|
|
I. Fórumsztori - Fordított világ (mentés)
|
|
| mzperx | Dátum: Hétfő, 2012-11-05, 23:08 | Üzenet # 61 |
 Őrnagy
Csoport: Barátok
Üzenetek: 124
Kitüntetések: 5
Hírnév: 0
Állapot: Offline
| - Jól van, jól van, csak nyugodtan. Nincs semmi baj Perselusssz. Csak pihenjél, majd én gondoskodok rólad...
- Nem, nem, nem, NEM! Nagini, rosszul csinálod! Így, feküdj csak el az ágyon. Úgy, jól van, a fejedet pihentesd a párnán! Tökéletes, én mondom, TÖ-KÉ-LE-TES! Most maradj így! Szóval... - Voldemort Nagyúr letelepedett az ágy szélére, s gondosan eligazgatta maga körül fekete talárját, majd az éjjeliszekrényen elhelyezett hidegvizes lavór felé nyúlt. Óvatosan kiemelte belőle a nedves rongyot és a már igencsak frusztrált és türelmetlen házi kedvencének homlokához - vagy bármilyéhez is, amivel a kígyók rendelkeznek a megfelelő helyen - érintette, miközben egy nevetségesen lágy és mesterkélt hangon kezdett el gügyögni hozzá.
- Jól van, jól van, csak nyugodtan. Nincs semmi baj Perselusssz. Csak pihenjél, majd én gondoskodok rólad... Tán csak nem vagy szomjas? Várj, majd és segítek neked - azzal óvatosan Nagini feje alá nyúlt - mintegy 40 cm-rel - és a "vállainál" támogatva segített kissé feljebb ülnie a meggyötört "embernek".
- Nagyon jó, tessék, igyál egy kicsit! Csak óvatosan kis kortyokban! Enyje, enyje... mondtam, hogy óvatosan... - azzal egy hófehér törlőkendővel igyekezett türelmesen felitatni a fuldokló kígyó álláról és az az alatt elhelyezkedő fél méteres részről a kiömlött vizet. Immáron nyolcadszorra! A sötét alak nagyot sóhajtott, csak remélni merte, hogy Piton ennél azért ügyesebb lesz az elszenvedett kínok ellenére is.
- Jól van, most jön az a bizonyos rész. Rendben? Nagini, ugye emlékszel? - az erre csak bágyadtan ingatta a fejét, miközben gazdája lágyan duruzsolva a fülébe lefektette és úgy körbecsavarta a takarók egész hegyével, hogy félő volt, a bőrlégzése teljesen le fog állni a mutáns monstrumnak. Az, csak hogy minél előbb szabadulhasson szaggatottan elsziszegte az unalomig ismételt szöveget.
- Uram? Igaz az amit mondtak? Tényleg az ön unokája vagyok?
- Hát persze, kedves gyermek! Mostantól kezdve semmi rossz sem történhet veled, majd én vigyázok rád, gondoskodom rólad. És amint jobban leszel bosszút állunk érted. Közösen! Együtt leigázzuk a világot és uralkodni fogunk rajta! Ellenségeink a lábunk előtt fognak kuporogni a földön, mi pedig úgy taposunk majd rajtuk, miként egy előkelő perzsa szőnyegen! Én leszek a Mindenség Sötét Uralkodója, te pedig az én kegyetlen Sötét Hercegem! - A sötét varázsló elragadtatásában magához ölelte gyengélkedő sötét fiát, izé kígyóját, mire az hálával eltelt szívvel végignyalta villás nyelvével az arcát...
- Áááááhhhh...
Voldemort Nagyúr zihálva ült fel ágyában, mellette kedves hüllője még inkább egyetlen szoros csomóba csavarodott a vastag takarókupac alján, ugrásra késztetve ezzel a már amúgy is igencsak zaklatott fekete mágust. Szorosan behunyta szemeit, miközben jobbját a még mindig hevesen zakatoló szívének feltételezett helyére szorította. Ez így nem mehet tovább! Kell lennie valamilyen más megoldásnak, hogy hatékonyan gyakorolhassak... Egy sanda pillantást vetett oldalra a mellette békésen szendergő hüllőre. És az sem segít sokat, hogy Nagika folyton mellettem lábatlankodik...
- Nagini! Ébredj, ébredj! - bökdöste kedvesen oldalba a kígyót. - Ébredj már! Úgy. Végre. Most szeretném, ha néhány napig másfele tekeregnél. Mit szólsz az utódom berendezett lakosztályához? Lent van a pincében. Tudod, Perselus szereti a sötét nyirkos helyeket. Pont, mint te - kuncogott betegen, majd miután rájött, hogy egy félig szendergő kígyónak tart mesedélutánt rövidre zárta a dolgot. - Menj, és gondoskodj róla, hogy semmiféle alkalmatlankodó négylábú ne zavarhassa majd az álmát! Ó... és Nagini, kérlek figyelj, hogy a csontokat hova öklendezed vissza.
Voldemort Nagyúr fáradtan dőlt vissza selymes ágyába. Bár csak lenne már egy értelmes lény mellettem, aki a változatosság kedvéért válaszolni is tudna nekem, nem csak vakon engedelmeskedni. Ezek az undorító, remegő kocsonyák! Az éjszaka homályában, a Sötétség Ura egyre inkább elhatalmasodni érezte maga fölött a magány keltette szükséget. Nem tehetett róla, de egy nyálkás, pikkelyes test már nem elégítette ki kívánalmait. Nem akarta a félresiklott atyai érzelmeit tovább Naginire vesztegetni. Vágyott az unokája társaságára. Vágyott Perselus Pitonra...
"Draco dormiens nunquam titillandus! - Ne ébreszd fel az alvó sárkányt!"
|
| |
| |
| Smaragd | Dátum: Hétfő, 2012-11-05, 23:08 | Üzenet # 62 |
 Őtábornoksága
Csoport: Adminisztrátorok
Üzenetek: 2557
Kitüntetések: 6
Hírnév: 1
Állapot: Offline
| - Kingsley, azonnal vissza kell vonatnod Perselus fejéről a vérdíjat! Ő nem rabolta el Harryt, hanem az én kérésemre helyezte biztonságba! - mondta mindezt az igazgató olyan hangerővel, hogy még a folyosón tartózkodó varázslók és boszorkányok is odakapták a fejüket.
- Albus! - pattant fel a helyéről az auror, és gyorsan becsukta az irodájának az ajtaját, de Dumbledore már vidáman mosolygott, hisz ami elhangzott az előbb, annak több fültanúja is volt, mint amire ő eredetileg számított. - Névtelen bejelentést kaptunk, miszerint Harry Pottert elrabolta Perselus Piton, a Roxfort bájitalmestere.
- Mondd kedves barátom, ennyire bolondnak nézel engem, hogy nem ellenőrzőm le a nálam állásban lévők hátterét? Piton tiszta, érte személyesen én kezeskedem!
- Nagyon biztos vagy magadban - jegyezte meg az auror.
