|
|
I. Fórumsztori - Fordított világ (mentés)
|
|
| mzperx | Dátum: Hétfő, 2012-11-05, 22:56 | Üzenet # 41 |
 Őrnagy
Csoport: Barátok
Üzenetek: 124
Kitüntetések: 5
Hírnév: 0
Állapot: Offline
| Hagrid szeme hatalmasra tágult, ahogy, szinte Agyarral párhuzamban, egyik varázslóról a másikra kapkodta hitetlenkedő szemeit.
- Har... Harry, igaz az amit az apád mondott?
- Miii??? - érkezett a felhördülés egyazon időben két rekedtes torokból is.
Lord Voldemort méltóságához igencsak méltatlan módon a padlón térdelt, miközben sajgó fejét kezeiben ringatta. Fel nem tudta fogni, hogy mi is történt az előbb. Az egész olyan egyszerűnek tűnt: Míg Piton úrrá próbál lenni érzelmein, addig ő kicsit szétnéz kéme gondolataiban. természetesen számított ellenállásra, de nem ekkorára--- és mit keresett ott a Potter kölyök? Ez igencsak nyugtalanító tényező. Egyetlen megnyugtató eredménye lett a mai balul sikerült akciójának: az ő sötét kígyója igazán jól végzi dolgát, mint Dumbledore hűséges ölebe, ha a szenilis vén bolond kész volt kockáztatni elméje épségét is a megmentése végett. Egyik legbölcsebb döntései közé tartozott, mikor felkarolta a démonaitól űzött esetlen, ámde végtelenül tehetséges ifjú Pitont. Igen, tisztán érezte most is a belőle áradó mérhetetlen keserűséget, gyűlöletet és bizonyítási vágyat. Micsoda táptalaj! Micsoda utód...
Albus Dumbledore búskomoran lesett ki toronybéli ablakából a roxforti birtokra, tekintetét továbbra is arra a helyre függesztette, ahol az imént egy sötét alak olvadt bele a vadőrlak homályába. Mindig ugyanazok a hibák, mindig ugyanazok a tévedések... Fájt a szíve az ott rejtőzködő két meggyötört varázslóért, különösen az idősebbért. Mint egykoron tőle, Pitontól is megtagadta a hőn szeretett nő, hogy tudomást szerezzen tulajdon gyermeke létezéséről. És miként neki, talán Pitonnak is késő már, hogy részt követeljen magának ezen gyermek életéből. Merlinre! Mit tett a saját vérével?
"Draco dormiens nunquam titillandus! - Ne ébreszd fel az alvó sárkányt!"
|
| |
| |
| Smaragd | Dátum: Hétfő, 2012-11-05, 22:57 | Üzenet # 42 |
 Őtábornoksága
Csoport: Adminisztrátorok
Üzenetek: 2557
Kitüntetések: 6
Hírnév: 1
Állapot: Offline
| Erika
Eileen Prince gyönyörű lány volt. Még az után is, hogy hozzáment Tobiashoz. Az a véletlen találkozás a mugli Londonban valamit megváltoztatott mindkettejükben. De Eileen-nek vissza kellett mennie Tobiashoz és nem is találkoztak soha többé. Tizenkét év múlva Perselus megkezdte roxforti tanulmányait.
Amy
Mikor meglátta az akkor tizenegy éves Perselust, feltűnt neki a tehetsége és az ereje, ami szokatlan volt egy korabeli gyermektől, ugyanis az ereje hasonló volt az övéhez, csak kiforratlanabb. Akkor, tizenegy évvel ezelőtt, ő is egy levélből tudta meg az igazat. Először azt hitte ez egy ízléstelen vicc, de amikor meglátta a semmivel sem összetéveszthető írást, már elhitte, hiszen az ő hőn szeretett Eileene nem hazudna neki.
Sajnos sohasem vehetett részt a gyermeke életében, még akkor sem tehetett semmit, amikor értesült a fia "családi életéről", mert esküt tett, és azt nem szeghette meg.
Most ugyanaz történt, mint vele egykoron. A sors fura fintora, hogy a fia szerelme is őt kérte arra, hogy ekkora horderejű titkot őrizzen meg, és ő megtette, mert kötötte az esküje. Az az átkozott eskü!
Lily halálával érvényét vesztette, mégsem volt mersze közölni az igazat pusztán gyávaságból. - Nehéz elképzelni, hogy a világos oldal élharcosában, Voldemort ellenségében felüti a fejét a gyávaság -, pedig ha megtette volna, talán minden más lenne. Talán Harry egy szerető apával nőhetett volna fel, nem a rokonaival.
Hatalmas elhatározásra jutott. Nem fogja hagyni, hogy a fia is azt tegye, amit egykor Ő. Mindent el fog követni annak érdekében, hogy egymás mellet legyenek, mint apa és fia. Nem fogja hagyni a gyávaságát felülkerekedni az elhatározásán, ha kell beveti minden meggyőzőerejét a cél érdekében.
Már meg is fogalmazódott egy terv a fejében, amellyel összehozhatja a számára két legfontosabb embert.
A korrepetálás és a felkészítés nem csak Harry számára lesz meghatározó, de remélte, hogy Perselus is belátja majd a köztük lévő hasonlóságot, amely nem csak varázserejükben de jellemükben is megmutatkozik. Nem fog még egy hibát elkövetni. És ha eljön az idő, akkor habozás nélkül közölni fogja az igazat fia származásáról.
Scale
Albus Dumbledore soha fogja elfelejteni azt a napot, mikor kisfia először lépte át Roxfort küszöbét. Azokat a csodálattól csillogó éjfekete szemeket, a kipirult arcocskát, az áhítatot... A szokásoktól eltérően most nem McGalagony professzor köszöntötte a nebulókat a bejárati csarnokban, hanem ő maga. Látni akarta fiát, akinek az életéből tizenegy évet mulasztott, s ezen évek száma egyre csak növekedni fog.
Albus látta, hogy a kis Perselus közel sem mondható olyan egészségesnek, mint a többi gyerek. Használt talár volt rajta, amin szinte átütött a fiú soványsága, haja zsíros volt, bőre fakó, mint akit nem ér túl sok nap. Látszott rajta, hogy nem volt jó sora, és tudta, hogy erről nem Eileen tehet, hanem az az iszákos mugli Tobias. Amikor arra a férfire gondolt, nem tudta megvetni magát (sőt, még Voldemortot sem), amiért arra gondol, hogy mennyivel jobb lenne a világ az ilyen muglik nélkül.
Az ilyenkor szokásos beszéd alatt többször is ránézett fiára - külsőleg teljesen Eileen volt, kivéve az orrát és a szemöldökét. Ebben rá hasonlított, és Albust mérhetetlen büszkeséggel töltötte el a látvány. A beosztási ceremónia alatt, szinte James Potter mellett Perselus volt az egyetlen, aki teljes nyugodtsággal várt sorára, és mikor ez eljött, hűvös komolysággal lépett oda a háromlábú székhez, majd a Süveg egy szempillantás alatt Mardekárt kiáltott. A csarnokban érzett büszkeség eltörpült a mostani mellett.
