan szép, nem szükséges, hogy mások is észrevegyék rajtunk a nyugtalanságunkat. Nekik nem kell tudniuk, hogy baj van. Had szórakozzanak! - Piton igyekezett engedelmeskedni, és elméjében a felkavaró gondolatokat háttérbe szorítani a Nagyúr eme újabb kegynyilvánításával. Nem kerülte el figyelmét, hogy a fekete mágus a saját poharát adta át neki. Néhány percig csak az ünnepi forgatagot és a táncoló párokat figyelte, majd erőt gyűjtve megszólalt.
- Nagyúr, tegnap Dumbledore az irodájába hivatott teázni, de nem várt rám egyedül. Ott volt a miniszter és az auror parancsnokság vezetője. Titkon Veritaserumot tettek a teámba. Szerencsére időben felismertem és hívtam Poppyt...
- Poppy?
- A javasasszony, ő teljes mértékben a pártomon áll jelenleg. Rendesen kiosztott mindenkit a szobában, főleg az igazgatót, amiért veszélyeztette az életemet.
- Komolyan fontolóra kell vennünk, hogy mire mehetünk a jövőben a Madámmal, ígéretes erőforrásnak ígérkezik, ha rólad van szó.
- Ez nem minden, uram, a miniszter vissza akarja hívni Mordont a szolgálatba, hogy személyesen vegye kézbe az ügyemet.
- Mordon miatt nem kell aggódnod. A vén auror jelenleg a nevét se tudná dadogás nélkül kimondani. Azután a kis ízelítő után, amit tőled kapott, azt hiszem, bármit megtehetünk ezzel a rettenthetetlen férfival.
- Mégis, ha a minisztérium rájön, hogy hiányzik ő is. Ráadásul éppen most...
- Nyugalom, kedves kígyóm, már jó egy hete hiányzik a kedves Alastor, mégse tűnt fel eddig senkinek, ez igencsak biztató bizonyítványt állít ki róluk számunkra. Ne aggódj, Perselus, idővel a hasznunkra fordíthatjuk a helyzetet. Hisz te is itt vagy, meg ő is itt van. Néha az idióta griffendéleseket könnyebb meggyőzni az ostoba hősködéssel, mint az önfeláldozó jóakarattal. - A két fekete mágus értően egymásra nézett.
- Ah, itt a kedves Narcissa. Leányom, pompás partit rendeztél számunkra, mint mindig. Fogadd hálánk érte!
- Nagyúr - szólalt meg a nő kissé félénken. - Megtisztelnél azzal, hogy megnyitod velem az ünnepélyt?
- Örömmel tennék eleget a kérésednek, de azt hiszem van itt nálam alkalmasabb személy is erre a megtisztelő feladatra. Perselus, ne vonakodj tovább, kedves kígyóm, szórakoztasd a hölgyet! Nálatok méltóbb párt ezen az estén amúgy se találhatnék e termekben. Kezdődjön hát a tánc!


"Draco dormiens nunquam titillandus! - Ne ébreszd fel az alvó sárkányt!"
 
SmaragdDátum: Vasárnap, 2012-11-04, 23:20 | Üzenet # 48
Őtábornoksága
Csoport: Adminisztrátorok
Üzenetek: 2042
Kitüntetések: 6
Hírnév: 1
Állapot: Offline
Narcissa repesett az örömtől, szíve hevesen dobogott, ahogy végre Perselus karjaiban érezhette magát. A bájitalmester finoman karolta át karcsú derekét, és gyengéden, de még is határozottan vezette a táncparketten. Nárcissával forgott a világ, ahogy kecsesen suhant partnere karjaiban, és a vendégsereg is elámulva figyelte a kettősüket. Az asszony szőkeségét remekül kiemelte, Piton méltóságteljes feketesége. Lucius, ha egy cseppet is szerette volna valaha a feleségét, most biztosan féltékenyen ugrott volna közéjük, de mivel erről szó sem volt, a táncot nem zavarta meg senki.

Miután a zene véget ért, Perselus visszakísérte a partnerét a férjéhez.
- Köszönöm a táncot - bókolt Cissának, majd Luciushoz fordult. - Köszönöm a meghívást, de nem maradhatok tovább, sajnos ma este még eleget kell tennem egyéb irányú kötelezettségeimnek is. - Észrevétlenül elköszönt a Nagyúrtól is, majd elhagyta a Malfoy kúriát. Ma este még valóban sok dolga lesz...