- Valóban, de nem ez a lényeg - legyintett az igazgató. - Hanem az, hogy a bájitalmesterem minél hamarabb tisztázódjon az alaptalan vádak alól. Ő nem tud védekezni, ezért a távollétében majd én képviselem az érdekeit. Remélem én elegendő kezes leszek az ügyben.
- Ismerlek Albus, évek óta. Ha te kezeskedsz Pitonért az nekem elég - nyújtott kezet az auror. - Vedd elintézettnek az ügyet. A Roxfort igazgatójának a neve mégis csak többet nyom a latban, mint egy névtelen bejelentés, amiről még ki is derült, hogy valótlan.
- Örülök, hogy ez így van, és legközelebb hálás lennék, hogy mielőtt vérdíjat tűztök ki névtelen bejelentések alapján, legalább tájékozódjatok előtte! Még szerencse, hogy Black meglátogatott, és beszámolt erről a képtelenségről.
- Teljes mértékben igazad van, Albus - szégyenkezett Kingsley. - Gondom lesz rá, hogy aki ezt tette figyelmeztetésben részesüljön.
- Köszönöm, barátom.
Az igazgató elégedetten hagyta el a Minisztériumot. Egy gonddal kevesebb, már csak Perselus nyomára kell bukkannia, és kiengesztelni valahogy Minervát.
„Inkább írj Önmagadnak közönség nélkül, minthogy a közönségnek írj, és elveszítsd magad.”
Ciryl Vernon Conolly
|
| |
| |
| Smaragd | Dátum: Hétfő, 2012-11-05, 23:09 | Üzenet # 63 |
|
Őtábornoksága
Csoport: Adminisztrátorok
Üzenetek: 2557
Kitüntetések: 6
Hírnév: 1
Állapot: Offline
| Erika
- Sirius, és most hogyan tovább? Meg kell találnunk Harryt és Perselust!
|
| |
| |
| Smaragd | Dátum: Hétfő, 2012-11-05, 23:09 | Üzenet # 64 |
|
Őtábornoksága
Csoport: Adminisztrátorok
Üzenetek: 2557
Kitüntetések: 6
Hírnév: 1
Állapot: Offline
| - Remus, a házimanók már nyomon vannak! Nekünk csak meg kell várni míg jelentkeznek.
„Inkább írj Önmagadnak közönség nélkül, minthogy a közönségnek írj, és elveszítsd magad.”
Ciryl Vernon Conolly
|
| |
| |
| Smaragd | Dátum: Hétfő, 2012-11-05, 23:09 | Üzenet # 65 |
|
Őtábornoksága
Csoport: Adminisztrátorok
Üzenetek: 2557
Kitüntetések: 6
Hírnév: 1
Állapot: Offline
| Amy
Socius és Dobby - a főzet által, mely egy időre láthatatlanná teszi fogyasztóját -, ráakadtak egy nyomra, ami remélhetőleg elvezeti őket gazdáikhoz, csak követniük kell. Hosszas hoppanálás és varázslat után, végül eljutottak arra a helyre, ahol egy hatalmas kúria volt egy sziklaszirten körülötte a végtelen tenger. Olyan volt, mintha mérföldekre lenne a szárazföldtől.
|
| |
| |
| Smaragd | Dátum: Hétfő, 2012-11-05, 23:10 | Üzenet # 66 |
|
Őtábornoksága
Csoport: Adminisztrátorok
Üzenetek: 2557
Kitüntetések: 6
Hírnév: 1
Állapot: Offline
| A két férfi már nagyon unta a várakozást.
- Hol vannak már azok a kis nyavalyások? - fakadt ki Sirius. - Minél hamarabb Harryék nyomára bukkanunk, annál jobb.
- Egyre gyanúsabb van te nekem, Tapmancs. Nem értem, hogy hirtelen miért lett ennyire sürgős megtalálni Harryt.
- Ne viccelj Remus, még szép, hogy azt akarom, hogy minél kevesebb időt töltsön a pincerémmel - mentegetőzött.
- Nem győztél meg - jelentette ki a vérfarkas megütögetve az orrát. - A szaglásomat nem csapod be a szavaiddal. Te rejtegetsz előlem valamit, és izgulsz, hogy le ne bukjál.
Sirius megtorpant az ideges sétálás közben.
- Igazad van Holdsáp, de kérlek bízz bennem. Ha itt az ideje elmondom neked. - Remus bólintva vette ezt tudomásul, majd türelmetlenül várták tovább a manók felbukkanását.
***
Dumbledore lázasan készülődött. A taláros szekrénye előtt állt lila köntösében, és a megfelelő hódító öltözéket próbálta összeállítani. Miután elég sok időt eltöltött a válogatással, megelégedve szemlélte magát a tükörben. Rettentően elégedett volt a látvánnyal, mert különösen kitett magáért. Egy még soha nem hordott összeállítást választott, amit még Perselustól kapott ajándékba, Halloweenra.
A selyem öltözék két részből állt. Egy különleges nadrágból, aminek az egyik szára sárga a másik pedig piros volt, és egy félhosszú, ellentétes mintázatú, színben megegyező kabátból. Mindezek tetejébe a gombok óriási fekete bojtokból álltak, amik minden mozdulatára meglibbentek. Töprengett, hogy felvegye-e ruhához tartozó hegyes süveget is, de mivel azt is a neki tetsző bojtok díszítették, nem sokat tétovázott. Majd mielőtt elszántan kilépett volna a hálószobájából, fújt még magára egy kis macskamentát is.
A folyosón őgyelgő diákok meghökkenten nézték az igazgatót, de ő a nagy izgalomban észre sem vette, hogy leesett állal bámulják. Meg sem állt Minerva lakosztályáig, ahol aztán bekopogott az ajtón.
- Egy pillanat! - hangzott ki -, azonnal megyek.
Dumbledore már nyert ügynek gondolta a hódító hadjáratot, erősen bízva a macskamentában, de azért megnyerő mosolyt is öltött magára.
Léptek hangzottak fel, nyílt az ajtó, majd hatalmas tüsszentés következett.
- Albus, minek köszönhetem a látogatást? - kérdezte a boszorkány.
- Minerva, kedvesem...
- Sajnálom, de az idő nem alkalmas erre a beszélgetésre - hárított a boszorkány -, előtört az allergiám, és Miss Granger volt olyan kedves, hogy hozott nekem bájitalt a gyengélkedőről. Még egyszer köszönöm, Granger kisasszony - mondta a Griffendél házvezetője a szobájából kilépő lánynak. - A viszont látásra igazgató úr.
Hát, ez nem sikerült valami fényesen - gondolta Dumbledore, miközben az ajtó becsukódott az orra előtt. - Igen, a süveg már biztosan túlzás volt!
Hermione kuncogása szakította ki az elmélkedéséből.
- Uram, miért öltözött harlequin bohócnak?
„Inkább írj Önmagadnak közönség nélkül, minthogy a közönségnek írj, és elveszítsd magad.”