Albus arra is emlékezett, milyen volt az első "beszélgetése" Perselusszal. Félretette a hivatalos formalitást, és nem szembe, hanem fia mellé ült le, de sajnos Perselus enyhén szólva is zárkózott volt vele, szinte semmit nem tudott kiszedni belőle. Igen, a fia benne még nem bízik - csak Lily Evensben. Albus életében most először kívánta, bárcsak helyet tudna valakivel cserélni.
|
| |
| |
| Smaragd | Dátum: Hétfő, 2012-11-05, 22:58 | Üzenet # 43 |
|
Őtábornoksága
Csoport: Adminisztrátorok
Üzenetek: 2557
Kitüntetések: 6
Hírnév: 1
Állapot: Offline
| Voldemort szája gonosz mosolyra húzódott. Dumbledore, az a szenilis vénember, még csak nem is sejti, hogy kígyót melenget a keblén. Vén korára, Eileen szépsége elvette az eszét, és eszébe sem jutott gyanakodni, hogy vajon a nő miért nem közölte vele, hogy a gyermekét várja.
A gondolatra egy jóleső kacaj tört fel belőle, a körülötte lévő halálfalók meglepetten bámultak urukra.
- Mit bámultok?! Tetves banda! Nincs egy épeszű sem köztetek! - förmedt rájuk. - Hülyékkel vagyok körülvéve! De már nem sokáig, mert minden a lehető legjobb úton halad afelé, hogy az unokám végre elfoglalja az őt megillető helyet!
Örvendező mosolyra húzta a száját, és észre sem vette, hogy hű emberei megborzonganak a látványra. A lánya halálát egy percig nem sajnálta, végül is a dolgát elvégezte, elcsábította az öreget és teherbe esett tőle... A fiú viszont, neki kifejezetten jót tett, hogy amellett az erőszakos mugli mellett nőtt fel. Mire nem képes egy kis varázslat! Az a bolond mindent úgy tett, ahogyan ő kérte! Meg is érdemelte jutalmul a halált. Öröm volt nézni, ahogy Perselus megölte a kínzóját a Sötét Jegyért cserébe. Hát még ha tudta volna, hogy most csatlakozott az igazi családjához! De akkor még nem árulhatott el neki semmit, várnia kellett arra, hogy Albus Dumbledore lelkiismerete megszólaljon, és ő maga lökje el magától.
„Inkább írj Önmagadnak közönség nélkül, minthogy a közönségnek írj, és elveszítsd magad.”
Ciryl Vernon Conolly
|
| |
| |
| mzperx | Dátum: Hétfő, 2012-11-05, 22:58 | Üzenet # 44 |
|
Őrnagy
Csoport: Barátok
Üzenetek: 124
Kitüntetések: 5
Hírnév: 0
Állapot: Offline
| - Hogy micsoda, Hag... Hagrid? - Piton teljesen értetlenül meredt a szőrös óriásra. Nem, az nem lehet, hogy te is! Kétségbeesetten kutatott bármi kibúvó után, ami meggyőzhette volna, hogy rosszul értett valamit. Tudta, még egy csalódást ilyen rövid időn belül képtelen lenne elviselni. A szívében tomboló indulatok olyannyira meggyengítették pajzsait, hogy akaratlanul is kicsúszott a következő kétségbeesett mondat az ajkain:
- Nem árulhattál el te is...
- Perselus, nem, nem! Ööö valamit félreértettél. Nem úgy gondoltam, csak, csak átvitt értelemben. Igen, ez az! Átvitt értelemben... - Ám ez alatt a hosszúnak és nyögvenyelősnek indult apológia alatt a bájitalmester vasakarattal összeszedte magát és minden fájdalmát ismételten elrejtette az okklumencia fala mögé. Nem maradt semmi. Csak a harag izzó parazsa elméjében.
- Hazudsz! - sziszegte az olyan gyűlölettel, hogy nem csak az óriás, de Harry is elhátrált tőle ijedtében, a mágia fekete erőtere olyannyira körbeburkolta a magas férfit, hogy e pillanatban valószínűleg a Sötét Nagyúr is az ágy alá bújt volna, ha a szobában tartózkodott volna (de szerencsére jó messze, biztos távolban volt, így érte nem kell tovább aggódnunk, csak a másik kettőért...). - Hallgass! Ne merj ellenkezni velem! - dörögte. - Dumbledore már felfedte titkát, igaz rögtön törölni is akarta az emlékezetemből, de ezúttal a te csodás Dumbledorod melléfogott, mert VELEM kezdett. A bolond... azt hitte engedelmes bábjává tehet, ha megfoszt a fiamtól az egyetlen dologtól a világon, amit büszkeséggel magaménak mondhattam volna. Ide menekültem, ide hozzád. Csak benned bízhattam, senkim se volt... Azt hittem, te megvéded majd, és akkor te elszólod magad. Miért kell neked mindig elszólnod magad?
- Perselus, kérlek, én nem ezt akartam. Csak nem mondhattam el... nem is lett volna jó... csak ártott volna a kicsi Harrynek, hiszen gyűlölted.
- Azért gyűlöltem, mert nem volt az enyém! - ordította a másik képébe. - Melyik volt, halljam! Melyik vett rá erre? A vén szatír, vagy az a kis vörös cafka? - Ez az egyértelmű és legdurvább sértéseket magában foglaló inzultus azon két személy felé, akik Hagrid számára a legkedvesebbek voltak, s akik mindig csak jók voltak hozzá, végre kihúzták abból a fagyott állapotból, amiben az igazság feltárása óta leledzett. Sőt, mintha eltörtek volna benne valamit. Valamit nagyon mélyen. A mindig jámbor ember hirtelen elvesztette a fejét, és egy istenes pofont kevert le az előtte álló férfinek, aki ettől elterült a földön.
- Hogy merészeled, te senkiházi halálfaló a mocskos szádra venni azoknak a nevét, akik adtak neked egy második esélyt? Sohasem érdemelted ki a törődésüket! - Piton komótosan feltápászkodott, s a másik a szemében lángoló gyűlölet láttán azt hitte, hogy nekitámad, talán még meg is öli.
- Értem - mondta élettelen hangon. - Gyere kölyök, nekünk itt nincs többé helyünk.
Harry még mindig azon a helyen állt a fal mellett, ahova az imént hátrált. kicsit sem érezte ezúttal sértve magát, hogy róla tudomást sem vesznek a felnőttek. Isten ments, hogy az a csomó indulat rá irányuljon! De a fülét attól még hegyezte, hogy végre meg is értse mi történik körülötte. MI TÖRTÉNIK VELE... Agya azonban képtelen volt összerakni az összefüggéseket, csak az egyes szavak ragadtak meg elméjében:
Árulás. Hagrid. Bizalom. Gyűlölet. Fiam. Büszkeséggel magaménak mondhattam. Büszkeséggel... Azért gyűlöltem, mert nem volt az enyém! Vörös cafka. Halálfaló. Azért gyűlöltem, mert nem volt az enyém!