A Roxfortba visszaérkezvén, meggyőződött róla, hogy Hadrian békésen alszik az ágyában, majd magára zárta a laborja ajtaját. Egy meglehetősen bonyolult bájital megfőzésébe vágott bele, de ha siker koronázza az erőfeszítéseit az a jövőben sokszorosan meg fog térülni. Az idő szinte repült, ahogy megfeszített figyelemmel dolgozott, és mikor hajnalban elhagyta a laborját, egy ritkán látott elégedett vigyor koronázta a képét.

***


Lily manó éjszakája hosszú és tevékeny volt. Harry sehogy sem akart megnyugodni, miután Perselus távozott arra a bálra. Hiába igyekezett megvigasztalni, a fiú irtózott manóalakjától. Amikor volt egy kis szusszanásnyi ideje, akkor pedig a lakosztályt járta körbe, és minden lehetséges gyenge védelmi ponton megkísérelt kitörni a fogságból. De be kellett látnia, hogy ez lehetetlen vállalkozás. Estére már nem csak a fiú, de ő is elfáradt, így mindketten az igazak álmát aludták, mire Perselus visszatért a lakosztályába.




„Inkább írj Önmagadnak közönség nélkül, minthogy a közönségnek írj, és elveszítsd magad.”
Ciryl Vernon Conolly
 
mzperxDátum: Vasárnap, 2012-11-04, 23:21 | Üzenet # 49
Őrnagy
Csoport: Barátok
Üzenetek: 124
Kitüntetések: 5
Hírnév: 0
Állapot: Offline
Másnap reggel Perselus ajtaját éktelen dübörgés rázta meg. A lakosztály lakói egyazon pillanatban tértek magukhoz, ki édes, ki pedig inkább borzalmakkal teli álmát próbálta kipislogni a szeméből. A kis Hadrian azonnal bömbölni kezdett. Piton pedig tudta, másnak kevés esélye van a gyerek megnyugtatására, ezért odakiabált a manójának. Még szerencse, hogy tegnap nem változtattam át!
- LILY! Kapd össze magad és nyiss ajtót! - mondta, miközben egy szál pizsamanadrágban átbotorkált a gyerekszobába és karjaiban a fiúcskával visszatért a nappaliba.
Lily félénken nyitott ajtót, de ahogy az résnyire tárult, hogy kilessen, ki is áll kívül, valaki durván kivágta az ajtót, elsöpörve ezzel.
- Piton! - üvöltötte maga a mágiaügyi miniszter tekintélyes személye, mögötte a háttérben ott szobrozott az eléggé ideges Dumbledore is. - Választ! Követelem, hogy azonnal feleljen! Hol van Alastor Mordon? Napok óta nem találjuk, Merlin segítsen, ha a cimborái kezébe került, és maga nem figyelmeztetett minket, akkor...
- Kifelé! - futotta el Piton egész testét a tomboló düh, ahogy meglátta, hogy Lily a falhoz kenődik. - Nem elég, hogy hajnalok-hajnalán rám törnek, felébresztik a fiamat és még a manómban is kárt tesznek, de maga még követelőzni is mer? A saját lakosztájomban! Kifelé!
- Perselus! - próbálta kedves hangon békíteni az igazgató, amikor látta, mennyire izgatott és mennyire aggódik fiatal kollégája a kis családjáért.
- Nem mondom még egyszer, távozzanak! Majd felkeresem magukat az irodájában, igazgató úr, ha rendbe hoztam a maguk... Most menjenek, később a rendelkezésükre állok - mondta végül sokkal nyugodtabban a férfi.
Az igazgató megértette és bólintott egyet, majd elég határozottan kituszkolta a szobából a hevesen ellenkező miniszter urat. Egek, még csak az hiányzik, hogy Poppy erről is tudomást szerezzen! Mivé lesz szegény fejem?

Miután a kártékony bagázs távozott, Perselus a kiságyához vitte Hadriant, és leültette.
- Hadrian, jól figyelj! Most itt kell maradnod, amíg én megnézem édesa... Amíg megnézem Lilyt. Ne mozdulj innen, hallod! Légy jó fiú! - mondta, miközben gyengéden megsimogatta a haját, majd felállt és a manóhoz sietett. Gyorsan visszafordította a varázslatot, és a következő pillanatban már a vérző fejű nő életjeleit vizsgálgatta óvatosan. Fölösleges is lett volna akár csak egy pillanatig is tagadnia, hogy nagyon aggódik érte. Ám amikor ez tudatosodott benne, gyorsan magyarázatot is keresett rá megkeményítve a szívét.
- Nehogy azt hidd, hogy megúszod ennyivel, boszorkány! Nem hagyom, hogy keresztül húzd a terveimet, még egyáltalán nem végeztem veled! Hallod, Evans, nem szabadulsz tőlem és a bűneidtől! - azzal gyorsan kézbe kapta a sérültet és átcipelte a laborjába.