Ciryl Vernon Conolly
|
| |
| |
| mzperx | Dátum: Hétfő, 2012-11-05, 23:10 | Üzenet # 67 |
|
Őrnagy
Csoport: Barátok
Üzenetek: 124
Kitüntetések: 5
Hírnév: 0
Állapot: Offline
| Alastor Mordon undorodó fintorral állt az Auror Parancsnokság aulájában, ott, ahol a hirdetményeket és körözéseket szokták kifüggeszteni. Bár már jó ideje nem teljesített aktív szolgálatot, még mindig szívesen látott személy volt itt, hiszen tapasztalata és hírneve végett nem egy folyamatban lévő ügy megoldásán segédkezett tanácsaival, és olykor az akciók levezetésével is. A fintor pedig kivételesen most nem a hetyke újoncok divatmániájának szólt, hanem a szeme előtt függő plakátnak, mely arról értesítette, hogy a kőrözött személy ellen ejtették a vádakat, s fejéről visszavonták a kitűzött vérdíjat.
Az ex-auror vére forrni kezdett a méregtől, az csupán kisebb érvágásnak számított a szemében, hogy a most elesett vérdíj hihetetlen magas összegéből hátralevő életében kényelmesen eléldegélhetett volna. Nem, ez az ügy személyes volt. Ez az alak, ez a megátalkodott nyálkás kígyó volt az egyetlen halálfaló, akinek végül mégis sikerült kicsúsznia a markából. Összesen egymaga negyvenkilenc gyilkos, erőszaktevő gazembert vezetett Voldemort követői közöl a dementorcsók helyszínére, és nézte végig rezzenéstelen arccal, ahogy ezek a szörnyek megfizetnek vétkeikért. De ez az egy... ez az egy köpönyegforgató meglógott és mindenkit meggyőzött, hogy olyan fehér, mint a ma született bárány, csak épphogy félrevezették.
Mindenkit, csak őt nem, ő tudta ki ez az alak, látta a munkája eredményét. Minden nap láthatja, hacsak a tükörbe néz, hisz az ő egyik bájitala csúfította el végérvényesen az arcát. Hah, egyszer halálfaló mindig halálfaló! A kezére száradt vért nincs az az idő, vagy kétes kémszolgálat, ami elhalványíthatná. A lelke fekete marad örökre! Pedig ez a fogás koronázhatta volna meg pályafutását és a bosszúját...
A gyűlölet végül eluralkodott a rettegett varázsló törvénytiszteletén. Alastor Mordon ex-auror ott és akkor szentül megfogadta, hogy senki se állhatja útját, élve vagy halva, de mindenképpen a karmai közé keríti Perselus Pitont.
De inkább élve... Elvégre a bosszú olyan étel, amit a legjobb hidegen tálalni!
"Draco dormiens nunquam titillandus! - Ne ébreszd fel az alvó sárkányt!"
|
| |
| |
| Smaragd | Dátum: Hétfő, 2012-11-05, 23:10 | Üzenet # 68 |
|
Őtábornoksága
Csoport: Adminisztrátorok
Üzenetek: 2557
Kitüntetések: 6
Hírnév: 1
Állapot: Offline
| Erika
- Potter, ébredj!
Amy
Harry morgolódva fordult a másik oldalára. Nem aludt túl jól a rémálmai miatt, és amiatt, hogy a professzor egyáltalán nem vette a fáradtságot és nézte meg azt, ami valószínűleg a kúria körül lehet.
- Potter! Nem mondom még egyszer, ha nem kell fel most rögtön, akkor drasztikus módhoz fogok folyamodni - mondta Piton, de mivel a válasz csak egy helytelenítő morgás volt, folytatta. - Rendben, maga akarta Augmenti.
Amint kimondta a varázsigét máris egy vízsugár csapódott egyenesen Harry arcába - ha más nem, ez biztos felébresztette.
|
| |
| |
| Smaragd | Dátum: Hétfő, 2012-11-05, 23:11 | Üzenet # 69 |
|
Őtábornoksága
Csoport: Adminisztrátorok
Üzenetek: 2557
Kitüntetések: 6
Hírnév: 1
Állapot: Offline
| Perselus gúnyos mosollyal nézte a prüszkölő fiút.
- Csak magadra vess! Én megmondtam, hogy mi lesz, ha nem kelsz fel. Fél óra múlva várlak az étkezőben, a reggeli tálalva van. - Nem várta meg a fiú válaszát, csak kisietett az ajtón. Rettentően unatkozott, de a labor gyér felszerelése nem tette lehetővé, hogy a kedvenc elfoglaltságának hódoljon. Azt a keveset, ami menthető volt, azon megújította a tartósító bűbájokat, de a romlott bájitalhozzávalókat eltüntette. Valahogy meg kell oldania a bevásárlást, mert különben meg fog örülni az unalomtól. Arra már kevésbé lelkesen gondolt, hogy a Sötét Nagyúr számára is ki kell majd találnia valami hihető mesét, ha netán eszébe jutna őt magához rendelni.
„Inkább írj Önmagadnak közönség nélkül, minthogy a közönségnek írj, és elveszítsd magad.”
Ciryl Vernon Conolly
|
| |
| |
| mzperx | Dátum: Hétfő, 2012-11-05, 23:11 | Üzenet # 70 |
|
Őrnagy
Csoport: Barátok
Üzenetek: 124
Kitüntetések: 5
Hírnév: 0
Állapot: Offline
| Nagini durcás hangulatban vette az irányt a pincebéli mesés lakosztály felé. Egyszer járt már ott gazdájával, amikor az éjt nap alá téve szorgoskodott azon, hogy minél ízlésesebben - mintha lett volna neki olyanja (szerző megjegyzése) - és minél mardekárosabban alakítsa ki a szobák hangulatát. Nagini szerint gazdája imitt-amott azért túlzásba esett nagy igyekezetében. A zöld kanapé ezüstözött lábú dohányzóasztallal még elmegy, mint ahogy a nappalit és a hálószobát burkoló olajzöld kárpitok is, melyeken csinos kis ezüst hüllőlányok tekeregnek és mindenféle kígyóbujaságot sziszegnek a mellettük elhaladóknak.
Milyen kár, hogy ebből az ifjú gazda mit se fog érteni, pedig ő is tanulhatna bizonyára egy-két pikáns szófordulatot tőlük. Nagika csak tudta, a fél délutánt ott töltötte előttük, miközben azt képzelte, hogy ezek aranyos Amazonas menti óriáspitonok, és neki sugdolóznak. Hiába, az évszázad sötét mágusának kedvenc kabalaállatjának lenni hálás, de igencsak magányos feladat, és a kezdet kezdetén szó sem volt a munkaköri leírásában arról, hogy ez évtizedes cölibátussal fog járni számára.