Azért gyűlöltem, mert nem volt az enyém!
Azért gyűlöltem, mert nem volt az enyém!
Valaki elárulta őket, elárulta őt.
Dumbledore. Hagrid. Vén szatír. Vörös cafka.
Azért gyűlöltem, mert nem volt az enyém!
- Gyere kölyök, nekünk itt nincs többé helyünk - hallotta meg a professzora hangját, és életében először kérdés nélkül engedelmeskedett neki, noha maga sem tudta, hogy miért.
...
"Draco dormiens nunquam titillandus! - Ne ébreszd fel az alvó sárkányt!"
|
| |
| |
| Smaragd | Dátum: Hétfő, 2012-11-05, 22:58 | Üzenet # 45 |
|
Őtábornoksága
Csoport: Adminisztrátorok
Üzenetek: 2557
Kitüntetések: 6
Hírnév: 1
Állapot: Offline
| De nem sokáig bírta a csendben való menetelést a sötétben, egyszerűen muszáj volt megkérdeznie:
- Maga az apám? - hallani akarta Piton szájából is az igazat. Az nem is késlekedett soká a válasszal.
- Igen.
Igen... - ez a szó olyan megmásíthatatlan volt, Harry szinte el sem hitte. Piton az apja. Piton az apja - kattogott a fejében a lépéseik ütemére -, de hát akkor, a vörös cafka az anyja lenne? Piton meg halálfaló? - a felismerésre megtorpant. - Mi van, ha egyenesen Voldemort elé viszi?
Piton érzékelte a kölyök megtorpanását: - Most meg mi van?
- Hová megyünk?
- Remek kérdés - szűrte a fogai között. - Van valami ötleted?
- Hát...
- Sejtettem... Abba a házba tartunk, ahol felnőttem.
Harry megkönnyebbülten fújta ki a levegőt, ami a bájitalmester figyelmét a sötét ellenére sem kerülte el.
- Ostoba kölyök! Azt képzelted, hogy a Nagyúr elé viszlek? - meg sem várta a válaszát. - Még is minek nézel te engem? Várj, ne válaszolj! Inkább hagyjuk az egészet - sóhajtotta fáradtan.
Még sosem látta Pitont ilyennek, ha a megfelelő szót kellett volna rá keresnie, szinte elveszettnek, és meg tudta érteni, mert ő is valami hasonlót érzett. Mindkettejüket becsapták, hazudtak nekik! Döntésre jutott, rajta ne múljon, ő ad egy esélyt a professzornak.
- Nem megyünk? - kérdezte, és határozottan megindult a hoppanálási pont felé. Piton döbbenten nézett utána, de aztán összeszedte magát és ő is követte.
„Inkább írj Önmagadnak közönség nélkül, minthogy a közönségnek írj, és elveszítsd magad.”
Ciryl Vernon Conolly
|
| |
| |
| Smaragd | Dátum: Hétfő, 2012-11-05, 23:00 | Üzenet # 46 |
|
Őtábornoksága
Csoport: Adminisztrátorok
Üzenetek: 2557
Kitüntetések: 6
Hírnév: 1
Állapot: Offline
| Amy
Hagrid szélsebesen rohant az igazgatóhoz. Már akkor megbánta, amit kimondta, de azok a sértések elvették az eszét egyszerűen nem tudott gondolkodni. Amikor Perselus azt mondta, hogy nekik itt már nincs helyük, ez a szó térítette észhez. Sajnos nem tudott már utánuk menni, mert mire a sokkból feleszmélt már nem voltak sehol. Lihegve ért az igazgatói irodát őrző kőszoborhoz, kimondta a jelszót (minden ízű drazsé) és meg sem várva, hogy a lépcső majd felviszi szaladt is fel. Nem vesződött holmi kopogással, benyitott.
Dubmledore az asztalánál ült egy nagy halom pergamen mögött, és olvasott. Az ajtó csapódására felnézett. Elcsodálkozott, mikor meglátta Hagridot, hiszen ő nem szokott kopogás nélkül sehová benyitni.
- Áh, Hagrid! Minek köszönhetem a látogatást? - kérdezte mosolyogva.
- Nagy.... baj... van... Albus - felelte a félóriás lihegve.
Az igazgató arcáról lehervadt a mosoly.
Scale
Szánalmasan lepusztult környéken lakott, Piton professzor - állapított meg magában Harry, de hangosan kimondani már nem merte; egyrészt nem lett volna jó pont most összerúgni vele a port, másrészt a hoppanálás nem tett neki valami jót. Eszeveszett hányinger tört rá, de pár mély lélegzettel ezt is legyőzte. Bár csak az előtte álló problémákat is ilyen sikeresen kiküszöbölné...!
Piton kinyitotta előtte az ajtót, és betessékelte Harryt a házba. Jóformán alig fértek el a kis előszobában, ezért a fiú gyorsan beljebb lépett a nappaliba. Harry azt hitte, ha már bent lesznek, a lepusztultság is megszűnik, de sajnos tévednie kellett. A kényelmetlenség érzése a környék iránt odabent is folytatódott: kellemetlen félhomály uralkodott, szinte mindent átjárt egyfajta borzongató sötétség, nyirkosság, s mintha az ember körül minden azt sikoltozná, hogy menekülj, itt valami szörnyűség történt! Harry már azt várta, mikor fogja megérezni a bomló test szagát, mikor Piton elé lépett.
- Kellemes kis hely, nem gondolod, Potter? - kérdezte szarkasztikusan. - Köszöntelek gyermekkorom színhelyén!
- Régen is ilyen... ilyen volt? - más akart mondani, de inkább irányt változtatott a mondat közben.
- Ilyen... ijesztő, Potter? - kérdezett rá halkan Piton. - Igen, csak akkor tetézték mindezt a benne lakó emberek.
- Nem lehetett valami túl jó gyerekkora.
Piton felsóhajtott, és megmasszírozta az orrnyergét.
- Úgy tűnik, ez apáról fiúra öröklődik generációkon keresztül. Éhes vagy?
Harryt meglepte a gyors témaváltás, de igazából annyira nem zavarta. Késő van már a lelkizéshez, nem mintha egyikük is annyira gyakorolta volna ezt a bonyolult beszélgetési formát. Így csak bólintott.
KristineHolt
Voldemort néhány keresetlen szóval elküldte a feladattal megbízott csatlósait - innentől kezdve egyetlen perc sem lesz, amikor nem tudja majd, hogy az unokája és Potter mit csinál, merre jár éppen.