"Draco dormiens nunquam titillandus! - Ne ébreszd fel az alvó sárkányt!"
 
SmaragdDátum: Vasárnap, 2012-11-04, 23:21 | Üzenet # 50
Őtábornoksága
Csoport: Adminisztrátorok
Üzenetek: 2042
Kitüntetések: 6
Hírnév: 1
Állapot: Offline
Perselus ellátta Lilyt, majd sokáig habozott karjában az eszméletlen nővel a hálószobában állva, hogy hová is fektesse. A padlóra most nem szívesen tette volna, de az ágyába sem akarta, nehogy Lily felébredvén azt higgye, hogy megváltoztak az érzelmei irányában. Végül egy köztes megoldáshoz folyamodott, egy pamlagot varázsolt elő, és arra fektette a nőt. Majd védőbűbájokat bocsájtott a lakosztályára, és Hadriannal a kezében elhagyta a pincét.

A gyengélkedőre benyitva megkönnyebbülten vette észre, hogy Poppy már ébren van.
- Szeretném, ha vigyáznál a fiamra. Nekem az igazgatóhoz kell mennem, és a manóm pillanatnyilag nincs olyan állapotban, hogy ellássa a feladatát.
- Perselus! - csattant fel a javasasszony. - Mit tettél azzal a szegény kis jószággal?
- Én semmit, de a korai látogatóm, aki az igazgatói irodában vár rám, annál többet! - sziszegte Perselus. - Attól tartok, hogy újabb csodás élményben lesz ma részem, erre a miniszter személye a garancia.
- Ne hagyd, hogy felidegesítsenek - vette át a fiút Poppy. - Mi jól megleszünk a kis Hadriannal. Nem igaz? - gügyögte a gyereknek.
Perselus megforgatta a szemeit, mindig is utálta, ha az emberek úgy beszélnek egy gyerekhez, mintha az bolond lenne.
- Ne adj neki édességet - vágta oda elköszönés gyanánt, majd kiviharzott az ajtón.

Poppy egyedül maradt a fiúval, és amit Perslus kikerült Hadrian látószögéből sírni kezdett.
- Visszajön a papa, csak el kellett mennie egy kis időre - ringatta a fiút. - Gyere, megmutatom neked a gyengélkedőt.
Magyarázva körbejárta a szobát, de érdekes módon a kisfiú csak akkor hallgatott el, mikor a bájitalos szekrényhez értek, ahol megbűvölten figyelte az apró színes kis fiolákat, és az érdekesebbnél, érdekesebb üvegcséket.
- Látszik, hogy bájitalmester fia vagy - nevetett fel Poppy, és hagyta, hogy a fiú apró kis kezecskéivel az szekrény üvegére tapadva figyelje annak tartalmát. Gondolt egyet, és odavarázsolt egy kiságyat, amibe beletette, hisz még sem foghatja a kezében, míg Perselus érte nem jön.
Hozzálátott a reggeli rutinjának, időnként a fiú felé pillantva, aki miután megnyugodott elaludt a kiságyban.