De a zöld csempével burkolt fürdőszoba az ezüst káddal és WC-vel, meg a hatalmas ezüst kígyószörnyektől tartott zöld baldachinos ágy, na meg ... nem, arra Nagika nem is akart gondolni, mert az összes pikkelye égnek állt tőle. Még szerencse, hogy a gazda szobáját annak idején nem hagyták, hogy ő rendezze be!
Nagika rendes és kötelességtudó házi kedvenc volt. Ahogy becsúszott az ezüstveretes ajtón körülszaglászott nyomban, hátha talál olyan élőlényt, aki majd megzavarhatja ifjú gazdája éjszakai nyugalmát. (De az is lehet hogy csak a koplalás vitte rá a vadászatra, elvégre Voldemortnak mostanság elég ritkán jutott eszébe, hogy az első lépés a gondoskodó szülőléthez vezető úton az, ha kiskorunkban már rendesen gondozzuk kis kedvenceinket, de mint köztudott Nagini gazdáját megfosztották a gyermeki léttől. Vannak tanúságok amelyek az idő haladtával pótolhatatlanokká válnak.)
Egy-két pillanatnyi szimatolás után kifigyelt egy apró gusztustalan teremtményt, aki merészen a csodás ágyra akart feljutni, arra az ágyra, ahova csak a gazda örököse mászhat fel - meg majd persze Nagika is. Ahogy jobban megfigyelte rögtön rájött, hogy ismeri valahonnan... Hát persze, ez az a csúf teremtmény aki mindig sértegeti, meg gúnyosan nézegeti a névrokonát, miközben úgy reszket előtte mint a kocsonya. A kígyó tudta, hogy a Nagyúr védelmezi ezt az alakot, de hát arra is emlékezett hogy az ifjú mester meg ki nem állhatja, és sok bosszúsága van miatta. Elvégre nem vagyok én köteles a kastély összes csótányát és rágcsálóját személyesen ismerni!
Hmm ezzel talán szerzek az új mesternél egy-két jó pontot. Ki tudja, tán neki alkalom adtán eszébe jut majd, hogy nem csak sötét mágián él az hüllő...
"Draco dormiens nunquam titillandus! - Ne ébreszd fel az alvó sárkányt!"
|
| |
| |
| Smaragd | Dátum: Hétfő, 2012-11-05, 23:13 | Üzenet # 71 |
|
Őtábornoksága
Csoport: Adminisztrátorok
Üzenetek: 2557
Kitüntetések: 6
Hírnév: 1
Állapot: Offline
| - Uram, miért öltözött harlequin bohócnak?
- Annak öltöztem volna? - Szóval ezért nem sikerült az eltervezett hódítás! A fene egye meg, legközelebb illene tájékozódnom mielőtt engedek a csábításnak, és magamra öltöm a következő csodálatos darabot a szekrényből! - Nos gyermekem, csak meg szerettem volna mutatni McGalagony professzor asszonynak, de mint látom ő most nagyon elfoglalt. De nem is tartom fel, mert még a végén nem ért vissza időben a Griffendél-toronyba.
- Jó éjszakát, igazgató úr.
- Neked is gyermekem.
***
Sirius továbbra is idegesen rótta a köröket a szobában. Nem neki való ez a tétlenség. Remus próbálta egy darabig társalgással lefoglalni, de rá kellett jönnie, hogy csak vita lenne belőle a végén, így inkább kényelembe helyezte magát, és mikor már majdnem elszédült az ideges körözés láttán, behunyta a szemét. Magában elmélkedett, és már majdnem elnyomta az álom mikor egymás után két pukkanást hallott:
- Socius megtalálta! - sivítozta örvendezve a manó. - De gazdám okos, mert még mi sem tudunk a birtokra bejutni, túl erősek a védővarázslatok.
- Na végre! - örült meg a hírnek Sirius, hogy aztán el is menjen a kedve. - A fenébe! Az az átkozott denevér mindig is jól értetett a bűbájokhoz, biztos valami saját varázslattal rejtőzködik. Ti menjetek vissza - rendelkezett -, és addig vissza se jöjjetek, amíg nem találtátok ki, hogy hogyan lehet bejutni. Azonnal értesítsetek, ha van valami változás.
„Inkább írj Önmagadnak közönség nélkül, minthogy a közönségnek írj, és elveszítsd magad.”
Ciryl Vernon Conolly
|
| |
| |
| Smaragd | Dátum: Hétfő, 2012-11-05, 23:14 | Üzenet # 72 |
|
Őtábornoksága
Csoport: Adminisztrátorok
Üzenetek: 2557
Kitüntetések: 6
Hírnév: 1
Állapot: Offline
| Scale
A két manó tehetetlenül rótta a köröket a védőbűbájok körül. Hiába volt a manók mágiája legendásan nagy, s talán még a Sötét Nagyúrénál is erősebb, egyszerűen nem boldogultak.
- Talán ha Socius egyszerűen megrohamozná a varázslatot, és ott a közvetlen közelében próbálna meg átjutni rajta...
- Dobby nem fog itt maradni és várni! Harry Potter uramnak szüksége lehet Dobbyra, és Dobby segít neki! - sipákolta a hűséges manó, és igazának bizonyítása végett még toppantott is egyet.
Soicus vacillált még egy kicsit, végül bólintott, és együtt megrohamozták az illúzióbűbájt.
Sajnos mint kiderült, nem ez volt a legjobb ötlet. Amint a manók megpróbálkoztak hatástalanítani a bűbájt, az ellentámadásba lendült. Socius és Dobby még soha nem érzett akkora fájdalmat, mint amit a Piton által generált varázslat okozott nekik - már érezni lehetett az égő hús szagát, de ők akkor sem tágítottak. Bármekkora is volt a kín, ők azt a feladatot kapták, hogy találják meg a két varázslót, és semlegesítsék a varázslatot bármi áron.
Az égető forróság körülölelte őket, és egyre jobban fájt, minden csontjukat átjárta a maró, szúró kín; mintha egy máglyán feküdnének, aztán elvesztették az eszméletüket.
Azt már nem láthatták, ahogy a továbbfejlesztett illúzióbűbáj a darabjaira hullik, mint ezernyi kristály, és feltűnik előttük a Prince kúria kovácsoltvas kapuja.
***
Perselus rémülten nézett ki az ablakon, amint megérezte, hogy hatástalanítani akarják a bűbáját.
- Potter, te itt maradsz! - kiáltotta, s azonnal sietett ki a birtokra, de mire leért, mér késő volt. A fűben csupán két manót talált, az egyik a saját házimanója volt, a másik Dobby, Lucius egykori manója. Perselus azonnal elvégzett egy diagnosztikai bűbájt, mindent bájitalt beléjük tukmált, amit csak talált, de Dobbyn már nem segíthetett.
Halott volt.
Amy
Megpróbálkozott a másik manót életre kelteni, ami úgy tűnt nem sikerül. Félő volt, hogy az is a másik sorsára jut. Perselus nem szerette volna elveszíteni a házimanóját, az egyetlen barátját ebben a nyomorult világban. Még egy elkeseredett kísérletet tett a manó felélesztésére. Egy továbbfejlesztett bájitalt adott neki, ami még csak kísérleti fázisban volt, és csak remélni merte, hogy beváltja az elképzeléseit.