Napok kérdése, hogy tökéletesen körvonalazódjon benne a terv - amit kénytelen volt kitalálni, ugyanis mostanra bebizonyosodott, hogy az a csökönyös vén szamár Dumbledore képtelen bevallani Perselusnak az igazat. Így hát hiába várja, hogy az unokája dühében elforduljon az igazgatótól és egyenesen hozzá rohanjon a sérelmeivel.
Talán nem is baj, hogy így alakult - mindig jobban becsülte azokat a győzelmeit, amelyekért igazán meg kellett harcolnia...
|
| |
| |
| Smaragd | Dátum: Hétfő, 2012-11-05, 23:00 | Üzenet # 47 |
|
Őtábornoksága
Csoport: Adminisztrátorok
Üzenetek: 2557
Kitüntetések: 6
Hírnév: 1
Állapot: Offline
| Az igazgató arcáról lehervadt a mosoly.
Nagy lehet a baj, ha Hagrid képes volt az óriástermészetének ellentmondani, és feljönni ide a toronyba. Elnézte az irodájában szorongó félóriást, aki igyekezett összehúzni magát nehogy kárt tegyen a személyes tárgyaiban. Bizony, az igazgatóit nem félóriások számára tervezték - futott át Dumbledore agyán a gondolat. Gyorsan elővarázsolt egy meglehetősen nagy, és masszív ülőalkalmatosságot, hogy legalább Hagridnak legyen hová leülnie.
- Nyugalom barátom, haladjunk csak lassan, sorjában.
Az óriás megkönnyebbülve rogyott le a székbe - ami nagyot reccsent a súlya alatt, de bőszen kitartott -, hatalmas lapát kezeibe temette az arcát, és onnan bömbölte kifele.
- Elrontottam... elszóltam magam, és ráadásul még bántottam is! Meg kell őket állítani... Most azt hiszi, hogy már nincs egy barátja se! Pedig én az vagyok... Csak olyan csúnyákat mondott Lilyre, hogy dühbe gurultam!
Az igazgató igyekezett kihámozni a szövegből az értelmet, de nehezen ment neki. Hagrid előkapott egy abrosz méretű zsebkendőt, és trombitálva kifújta az orrát.
- Ugye segít igazgató úr? - kérdezte reménykedve.
- Persze, hogy segítek, de kiket kell megállítani?
- Perselust és a kis Harryt, de hát végig erről beszéltem! - fújta ki újra az orrát Hagrid. - Elmentek! Elhagyták a Roxfortot! - bömbölte újra.
Dumbledore látta, hogy jelenleg többet úgy sem tud kiszedni belőle ezért hagyta a vadőrt. Minél hamarabb Perselus nyomára kell bukkanniuk! Odalépett a kandallóhoz, és miután bedobta a hop-port átszólt a helyettesének:
- Minerva, gyere kérlek azonnal az irodámba!
„Inkább írj Önmagadnak közönség nélkül, minthogy a közönségnek írj, és elveszítsd magad.”
Ciryl Vernon Conolly
|
| |
| |
| Smaragd | Dátum: Hétfő, 2012-11-05, 23:01 | Üzenet # 48 |
|
Őtábornoksága
Csoport: Adminisztrátorok
Üzenetek: 2557
Kitüntetések: 6
Hírnév: 1
Állapot: Offline
| Erika
- Potter, ha befejezted az evést, továbbállunk. Itt könnyen ránk találhatnak.
Scale
Harry bólintott, majd gyorsan magába lapátolta a tojásrántotta maradékát, aztán megtörölte a pólójába a száját. Piton ennek láttán elhúzta a száját.
- Szerinted az a rongy ott melletted csupán dísznek van ott? - morogta ingerülten a tanár.
- Öhm... elnézést, csak nagyon siettem.
- Attól még nem kell illetlenül viselkednek, mint egy Weasley. Na gyerünk - intett Piton. - Induljunk.
Harry felállt, majd követte Pitont az emeletre, az egyik hálószobába. A bájitaltanár kotorászott egy pillanatig egy szekrényben, s közben Harrynek alkalma nyílt körülnéznie. A látvány nem mutatott semmi újat. Puritán hálószoba volt, majdnem mint az övé. Egy ágy éjjeliszekrénnyel, egy ruhásszekrény, egy íróasztal székkel, meg egy ablak függönnyel.
Piton eközben megtalálta egy kicsiny dobozban a keresett tárgyat, s Harry felé nyújtott egy igen díszes, de még a jó ízlés határain belül lévő medaliont.
- Fogd meg!
Harry engedelmeskedett a parancsnak, aztán már csak egy rántást érzett a köldökénél, s elnyelte őt a színes, örvénylő forgatag.
Érkezése cseppet sem volt elegáns; ha Piton nem tartja meg, egész biztos, hogy hasra esett volna.
Harry körülnézett. Egy hatalmas, sziklás hegyvonulaton álltak, messze a távolban egy kúria meredezett az alkonyi homályba burkolózó ég felé.
- Hol vagyunk? - kérdezte döbbenten.
Erika
- Ez a Prince kúria. A nagyszüleimé volt.
|
| |
| |
| Smaragd | Dátum: Hétfő, 2012-11-05, 23:01 | Üzenet # 49 |
|
Őtábornoksága
Csoport: Adminisztrátorok
Üzenetek: 2557
Kitüntetések: 6
Hírnév: 1
Állapot: Offline
| A két halálfaló megrettenve nézett össze. Most mit mondjanak az uruknak?
Elvesztették Pitont, és vele együtt Pottert is, pedig már éppen indultak volna jelenteni a jó hírt, hogy mindketten a Fonó soron tartózkodnak. Megérezték ahogy megszűnik a védelem a házon - ami a bent tartózkodó varázslók jelenlétéből táplálkozott -, és ők hiába rontottak be az ajtón, azt már nem tudták megállapítani, hogy hová mentek, mert azt nem hoppanálva tették. Már érezték is magukon a végighasító átkokat, elméjükben pedig felcsendült Voldemort hangja:
- Ti szerencsétlen idióták! Hát már ennyit sem lehet rátok bízni? Azonnal jöjjetek vissza!
„Inkább írj Önmagadnak közönség nélkül, minthogy a közönségnek írj, és elveszítsd magad.”
Ciryl Vernon Conolly
|
| |
| |
| Smaragd | Dátum: Hétfő, 2012-11-05, 23:02 | Üzenet # 50 |
|
Őtábornoksága
Csoport: Adminisztrátorok
Üzenetek: 2557
Kitüntetések: 6
Hírnév: 1
Állapot: Offline
| Scale
- Ez a Prince kúria. A nagyszüleimé volt.
Harrynek furcsa volt elképzelni Piton családostul. Pedig akárhogy is nézte, egyszer a professzornak is kellett gyereknek lennie, neki is kellett, hogy legyen családja, mégis... Számára Piton mindig is egy pincelakó volt, aki örökké egyedül volt a morgolódásai közepette. És lám, egy nap alatt két családi örökségnek is szemtanúja lehetett.
