Smaragdvilág
Szerda, 2018-08-22, 01:59
Belépési neved: Mugli | Csoport "Muglik" | RSS
Főoldal | Mrs.Lupin and Mrs.Piton - Kék vér (2. fejezet) | Profilom | Kilépés




Térkép

Kategóriák
Hírek [30]
Frissítések [22]
Fordítások [25]
Fordítások barátoknak [209]
Csak barátok részére elérhető tartalommal.

Bagoly

Lumos

Online összesen: 1
Vendégek: 1
Felhasználók: 0

Zsupszkulcs



2. fejezet

   

Skóciától még északabbra az Orkney-szigetek legelhagyatottabb zugában állt egy ősi romos kastély. Az apály-dagály olyannyira alámosta már a sziklát melyen egykor a büszke vár állt, hogy félő volt, egyszer beleomlik az egész a dühöngő óceánba. Itt sosem volt nyugodt a tenger, állandó haragos hullámai felcsaptak olykor a szirtig, vízpermetet és sós víz szagát hozva magukkal. Ideális búvóhelyül szolgált a Nagyúr és a mindenre elszánt követői számára. A helyet feltérképezhetetlenné tették és szinte több védővarázslat védte, mint magát Roxfortot. De nem is a kastély volt Voldemort főhadiszállása, hanem a föld alatti katakombák, amelyek mérföldeken át húzódtak a sziget belseje felé. A földalatti folyosókon csak halálfalók ismerték ki magukat, és jaj volt annak, aki eltévedt. Szökni azért sem lehetett, mert a fogoly menthetetlenül eltéved az útvesztőkben. Még ha el is éri a kijáratot, a speciális térfigyelő bűbájnak köszönhetően illetéktelenek önként se ki se be nem jutnak. Ide hurcolták nyár közepén Harryt.

Ez két hete volt. Ez alatt a két hét alatt a maradék akaraterejét is elveszítette és teljesen a Perselus által készített főzet hatása alá került. Hiába küzdött ellene, egyszerűen nem ment. Voldemort elárulta neki ördögi tervét és Harry pontosan tudta, hogy ennek nem lenne szabad megtörténnie, de érezte, hogy nem sokáig bírja már. Eddig hihetetlen akaraterejével legyőzte ugyan, hogy könyörögnie kelljen a szerért, de már a tűrőképessége határán volt. Minden nap megkapta a kis adagját. Az első napokban még erőszakkal nyomták le a torkán. De egy hete már nem kellett erőszakot alkalmazni. Már ő maga várta hogy megkapja. Mert akkor végre jól érezte magát. Elfelejtette minden gondját-baját, nem kellett a szer hatása alatt azon gondolkodnia, hogyan is szökjön meg vagy éppen azon, hogy hamarosan meg fog halni. Viszont ha egyszer-egyszer nem kapta meg az annyira fájt… rosszul volt fizikailag, fájt a gyomra, még hányt is. És rémálmok kínozták. És olyankor rettentően hiányzott Sirius. Azon kívül gyötörte a lelkiismeret-furdalás, hogy miatta, Harry miatt halt meg. Jó volt ezektől megszabadulni.

Harry fel-alá járkált a cellájában. Már fél órája meg kellett volna kapnia. Nem fog könyörögni – határozta el. De a lelke legmélyén tudta, hogy igenis könyörögni fog, mert KELLETT az anyag, jobban, mint egy falat kenyér. Mindent megadott volna érte. Mit neki Dumbledore hülye eszméi?! Amint idáig jutott gondolataiban, belépett Voldemort kezében a jól ismert fiolával.

– Naaa? Szeretnéd? – kérdezte gúnyosan.

Harry minden maradék erejét összeszedte, hogy nemet mondhasson, de eszébe jutott az az érzés, ami feledteti a mostani szenvedést. Tudta, hogy nemet kell mondania, mert ő Harry Potter, őt nem győzheti le Voldemort, de igent akart mondani és belezuhanni a semmibe. Hogy végre ne a varázslóvilág megmentésén és Voldemort legyőzésén kelljen agyalnia, hisz úgysincs esélye. Egy csepp esélye sem!