Idegőrlő percek után - ami abban a helyzetben óráknak tűnt -, a kis manó kinyitotta a szemét. A bájitalmester megkönnyebbülten felsóhajtott. Socius - ha gyengén is -, de megszólalt:
- Pe... Perselus gazda, Socius örül, hogy újra láthatja Perselus gazdát - és egy halvány mosoly jelent meg az arcán.
- Socius! hála Merlinnek! Én is örülök,hogy látlak! - mondta a bájitalmester, és viszonozta a mosolyt.
|
| |
| |
| Smaragd | Dátum: Hétfő, 2012-11-05, 23:14 | Üzenet # 73 |
|
Őtábornoksága
Csoport: Adminisztrátorok
Üzenetek: 2557
Kitüntetések: 6
Hírnév: 1
Állapot: Offline
| - Mi történt? - jelent meg Harry is.
- Neked ennyit ér a szavam? Azt mondtam, hogy maradj! - de Harry már nem figyelt rá, mert valami mást nézett a háta mögött.
- Dobby! - kiáltott fel fájdalmasan, miközben a manó mellé rogyott. Félve érintette meg a sebes bőrt a karján. - Mi van vele? Ugye nem...?
- Attól tartok, rajta már nem segíthetünk - ingatta a fejét Perselus.
- Nem! - kiáltott fel Harry elszántan. - Valami megoldás csak van! Dobby a barátom, nem hagyom, hogy meghalljon!
Perselus szomorúan nézte a fiút, mert ha valaki, ő igazán megértette, hogy miről beszél. Már szóra nyitotta volna a száját, mikor Socius megelőzte:
- Socius tud segíteni, de az eredményét nem garantálja - mondta reszketeg hangon.
- Micsoda? - tekintett fel Perselus értetlenül.
- Socius átad neki a saját mágiájából, talán az elég lesz ahhoz, hogy Dobby élhessen.
Harry megkönnyebbülten fellélegzett, de Perselus tiltakozni kezdett:
- Túl veszélyes! Te is csak a szerencsének köszönheted, hogy nem fekszel ott mellette. Egyáltalán, hogy jutott eszetekbe ilyen marhaság? - tajtékzott, de a kis manó nem ijedt meg tőle.
- A manónak a gazdája mellett a helye, Socius és Dobby csak követték az ösztöneiket. Uramékat sokan akarják megtalálni, és visszavárják a Roxfortba. Most pedig Socius segít Dobbyn, hogy Harry gazdájával lehessen.
Erejét megfeszítve odahúzta magát a mozdulatlanul elterült manóhoz, majd megragadta a karját. A két varázsló feszülten figyelt, de az ő szemük nem látott semmit. Socius nagy sokára elengedte Dobbyt, majd hátrahanyatlott.
- Socius ennyit tudott tenni - jelentette ki.
Harry figyelme ismét Dobbyra irányult, de hiába várta nem történet semmi. A könnyeitől homályosan látott, és már készült szényenszemre sírvafakadni Piton előtt, mikor egy apró rezdülést vett észre, de olyan aprót, hogy azt hitte, hogy csak beképzete.
Perselus már készült elhúzni a halott manó teste mellől, mikor a fiú felkiáltott:
- Él! Dobby él! - és valóban, egyértelműen látszott, ahogy a kis manó hatalmas erőfeszítések árán próbálja kinyitni a szemét.
- Azonnal menjünk a kúriába - adta ki a parancsot Piton. - Locomotor! - a kimondott varázsige következtében a két apró test lebegve követte őket vissza. Ott a bájitalmester erősítő főzeteket döntött beléjük: - Többet nem tehetek értük - mondta Harrynek, majd visszament, hogy a tönkretett védelmi varázslat helyett újat tegyen fel.
„Inkább írj Önmagadnak közönség nélkül, minthogy a közönségnek írj, és elveszítsd magad.”
Ciryl Vernon Conolly
|
| |
| |
| mzperx | Dátum: Hétfő, 2012-11-05, 23:15 | Üzenet # 74 |
|
Őrnagy
Csoport: Barátok
Üzenetek: 124
Kitüntetések: 5
Hírnév: 0
Állapot: Offline
| Alastor Mordon céltudatosan bicegett végig a Malfoy-kúria folyosóján tudomást sem véve a lába körül ugrándozó három kétségbeesett manóról, akik mindent elkövettek, hogy visszatartsák uruktól a hívatlan látogatót, de nem mertek még komolyabb gondot okozni azzal a gazdájuknak, hogy a Minisztérium rettegett aurorjának mágiával állják útját. Nem, inkább elviselik később az idősebb Malfoy haragját, melyet kétség kívül rajtuk vezet majd le.
Az auror egyet dörrentett a botjával a fényűző márványpadozaton, s a folyosó végét elzáró fekete faajtó egy csapásra kivágódott. Mögötte a pazarul berendezett dolgozószobában, a mahagóni íróasztal mellől egy kifogástalanul, a legdrágább párizsi varázslótalárba öltözött szőke hajú férfi pattant föl és még ugyanazon lendülettel a pálcáját is kirántotta az érkezőre.
- Csak ne olyan hevesen, Lord Malfoy! Hát szabad így fogadni egy régi barátot?
- Mi soha, de soha nem voltunk még csak jó viszonyban sem Mordon auror - sziszegte az a pálcáját továbbra is a sebhelyes arcú férfira fogva.
- Igaz, elvégre a macska és a patkány soha nem fért meg egymás mellett...
- Azért tört be a birtokomra, hogy sértegessen? Hol a felhatalmazása?
- Ácsi, ácsi, szó sincs itt behatolásról, épp ellenkezőleg! Egy fontos üzleti üggyel kerestem fel, melyben azt hiszem közösek az érdekeink.
- Ugyan, miféle érdekegységem lehetne nekem magával Rémszem? - kérdezte a ház ura méltóságteljesen kihúzva magát.
- Perselus Piton! - vigyorodott el az öreg.
- Maga megőrült...
- Na ne játszunk itt egymás idegeivel Malfoy - csattant fel a másik. - Pontosan tudom, hogy maga terjesztette el azt a kis hírt a Minisztériumban a Potter kölyök elrablásáról, és maga kezdeményezte a vérdíj kitűzését is...
- Nincs bizonyítéka...
- Hagyjuk a csaholást, nem azért jöttem, hogy számon kérjem. Épp ellenkezőleg, mint mondtam ebben közösek az érdekeink.
- Mit akar tőlem?
- Pitont! Segítsen kézre keríteni. Maga állítólag a barátja, és bár fogalmam sincs, hogy mért kezdett el spicliskedni utána bizonyára jó oka van rá. Engem csak az érdekel, hogy csapdába csaljuk a kígyót.
- És mit kapok cserébe?