***


Az igazgatóiba benyitva, Perselus gyorsan felmérte a helyzetet. Albus az asztala mögött ült, mintegy elhatárolódva a minisztertől, aki az íróasztal előtt sétálgatott izgatottan fel, s alá.
- Jó reggelt, habár a magam részéről jobbat is el tudtam volna képzelni - köszöntötte a minisztert gúnyosan.
- Perselus... - szólt az igazgató.
- Hagyja csak Albus, legalább maga is láthatja, hogy milyen egy megátalkodott kígyót melenget a keblén! - fakadt ki a miniszter.
- Na, álljon meg a menet! - termett előtte Perselus. - Mi jogon tört ma be a lakosztályomba? Bántalmazta a manómat, arról nem is beszélve, hogy velem szemben sem ez az első fiaskó, amit elkövet - sziszegte. - Egyszer megátalkodott halálfaló vagyok a szemében, máskor pedig csapnivaló kém. Elárulná, hogy hogy dolgozzam így, ha még a hátamat sem tudom biztonságban? Sajnálom, de úgy érzem, egyre több a vesztenivalóm - fordult az igazgató felé. - A munkámat nem becsülik, sőt mindenért engem hibáztatnak, mintha személyesen én tehetnék arról, ha valaki nem tud magára vigyázni. Meghalt McGalagony professzor? Vegyük elő Pitont, hogy miért nem akadályozta meg! Eltűnt Alastor Mordon? - aki mellékesen egy eltaposni való féregnek tart, ugyan nem számít -, kérjük számon Pitonon, hogy hol van!
Albus tiltakozni akart, de Perselus leintette.
- Nem érdekelnek a sablonos kifogások, és magyarázatok. Ez itt - mutatott leereszkedően a miniszterre -, mindenért engem hibáztat. Pedig én is joggal megkérdezhetném, hogy ő milyen lépéseket tesz a Nagyúr ellen? Több száz aurornak parancsol, de mégis itt pattog ebben az irodában! Hát tudja mit, miniszter úr? - ejtette ki gúnyosan a szavakat -, van a maga számára egy jó hírem. Befejeztem a kémkedést, összepakolom a holmimat és távozok a fiammal. Sőt, még Angliát is elhagyjuk, mert nem óhajtok olyan országban élni, ahol a kormányzás ilyen szájhősökre van bízva, akik nem tesznek semmit!
- Perselus... - állt fel az igazgató, megkerülve a döbbenetében a száját tátó minisztert -, nem ez a megoldás...
- Dehogynem! - támadt neki. - Engedelmével, de meguntam, hogy mindenért engem vesznek elő. Már van veszíteni valóm, családom van, akikről gondoskodnom kell. Inkább élek a muglik között, és menekülök a nagyúr elől, minthogy ilyen szövetségesekkel legyek körülvéve! - azzal megfordult, és az ajtón kilépve, hatalmas dörrenéssel bevágta azt maga után.




„Inkább írj Önmagadnak közönség nélkül, minthogy a közönségnek írj, és elveszítsd magad.”
Ciryl Vernon Conolly
 
SmaragdDátum: Vasárnap, 2012-11-04, 23:21 | Üzenet # 51
Őtábornoksága
Csoport: Adminisztrátorok
Üzenetek: 2042
Kitüntetések: 6
Hírnév: 1
Állapot: Offline
Tinn

Amint elhagyta az irodát, gyors léptekkel megindult a gyengélkedő felé. Mikor elérte az említett helyett, cseppet sem finoman kivágta az ajtót, és felkapta a gyereket, aki békésen játszott néhány üres bájitalos fiolával.
- Na de Perselus! - förmedt rá a gyógyító.
- Bocsáss meg, Poppy - mondta bűnbánónak szánt arccal.
- Semmi baj - enyhül meg az asszony, majd indult vissza az irodájába.
- Poppy! Szeretném megköszönni, amit eddig értem, vagyis értünk tettél.
- Miért hangzol úgy, mintha búcsúzkodnál? - kérdezte a javasasszony bizonytalanul.
- Elmegyünk. Nincs maradásom olyan helyen, ahol sem a fiam, sem én nem vagyunk biztonságban - mondta szomorkás mosollyal, majd elindult kifelé a gyengélkedőről, hogy összeszedje a dolgait a körletében.
- Perselus, ezt nem gondolhatod komolyan! - háborodott fel az asszony.
- De, Poppy, teljesen komolyan gondolom. Az igazgató már túl messzire ment. Nem bírok tovább itt maradni.
- Nem, Perselus, nem mentek sehová! Az igazgatót csak bízd rám, majd én elrendezek mindent - mondta, majd elviharzott a bájitalmester mellet az igazgatói iroda felé, és már nem látta, hogy a férfi szeme gonosz elégedettséggel megcsillan.
 
mzperxDátum: Hétfő, 2012-11-05, 00:34 | Üzenet # 52
Őrnagy
Csoport: Barátok
Üzenetek: 124
Kitüntetések: 5
Hírnév: 0
Állapot: Offline
Poppy kirontott a gyengélkedőről, ám a zaklatott varázsló várakozásaival ellentétben nem az igazgatói felé vette azonnal az irányt. Nem, előbb valami sokkal fontosabbat kellett elintéznie, valamit, amit már évekkel ezelőtt megtehetett volna, de nem tette, mert nem akarta elárulni barátnője emlékét, ám most tudta, fontosabb, hogy az élőknek tegyen szolgálatot, semmint a halottaknak.

Aligha emlékezett manapság arra valaki, hogy ő és az egykori Andurina Prince, a varázsvilág egyik legősibb és hajdanán legbefolyásosabb varázslócsaládjának egyik utolsó tagja milyen szoros kapcsolatban is álltak egymással. Igazából ezt a kapcsolatot ő is az édesanyjától örökölte, aki a Prince nemzetség magánorvosa volt egész életében. Élete első szakaszában őt is erre a hivatásra készítették fel szülei, ám a család férfiágának hirtelen kihalása keresztülhúzta szülei számítását, így lett belőle végül a Roxfort javasasszonya.