Ma még sikerült neki ellenállni.

– NEEEEM! – üvöltötte teli torokból Voldemort képébe, nem törődve a következményekkel.

– Jó, akkor majd talán visszajövök később – sziszegte összeszorított fogakkal a Nagyúr és bevágta az ajtót.

Harry kapott még egy nap haladékot. Tudta hogy amint könyörögni kezd érte elveszett ember, mert akkor már bármit megtehetnek vele és bármit kérhetnek tőle. Talán még a barátait is elárulná. Ronra és Hermionéra gondolt. Bárcsak sose kellene így látniuk őt… sose kellene szembesülniük az árulásával. Lám, mégis Voldemort szolgája lesz, hiába élte túl csecsemő korában a halálos átkot, és éveken keresztül a támadásait…

Megtört. De legalább Siriusnak már nem kell őt így látnia. Siriusnak már soha többé, sehogy sem lesz alkalma látni őt. Ettől persze nem lett jobban, sőt. Nemcsak a fizikai rosszullét kínozta, hanem a lelki bajai is. Hosszú éjszakának nézett elébe. Álmatlanság gyötörte, de ha lehunyta a szemét, akkor rémálmai támadtak és néha hallucinált is. Sosem tudta, hogy amit érez és lát az igaz, vagy csak álom, vagy valami még rosszabb. Nem mintha Voldemort pincebörtönében bármitől is jól érezhette volna magát. De az a pár óra, amíg kiürült az agyából a gyötrő magány és félelem mindent megért. Még az árulást is! Hiszen akkor végre boldognak érezte magát még itt, a világ végén is!

Most szépen leülök a sarokba és megvárom, hogy megkapjam az adagom – gondolta. Hiszen ha azt akarják, hogy rászokjak, úgyis adniuk kell, még ha nem könyörgöm érte, akkor is. Erre a gondolatra egy kicsit megnyugodott.

 

***

 

Perselusnak nem voltak nyugodt napjai. Harryt két hete mérgezték ezzel a cuccal, amiről pontosan tudta mennyire veszélyes, hiszen ő találta fel és ő tökéletesítette. Nem olyan, mint az idióta mugli drogok. Ő elkerülte, hogy belehaljon a fogyasztó egy esetleges túladagolásba, de a hatás viszont sokkal hatásosabb volt, mint a mugli anyagok esetében. Alapnak az eufória-elixírt vette, de ő kevert még hozzá ezt-azt. Főleg bizonyos muglik által használt úgynevezett ópiumszármazékokat. Először neki sem tűnt fel hogy ez az új találmánya milyen erős függőséget okoz. Önmagában az eufória-elixír csak nagyon enyhe, függőségnek alig nevezhető hatást vált ki. Csak így durvább anyagokkal keverve… Elveszíti tőle az ember az önkontrollját. Amíg csak magának készítette, nem is volt baj vele, hisz önmagának mindig ki tudta keverni, ha épp megkívánta, de mióta az egész kört ő látta el droggal… Harry nem fog belehalni, de nem lesz önmaga. Az biztos.

Amikor Voldemort rájött a problémájára, először megátkozta, kis híján belehalt. Piton azelőtt még soha nem látta ilyen mérgesnek Voldemortot. Aztán rájött, hogy ő maga is hasznát venné ennek az új bájitalnak és ráparancsolt, hogy fejlessze tovább. Az anyagot úgy kellett kikísérletezni, hogy a Nagyúr áldozatai irtózatos testi-lelki szenvedésen menjenek keresztül, ha nem kapják meg idejében. Ettől váltak igazi emberi robotokká, ha úgy tetszik gépekké, agyatlan, akaratlan szolgákká, akikkel Voldemort rendelkezhetett kénye-kedve szerint.