- A szavamat, hogy békén hagyom a jövőben. Nem fogom feszegetni a kis tetoválásának a történetét.
- Ez így aligha nevezhető csábító ajánlatnak egy kedves régi barátom elárulásáért cserében. Hisz ezidőtájt aligha fenyeget veszély Caramel miniszter személyes jó barátjaként.
- Hmpf. Áll az üzlet, halálfaló. A személyes védelmemet élvezi, amint sikerre vittük az akciót. Ha bármi rosszul sülne el a pikkelyes szörnye körül, én vallok maga mellett, hogy nekem dolgozott végig. - Lord Malfoly hosszasan gondolataiba mélyedt, majd megfontolt hangon szólalt meg.
- Nagyon fontos magának Piton.
- Igen.
- Miért?
- Az nem tartozik rád üzlettárs. Áll az alku?
- Igen áll. Piton a kezei között lesz, ha rajtam múlik. Aztán azt tehet vele, amit csak akar, én leveszem róla a kezemet - villantott a másikra egy szadista vigyort. - Most megvalósíthatja a régen dédelgetett álmait Mordon auror. - Miként a Nagyúr is az övéit.
"Draco dormiens nunquam titillandus! - Ne ébreszd fel az alvó sárkányt!"
|
| |
| |
| Smaragd | Dátum: Hétfő, 2012-11-05, 23:15 | Üzenet # 75 |
|
Őtábornoksága
Csoport: Adminisztrátorok
Üzenetek: 2557
Kitüntetések: 6
Hírnév: 1
Állapot: Offline
| Voldemort elégedetten dörzsölte össze a tenyerét a kapott jó hírre - most egy cseppet sem zavarta, hogy ez egy alantas mugli szokás. A drága Luciusnak igazán sikerült őt megörvendeztetnie. Talán még sincs minden veszve, még sikerülhet a terve. Szint már látta is maga előtt a megtörten térdeplő Perselust, amit könyörög neki, ő pedig felállva trónusáról nagy kegyesen felsegíti a földről, és maga mellé ülteti. Akkor végre elfoglalja majd a méltó helyét az ő birodalmában!
Megborzongott a gondolatra, és kísértetiesen felkacagott - nevetése visszhangot vert az üres falakon, szárnyalt a folyosókon, és a nyitott kapun át kivágódott a szabadba.
***
A Roxfort igazgatói irodában, Dumbledore-nak nem volt ilyen jó kedve. Még mindig amiatt főtt a feje, hogy Perselus kicsúszott az irányítása alól. Pedig minden olyan jól ment. A rejtett vágyai testesültek meg, mikor a kis Harry is felvételt nyert a Roxfortba. Akkor - tévesen -, azt gondolta, hogy mi sem lesz egyszerűbb, mint apát és fiát egymás felé terelgetni, és amikor megtörténik az egymásra találás, akkor ő is elmondhatta volna az igazat Perselus származásáról. De nem is tévedhetett volna ennél nagyobbat!
Kopogás hangzott fel, majd belépett Mr. Friccs a gondnok:
- Igazgató úr, két házimanó hiányzik! Az imént tartottam ellenőrzést a konyhán, mikor is feltűnt a hiányuk.
„Inkább írj Önmagadnak közönség nélkül, minthogy a közönségnek írj, és elveszítsd magad.”
Ciryl Vernon Conolly
|
| |
| |
| Smaragd | Dátum: Hétfő, 2012-11-05, 23:15 | Üzenet # 76 |
|
Őtábornoksága
Csoport: Adminisztrátorok
Üzenetek: 2557
Kitüntetések: 6
Hírnév: 1
Állapot: Offline
| Amy
- Kik azok a manók, aki eltűntek? - kérdezte Albus döbbenten, ugyanis még nem fordult elő az ő igazgatása alatt ilyen eset.
- Dobby és Socius, igazgató úr! - mondta Friccs.
|
| |
| |
| mzperx | Dátum: Hétfő, 2012-11-05, 23:16 | Üzenet # 77 |
|
Őrnagy
Csoport: Barátok
Üzenetek: 124
Kitüntetések: 5
Hírnév: 0
Állapot: Offline
| A Princ-kúriára végül áldott béke és csend telepedett. A szalonban hárman is békés álmukat aludták. A két manót egy-egy fotelen helyezték el, miután az életmentő beavatkozásokat elvégezték és a holtakat a sírjukból is kikergető, förtelmesen rossz ízű főzeteket beléjük diktálták. Kettőjük között pedig egy kócos hajú fiú aludta nyugtalan álmát, aki nem volt hajlandó a halál küszöbéről épp csak hogy visszarántott kedves barátjától egy percre sem eltávolodni. Így megágyazott magának a földszinti kanapén, miközben egyre csak azon igyekezett hogy ne nevessen hasát fogva azon az abszurd tényen, hogy Perselus Piton, mint valami furcsa mintaapa azon veszekszik vele, hogy az ő korabeli fiataloknak rendes, pihentető alvásra van szükségük a puha ágyukban és nem a kényelmetlen kanapén, meg egyáltalán minek van itt láb alatt, amikor vészhelyzet esetén az ő bájitaltudásával maximum a a gyors halálhoz segíthetné hozzá a gyengélkedő manókat. Titkon Harry gyanította, a másik heves indulatainak az az oka, hogy a professzora maga is szeretett volna virrasztani a saját manója mellett, de az ő jelenlétében ezt tagadni kényszerült, hisz hogy nézett volna ki, hogy a Pince Réme aggódik egyáltalán egy olyan csekély teremtmény iránt mint egy házimanó! Legalábbis Harry remélte hogy erről van csak szó...
Perselus Piton zaklatottan járkált fel-alá a kastély hátsó teraszán, mely az alatta elterülő kis tóra, s a birtokot szegélyező hatalmas erdőségre nézett. Megmagyarázhatatlan rossz előérzete nem engedte, hogy békét leljen. Minden túl csendes volt odakinn, minden túlságosan nyugodt. Hisz nála volt az, amit az egész varázsvilág szeretett volna ilyen vagy olyan indokkal és célokkal a kezébe kaparintani. Mégis napok teltek el és nem történik semmi. És a Nagyúr sem hívta magához már jó ideje. na nem mintha hiányzott volna neki a társasága... De ez a hallgatás komolyan megrémítette, pedig a Varázsvilág Szabadítója tűnt el első számú kémével együtt... Tán csak nem gyanít valamit? Nem, az nem lehet, akkor már halott lennék régen, vagy rab valamelyik halálgödörben... Piton megállt a korlátnál, és szemét a széltől sejtelmesen susogó fenyvesre szegezte. És mi lesz ha hívat? Mit csinálok Potterrel? Ha meghalok, mi lesz a fiammal? Sosem lesz módom bizonyítani, hogy méltó apja is lehettem volna, úgy fogok megmaradni az emlékezetében, mint egy kegyetlen, kicsinyes, rosszindulatú zsarnok. Mint az apám az enyémben...