Andurina élete utolsó éveiben azonban nagyon magányos és keserű öregasszonnyá vált, akinek bizalma maroknyi emberre szűkült le, miután unokaöccse, Augustus Prince eltávozott az élők sorából. A vén matrónának szüksége volt egy megértő fülre, aki ismerte a családját valamelyest, s akinek elregélhette életét, továbbadhatta családja múltját annak minden dicsőséges és sötét történésével egyetemben. A kétszázadik életéve felé járó boszorkány pedig az akkor még igencsak fiatal és nagyon fogékony Poppyt választotta hallgatóságul, akinek örömet okozott nem csak az, hogy gondoskodhatott családja jótevőjéről, de az is, hogy mérhetetlen tudást kapott tőle, ingyen.
Így Poppy sok mindent tudott. Tudta, még ma is hány lezárt széfet rejt a Gringotts mélye, mely a Prince-ek ősi gazdagságát rejti, tudta milyen zafír nyakéket kapott hajdanán a szász királyok legszebb virágszála a Hódító Vilmossal a szigetre érkező boszorkányúrtól, az első Lord Prince-től, tudta, a családnak még évtizedekkel ezelőtt is milyen mérhetetlen befolyása volt a mágiaügyi minisztériumra és a miniszterek kiválasztására és Poppy Pomfrey azt is tudta, hogy a Prince-dinasztiának a közhiedelemmel ellentétben még egyáltalán nem szakadt magva.

A javasasszony diadalmas félmosollyal szórta a hopp-port szobája kandallójába, néhány hivatalnoknak főni fog még ma a feje, ha előkerülnek Andurina titkos magániratai...


"Draco dormiens nunquam titillandus! - Ne ébreszd fel az alvó sárkányt!"
 
SmaragdDátum: Hétfő, 2012-11-05, 01:51 | Üzenet # 53
Őtábornoksága
Csoport: Adminisztrátorok
Üzenetek: 2042
Kitüntetések: 6
Hírnév: 1
Állapot: Offline
Albus Dumbledore megrendülten rogyott bele elegáns, magasított háttámlás, kényelmes karosszékébe. Annyira az elhangzott szavak befolyása alatt volt, hogy tudomást sem vett a háttérben sápítozó miniszterről. Csak mikor jobban odafigyelt, ütötték meg a fülét szavai:
- ...megmondtam, hogy Pitonra nem lehet számítani! Az a semmirekellő...
- Most aztán már elég legyen! - csattant fel dühösen. - Maga miatt lehet, hogy elveszítem az egyik professzoromat. Bármit is gondol Perselus Pitonról, ő egy szaktekintély a maga tudományában és a minisztérium térdenállva hálálkodhat neki, hogy hajlandó volt elfogadni a felkínált bájitaltan tanári pozíciót. Az ő tudásával két kézzel kapkodhattak volna utána a nevesebbnél, nevesebb intézmények! Ha a Szent Mungót választja a Roxfort helyett, mára már vezető bájitalkeverő lenne az intézményben!
A miniszter szavahagyottan figyelte az igazgató kitörését. Dumbledore ritkán kell ki a sodrából, de mikor felemelte valami ügy mellett a szavát, mondanivalójának súlya volt.
- Perselusnak igaza van. A maga és az aurorok dolga tenni valamit a Sötét Nagyúr ellen, ha pedig nem képes ellátni a pozícióját, akkor szorgalmazni fogom rátermettebb mágiaügyi miniszer megválasztását.
- Na, de kérem!...
- Nem! Hagytam, hogy idejöjjön és számonkérje az egyik alkalmazottamat, de vegye tudomásul, hogy mától a minisztériumnak a Roxfortban nincs szava! Ha velem, vagy valamelyik professzorommal a jövőben beszélni óhajt küldjön baglyot, és mikor majd alkalmas lesz, akkor fogadjuk. A viszont látásra.
A mágiaügyi miniszter megszégyenülten kullogott a kandallóhoz, és hátra sem nézve távozott az irodából.
Nagyot hibázott, és ezt mielőbb jóvá kell tennie. Nem engedheti meg magának, hogy elveszítse Perselust! Főleg most nem...