Piton átkozta a percet, mikor nem tudott ellenállni neki, de főleg azt a percet, mikor elrontotta az egész életét azzal, hogy ennek a szadistának a szolgálatába állt. Tetejébe még Dumbledore-t sem tudom elérni, mert valami hihetetlenül fontos dolgot intéz a Rendnek, aminek egész léte azon alapul hogy Pottert győzelemhez segítsük… nélküle persze nehéz lesz – gondolta keserűen.

A véletlen sietett Perselus segítségére. Voldemortnak sürgős elintézni valója akadt egy auror személyében, akit túl feleslegesnek tartott ahhoz, hogy a várába hozza. Még az volt a szerencséje, hogy a Nagyúr ez alkalommal nem igényelte az ő szakértelmét, tehát egyszerűen csak halálra átkozza a szerencsétlent. „Otthon” hagyta, és a gondjaira bízta a fiút, hogy távollétében is legyen, aki ellátja.

Piton nem várthatott tovább, bár tudta, hogy terve nélkülöz minden ésszerűséget és nagyon veszélyes, de most nem volt választása. Feltépte a bájitalos szekrényke ajtaját és a markába kapta az élő halál esszenciáját. Lerohant a pincebörtönbe Potterhez, zsebében a bájitallal. Belesett a kis ablakon. A fiú teljesen sápadtan ült felhúzott térdekkel a fal mellett, minden ízében reszketett, karikás szemekkel és beesett arccal meredt a semmibe. Piton berontott és se szó se beszéd a fiú szájába töltötte az üvegcse tartalmát, aztán a karjaiba kapta a csont sovány gyereket.

– Piton professzor, maga az vagy csak képzelődöm, megint? – kérdezte Harry, bár meg volt győződve róla, hogy a gyűlölt bájitaltan tanár soha nem venné őt a karjaiba, tehát csak egy undok hallucinációról lehet szó. Nagyon meglepődött tehát mikor a jól ismert gúnyos hangot hallotta.

– Igen, Potter én vagyok, és ne ficánkolj, mert ledoblak és mehetsz ahogy tudsz! És fogd be a szád!

Aztán Harry elveszítette az eszméletét, bele zuhant a nagy sötétségbe. Nem érezte, ahogy Piton felnyargal vele a lépcsőn, végig a sötét folyosókon, ki a nagy kőkapun. Ez volt Perselus egyetlen esélye most, hogy Voldemort nem tartózkodott a halálfalók szálláshelyén. A rozzant kastélyból, ahol meghúzták magukat csak halálfaló vagy halott távozhatott. Az élő halál esszenciája nélkül most a nyakukban lihegne Voldemort és az összes csatlósa. A térfigyelő bűbájnak hála a Nagyúr bárhol is járt, megérezte, ha valaki szökni próbált. Piton a hoppanálási pont felé rohant, karjaiban Potterrel és életében először imádkozott, hogy az az auror, akit megtámadnak, jó sokáig húzza a kínzást, hogy nekik legyen idejük még dehoppanálni. Különben… de ebbe nem akart bele gondolni.

 

<<--    -->>



Invito

Fandomok

Szeptemberben jön!

Időnyerő
«  Augusztus 2018  »
HKSzeCsPSzoV
  12345
6789101112
13141516171819
20212223242526
2728293031

Hoppanáló
Oldalaim:
  • Hungaryan Fanfiction Archívum
  • Candlekeep

  • Barátok:
  • Scripta
  • Erika apróságai
  • Nimphadora Oldala
  • StargateLives
  • Varázsskatulya

  • Más oldalak:
  • Merengő Fanfiction
  • Transportus

  • Hozzászólások
    Smaragd
    Örülök, hogy tetszett a fejezet, én meg már kezdtem azt hinni, hogy a kutyát sem érdekli már... smile

    Smaragd
    Molly igazi anyatigris smile Nagyon bírom, hogy ilyenkor még Arthur is tiszteletben tartja biggrin

    Smaragd
    Tényleg, erre én nem is gondoltam. De igen, ő aztán tudja milyen elveszíteni a legjobb barátját.






    Copyright © 2018 - 2012 Smaragd