A bájitalmester hirtelen sarkon fordult és tovább folytatta a járkálást, de most olyan tempóban, hogy olybá tetszett, mintha súlyos gondjait akarta volna lehagyni maga mögött. Végül ismételten megtorpant szinte kísértetiesen ugyanazon a helyen, ahol korábban is állt. Vállai megereszkedtek, szemeit szorosan összezárta, a fejét pedig lehajtotta hasonlóan ahhoz, ahogyan a bitóra kísért elítéltek tesznek az utolsó pillanatban bűnbánatukban. Így állt hosszú perceken keresztül, amikor hirtelen - miként csak egy távoli kűrt szavára a csatamének szokták - felkapta fejét és sötét tekintetével egyenest a felette szinte kihívóan ragyogó csillagokra szegezte. Vállai és egész tartása apránként kiegyenesedtek. Kihúzta magát, megjelenése visszanyerte szokásos méltóságteljességét.
Egész életében olyan volt, mint a tengerből kiemelkedő sziklatömb: magányosan kellett kiállnia a viharok ostromát. Döntéseit már régen meghozta. Sorsa már megíródott a csillagokban. És ő vállalta a sorsát, hisz önmagát már nem menthette meg semmiáron, de a bent békésen alvó fiút, a fiát még igen. Akkor és ott eldöntötte, hogy élete hátralévő részében nem csak védeni fogja Harryt, de azt is megadja neki, amit tőle kezdettől megtagadtak: életet ad neki, és jövőt.
Akkor Perselus még nem is sejthette, hogy a veszély és a pusztulás egészen máshonnan leselkedik rá, mint ahonnan várta...
"Draco dormiens nunquam titillandus! - Ne ébreszd fel az alvó sárkányt!"
|
| |
| |
| Smaragd | Dátum: Hétfő, 2012-11-05, 23:16 | Üzenet # 78 |
|
Őtábornoksága
Csoport: Adminisztrátorok
Üzenetek: 2557
Kitüntetések: 6
Hírnév: 1
Állapot: Offline
| Egyenesen a kandallóhoz sietett. A barátai akikben bízott, ilyen vagy olyan módon elárulták, talán, ha egy olyan személlyel próbálkozna, aki törődik Harryvel. A vén boszorkány még biztosan ébren van... Bedobta a hop-port a kandallóba:
- Minerva, átmehetek?
A válaszra nem is kellett sokáig várnia, mert megjelent a boszorkány.
- Perselus, jöjjön csak - invitálta izgatottan.
A bájitalmester nem habozott, belépett a tűzbe, és onnan egyenesen az átváltoztatástan tanárnő kicsiny nappalijába érkezett.
- Köszönöm, hogy fogadott - kezdett bele rögtön a jövetele okába -, a segítségét akarom kérni, de nem a magam, hanem Harry számára. Habár, ha jobban belegondolok ezzel nekem is segít...
- Mit tehetek önökért - kérdezte a boszorkány kíváncsian.
- Először is, ne mondja el senkinek, hogy itt jártam.
- Ez csak természetes.
- Másodszor, szükségen van az átváltoztatás tudományára. Ha már erre a lépésre kényszerülök, akkor azt csinálja egy profi.
- Mégis mi a terve Perselus?
- Potter külsejét szeretném álcázni.
Minerva teljesen megdöbbent.
- Harryét, na de miért?
Perselus tudta, hogy be kell avatnia a griffendélest, ha a segítségét akarja:
- Mert Harry az én fiam.
McGalagony felsikoltott:
- Merlinre! Albus, az a vén nyavalyás! - káromkodott. - Rendben segítek, de van valami előtte, amit meg kell tudnod, mielőtt döntesz, és szeretném, ha Harry is beleegyezne ebbe.
- Rendben, visszajövök érted, amint felébredt.
Minerva megrettent:
- Nem, most azonnal veled megyek, csak felöltözöm.
- Köszönöm - felelte a bájitalmester csendesen. Lám mégis csak van valaki, akiben megbízhat.
***
Minerva amint megérkezett a kúriába, az első, akit észrevett a békésen alvó Harry volt, akinek mindkét oldalán egy-egy sérülésekkel teli manó feküdt.
Perselus észrevette a pillantását, és úgy érezte a helyzet némi magyarázatra szorul:
- Nem tudtam lebeszélni arról, hogy ne itt aludjon.
Minerva megértően elmosolyodott, szinte viccesnek tűnt a helyzet, hogy a Roxfort rettegett bájitalmestere nem tud parancsolni egy gyereknek, aki történetesen a fia. Még mindig nehezen fogta ezt fel, de most, hogy már tudta az igazat - a teljes igazságot -, az egész annyira nyilvánvaló volt, hogy nem is tudta, hogy hová tette eddig a szemét. Perselus nagyon hasonlított a fiatalkori Albusra, jellegzetes orra, ha nem törik el többször is, akkor pont megegyezne az igazgatóéval, mint ahogyan a szája is ugyanolyan volt. Viszont abban teljesen biztos volt, hogy a hajszínét, és a szemét az édesanyjától örökölte, a fehér bőrével együtt. Amint ezt végiggondolta, bevillant egy kép - egy fiatal, csinos, hosszú, hullámos feketehajú, porcelánbőrű lányról, Eileen Prince-ről. Most már tudta is, hogy Albus miért legyeskedett annyit körülötte. Pillantása az alvó Harryre tévedt, ugyanazt a hajat vélte felfedezni nála is, csak kócosabb változatban.
- Nem is baj, hogy alszik, mert előtte szeretnék veled beszélni.
Perselus csak bólintott.
- Menjünk a dolgozószobába - mondta, és mutatta az utat.
Minerva helyet foglalt az egyik kényelmes karosszékben.
- Megkínálhatom esetleg előtte valamivel? - játszotta a jó házigazdát.
- Egy dupla whiskyt kérnék.
Perselus felhúzta a szemöldökét, de nem tett megjegyzést, kiöntötte a pohárba a derekas adagot, majd átnyújtotta a vendégének.
- Jobb, ha magadnak is töltesz - jegyezte meg a boszorkány.
Miután magának is öntött egy ugyanolyan adagot, a bájitalmester visszaült a foteljába, és kérdőn tekintett a boszorkányra.
- Amit most mondani fogok neked... Hát nem is tudom, de azt hiszem, nem fogsz neki örülni - vágott bele Minerva. - Tudomásomra jutott, de már csak az után, hogy elhagytad a kastélyt - ami véleményem szerint nagy butaság volt, de megértelek -, hogy az apád nem Tobias Piton.
- Ugyan, mi nem jut az eszébe! - ugrott fel Perselus. - Már hogyne lett volna nem ő az apám, én ugyan a pokolba kívántam, de ezt a tény csak nem tagadhatom le.
- Sajnálom Perselus, de tévedsz. Az apád személye nem egyezett meg azzal, aki végül is, úgy ahogy felnevelt.
- Ha ez így van - jegyezte meg gúnyosan -, ki lenne az igazi apám?
- Albus.