- Tanár úr - kezdte bizonytalanul Harry. - El kell egészen a kúriáig gyalogolnunk?
Piton színpadiasan felsóhajtott.
- Használd egy kicsit az eszed, Potter! Ez csupán illúzió. Valójában - folytatta a professzor, és megragadva Harry vállát, elindult vele egyenesen - a kapuban állunk.
És valóban. Léptek néhányat, és egyből testközelbe került az épület, azonnal a kapualjban álltak, s Piton bonyolult bűbájsorozatokat kezdett el kántálni, hogy bejussanak az épületbe.
- De, ha erre járnának a halálfalók, nem akarnak majd ők is közelebb jönni? - kérdezte halkan Harry, hogy ne zavarja túlságosan a tanárt.
- Hidd el, nekik ez nem fog sikerülni. Leginkább azért nem, mert nem is tudnak erről a helyről.
- Még Vol...
- Ne mondd ki a nevet! - sziszegte mérgesen Piton.
- Jó-jó. Szóval, még Ő sem?
- Ő sem tud róla. A nagyszüleim titokban tartották, még anyámnak sem szóltak róla. Azt akarták, hogy én örököljem a helyet. És most befelé.
Harry sóhajtott egyet, és átlépte a küszöböt. Nagyon-nagyon-nagyon bonyolult ez a mai nap - gondolta magában.
|
| |
| |
| Smaragd | Dátum: Hétfő, 2012-11-05, 23:02 | Üzenet # 51 |
|
Őtábornoksága
Csoport: Adminisztrátorok
Üzenetek: 2557
Kitüntetések: 6
Hírnév: 1
Állapot: Offline
| Reszketve csúsztak Voldemort előtt, de uruk nem volt kíméletes. Összehívta halálfalóit, és példás büntetésben részesítette őket elrettentésül a többieknek.
Voldemort megvetően nézte a két férget, akik miatt elszalasztotta Perselust. Mikor már vonaglani sem tudtak, ráparancsolt a két legközelebb állóra:
- Takarítsátok el őket, többé nem kerüljenek a szemem elé.
Mind tudták, hogy mit jelent ez, a kegyetlen Evaporatio varázslattal - ami Voldemort saját találmánya volt -, a pórul járt társaik teste elpárolog a semmiben.
- Mostantól megfigyelés alá vonom a Roxfortot, Roxmortsot, a Privet Drive-ot és minden olyan helyet, ahol Piton és a Potter kölyök megfordulhatnak. Ha látjátok őket azonnal értesítsetek, de hű halálfalómnak nem eshet baja! Aki először járul elém a jó hírrel azt jutalomban fogom részesíteni, de a többiek... Nos, ők bánni fogják, hogy nem ők akadtak a nyomukra - tette hozzá sokat sejtetően. - Tűnés a szemem elől, tetves banda! - bocsátotta el aztán őket nagy kegyesen.
A legkevésbé sem örült az új fejleményeknek, és már átkozta magát, amiért akkor behatolt Perselus elméjébe. Mi sem lenne egyszerűbb, mint most mentálisan a nyomára jutni, és a színe elé parancsolni a kölyökkel együtt. Egyáltalán miért van vele Potter?
Önelégültségében nem is feltételezte, hogy Perselus előle bújtatja.
***
- Minerva kedvesem, a segítségedre van szükségem - fogadta az igazgató a belépő boszorkányt. - Nagy gondban vagyok, Perselus nyomára kell mihamarabb bukkannom.
A zokogó Hagrid most felnézett abrosznyi zsebkendőjéből - és gondolva, hogy Albusnak segítségre van szüksége - támogatásáról biztosította:
- Jaj, kedves McGalagony professzor, segítsen megtalálni a fiát!
Minerva azt hitte, hogy rosszul hall.
- A fiát? Perselust? - kérdezett rá aztán.
Dumbledore hiába integetett oly hevesen a háta mögött, az óriás nem vette észre, ő csak a barátján akart segíteni.
- Igen, kérem... - de a mondatot nem tudta befejezni, mert a boszorkány hevesen felcsattant:
- Tudtam! Úgy tudtam, de meggyőztem magam arról, hogy ez nem lehet igaz! Hogy te nem voltál képes megcsalni engem!
Hagrid széke ebben a pillanatban megadta magát, és a döbbent félóriás a földön kötött ki. Azon nyomban felpattant, és hebegve mentegetőzni kezdett:
- Én... izé... Nekem most mennem kell - menekülésszerűen hagyta el az irodát, a lépcsőkanyarba majdnem beszorulva, miközben átkozta magát, hogy már megint kikotyogott valamit. Még a kőszörnyön túljutva is hallotta a dühös kiabálást:
- ... hitegettél engem évekig, hogy nem venné ki jól magát, ha elvennél feleségül! Erre most kiderül, hogy közben gyereket csináltál egy másik boszorkánynak! ...
„Inkább írj Önmagadnak közönség nélkül, minthogy a közönségnek írj, és elveszítsd magad.”
Ciryl Vernon Conolly
|
| |
| |
| Smaragd | Dátum: Hétfő, 2012-11-05, 23:03 | Üzenet # 52 |
|
Őtábornoksága
Csoport: Adminisztrátorok
Üzenetek: 2557
Kitüntetések: 6
Hírnév: 1
Állapot: Offline
| Amy
Ahogy Harry átlépte a Prince-kúria küszöbét, elképedt a látványon. Egy hatalmas előcsarnokban volt, a falakon mindenütt képek függtek, az előcsarnoktól balra volt egy ajtó, ami a pincébe vezethetett. Észre vett még egy ajtót, ami a nappaliba nyílt. Az egész kúria berendezéséről látni lehetett a gazdagságot. Perselus, miután elvégezte a szükséges bűbájokat és megerősítette a régieket a kölyök után ment. Mikor belépet látta, hogy még mindig az előcsarnokban áll, tátott szájjal figyeli a berendezést, mely határozottan nem az ő ízlését tükrözte. Számára ugyanis az egész túl hivalkodó és giccses volt. Egy félmosollyal az arcán nyugtázta a kölyök elképedését, de gyorsan rendezte arcvonásait rávéve a közömbösség álarcát és megszólította a kölyköt:
- Potter, ne álljon már úgy, mint egy szamár - mondta és örömmel vette, hogy a gyerek ugrott egyet ijedtében -, és jó lenne, ha a száját is becsukná.
|
| |
| |
| Smaragd | Dátum: Hétfő, 2012-11-05, 23:03 | Üzenet # 53 |
|
Őtábornoksága
Csoport: Adminisztrátorok
Üzenetek: 2557
Kitüntetések: 6
Hírnév: 1
Állapot: Offline
| Harry dühöngött magában. Nem egészen erre gondolt, mikor követte az apját az ismeretlenbe. Úgy látszik Piton hamar túltette magát a történteken, és visszatalált a régi önmagához. Neki viszont határozottan nem esett jól, hogy miután kiderült, hogy az apja, ugyan úgy bánik vele, mintha még Potter lenne. Mert tulajdonképpen már nem is Potter. Vagy igen?