„Inkább írj Önmagadnak közönség nélkül, minthogy a közönségnek írj, és elveszítsd magad.”
Ciryl Vernon Conolly
 
SmaragdDátum: Kedd, 2012-11-06, 21:51 | Üzenet # 54
Őtábornoksága
Csoport: Adminisztrátorok
Üzenetek: 2042
Kitüntetések: 6
Hírnév: 1
Állapot: Offline
Perselus elégedetten mosolygott. A dolgok szinte hajszál pontosan úgy mennek, ahogy tervezte. Poppy jól leteremti Albust, de ő nem fogja olyan könnyen beadni a derekát. Majd tesz róla, hogy megtudják ki az a Perselus Piton! Szórakozottan megpörgette a fiút a karjaiban, amit az sikongatva fogadott. Kacagása betöltötte a szobát, ahogy hiányos fogsorával rámosolygott.
Perselus megbűvölten figyelte a fiút. Hihetetlen, hogy ez a kölyök nem fél tőle! Ez a fiú átlát az éveken át gondosan felépített álcáján.
Magáról megfeledkezve húzódott mosolyra a szája, ahogy a levegőbe lendítette a fiút, aki visszaérkezvén sikongatva rúgkapált a karjaiban.




„Inkább írj Önmagadnak közönség nélkül, minthogy a közönségnek írj, és elveszítsd magad.”
Ciryl Vernon Conolly
 
mzperxDátum: Szerda, 2012-11-07, 00:50 | Üzenet # 55
Őrnagy
Csoport: Barátok
Üzenetek: 124
Kitüntetések: 5
Hírnév: 0
Állapot: Offline
Kupor némileg kétségbeesetten, de legfőképpen rettentő dühösen járkált fel, s alá az irodájában. Már egy napja, hogy Dumbledore vette a bátorságot csak úgy kidobni őt a Roxfortból, amiatt az átkozott mardekáros kígyó miatt, és most törhette a fejét, hogy a méltóságán esett sérelem megtorlása mellett hogyan nyerje vissza az öreg támogatását. Egyszerűen szüksége volt Grindelwald legyőzőjének a támogatására a Wizengamot előtt. Elátkozott nap ez!
Épp azon volt, hogy tölt magának egy jó adag brandyt, mikor szó szerint rátörték az ajtót.
- Álljon meg! Mégis mit képzel? Mr. Kuport most nem lehet háborgatni. Miniszter úr, bocsásson meg, de nem tudtam feltartóztatni...

Fél füllel még hallotta, ahogy a titkárnője sopánkodik, de ő csak az előtte felemelt kézzel álló koboldot látta. Mit keres ez itt? Sose szokták elhagyni a bankjukat, csak ha valami felettébb fontos megbízatást kellett ellátniuk, de az sose jelentett jót a megkeresett számára.

- Bartemius Kupor mágiaügyi miniszter? A Gringotts a minap értesülést szerzett arról, hogy az egyik legtekintélyesebb ügyfelei családjának korábban lezárt, titkos aktái még mindig érvényben vannak, minthogy előkerült az egyetlen örökös. Sajnos ez igencsak kellemetlenül érinti a minisztériumot, minthogy számtalan évszázados szerződését elfelejtett meghosszabbítani a család képviselőjével - magyarázta az kobold kaján vigyorral.

Robol nagyon idős volt már, évszázadok óta szolgálta a varázslók bankját, de ezt az ügyet ki nem engedte volna a kezéből még Griffendél kardjáért cserében sem. Ő maga volt hosszú időn keresztül az említett nemesi ház személyes ügyintézője, és szinte biztosra vette, hogy a család annak idején nem véletlenül halt ki. Nem, túl sokaknak állt az érdekében.

- Mégis mit akar ez jelenteni? Követelem, hogy azonnal...
- Mr. Kupor! - csattant türelmetlenül az kobold. - Én a legnemesebb Prince-ház utolsó lordjának érdekében járok el. A Minisztérium immáron 13 éve elmulasztotta meghosszabbítani bizonyos, még az első lord Prince-cel kötött földbérleti szerződéseit. Amennyiben záros határidőn belül nem tudnak megegyezésre jutni az új lorddal, attól tartok, önök, azaz a varázslóvilág minden illetéktelenül ott tartózkodó tagja mágikusan ki lesz lakoltatva a Minisztérium, a Szent Mungó és az Abszol út területéről. A viszont látásra!
- Míííí? Várjon, álljon meg! Mégis miféle új lord? Én erről nem tudok semmit! Ki a fene az? Kit keressek egyáltalán? - üvöltözött Bartemius hisztérikusan. Aztán meghallotta a nevet. Elátkozott nap ez!


"Draco dormiens nunquam titillandus! - Ne ébreszd fel az alvó sárkányt!"
 