- Remélem nem várja, hogy ezt el is higgyem! - fakadt ki. - Ez teljes mértékben nevetséges ötlet! Albus Dumbledore nem lehet az apám.
- Gondolkodj Perselus, vagy olyan sok mindenkit ismersz, akit fiamnak szokott szólítani?
- Nem... Csak engem és Harryt...
- Látom, kezded érteni - jegyezte meg a boszorkány, miközben Perselus a döbbenettől visszarogyott a foteljába.
A bájitalmester teljesen letaglózottnak érezte magát, most nem vágyott másra, csak egy kis magányra, hogy megemészthesse a hallottakat.
- Megtenné, hogy megnézi Harryt?
- Persze, kedvesem - ugrott fel Minerva, és kifelé menet bátorítóan megszorította a vállát.
„Inkább írj Önmagadnak közönség nélkül, minthogy a közönségnek írj, és elveszítsd magad.”
Ciryl Vernon Conolly
|
| |
| |
| mzperx | Dátum: Hétfő, 2012-11-05, 23:18 | Üzenet # 79 |
|
Őrnagy
Csoport: Barátok
Üzenetek: 124
Kitüntetések: 5
Hírnév: 0
Állapot: Offline
| Perselusnak fogalma sem volt, hogy mióta ült a foteljében magába roskadva. Fejét kezeibe temette, mintha nem bírta volna el támasz nélkül a benne folyton cikázó képek súlyát. Hiába próbálta meg elszakítani magát az okklumencia pajzsai mögé elfojtott és most sorra fölbukkanó fájdalmas emlékképektől, az agya önállósította magát, hogy a legteljesebb mértékben feldolgozhassa a kapott információkat. Szorosan lezárt szemhéjai mögött újraélte a gyermekkorában, az iskolásévei alatt elszenvedett összes bántalmazást és megaláztatást, a felnőtt korában kapott összes megvető tekintetet, a kémkedés borzalmait... de ebben a folyamatban szüntelenül, mintegy periodikus rendszerességgel visszanyomakodott a három legborzalmasabb, és minden egyes ilyen alkalommal egy kicsit meghalt belül újra és újra.
A szellemszállás...
Dumbledore megvető tekintete a dombon, miközben előtte térdel és könyörög...
Amikor kegyetlenül kikényszeríti belőle Lili halálakor az esküt...
A fájdalom túl nagy volt ahhoz, hogy egyáltalán érzékelni tudja. Ez volt... ez volt a végső árulás! Az a férfi, aki magára hagyta és tudomást sem vett fiatalkori nyomorúságairól, aki hagyta hogy az állandó zaklatások elől a halálfalók kezei közé meneküljön, akiben végül mégis megtanult bízni, s akire egyre inkább úgy tekintett, mint az egyetlen apaszerű figurára életében valóban az apja volt, de nem akarta őt, sohasem akarta igazán, nem fedte fel előtte kilétét, pedig ő megmenthette volna attól a rengeteg szenvedéstől és rossz döntéstől. Ő szerethette volna... De nem, elhagyta és megtagadta, talán még szégyellte is, amikor a mardekárba osztották. Az üresség egyre csak nőtt és nőtt a mellében, ő pedig fuldoklott a belső jeges hidegtől. Az egész élete hazugság volt és értelmetlen...
A bájitalmester egyszer csak felfigyelt valamire, ami kihúzta, visszarántotta őt a sötétségből. Egy lágy, tétova érintést érzett, egy simogató kezet, amely szüntelenül nyugtató körökben mozgott a hátán. Perselus felemelte a fejét és meglepett tekintete egy smaragzöld szempárral találkozott. A fia értetlen, s egyszersmind aggódó szemei voltak azok, melyek minden rezdülését nyomon követték.
Harrynak fogalma sem volt hogy mi történik, amikor egyszer csak arra ébredt, hogy egy fáradt és ideges McGalagony áll fölötte és simogatja a haját, majd kedvesen arra biztatja, hogy menjen át a szomszédos szobába. Ahogy belépett aztán rögtön meg is dermedt, mert a bájitalmestere helyett egy megtört férfit látott maga előtt. Bármi is történt köztük az elmúlt években vagy napokban szívét most mégis eltöltötte a szánalom és a vigasztalni vágyás.
Óvatosan a férfi mellé lépett és öntudatlanul is elkezdte simogatni annak hátát, majd mikor egy örökkévalóságnak tűnő idő után az ráemelte fájdalmas tekintetét, Harry lelkéből kiszakadt a bizonytalan kérdés.
- Apa...?
A másikban ez az egyetlen tétova szó átszakított valamit, hirtelen minden elfojtott érzelme előtört. Hosszú évek után először Perselus Piton felzokogott és tudattalanul is úgy kapaszkodott a mellette álló döbbent fiúba, mint az egyetlen mencsvárába.
A félhomályban, az ajtókeretben egy megrendült asszony figyelte a jelenetet, s miközben lopva letörölte kósza könnyeit megfogadta, hogy Albus Dumbledore ezért drágán meg fog fizetni.
"Draco dormiens nunquam titillandus! - Ne ébreszd fel az alvó sárkányt!"
|
| |
| |
| Smaragd | Dátum: Hétfő, 2012-11-05, 23:18 | Üzenet # 80 |
|
Őtábornoksága
Csoport: Adminisztrátorok
Üzenetek: 2557
Kitüntetések: 6
Hírnév: 1
Állapot: Offline
| Amy
Harryt igaz meglepte apja ölelése, de belül jó érzés öntötte el, így hát viszonozta azt, és tétován megveregette a zokogó bájitalmester hátát. Mikor érezte, hogy az megnyugodott, akkor is folytatta a háta veregetését.
Perselus először megnyugvásra vágyott, elfejteni mindent ami vele történt, de ez az új információ sok volt hát csoda, hogy elkeseredésében az egyetlen emberbe kapaszkodott, aki számít neki? Amikor megnyugodott észrevette, hogy még mindig a fiát öleli, de furcsamód ez egyáltalán nem zavarta, sőt, olyan érzéssel töltötte el aminek létezéséről eddig nem tudott. Az az egyetlen szó, hogy"apa" volt az, ami végső elkeseredésében mentsvárként szolgált. Végül elszánta magát és lassan kibontakozott az ölelésből. Gyorsan kitörölte a könnyeket a szeméről, és az ajtókeretben álló asszonyra nézet. Hihetetlen, hogy Minerva és Harry előtt sírt. Borzasztóan szánalmasnak érezte magát.
- Apa, Mi történt? - kérdezte Harry, ami először tétován jött a szájára most csakúgy kimondta, hiszen magában már régóta így hívta a bájitalmestert.
Erre a szóra Perselus, Minerváról Harryre fordította a tekintetét és úgy válaszolt:
- Semmi, csak olyan dolgot tudtam meg, amiről nem hittem, hogy valaha is megtörténhet, és hogy az egész eddigi életem hazugság volt.
|
| |
| |
| |