Már maga sem tudta, hogy mi lenne a jó. Az eddigi világa fenekestül felfordult, a látszólagos biztonság falai összedőltek, és ő ott ült a romok tetején. Egyedül és magányosan, mint mindig.
Perselus nézte a fiút, és hirtelen megsajnálta. Tudta ő jól, hogy ő nem tehet semmiről, de nagyon nehéz volt túltennie magát az eseményeken. Nehéz volt levetkőznie a berögzült szokásokat.
- Gyere - intett a fiúnak. - Keressünk neked egy szobát.
„Inkább írj Önmagadnak közönség nélkül, minthogy a közönségnek írj, és elveszítsd magad.”
Ciryl Vernon Conolly
|
| |
| |
| mzperx | Dátum: Hétfő, 2012-11-05, 23:03 | Üzenet # 54 |
|
Őrnagy
Csoport: Barátok
Üzenetek: 124
Kitüntetések: 5
Hírnév: 0
Állapot: Offline
| Ahogy komor termeiben sétálgatott álmatlanul Lord Voldemort egyre csak azon törte a fejét, hogy hogyan szerezhetné vissza az unokáját anélkül, hogy magának kellene lelepleznie az immáron négy évtizedes titkokat, de legfőképpen még mielőtt túl késő lenne megnyernie magának a komor bájitalmestere "rokoni ragaszkodását". Ahogy a pincebörtönök felé haladt komótos léptekkel, hirtelen megtorpant az egyik cella, vagy inkább halálgödör rácsozott ajtaja előtt. Igen, ez talán még működhetne is, és valóban a Sötét Nagyúrhoz méltó fondorlatosságú terv... Ugyan rejt magában buktatókat, de ha beválik, akkor nyert ügye van, csupán a megfelelő - és eddig valljuk be, nem igazán létező - atyai érzelmeket és törődő gondoskodást kell magából előhívnia.
- Féregfark! Hol vagy? Gyere ide azonnal te semmirekellő! Áh, hát itt bujdokolsz - szólította meg az egyik fogadószoba súlyos függönye mögött lapuló alakot. - Kerítsd elő nekem Luciussszt! Most azonnal! És ne várass meg! - kiáltotta még az amúgy is teljes sebességgel iszkoló patkány után, majd ajkai szomorkás mosolyba, vagy inkább grimaszba torzultak.
A terve valójában kicsit kegyetlen volt a tulajdon vérével szemben, de aki Mardekár Malazár utódja, azt a nehézségek csak megedzik a harcra! Malfoy-nak csak annyit kell tennie, hogy elhinti a Minisztériumban a kósza szóbeszédet, miszerint az álnok Perselus Piton elrabolta a Kis Túlélőt a Roxfortból. A miniszter ezután mindent el fog követni, hogy előkerítse a volt halálfalót. Miután pedig a kegyetlenségükről egyre inkább hírhedté váló aurorok levadásszák és elhurcolják a bájitalmestert, neki csupán annyi teendője marad, hogy személyesen menjen el az unokájáért és mentse ki a fény állítólagos szolgái kezéből. Igen, a tőle telhető legtöbb gondossággal fog foglalkozni a megpróbáltatásoktól elgyötört férfivel, elvégre régóta tudta, hogy Perselus Piton bármit megadna azért, hogy végül tartozhasson valahova...
"Draco dormiens nunquam titillandus! - Ne ébreszd fel az alvó sárkányt!"
|
| |
| |
| Smaragd | Dátum: Hétfő, 2012-11-05, 23:03 | Üzenet # 55 |
|
Őtábornoksága
Csoport: Adminisztrátorok
Üzenetek: 2557
Kitüntetések: 6
Hírnév: 1
Állapot: Offline
| Dumbledore gondterhelten sétált az irodájában fel, s alá. Az egykor volt igazgatók portéi csak úgy kapkodták a fejüket, mintha egy teniszmeccs közvetítését nézték volna. Mi tagadás, évek óta nem volt ilyen mozgalmas napjuk. A dühös McGalagony professzor annyira kikelt magából, hogy nem átallotta megátkozni az igazgatót, majd miután jól kiosztotta, kiviharzott az irodából. A nehéz, vasalt ajtót úgy bevágta maga után, hogy az roppanva fordult ki a sarkából.
Ez a nap el van átkozva - gondolta Albus. Még soha nem fordult elő vele, hogy a fondorlatos terve csődöt mondott volna, nem hogy a tervei sorozatban egymás után süljenek fel. Már nem tudta, hogy kitől is kérhetne segítséget.
Töprengését a kandalló zúgása szakította félbe, én nem kellett sokáig várnia, hogy fény derüljön a látogató kilétére.
- Azonnal látni akarom Harryt! - jelentette ki Sirius Black, és nyomában megérkezett Remus Lupin is.
„Inkább írj Önmagadnak közönség nélkül, minthogy a közönségnek írj, és elveszítsd magad.”
Ciryl Vernon Conolly
|
| |
| |
| Smaragd | Dátum: Hétfő, 2012-11-05, 23:05 | Üzenet # 56 |
|
Őtábornoksága
Csoport: Adminisztrátorok
Üzenetek: 2557
Kitüntetések: 6
Hírnév: 1
Állapot: Offline
| KristineHolt
- Nektek is szép napot! - erőltetett az igazgató nyugalmat a vonásaira.
- Hagyjuk ezt, Albus! - vágta el a bájolgást Sirius ugyan azzal a lendületes hévvel, amivel az imént berontott az irodába. - Tudnunk kell, hogy Harry jól van-e!
- Miért ne lenne jól? - kérdezett vissza Albus meglepetten. Az nem lehet, hogy már a főhadiszállásra is eljutott a híre annak, hogy Perselus és a fiú elhagyták a Roxfortot.
- Ugye nem azt akarod elhitetni velünk, hogy te nem is hallottad a legújabb híreket? - kérdezte ezúttal Remus kétkedve.
- Álljunk meg egy pillanatra - vált az igazgató határozottá -, megtennétek, hogy előbb elmondjátok, hogy mi az oka az izgalomnak?
- Hogy mi? Albus vagy nagyon elbizakodott vagy, vagy komolyan nem tudsz semmiről. Viszont ha ez utóbbi az igaz, akkor kezdhetek kételkedni a képességeidben! - vetette oda neki Sirius meglehetősen flegmán.
- A helyzet az - kezdett bele Remus halkan, ezzel is próbálva csillapítani a másik kettő egymás felé irányuló feszültségét -, hogy a Minisztérium kiadott egy közleményt, melyben Perselus fejére vérdíjat tűztek ki, méghozzá 100 000 galleont! Az ok: Harry Potter elrablása!