SmaragdDátum: Szerda, 2012-11-07, 22:46 | Üzenet # 56
Őtábornoksága
Csoport: Adminisztrátorok
Üzenetek: 2042
Kitüntetések: 6
Hírnév: 1
Állapot: Offline
Az igazgató töprengését egy meglehetősen dühös javasasszony megjelenése szakította félbe, aki kopogás nélkül rontott be az irodájába.
- Mit tettél azzal a fiúval, Albus? Miért akarja elhagyni azonnal a Roxfortot? Épp, hogy marasztalni tudtam addig, amíg vissza nem érek.
- Ez nem jó. Nagyon nem jó. - Simogatta a szakállát az igazgató. - A miniszter nem valami kesztyűs kézzel bánt vele, de Perselust sem kell félteni, hisz tudod, hogy milyen.
- Ne Perselust hibáztasd! Nem ő tehet arról, hogy kénytelen megvédeni magát, ha már te nem tetted. Vedd tudomásul, hogy ha a tervem nem jön össze és elhagyja a Roxfortot, akkor én is vele megyek! - jelentette ki Poppy vehemensen és olyan hirtelen távozott, amilyen váratlanul érkezett.




„Inkább írj Önmagadnak közönség nélkül, minthogy a közönségnek írj, és elveszítsd magad.”
Ciryl Vernon Conolly
 
mzperxDátum: Csütörtök, 2012-11-08, 11:34 | Üzenet # 57
Őrnagy
Csoport: Barátok
Üzenetek: 124
Kitüntetések: 5
Hírnév: 0
Állapot: Offline
Poppy jó hangulatban vette útját Perselus lakosztálya felé, Dumbledore arcának látványa, mikor közölte vele, hogy kész ő is itt hagyni a Roxfortot, megfizethetetlen volt. Hiába szerette szinte rajongásig az itteni munkáját - mindig is gyerekekkel akart foglalkozni, ha már sajátja nem lehetett soha egy betegség miatt -, kezdett nagyon elege lenni az öreg gerinctelen magatartásából és manipulációiból, másrészről... Perselusnak szüksége volt valakire, aki gondoskodik róla, szemmel tartja, és ha kell, akkor elkapja a grabancát és jól megrázza. Az a fiú túl sokáig volt magára hagyva, túlságosan is rég kiveszett minden irányadó személy az életéből, Poppy pedig egyáltalán nem bánta, ha anyáskodhat felette, talán kicsit problémásabb gyerek, mint amit általában kívánni szoktak maguknak a szülők, de neki megfelelt.

Elérte végül az ajtót, s mivel senki se nyitotta ki a harmadik kopogására sem, hát benyitott. - Perselus biztosan nem hallja a pakolás közepette. - Mint javasasszonynak, neki korlátlan hozzáférése volt a személyzet lakrészeihez is vészhelyzet esetén, és ugyan mi lehet nagyobb vészhelyzet, mintha az ország legjobb bájitalmestere ott akarná hagyni az iskolát? Ám amint belépett, egyáltalán nem a pakolás szokványos hangjait hallotta meg. A nappaliból vidám gyerekkacagás szűrődött ki, mellyel olykor összevegyült egy sokkal mélyebb és ércesebb nevetéssel. Óvatosan közelebb osont a boltívhez, mely leválasztotta az előszobát a nappaliról, és bekukucskált, a látványtól pedig elszorult a szíve, miközben arcán két könnycsepp gurult végig.
A szobában a mindig komor és ellenséges Piton professzor mosolygott fiára, miközben a levegőbe dobálta, majd mikor elkapta a csöppséget az mindent megkísérelt, hogy megragadhassa apja nagy orrát, mire a férfi egy ál-bosszús morgás után ismét a levegőbe dobta a vihorászó "támadóját".

Senkinek sem tűnt fel, hogy a szoba másik végében, a kanapé karfája mögé bújva egy másik zöldszemű teremtmény figyeli könnyáztatta arccal a boldog párost. Lily szívét kettős érzelmek tépték, egyrészt elemésztette a gyász, borzasztóan szomorú és keserű volt amiért fia ilyen jól érezte magát James gyilkosának kezében, másrészt ugyanakkor... valahol megrendítő volt látni, hogy ezt a kegyetlen halálfalót így levette az ő kis Harryje a lábáról. Piton igazi törődéssel és szeretettel vette körbe a kicsit, az ő jelenlétében nem is Piton volt, sokkal inkább az a régi Pers, akit ő anno megismert a parkban. Bár még azt a mindig szomorú fiút se látta ilyen felszabadultnak, még az ő társaságában sem. Valahol mélyen féltékeny is volt erre a jelenetre, szeretett volna ő is a részese lenni, szeretett volna ő is kapni valamit ennek a férfinek törődéséből, ami enyhíthette volna a magányát.