- Mi? - Kérdezte elsápadva az igazgató. Tudta jól, mit jelent ez. Ha az Aurorok elfogják Perselust, akkor annak végzetes következményei lesznek. Végzetesek és rendkívül fájdalmasak. - Az nem lehet! Tény, hogy Perselus és Harry együtt vannak, de rablásról szó nincsen. Egy meglehetősen régi titok lepleződött le, Hagrid jóvoltából, és csak azért hagyták el a kastélyt, hogy megbeszélhessék a dolgaikat - hárította a felelősségét Albus.
- Milyen titok? - kérdezte Remus.
- Sajnos azt nem mondhatom el! Köt a fogadalom...
- Köt mi? - Sirius kezdte elérni a tűréshatára legszélét. A látszat ellenére kedvelte a méregkeverőt, túl sok mindent éltek meg az iskolás éveik óta, és bár senki nem tudott róla, ők ketten már régen megbékéltek egymással. Nem egyszer alakult úgy, hogy Piton kezei rángatták ki vagy az önsajnálatból, vagy éppen az önpusztításból. Nem volt hajlandó belemenni az igazgató által megszokott "nem kell tudnotok semmit, majd én megoldom" játékba. Segíteni akart Pitonnak, de ahhoz tudnia kell az igazat!
Erika
Sirius választ sem várva kirohant az irodából. Tudta, hogy most csak egy valaki válaszolhat az összes kérdésére; Hagrid!
Amy
Mikor odaért a vadőrlakhoz benyitott, és egy rendkívül elkeseredett vadőrt látott. Hagrid az asztalnál ült, abroszméretű zsebkendőjébe temette az arcát és sírt. Agyar a lábánál ült, fejét a térdére hajtva, úgy próbálta vigasztalni. Agyar észrevette Siriust és egy vidám csaholással üdvözölte, erre már a vadőr is felfigyelt.
- Sirius... szip... mit szeretnél? - kérdezte Hagrid szipogva, és megtörölte a szemét.
- Tudok arról, hogy Harry és Piton eltűntek. - A vadőr könnybe lábadt szeme miatt hozzátette -, de nem tudom miért. Ezért kellene a segítséged - mondta Sirius.
- Nem tudok segíteni, sajnálom, így is elég galibát okoztam.....
- Muszáj Hagrid. Ugyanis Piton fejére vérdíjat tűztek ki, aminek az összege 100.000 galleon - vágott a szavába - az ok, amiért ezt kitűzték az Harry elrablása.
A vadőr erre a kijelentésre elképedt.
- Nem, az nem lehet! Nem rabolta el őt, hiszen a fia.
Erika
- Igen, azt tudom, de miért mentek el?
|
| |
| |
| Smaragd | Dátum: Hétfő, 2012-11-05, 23:05 | Üzenet # 57 |
|
Őtábornoksága
Csoport: Adminisztrátorok
Üzenetek: 2557
Kitüntetések: 6
Hírnév: 1
Állapot: Offline
| A vadőr, ha lehetett még jobban elképedt.
- Tudod?
- Persze. James a barátom volt. Az egyik legjobb! Ő mondta el nekem az igazat, de megesketett, hogy ne szóljak róla senkinek. Mivel engem választott a kis Harry keresztapjának, úgy érezte, úgy tisztességes, ha tudom, hogy ki a fiú igazi apja. Többek között ezért is békültem ki Perselusszal, mert az én feladatom lett volna elmondani nekik az igazat. De úgy látom, hogy ezzel alaposan elkéstem.
- Oh, Sirius! Ha te ezt tudtad, akkor miért vártál ilyen sokáig? Miért nem mondtad el az igazat, amint Lilyék meghaltak?
- Nem lehetett, James megkért, hogy csak akkor mondjam el, ha Perselusról kiderül, hogy valóban melyik oldalon áll. Harry pedig, mindenképpen megtudta volna az igazat a tizennegyedik születésnapján.
A félóriás trombitálva fújta ki az orrát.
- Megértelek titeket, de én Perselusban soha nem kételkedtem. Mégis milyen halálfaló az, aki velem barátkozik? Voldemortnak az én fajtám csak szolga lehet, de barát soha sem.
Siriusnak egyet kellett értenie ezzel az egyszerű igazsággal. Valóban, ha egy kicsit is jobban odafigyel ez nem következett volna be, de őt is elvakították a gyermekkori előítéletei.
- Hagrid, tudnom kell, hogy hol van Perselus és Harry!
- Nem tudom - bömbölte az óriás -, én csak elrontani tudom a dolgokat - sírta.
Sirius dolga végezetlenül hagyta el a vadőrlakot, miután megnyugtatta a félóriást. Kint már várta Remus.
- A hoppanálási pontig tudtam követni a nyomaikat - mondta barátjának.
- Sajnos azzal nem vagyunk kisegítve, nem sikerült kiderítenem, hogy merre indulhattak.
Tanácstalanul néztek egymásra, de semmi ötletük nem volt.
Halk pukkanás zavarta meg a csendet:
- Dobby szeretne segíteni megtalálni Harry Pottert! - sipította egy zöldes házimanó, és őt követve megjelent egy barna is: - Socius* segít megtalálni Piton gazdát!
* KristineHolt megengedte, hogy Socius is rész vehessen az eseményekben! Köszönet érte neki! 
„Inkább írj Önmagadnak közönség nélkül, minthogy a közönségnek írj, és elveszítsd magad.”
Ciryl Vernon Conolly
|
| |
| |
| Smaragd | Dátum: Hétfő, 2012-11-05, 23:06 | Üzenet # 58 |
|
Őtábornoksága
Csoport: Adminisztrátorok
Üzenetek: 2557
Kitüntetések: 6
Hírnév: 1
Állapot: Offline
| Erika
- Ez megfelelő lesz, Potter?
Amy
Perselus a folyosó végén lévő szobára mutatott, annak berendezése ugyanazt a látványt tükrözte, mint az előcsarnokban. A szobában a barnás színek domináltak. Volt benne egy hatalmas ágy, éjjeliszekrény, és egy hatalmas szekrény. A szoba ablaka a parkra nézett.
- Igen, professzor. Megfelelő lesz - válaszolta olyan hangsúllyal, ami a bájitalmesteréhez hasonló.
Perselus felhúzta a szemöldökét a flegma válaszra. Legszívesebben elmagyarázta volna neki, hogy mi a tisztelet, de végül csak annyit mondott:
- Rendben. Jobb lesz ha tisztázunk néhány szabályt, Potter.
|
| |
| |
| Smaragd | Dátum: Hétfő, 2012-11-05, 23:06 | Üzenet # 59 |
|
Őtábornoksága
Csoport: Adminisztrátorok
Üzenetek: 2557
Kitüntetések: 6
Hírnév: 1
Állapot: Offline
| Már megint ez a Potterezés - futott át Harry agyán a gondolat, ezt egészen addig rendben is érezte, míg ki nem derült ennek ellenkezője.
- Tisztázzunk, uram - felelte, és elhatározta, hogy rá fog világítani erre a tényre is.