*****


Eközben a Roxfort igazgatói irodájában az igencsak gondterhelt Dumbledore tervezgetését a fellángoló kandalló hangja zavarta meg, nem épp a legjobb időpontban, ugyanis azon túl, hogy megalázó bocsánatkérések és könyörgések vagy éppen fenyegetések halmazával bombázná, még mindig nem tudta hogyan vehetné rá bájitaltan professzorát a maradásra. Ám ez az előlépő pöttöm lényt láthatólag amúgy sem zavarta.
- Dumbledore igazgató, örvendek! Robol vagyok, a Gringotts legfelsőbb tanácsának korelnöke. Perselus Piton professzorhoz jöttem.


"Draco dormiens nunquam titillandus! - Ne ébreszd fel az alvó sárkányt!"
 
SmaragdDátum: Szombat, 2012-11-10, 21:41 | Üzenet # 58
Őtábornoksága
Csoport: Adminisztrátorok
Üzenetek: 2042
Kitüntetések: 6
Hírnév: 1
Állapot: Offline
Voldemort Nagyúr töprengve sétálgatott fel, s alá. Gondban volt. Perselus felől már egy ideje nem hallott, de most nem kereshette. Hagynia kell, hogy a dolgok maguktól menjenek, de hát valljuk be a türelem nem volt az erőssége.
- Mi van a foglyokkal? - kérdezett rá. - Tartsátok őket életben, terveim vannak még velük.
- Uram - lépett elő Bellatrix alázatosan. - Az az alávaló rokonom Black, a halálán van, már nem sokáig húzza.
- Mi a helyzet a minisztériumi köpönyegforgatóval?
- Még tartja magát.
- Tegyetek meg értük mindent! - parancsolta. - Ha kell adjatok nekik enni. Most pedig kifelé, mindenki!




„Inkább írj Önmagadnak közönség nélkül, minthogy a közönségnek írj, és elveszítsd magad.”
Ciryl Vernon Conolly
 
ErikaDátum: Hétfő, 2012-11-19, 20:42 | Üzenet # 59
Közlegény
Csoport: Barátok
Üzenetek: 114
Kitüntetések: 5
Hírnév: 0
Állapot: Offline
Perselus hirtelen megfordult, és elképedve nézte az ajtóban síró javasasszonyt.

A könyvek olyanok, mint a tükör: mindenki azt látja bennük, amit a lelkében hordoz.
>Carlos Ruiz Zafón
 
SmaragdDátum: Csütörtök, 2012-11-22, 00:38 | Üzenet # 60
Őtábornoksága
Csoport: Adminisztrátorok
Üzenetek: 2042
Kitüntetések: 6
Hírnév: 1
Állapot: Offline
Lily szomorú volt. Rettentően szomorú, és persze dühös is.
Nézte a fiát és Perselust. Mardosta a féltékenység. Az érzések kavarogtak benne és ő nem tudta eldönteni, hogy melyik az erősebb.
Harry sikongatott Perselus karjaiban és ő minden kis hangot tőrdöfésként élt meg. A legszívesebben megátkozta volna a fekete hajú varázslót, de gyáva volt.
Rettegett a várható büntetéstől és attól, hogy akkor talán végleg eltiltják a fiától. Még ezt a testet is elviselte csak Harry mellett lehessen, még úgy is, hogy a fiú félt tőle. És pont ezért volt dühös is. Nem létezett a számára nagyobb kínzás, mint Harry mellett lenni így.
Perselus igyekezete, hogy megalázza semmi nem volt ehhez képest, olyannyira nem, hogy Lily megkeményítette a szívét és az elhatározása, melyet még a fia születése előtt hozott egyre mélyebbre ette magát. De ilyenkor, mikor látta Perselust Harryval, a kemény burok repedezni kezdett és ő kételkedett a döntése helyességében.
De csak egy kis ideig, mert Perselus mindig tett arról, hogy megingó hitét visszaállítsa. Most sem telt bele sok időbe és a pillanatot megzavarták.
Az az ajtóban megjelent Poppy, és Lily a kanapé védelmébe húzódott, hogy elrejtse könnyáztatta arcát.




„Inkább írj Önmagadnak közönség nélkül, minthogy a közönségnek írj, és elveszítsd magad.”
Ciryl Vernon Conolly
 
Fórum » Játékok » Fórumsztori » II. Fórumsztori (Szabadon alakuló fic, aminek csak a képzeled szab határt!)
Keresés:
Új válasz
Név:
Üzenet:
Biztonsági kód:


Smaragd © 2012 - 2020