Perselus egy kicsit megzavarodott a kölyök határozottságán, de hamar túltette magát rajta, biztos csak beképzelte magának az élt a hangjában.
- Van ugyan házimanóm, de mivel ő a Roxfortban maradt, és amíg meg nem oldom, hogy ő is feltűnésmentesen tudjon követni, addig a szobádban lévő rendért te felelsz. Elvárom, hogy nem vessen fel a szemét, hogy mindig pontosan jelenj meg az étkezéseknél, udvariasan viselkedj és ne tégy kárt a kúria berendezésében. A szabadidőddel te rendelkezel, de ne hidd azt, hogy mert nem a Roxfortban vagy, akkor már nem is kell tanulnod. Holnapra összeállítom a tanrendet, a bájitaltannal fogsz kezdeni, hogy legalább abból fel tudj zárkózni egy elvárható szintre, mert ahogy áll az siralmas. - Perselus szívesen tette volna hozzá, hogy az ő fiához nem méltó ez a tűrhető tudásszint, de letett róla.
- Igen, uram.
- Rendben, akkor ezt meg is beszéltük, a többire meg majd rátérünk akkor, mikor a probléma felbukkan. - Piton már ment volna, mikor még visszafordult: - Majd elfelejtettem, a kúria pincéje számodra tabu, csak az én felügyeletemben teheted oda be a lábadat. - Tudomásul vette a bólintást, és már fordult is ki a szobából.
- Egy pillanat, uram - szólt utána Harry. - Ezek voltak az ön elvárásai, de az enyémekről nem beszéltünk...
- És mi lenne az? - kérdezett rá olyan hangsúllyal, amitől a legtöbb diákjának inába szállt a bátorsága.
- Nem vagyok Potter - jelentette be a tényt -, ezért ez a megszólítás már nem helytálló.
- Valóban, és még is, hogy szeretnéd, hogy szólítsalak? Netán Pitonnak?
- Öhm... Ha nem haragszik meg, uram...
- Sejtettem... Úgy gondoltam, hogy mindkettőnk számára egyszerűbb lesz, ha a régi megszólításoknál maradunk - mondta Piton felsőbbrendűen.
Harry zavarba jött, ez a beszélgetés nem egészen úgy sült el, ahogy tervezte, mert valóban, ha Piton nem szólítja Potternek, akkor minek fogja hívni? Fiamnak, netán Harrynek? Valahogy egyik sem lenne igazi, de már nagyon elege volt a gúnyos Potterezésből.
- Rendben "kölyök" - hangsúlyozta ki Piton a szót -, akkor ezt is megbeszéltük.
„Inkább írj Önmagadnak közönség nélkül, minthogy a közönségnek írj, és elveszítsd magad.”
Ciryl Vernon Conolly
|
| |
| |
| Smaragd | Dátum: Hétfő, 2012-11-05, 23:08 | Üzenet # 60 |
|
Őtábornoksága
Csoport: Adminisztrátorok
Üzenetek: 2557
Kitüntetések: 6
Hírnév: 1
Állapot: Offline
| KristineHolt
Az apró talpak sietve indultak a konyha hátsó részén leválasztott kicsi hálófülkék felé.
- Dobby! Ébredj! Socius megtalálta - szólt be az egyik elpiszkolódott függöny mögé a meglehetősen izgatott manó.
Odabentről halk mormogás, majd kelletlen mocorgás hallatszott. Socius egyre türelmetlenebbül várta, hogy Dobby végre kimásszon a vackából.
- Mi lesz már?
- Dobby jön már... Miért kellett ilyen korán kirángatni az ágyból? - kérdezte álmos fejjel.
- Socius megtalálta. Meg van a felerősített álcázó főzet, ezzel végre Socius kijuthat a kastélyból, és mehet Perselus gazda után!
- Dobby érti, de ettől még tudna kicsit aludni - válaszolta egy hatalmas ásítás kíséretében.
- Socius emlékszik, hogy Dobby is meg akartja keresni Harry úrfit, itt a lehetőség a főzet ugyan egy embernek készült, de nekünk kettőnknek is bőven elég lesz.
- Professzor! - kiáltott le Harry a pincelépcsőn a lent szorgoskodó Pitonnak.
Még kora hajnal volt és egy furcsa álom keltette - ezért rohant ide, szólni a professzornak. Nem a szokásos rémálmainak az egyike gyötörte meg, nem, mert azokról az álmairól mélyen hallgatott.
- Mi az, kölyök? Félsz a sötétben? - kérdezte a szokásos iróniával a hangjában, de közben aggódó pillantással kutatta a fiú arcát.
- Nem! - válaszolt Harry felháborodottan, mégis mit képzel róla Piton? - Valami nagyon furát álmodtam...
- Mi? Ugye nem gondoltad komolyan, hogy majd dajkálgatlak, ha rosszat álmodsz?
- Figyeljen már rám! Nem rosszat álmodtam, hanem furát! Ismerem jól az álmaimat, komolyan is veszem őket. Ezért jobban tenné ha körbenézne a kúria körül, mert valami ólálkodik odakint. Valami ami pici, de annál erősebb, és talán... Zöld.
Amy
Albus amint megérkezett a minisztériumba első útja a Varázsbűnüldözési Főosztályra vezetett. Az aurorok között is Kingsleyt kereste, ha valaki, akkor ő tud tenni valamit ennek a nevetséges ügynek a semmisé tételéhez. Az irodához érve egy fiatal titkárnő állította meg.
- Jó napot miben segíthetek? - kérdezte.
- Azonnal be kell jutnom a főparancsnokhoz, sürgős - felelte Albus.
- Van időpontja?
- Nincs, de erre most nem érek rá. Azonnal be kell jutnom kisasszony, nem várhatok - mondta és meg sem várta a titkárnő tiltakozását benyitott a szobába. Kingsley egy hatalmas irathalom mögött rejtőzött, a falon kifüggesztve különböző képek és megoldott ügyek részletei. Most a vérdíj kiírás virított középen. Az ajtó csapódására a főparancsnok felnézet, és egy rendkívül zilált és ideges igazgatót látott az ajtóban.
Scale
- Zöld - húzta fel a szemöldökét Piton.
- Igen - bólintott Harry. - Mondom, kint volt a kúria körül.
- Zöld - ismételte meg újból Piton, s karba tette a kezét.
- Iiiigen.
- Értem - bólintott a tanár, majd közelebb lépett Harry ágyához. - Mr. Potter - nyomta meg jó erősen a fiú nevét, szándékosan így szólítva őt -, biztosíthatom, hogy E.T. már hazament, nem kell tőle tartania. És most aludjon - sziszegte mérgesen, aztán kiviharzott az ajtón, és jó erősen becsapta maga után.
Harry csak tátogott, mint egy partra vetett hal, majd dühösen betakarózott, és megütögette a párnáját.
- E.T. egyébként is barna volt! - morogta.
|
| |
| |
| |
